hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

49 év után: újra egy pár

Hisztek abban, hogy két ember lehet egymásnak teremtve? György Bogyai és Valeria Pock 49 év után házasodtak össze - újra.
Forrás: dailymail.co.uk - szmo.hu
2013. április 07.

hirdetés

Valeria Pock és György Bogyai 1964-ben házasodtak össze, és egy lányuk is született, mielőtt elváltak 18 évvel később. A pár első házassága láttán azt gondolhatnád, hogy ez éppen elég volt. Csakhogy, ezek a rendíthetetlen nyugdíjasok másképp cselekedtek. Az elmúlt két évtizedben úgy éltek együtt az angliai Plymouthban mint a barátok, de nemrég úgy döntöttek, hogy ismét az oltárhoz vonulnak és ott folytatják, ahol 49 évvel ezelőtt abbahagyták.

A történet több mint ötven éve kezdődött. György 1957-ben vándorolt ki Magyarországról. Néhány évvel később, immár az Egyesült Királyság állampolgáraként egy hirdetést adott fel az egyik magyar lapban, hogy feleséget keres. Valeria ekkor az egykori Jugoszláv Köztársaságban élt, válaszolt a hirdetésre, és így levelezőtársak lettek.

„Másfél évig csak leveleztünk” – meséli Valeria. – „Megkérdezte, hozzámennék-e, én igent mondtam, úgyhogy küldött nekem egy odaútra szóló jegyet, hogy kimehessek Angliába. A családom nagyon szomorú volt, a nővérem nem is szerette volna, ha megyek. Azt mondta: gyönyörű vagy, akárhány férfit is foghatnál Jugoszláviában, minek mész Angliába? Azt is mondta, írjak egy levelet, hogy nem megyek el, mert beteg vagyok. Így is lett. De a levelezőtárs nem hitt nekem.”

hirdetés

György Londonból Belgrádba ment vonattal és megmondta Valériának, hogy találkozzanak a vasútállomáson reggel nyolckor. Ezután együtt tértek vissza Angliába, ahol 1964. május 9-én összeházasodtak a readingi anyakönyvvezetőnél.

Valeria így mesélt: „Mókás, hogy sosem kérdezte meg, jövök-e és én sosem kérdeztem, hogy ő akar-e engem. Teljesen természetes volt, hogy megfogjuk egymást kezét.” György hozzátette: „Amikor megpillantottam, olyan gyönyörű volt, hogy tudtam, hogy leélném vele az életem.”

1966-ban Valeria teherbe esett, de elvetélt. 4 évvel később több szerencséjük volt, megszületett a lányuk, Valéria.

De 18 évvel később a házasság zátonyra futott. Valeria azt mondta egyszerűen kiábrándult. 1982-ben elváltak, szétköltöztek és mind a ketten új társra találtak. De egyikük se tudott igazán megbékélni a helyzettel. „Az én házasságom se működött és az ő kapcsolata sem jött össze, úgyhogy megint egyedülállóak lettünk.” – magyarázta Valéria.

A ’90-es években aztán egy egészségügyi probléma újra összehozta őket. Györgyöt megoperálták és nem volt, aki gondját viselje. Valeria vállalta ezt végül magára. „Azt hiszem, túl jól viseltem gondját, mert maradt.” – mesélte Valéria. – „Azóta is egy fedél alatt élünk, de külön hálószobánk van. Nem voltunk olyanok, mint egy házaspár. Remekül működött. Egy fura országban élünk. Talán egyszerűen csak szükségünk volt egymásra.”

A pár hat éve költözött Plymouthba, hogy közelebb legyenek a gyermekükhöz. De mint mondták, nem tekintettek magukra egy párként, amíg György két hónappal később elő nem állt Valéria eredeti jegygyűrűjének témájával. "Megkérdezte, hogy megvan-e még az 1964-es gyűrűm. Mondtam, hogy nem, erre elment, és kerített egy újat, ami jó volt rám. Mikor felpróbáltam, azt mondta félig hülyéskedve, félig komolyan, hogy na, a gyűrű megvan, miért nem házasodunk össze újra? Aztán komolyra váltott és elhatároztuk, legyen!”

