KÖZÖSSÉG
A Rovatból

12 éves fiú mentette meg egy fuldokló életét, aki a Stranger Thingsből tanult meg újraéleszteni

A floridai kisfiú előbb a házuk előtt kiabálva próbált segítséget hívni. Amikor nem jött senki, visszament az udvarra és saját maga kezdte el az újraélesztést.

Link másolása

A Stranger Thingsből tanult meg újraéleszteni az a 12 éves floridai fiú, aki a medencéből kihúzva mentette meg viselkedésterapeutája életét, írja a LADbible. Jason Piquette azt akarta megmutatni a kisfiúnak, hogy mennyi ideig képes a víz alatt maradni egyetlen levegővétellel.

A férfi azonban túl sokáig volt a víz alatt, és Austen MacMillan gyanakodni kezdett, hogy valami nem stimmel. A gyerek 5-6 perc után odalépett a mozdulatlan terapeutához, majd a medence lépcsőjéhez vonszolta az eszméletlen felnőttet. A kisfiú ezután kirohant a házból, segítségért kiabált, de mivel senki sem reagált, visszatért az udvarra és egyedül kezdte el az újraélesztést. Amint a gyerek apja hazaérkezett, azonnal értesítette a mentőket.

Az életmentést a ház biztonsági kamerája is rögzítette. A jelenetet itt lehet megnézni:

A Good Morning Americának Jason Piquette elmondta, hogy semmire sem emlékszik a történtekből, mert fél perc alatt elájult. Amikor Austen MacMillant arról kérdezték, honnan tudta, mit kell tennie, azt felelte, hogy a Stranger Thingsben látta, mit kell ilyenkor tenni.

A Netflix nagysikerű sorozatának első évadában van egy jelenet, amikor Hopper seriff Tótágasban újraéleszti az eszméletlen Will Byerst. A szóban forgó jelentet jegyezte meg a floridai kisfiú, akinek az életét köszönheti a terapeutája:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kórházi ágyából mondott köszönetet magyar segítőinek a törökországi barlangból kimentett amerikai férfi
Az intenzív kórházi ellátásra szoruló Mark Dickey Facebook-oldalán köszönte meg név szerint a segítséget a magyar orvosoknak és barlangászoknak.

Link másolása

Ahogy arról beszámoltunk, közel egy hetes megfeszített munka után sikerült a felszínre hozni Mark Dickey amerikai barlangászt a Törökország déli részén található Morca-barlangból a nemzetközi mentőkből, köztük kilenc magyarból álló csapatnak.

„Hello mindenkinek! Szeretném megköszönni mindenkinek a felém áramló támogatást és jókívánságokat. Kijöttem a Morcából és az intenzív osztályon vagyok. Ijesztő élmény volt, eddig most álltam legközelebb a halálhoz. Igazán nagyra értékelem mindazokat az embereket, akik részt vettek mind az életem megmentésében, mind pedig abban, hogy segítettek kijutni egy ilyen mély barlangból.

Minden elismerésem Jessica Van Ordnak, aki szó szerint megmentette az életemet a gyorsaságával és elkötelezettségével, ahogyan kijutott az 1000 méteres mélységből, és visszatért az életben maradásomhoz szükséges mennyiségű folyadékkal. Nagy Dénes Ákos barátomnak és orvosomnak, aki koordinálta a Magyar Barlangi Mentőszolgálat orvosi és barlangi mentési munkálatait. Dr. Zádor Zsófia Erzsébetnek, Sándor Zsoltnak, Mészáros Józsefnek és mohának, akik olyan gyorsan megérkeztek Jessica után!” - írta posztjában az amerikai barlangász.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ha nem mentem volna ki Finnországba, akkor az Álommelóban sem tudtam volna annyi szituációt nyugodtan lereagálni"
Czibolya Viktória volt AFS cserediák a nagysikerű Álommeló című reality 4. helyét zsebelte be. Több ezer jelentkezőből jutott el idáig, mindössze 22 évesen. Kérésünkre örömmel adott interjút, melyben megosztotta velünk, hogy milyen változásokat hozott életébe a 10 hónapos külföldi tanulási program.

Link másolása

- Mesélj kérlek a korábbi AFS tapasztalataidról: mikor, hová utaztál és miért azt az országot választottad?

- A 2016-17-es tanévet töltöttem Finnországban az AFS szervezésében. Eredetileg az USA-ba vagy Új-Zélandra szerettem volna utazni, ezek a célországok az utolsó kiválasztáson már nem voltak elérhetőek. A 2 napos kiválasztáson, csapatjátékokon keresztül az AFS önkéntesei segítettek nekünk megformálni azt a gondolatot, hogy hova is szeretnénk utazni. A döntésemet egy álom segítette, ami azt sugallta, hogy Finnországba menjek.

Ez az álom annyira magával ragadott, hogy sikerült meggyőznöm Eriket - akit a kiválasztáson ismertem meg - és együtt indultunk el Finnországba. Bár egymástól igen messze voltunk, mégis sokat találkoztunk és támogattuk egymást a nehezebb időszakokban.

Erik Finnországban fejezte be a középiskolát, már egyetemi életét éli ott. Különösen jól esett legutóbbi telefonhívása, amiben megköszönte, hogy akkor rábeszéltem. Azt mondta, ha én nem vagyok, akkor soha nem ment volna Finnországba, így viszont teljes mértékben megváltozott az élete. Ez a mondata olyan boldogsággal töltött el, amit nehéz lenne szavakba önteni. Örülök, hogy valakinek segíthettem megtalálni az útját, a boldogságát. Mindemellett pedig hatalmas támasz volt ő is számomra a szebb és a nehezebb pillanatokban, amiért örökké hálás leszek.

- Milyen tinédzser voltál kiutazás előtt?

- Sosem voltam egy lázadó típus. Balettoztam, zongoráztam, önkénteskedtem, iskolai versenyekre jártam, mindemellett viszont megtaláltam az egyensúlyt a szociális élet és a tanulás között. Mikor kimentem, nagyon sok minden megváltozott bennem. Nem csak a közösségi médiában lettem aktívabb, minden hónap végén írtam egy lezárást magamnak. Megfogalmaztam az érzéseimet, amik változtak, kialakultak bennem, mióta egy másik országban éltem.

Rájöttem arra, hogy az általánosnak vett családi és baráti kapcsolatokat akkor tanulja meg értékelni az ember, mikor elveszíti azokat. 16 évesen ez volt az első alkalom, hogy több ezer kilométerre, család és barátok nélkül egyedül kellett megállnom a helyem. Idegen ország, idegen kultúra, idegen nyelvközeg.

Elképesztő mentális fejlődésen megy ilyenkor keresztül az ember. Megváltozik az életritmusa és sokkal határozottabban tud fellépni a céljait vagy akár az értékeit illetően. Teljesen más értékekkel jöttem haza és megtanultam az alapvető dolgokat értékelni. Nem csak a személyiségem, a szellemi tudástáram is bővítettem, hiszen az angol nyelvtudásomat a semmiből egy jó erős felsőfokra hoztam fel és a finn nyelvet is megtanultam.

Őszintén szólva, büszke vagyok magamra hogy belevágtam olyan kihívásokba, amik számomra is ijesztőek voltak elsőre. Az ismeretlen mindig félelmetes, legyen szó egy cserediák évről vagy az Álommelóról. Viszont amint az ember ezeket meglépi, újabb és újabb kapuk nyílnak meg előtte, és ha sikeresen végig is viszi azokat… na az az igazi boldogság!

- Hogy viszonyult a magyar családod a programhoz?

- Bár apukám engedett, anya kezdetben azt mondta, hogy a 10 hónapos programról szó sem lehet. Úgy neveltek, hogy bármi rosszat vagy jót csináltam, mindig el tudtam nekik mondani és meg tudtuk beszélni. Ahogyan szerencsére ezt is, és végül közösen útnak engedtek. Édesanyám orosz, az Északi-sarkról érkezett, én pedig nagyon szerettem volna átélni azt, amiről mindig mesélt.

- Mi volt a legnagyobb kihívás a program során?

- A magányosság. Az első fogadócsaládomban volt egy nagyon kicsi testvérem, az anyuka pedig nővérként sokat dolgozott éjszakai műszakban is. 4.30-kor keltem, hajnali busszal mentem az iskolába, mert nagyon messze volt. Délután pedig már haza kellett menni, mert nem volt több busz. Végül új fogadócsaládhoz kerültem, ahonnan az iskola is mindössze 3 km volt.

Ha megfordult a fejemben, hogy haza szeretnék jönni, mindig arra gondoltam, hogy ez az a lehetőség, ami soha többet nem jön vissza az életben. A régi körforgásba bármikor vissza tudok térni, a barátaim és a családom mellettem lesz. Ezt a finn évet viszont nem fogom tudni visszahozni soha.

- Mi volt a legnagyobb változás, amit a személyiségedben, a készségeidben tapasztaltál a program hatására?

- Sokkal higgadtabb lettem. A gimi alatt nagyon forrófejű voltam. Átvettem a finnek rendkívül nyugodt mentalitását, teljesen belassultam, hazatérve anyukám többször meg is jegyezte, hogy olyan vagyok, mint egy kis lajhár. Ha nem mentem volna ki Finnországba, vagy nem tapasztaltam volna meg egy teljesen más életkörülményt, akkor lehet, hogy az Álommelóban sem tudtam volna annyi szituációt nyugodtan lereagálni.

Sokkal megfontoltabb lettem, ráadásul rengeteg cserediákkal találkoztam, számtalan nézőpontot ismertem meg, ezáltal sokat szélesedett a látószögem. Bárkinek bármilyen gondolata volt, azt én úgy fogtam fel, hogy ma megint tanultam valami újat.

- Hol dolgozol most, hol tartasz a karriredben és milyen munkatapasztalataid voltak korábban?

- Már az AFS cserediák programja előtt önkéntesen tolmácsoltam. Később a reptéren dolgoztam, ahol a már a frissen szerzett finn és angol nyelvtudásomat is remekül tudtam hasznosítani. Mivel 12 éves koromtól kezdve diplomata szerettem volna lenni, zseniálisan mutat a CV-mben, hogy finn középiskolában tanultam. Bárhova megyek ez mindig is nagyon pozitív kicsengésű dolog lesz.

A covid időszakában muszáj volt olyat csinálnom, ami picit igénybe vette a kreatívitásomat, mert nem vagyok az a gép előtt ülős típus. Elvégeztem egy sminkes sulit, ezután pedig már az Álommelós etap következett, szeptembertől viszont külügyminisztériumban kezdek el dolgozni.

- Hű, nagyon izgalmasan hangzik a külügyminisztérium is, mesélnél erről egy kicsit? Van ennek köze az Álommelóhoz?

- A külügyhöz már az Álommeló kezdete előtt jelentkeztem. Egyszerre vagyok családcentrikus és karrierista is, azonban tisztában vagyok vele, hogy nőként nem könnyű diplomataként érvényesülni, összehangolni a munkát a családi élettel. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, de büszke vagyok magamra, hogy sikerült bekerülnöm a külügyhöz és izgatottan várom. Mindig is érdekeltek a különféle kultúrák, az hogy milyen gazdasági-, politikai- és egyéb más vonatkoztatásban tudok egy-egy országnak segíteni. Látszik is, hiszen ezért is mentem cserediáknak!

- Volt olyan szituáció az Álommelóban, ahol konkrét AFS tapasztalatot tudtál hasznosítani?

- Finnország elég sokszor feljön. Balogh Levente például imádta, hogy én Finnországban tanultam. Mindig meglepődött és kiemelte, hogy 16 évesen egyedül elindulni egy évre, az nem semmi. Az Álommelóban volt egy olyan szituáció, ahol Finn Nagykövetségen kellett prezentálunk és én ott is elmondtam, hogy cserediák voltam, annyira kapóra jött.

- Mit gondolsz, az AFS tapasztalatod milyen hatással volt a karrieredre?

- Mindenféleképpen pozitív. Pontosan emiatt, hogy amikor az ember 16 évesen megtapasztalja, hogy egyedül is meg tudja oldani azokat problémákat, amiket odáig a szülei oldottak meg helyette. Arról nem is beszélve, hogy itthon sokkal könnyebb megoldani ezeket a problémákat. Azóta bátran nézek szembe bármilyen feladattal.

Sokkal tudatosabb lettem és tényleg nagyon hálás vagyok azért, hogy az AFS lehetővé tette, hogy Finnországot válasszam. Persze voltak nehezebb időszakok, amiben legnagyobb segítségemre az ottani őrangyalom volt. Mindig fel tudtam hívni, mindig segített és megnyugtatott, nagyon sokat köszönhetek neki. Akár tudásban, nyelvtapasztalatban, élettapasztalatban, az AFS mindenben nagyon sokat hozzáadott a jelenlegi önmagamhoz.

- Mi kellett hozzá, hogy bekerülj az Álommelóba? Látsz-e összefüggést az AFS-es tapasztalataid és bekerülési kritériumok között?

- Rengetegen jelentkeztek és a négy körös interjú során sokat segítettek a nyelvi tapasztalatok és a higgadtság a nyomás alatti feladatok végrehajtásában.

- Milyen volt ez a szakmai reality? Hogy érezted magad, mi tetszett benne?

- Kapcsolati tőke szempontjából mindenképpen megérte. Ez is egy rendkívül értékes fejlődési folyamat, én szeretek új dolgokat kipróbálni, megismerni, tanulni. Visszanézve magamat a tévében, láttam, hogy mik azok a dolgok, amiken javítanom kell, de próbáltam átfordítani ezt is egy tanulási folyamattá, ahogyan azt a csereévem során is tettem.

Ez a hozzáállás sokat segített a műsor teljes ideje alatt. Megpróbáltató volt, de biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben még nagy hasznomra fognak válni az itt szerzett tapasztalatok.

- Milyen készségeid, képességeid voltak azok, amik ilyen sokáig juttattak az adásban?

- Erősségemnek tudom be, hogy nem nagyon volt olyan feladat, amire azt mondtam volna, hogy én ezt nem fogom megcsinálni. Voltak feladatok amik kevésbé mentek jól, de belevaló vidéki csajnak tartom magam, aki nem bújik ki semmilyen feladat alól!

- Mesélj milyen tapasztalásaid voltak, hogyan élted meg a műsort?

- Nagyon jó közösség alakult ki. Bár a versenyben ellenfelek voltunk, nap végén csapattársként tekintettünk egymásra.

Úgy gondolom, 22 évesen büszke lehetek magamra, hogy idáig eljutottam. Önmagamat adtam és próbáltam hiteles lenni. A kommentek között sokszor felmerült, hogy olyan, mintha álarcot viselnék. Ezt próbáltam megérteni, és arra jöttem rá, hogy az eddigi tevékenységeim - a balett, a zongora, a tolmácskodás - mind-mind egy baromi erős kontrollt kényszerít ki az emberből. Ennek hatására próbáltam mindig nagyon kimért lenni, emiatt tűnhettem úgy, hogy álarcot viselek.

Nem feltétlenül lovagolnám meg a celebkedést, abszolút nem az volt a célom, hogy a tv-ben szerepeljek, hanem az, hogy Balogh Leventét megismerjem és felmérjem a saját képességeimet. Kíváncsi voltam, hogy ha egyedül maradok egy adott szituban, akkor mire vagyok képes ennyi idősen.

- Nagy lépéseket tettél meg a választott utad során, legyen szó itt cserediák programról, Álommelóról, önkéntes munkákról, színpadi produkcióról.. Ehhez mindhez kell bátorság, és hogy ki merj állni és fel tudd vállalni magad. Mit tanácsolnál azoknak a középiskolásoknak, akik most vannak abban a korban, hogy cserediákként AFS programra jelentkezzenek?

- Azt gondolom, hogy a fiatalabb generációnak egyáltalán nem könnyű érvényesülni és ez a program egy zseniális fejlődési lehetőség. Jól mutat a CV-ben, ugyanakkor minél több élménnyel, tapasztalattal gazdagodik egy diák, az csak jól fog jönni a későbbiekben. Megtapasztalni egy másik kultúrát pedig olyan széles látószöget ad, ami egyszerűen fantasztikus.

A komfortzónát elhagyni nehéz és nagyon ijesztő tud lenni, viszont ha egyszer kilép valaki, utána úgy tud majd visszanézni, hogy “MEGTETTEM!” Nem kell félni, nincs mit veszíteni, mert ebbe a magyar életbe vissza fog jönni és aki fontos a számára és akinek a számára ő fontos, az meg fogja várni.

Történjen bármi, akár egy elsőre negatívnak tűnő élethelyzet, fontos, hogy mindig keressük meg a benne rejlő tanulnivalót és próbáljuk meg átformálni pozitív töltetűvé. Ez lehet a kulcsa egy boldogabb, teljesebb életnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egész rendőrörs elkísérte az első óvodai napjára a lelőtt társuk kisfiát
Liam Kellyt az épületig rendőrkonvoj kísérte Louisianában. Az ovi előtt pedig sorfalat álltak neki elhunyt apukája kollégái.

Link másolása

Különleges nap volt az augusztus 17-e Liam Kelly életében: a kisfiú először ment óvodába, ráadásul nem is akárhogy, írja a YourTango. Az ötéves gyerek apukája korábban a louisianai Denham Springs-i rendőrkapitányságon dolgozott, azonban május 11-én szolgálatteljesítés közben meglőtték, a sérüléseibe pedig június 2-án belehalt.

Shawn Kelly őrmesterre emlékezve a kollégái a nagy napon megjelentek a ház előtt, majd motorokkal és villogó autókkal kísérték óvodába a kisfiút.

A rendőrség közösségi oldalán megjelent fotók alapján Liam leginkább azt élvezte, hogy az egyik rendőrségi motoron ülhetett.

Az épülethez érve újabb meglepetés várta: az ovi előtt további rendőrök voltak, akik sorfalat álltak neki, amíg bement. A gyerek egyesével pacsizott minden rendőrrel, majd megkezdte a tanévet.

„Shawn Kelly őrmester nagyon büszke lenne. A fia ma kezdte meg az óvodát. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy segíthettünk Liam első napjának felejthetetlenné tételében”

– írták a nagy napról szóló posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
Hős buszsofőr: a 149-es buszon született meg egy baba, a buszvezető segítette világra
A kiérkező mentősöknek már csak a köldökzsinórt kellett elvágniuk. A BKV a Facebookon gratulált a buszsofőrnek.

Link másolása

"Nálunk már a gólyák is busszal járnak!” - ezzel a felvezetéssel osztott meg egy kedves történetet a BKV Zrt. a Facebook-oldalán.

A beszámoló szerint Németh Roland Ferenc, a 149-es busz sofőrje észrevett egy láthatóan fájdalmakkal küzdő várandós nőt a Széll Kálmán téren. A sofőr azonnal a nőhöz sietett és megkérdezte, hogy tud-e valamiben segíteni. A nő ekkor közölte vele, hogy valószínűleg megindult a szülés, mert elfolyt a magzatvíz.

A járművezető felsegítette az asszonyt a buszra, ahol segített a szülésben, például fogta az újszülött fejét. A kiérkező mentősöknek már csak a köldökzsinórt kellett elvágniuk, majd kórházba szállították édesanyát és gyermekét.

A BKV a posztban gratulált a hős buszsofőrnek helytálló magatartásáért.


Link másolása
KÖVESS MINKET: