hirdetés
fabianjulinyito.jpg

Közös dallal emlékeznek Fábián Julira énekes barátai

A fiatalon meghalt énekesnőről készült dokumentumfilmet decemberben mutatják be, Ebben felcsendül a Földrevaló című szám is, aminek szövegét Fábián Juli egyik gyerekkori levele ihlette.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

Decemberben mutatják be a Fábián Juliról készített dokumentumfilmet. Ehhez készült egy klip, amely egy különleges együttműködés eredménye: tizennyolc közreműködő fogott össze, hogy méltóképp állítsanak emléket az elhunyt énekesnőnek.

Szinte napra pontosan két évvel Fábián Juli halála után, december 15-én mutatják be Lévai Balázs “Like a Child” című dokumentumfilmje, amely Juli fájdalmasan rövid életét követi végig. A film dramaturgiai íve az énekesnő művésszé válását helyezi a középpontba, ennek a folyamatnak a kiemelt állomásait próbálja megragadni és körül járni a családtagok, az egykori tanárai és pályatársai segítségével.

A Julihoz közelállók visszaemlékezései és az archív felvételek mellett a film egyik különlegessége a közös dal, amelyet tizennyolc énekes ad elő - Juli rengeteg barátja:

Palya Bea, Wolf Kati, Tóth Vera, Mező Misi, Freddie, Jónás Vera, Mujahid Zoli, Micheller Myrtill, Bolba Éva, Urbán Orsi, Gereben Zita, Péterffy Lili, Heincz Gábor ’Biga’ és Molnár Emese; valamint a tavalyi Petőfi Zenei Díjátadón Juli javára visszalépett énekesnők: Rúzsa Magdi, Lábas Viki és Schoblocher Barbara. A dalt Szepesi Mátyás, a Konyha zenekar frontembere, Juli egykori zenésztársa, több zenekarának menedzsere (Fábián Juli & Zoohacker, Random Trip) írta.

“A dal szövegéhez Juli egy gyerekkori levele adta az ihletet, amit édesanyja osztott meg Facebook oldalán (egy adománygyűjtő kampány során), amelyet Juli 10-11 éves korában írhatott, amiben az áll, hogy elment, nem mondja meg hová, de ne izguljunk”

hirdetés

- mesélt a dal születéséről az énekes-dalszerző.

“Ez a levél egy fájdalmas, de szép metaforája a mostani helyzetnek: Juli halála óta az az érzés van mindannyiunkban, hogy igazából elbújt, csak nem mondta meg, hogy hová.”

A Földrevaló című dal klipje a felvételek munkálatai közben készült a Pannónia Stúdióban, és hogy teljes legyen a kör: vágója ugyanaz a Fekete Balázs, aki Juli legemblematikusabb klipjeit (Jazz & Wine, Random Trip: Free) is vágta.

VIDEÓ: Konyha feat. Fábián Juli Film Allstars - Földrevaló

A közreműködő énekesek meséltek a dalról és az összefogásról - Lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
bejruti-robbanas-nover-babak-northfoto.jpg

Szívmelengető fotón a bejrúti nővér, kezében a három újszülött babával, akiket megmentett a robbanáskor

Az ápolónő a három kicsit magához szorítva menekült el a szülészetről, amikor a robbanás történt.
Fotó: Northfoto - Xinhua News Agency/eyevine - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Mint arról korábban beszámoltunk, óriási robbanás rázta meg kedden Bejrútot. Egy raktár gyulladt ki a libanoni főváros kikötőjében, ahol nagy mennyiségben tároltak ammónium-nitrátot. A robbanásnak legalább 135 halálos áldozata van, a sérültek száma több mint ötezer.

A beszámolók szerint a detonáció olyan nagy erejű volt, hogy még 10 km-ről is lehetett érezni a hatását. A kikötő több kilométeres körzetében az épületek ablakai kitörtek, leszakadtak a mennyezetek és a berendezésben is hatalmas károk keletkeztek.

Sok kórház, köztük az Al Roum kórház is megrongálódott a robbanás következtében. Bilal Jawich fotóst "szakmai megérzés" vezérelte, hogy odamenjen, és nem csalódott az intuíciójában, ugyanis egy nagyon emlékezetes pillanatnak lehetett szemtanúja.

Látta, ahogy egy nővér három újszülöttet tart a karjában meglepő nyugodtsággal, ami igencsak furcsa volt a körülötte látható káoszban a fotós szerint. A földön ugyanis rengeteg halott és sérült ember hevert.

hirdetés

"Mindezek ellenére a nővér olyan volt, mintha egy rejtett erővel kontrollálná magát, hogy megmentse azokat a gyerekeket"

- mesélte Jawich a CNN Arabicnek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
mentoauto-omsz.jpg

A családtagok vezették le a szülést egy zuglói kismamánál, már megszületett a baba, mire kiértek a mentők

A családnak sikerült gond nélkül világra segíteni az újszülött kislányt a mentésirányító telefonos segítségével, az Országos Mentőszolgálat oldalán gratuláltak is nekik ehhez.
Fotó: Országos Mentőszolgálat/Facebook - szmo.hu
2020. augusztus 05.


hirdetés

Újabb rendhagyó szülésről számoltak be az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. Mint írták, kedd este egy mindenórás zuglói kismamánál otthon indult meg a szülés, ezért mentőt hívtak hozzá.

Mivel azonban a baba már nagyon ki akart bújni, a mentők kiérkezéséig a mentésirányító telefonon instruálta a családot a teendőkre, akik így gond nélkül világra is segítették az újszülött kislányt, mire a mentők odaértek.

A mentők az édesanya és a kislány helyszíni ellátása után mindkettőjüket stabil állapotban szállíthatták kórházba. A baba a Jázmin nevet kapta szüleitől.

"Jázminnak boldog, egészséges életet kívánunk, a családnak, az édesanyának és bajtársainknak gratulálunk"

- írták a mentőszolgálat bejegyzésében.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
feleseg-ujraelesztette-a-ferjet-northfoto.jpg

Fél órán keresztül élesztette újra férjét az ír nő, ezzel megmentette az életét

A kétgyermekes családapa szíve 50 percig állt, mielőtt sikerült visszahozni az életbe. Ha a felesége nem kezdi el a szívmasszázst, meghalt volna.
Fotó: Northfoto - Sanita Lazdauska/SWNS.COM - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Borzasztó pillanatokat élt át egy ír nő, akinek újra kellett élesztenie a férjét, miután az váratlanul szívrohamot kapott - számolt be róla a Metro.

A család sosem felejti el azt a napot, amikor kis híján tragédia történt. Juris Lazduaskis még tavaly márciusban lett rosszul egyik reggel. Felesége, Sanita először azt hitte, hogy a férje csak alszik és horkol, mert fura hangokat adott ki. De aztán gyanús lett neki a nem normális horkolás, ezért közelebb ment a férfihoz és megpróbálta felébreszteni őt. Hiába rázogatta a testét, a horkolás folytatódott.

Majd amikor Juris egyszer kinyitotta a szemét egy percre, aztán ismét visszaesett az előző állapotába, sőt el is kékült és már nem lélegzett, a felesége tudta, hogy baj van.

Rögtön hívta a segélyhívót, de a telefonban azt mondták neki, hogy el kell kezdenie az újraélesztést, különben a férje meghalhat. Telefonon instruálták, miközben fél órán keresztül szívmasszázst végzett a párján, amíg a mentők kiértek.

hirdetés

A szakemberek segítségével sikerült újraéleszteni a kétgyermekes családapát, akinek a szíve 50 percig állt, és ha a felesége nem kezdi meg a szívmasszázst, nem élte volna túl a szívrohamot.

"Nem nagyon volt időm arra, hogy hősként gondoljak magamra" - mondta Sanita.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
apuka-segitsegevel-szuletett-meg-a-baba-illusztracio-pixabay.jpg

A hősiesen helytálló apuka segédkezett gyermeke születésénél, amíg a mentők oda nem értek

A 39 hetes kismamánál otthon indult be a szülés. A hős apuka tartotta a frontot, amíg a szakemberek kiértek hozzájuk.
A címkép illusztráció: Pixabay/ThorstenF - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Néhány napja írtunk arról, hogy a családtagok vezették le a szülést egy zuglói kismamánál, mire a mentők kiértek, már megszületett a baba.

Most is az egyik családtag segítette a mentősök munkáját, ugyanis otthon indult be a szülés egy 39. hétben lévő kismamánál.

"A Nyírábrányi Mentőállomás esetkocsiját riasztották ma hajnalban ahhoz a 39. hetes kismamához, akinél otthonában indult be a szülés. A mentésirányító instrukcióit addig a hősiesen helytálló apuka követte, az ő segítségével vált láthatóvá az újszülött hajas fejbőre"

- számolt be az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.

hirdetés

A mentők hamar kiértek a helyszínre, a szakemberek átvették a szülés vezetését és végül egészséges kisfiút segíthettek világra.

Időközben ráadásul speciális koraszülött mentőegység is csatlakozott az ellátáshoz. Végül az anyukát és a kis Gáborkát is stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők, a hős apuka kíséretében.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!