Valeria eleinte boldog és stresszes is volt egyszerre, amiért a meglévő életüket újra összekötik, de aztán csak annyit mondott: „Semmi sem fog változni. A házasság csak egy papír, a mi korunkban már nem változtat semmin. Amikor fiatalok voltunk, még minden más lett volna. Velünk minden úgy folytatódik, mint előtte. 1964 már 49 éve volt. Mindkettőnk háta mögött sok van már…”

György azt mondta: „Nagyon szerelmes voltam bele. Ne hiszem, hogy meg tudnék szeretni más nőt rajta kívül. Azt gondoltam, ha összeházasodunk, az csoda lesz. Most a csoda megtörtént.”

A pár most azt tervezi, hogy könyvet ad ki az életéről.

Ha tetszik a történet, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

A kis György és Fülöp herceg eddig sosem látott közös képével búcsúzik nagyapjától Vilmos herceg

Nagyapját rendkívüli embernek nevezte, akinek csintalan humora volt, kalandvágyát pedig gyorsan átragasztotta másokra.
Fotó: Jeff Moore / PA Images / Northfoto - szmo.hu
2021. április 12.

hirdetés

Édesapja, Károly herceg után a trónöröklési sorrendben második helyen álló Vilmos herceg is megszólalt nagyapja, Fülöp herceg halálával kapcsolatban. A herceg hivatalos Instagram-profilján írt néhány megható sort nagyapjáról.

"Szerencsésnek érzem magam, hogy nemcsak követendő példaként állt előttem, hanem tartósan jelen volt az életemben - a legboldogabb időkben és a legsötétebb napokon egyaránt."

Vilmos azt is írja: rendkívül szerencsésnek érzi azt is, hogy felesége, Katalin ilyen sok éven keresztül ismerhette nagyapját, aki hihetetlen kedvességgel viseltetett a hercegné iránt. Sosem fogja feledni azokat a pillanatokat, amikor Fülöp lovaskocsin jött el Vilmosék gyerekeiért, akik maguk is megtapasztalhatták dédnagyapjuk már-már ragályos kalandvágyát és huncut humorát. Fülöpöt emellett rendkívüli emberként jellemezte, aki egy rendkívüli generáció tagja volt.

"Hiányozni fog a nagyapám, de tudom jól, hogy ő is azt akarná, folytassuk a küldetésünket."

- zárta megható sorait a trónörökös.

A poszthoz egy olyan, eddig még nem látott fotót választott, amelyen legidősebb fia, a trónöröklési sorrendben utána következő György herceg ücsörög a már említett lovaskocsin dédnagyapja mellett.

 

hirdetés
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Duke and Duchess of Cambridge (@kensingtonroyal) által megosztott bejegyzés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG

Fotókon a gyász: így búcsúznak Fülöp hercegtől Angliában

Virágok lepték el a Buckingham-palota kerítését az edinburgh-i herceg halála miatt.
Fotók: Elek Krisztián - szmo.hu
2021. április 12.

hirdetés

Mint ismert, múlt pénteken 99 éves korában elhunyt Fülöp herceg, II. Erzsébet brit királynő férje. Most nemcsak a királyi család, hanem az egész Egyesült Királyság gyászolja az edinburgh-i herceget.

A Buckingham-palota szóvivőjének közlése szerint a királyi család azt kéri, hogy akik szeretnék leróni kegyeletüket Fülöp herceg emléke előtt, ezt a lehető legbiztonságosabb módon tegyék, ne gyűljenek össze nagy számban a windsori kastélynál vagy a Buckingham-palotánál, ehelyett nyújtsanak adományokat a herceg által egykori támogatott jótékonysági szervezeteknek.

Ennek ellenére sokan mentek el a Buckingham-palotához, hogy Fülöp hercegre emlékezzenek.

A legtöbben egy-egy szál vagy csokor virággal rótták le kegyeletüket. Egyesek fekete színű ruhákban öltözve jelentek meg, mások pedig könnyezve búcsúzkodtak.

Fülöptől április 17-én, jövő szombaton, brit idő szerint 15 órakor - közép-európai idő szerint 16 órakor - vesznek végső búcsút a London nyugati határában lévő windsori kastély Szent György-kápolnájában.

A nagy-britanniai középületeken a temetés utáni napon reggel 8 óráig félárbocra eresztett brit zászlók lobognak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

„Édesanya vagyok, és március 20. óta özvegy” - öt gyerekkel maradt egyedül, férje a covid miatt halt meg

A mindennapi élethez, a hitel törlesztéséhez anyagi segítségre van szükségük. Az anyában - aki szintén átesett a betegségen - csak az tartja a lelket, hogy fel kell nevelnie a kicsiket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 12.

hirdetés

5 gyermek: kettő, négy, hat, hét és kilenc évesek.

A három kislány és két kisfiú a koronavírus miatt veszítette el apukáját. A férfi néhány hete hunyt el egy budapesti kórházban.

Felesége - aki szintén elkapta a koronavírus-fertőzést - az Anyák az Anyákért Alapítvány Facebook-oldalán keresztül írta le történetüket.

Almádi Zsuzsa, az alapítvány vezetője azt mondta, a megözvegyült anyában csak az tartja a lelket, hogy a gyerekeket fel kell nevelnie. Az elhunyt férfi szombaton ünnepelte volna 56. születésnapját.

Ha szeretnél segíteni a családon ide utalhatsz:

Anyák az Anyákért Alapítvány

hirdetés

MagNet Bank 16200120-18534991

Ha külföldről utalnál: SWIFT: HBWEHUHBIBAN: HU 61 1620 0120 1853 4991 0000 0000

A közleménybe írd be: Egyedül, 5 picivel projekt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

Az anyuka azt írta a közösségi oldalon:

"Férjem lázas lett és több napig ez nem is változott sajnos. Amikor már se enni-se inni nem tudott, se felkelni az ágyból, szaporán vette a levegőt, kihívtuk a mentőt. 5 pici gyermeke elbúcsúzott tőle (2, 4, 6, 7 és 9 évesek) és bevitték a kórházba. Ott középsúlyos kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg nála, először az osztályon 10 l/perc oxigént kapott, de állapotának romlása miatt átvitték őt pár nap után az intenzív osztályra.

Ott high-flow oxigénterápiát kapott, ami nagy szenvedéssel jár. 2 nap után lélegeztetőgépre tették, majd bemehettem hozzá, elbúcsúzni. 10 perc volt az egész, hozzá sem érhettem, már beszélni sem beszélhettem vele, mert mély altatásban volt.

5 nap elteltével hívtak éjszaka, hogy miután már csak pár százalékos ép tüdőszövete maradt, és a szervekhez nem jutott oxigén, előbb a veséi álltak le, dializálták, aztán a keringése omlott össze az oxigénhiányos állapottól. Itt hagyott bennünket. Én mindeközben szintén küzdöttem a vírussal, nehezen és hosszasan fennálló tünetekkel gyógyultam meg, de közben 5 pici gyermekünket is el kellett látnom, betegen a karanténban.

Amikor a kórházba bementem intézni, amit kellett, az ápoló kérdezte, hogy ugye 5 gyerek várta apát haza. Bólintottam, elfogytak a szavak és megállíthatatlanul sírtunk mindketten. Sok erőt kívántak és látszott, hogy valóban együtt éreztek velem, velünk.

Itt maradtunk az 5 gyermekem, és én. A temetés, most lesz 14-én. Nehéz, de erőt próbálok meríteni a gyerekeinkből, a gyerekeinkért, ő is ezt tenné. Mint minden családnál, ahol ilyen tragédia történik nálunk is a fennálló hiteleink és a mindennapos megélhetés is nehézkessé vált.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

„Hiszünk benne, hogy fel tud épülni”- gyűjtést indítottak a balesetben lebénult 9 éves kézilabdázó gyógyítására

Az ötfős család februárban az M6-os autópályán szenvedett autóbalesetet, 11 éves kislányuk meghalt. A 3. osztályos fiuk súlyos gerincsérülése miatt most kerekesszékes, ahhoz, hogy talpra álljon, egy speciális kezelésre lenne szüksége.
Fotó forrása: CsodaCsoport - Jótékonysági licit - szmo.hu
2021. április 10.

hirdetés

Egy 3. osztályos kézilabdázó fiúnak kérnek segítséget a CsodaCsoport - Jótékonysági licit Facebook-csoportban.

Az apa, Izsányi Szabolcs azt írja:

"A mi célunk, hogy 9 éves fiunk, a 3. osztályos, igazolt kézilabdázó Buda újra talpra állhasson, és ennek érdekében végigcsinálhassa a robotos neurorehabilitációs terápiát.

Ötfős családunkkal február másodikán az M6-os autópályán szenvedtünk autóbalesetet. A külső sávban utaztunk, amikor hátulról óriási sebességgel belénk jöttek. Három gyermekünk közül a legidősebb, Kata lányunk boka- és medencecsonttörést szenvedett. A 11 éves Zita a helyszínen életét vesztette. Csodálatos kislányunk és Buda mindig is nagyon kötődött egymáshoz, de fiunknak élete legnagyobb küzdelmét már sajnos nélküle kell megvívnia.

hirdetés
Budát súlyos gerincsérüléssel és tüdőzúzódással szállították rohammentővel a Fiumei úti baleseti kórházba, ahol azonnal megműtötték. Felülről a harmadik hátcsigolyájánál zúzódott a gerincvelője, azaz a szegycsontjától lefelé nem érez semmit, nem tud mozgatni semmit.

Az orvosok elmondása szerint az első három nap kritikus volt, a talpra állás esélyeit nagyban növelte volna, ha akkor reagál az ingerekre. Sajnos nem reagált…

Négy napig az intenzív, további egy hétig a gyerekosztályon kezelték. (A nővérével és édesanyjával mi Székesfehérvárra kerültünk, négy nap után kiengedtek minket, azóta egyikünk folyamatosan Buda mellett lehet.)

Miután Buda tüdeje elég erőssé vált, február 15-én a Bethesda rehabilitációs osztályára kerültünk, ahol kedvesen fogadtak, és nagy szakértelemmel folytatták Buda megerősítését.

Buda is partner a gyógytornában, minden feladatot rendkívül ügyesen elvégez, motivált, aminek köszönhetően gyorsan megtanulta használni a kerekesszéket.

Kisvárosunkban elképesztő összefogást tapasztaltunk, mire Buda másfél hónappal a baleset után először hazalátogatott, sikerült megoldani az otthoni akadálymentesítést. Rengeteg segítséget kaptunk rokonoktól, barátoktól, kollégáktól, ismerősöktől is.

A kitartó, fáradhatatlan munkának hála Buda törzsében egyre több izomcsoport dolgozik, erős fiú, hiszünk benne, hogy fel tud épülni. Ahhoz, hogy a lábra állás esélyét növeljük, intenzív robotos neurorehabilitációra van szükség.

Ennek megvalósulásához gyűjtünk a CsodaCsoport segítségével.

Aki hozzájárulna, hogy Buda egyszer talpra álljon, és segítene ebben, támogatását ide utalhatja:

CsodaCsoport Alapítvány K&H Bank 10401983-50526970-69541012

IBAN: HU80 10401983-50526970-69541012 SWIFT: OKHB HUHB

Közlemény: „Buda”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: