hirdetés
EM5_VEGLEGES.jpg

„Egy különleges elektromos tekerőlanton dolgozom” – Mandel Róbert a mai modern zene felé nyúlt, de középkori témát dolgoz fel

Az Ensemble Mandellel Bingeni Szent Hildegárd látomásaiból készült művet adják elő október 19-én a Mátyás templomban.
Göbölyös N. László] - szmo.hu
2020. október 12.


hirdetés

Alig hiszem el, hogy Mandel Róbert már több mint 40 éve jelen van a magyar és nemzetközi zenei életben. Azóta, hogy 1977-ben megjelent a Ki Mit Tud?-ban egy külsejében is időtlen tekerőlantos fiatalember, nagy utat járt be a középkori és reneszánsz zenéből kiindulva a legmodernebb kísérletekig. Most ausztriai bázisú együttesével, az Ensemble Mandellel Bingeni Szent Hildegárd látomásaiból készült művet adják elő október 19-én a Mátyás templom ihletett falai között, egyúttal bepótolva a koronavírus-járvány miatt elmaradt Budapesti Tavaszi Fesztiválra tervezett koncertet.

– Szent Hildegárdot a mai alternatív gyógyítók egyik nagy elődüknek tekintik. Mit kell tudnunk a költészettel, a zenével való kapcsolatáról?

– Hildegárd (1098-1179) különösen sokoldalú egyéniség volt, aki nemcsak az egyházbéli tevékenységét látta el tökéletesen, de a természettudományok első publikációkkal is bizonyítható kutatója volt, és emellett a művészetekkel, elsősorban a zenével foglalkozott. Az akkor kötelező gregorián szabályokat felrúgva a kortól teljesen idegen hangközökkel, és még a  mai értelemben véve is modern hangzásokkal kísérletezett. Hamar híre ment ennek katolikus körökben, amelynek következményeképpen III. Jenő pápa büntetőköveteket küldött hozzá Bingenbe. A követek azonban nemhogy büntetést nem szabtak ki az apátnő fejére, de beszámolójukban egy fantasztikusan sokoldalú, jószándékú és hasznos egyházi személyiségként emlegették.

– A régi zenéből indultál, ilyen értelemben egy új dimenzió az Ensemble Mandel, amely modern, elektronikus hangszereket és kortárs zenei elemeket is felhasznál. Mi késztetett erre a váltásra?

– Amikor 2014-ben kitaláltam, hogy kell egy olyan zenei produkció végre ahol a régi hangszerek és a régizene kilép az eddig évtizedekig egymástól alig eltérő előadások sokszor már unalmas világából, ösztönösen a mai modern zene felé nyúltam.

hirdetés

Első komolyabb sikereket is elkönyvelhető együttesem akkor született Geneamus Ensemble néven, amelybe fél tucat elektronikus modern zenét komponáló professzionista zeneszerzőt hívtam meg, hogy szerezzenek az elképzelésemnek megfelelő új zenét, amelyben az elektronikus hangkeltő eszközök mellett historikus hangszerek szólalnak meg. A felhívásomnak megfelelően a hazai élvonal mellett a bécsi "Universität für Musik und darstellende Kunst Wien" zeneművészeti egyetem elektronikus zenei tanszékének vezetője, Johannes Kretz is írt egy művet, amelynek köszönhetően meghívást kaptunk már 2015-ben a bécsi Joseph-Haydn Saal-ba, ahol egy ott még soha nem látott sikerű hangversenyt adtunk kortárs zenei kompozíciókkal.

– És itt kaptál egy váratlan ihletet.

– Az egyik közreműködő zenészbarátom, Christa Schönfeldinger üvegharmonika művész egy kis zenei idézettel kezdte a műsort, amely Hildegard von Bingen egyik antifónájának első sora volt. Ez az apró kis zenei idézet mélyen megfogott és utánanéztem alaposan ennek a zenének. Így született meg az új előadás ötlete, amelyet az azóta megszűnt Geneamus helyett alakult Ensemble Mandel – Andrejszki Judit (szoprán), Molnár Andrea (blockflöte), Kaltenecker Zsolt (elektronikus hangszerek), Szabó Zsolt (viéle), Mandel Róbert (organistrum) -vitt színpadra. A kezdet kezdetén 2016-ban a sors a mélyvízbe hajított minket, és a világ egyik, ha nem "a" legrangosabb régizene-újzene fesztiváljának, az antwerpeni Vlaanders Festival egyik fő attrakciójává emelve az azóta is töretlenül sikeres együttesemet.

– Tanult mesterséged hangszerkészítő és már korábban is kísérleteztél a tekerőlant új változataival, ilyen volt a 90-es években az electrotary. Mostani hangszeredet organistrumnak nevezed.

– Az organistrum ugyanúgy tekerőlant, mint ami a franciáknál a vielle vagy magyarul a "nyenyere", csak a középkorban így nevezték. A kísérletezéseim sora nem maradt abba, és azt hiszem, ebben az életben már ameddig levegőt kapok, csinálom tovább.

Jelenleg egy olyan elektromos tekerőlanton dolgozom, amelynek rezgőteste nincs, csak és kizárólag elektromos hangszedők segítségével szólal meg. Ez annyiban lesz új a korábbiakhoz képest a technológiának köszönhetően, hogy amit 30 éve 40 kilós óriásládákba építettünk be, ma pár dekás zeneeszköz lehet, amelyből, ha kell, már drótok sem állnak ki.

– Több hangszer- és zenetörténeti könyved is megjelent. Készülsz-e valamire, van-e új kutatási területed?

– Jelenleg a Zenetörténeti Múzeum 50 éves jubileuma kapcsán megjelenő könyvet tervezem, és egy szakmai cikkem is megjelenik majd ebben a reprezentatív könyvben. Sok ötletem lenne, de a hazai könyvkiadók jelenleg csak a "tuti" sikerre hajtanak, többnyire nem túl értékes kiadványok olcsó megjelentetésében bízva. Így ha majd a járványveszély elmúlik, folytatom tárgyalásaimat osztrák és amerikai könyvkiadókkal, akiket már korábban is érdekelt néhány témám. A magyar kiadók későn fognak ébredni, és talán már csak a bulvár mentheti meg őket.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
bika.jpg

Álarcos énekes: A Bika lepleződött le

A nyomozók megint tévúton jártak, egyikük tippje sem volt jó, sőt korábban sem merült fel az álarc mögött megbújó énekes neve.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 18.


hirdetés

Nagy Zsolt, Kovács Koko Istán, Növényi Norbert, Mészáros Árpád Zsolt neve is felmerült a Bikával kapcsolatban. Ám a végén

Kozsó bújt ki az álarc alól.

VIDEÓ: A Bika produkciója

VIDEÓ: Leleplezve! Ő volt a Bika álarc alatt


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
tv-adas.png

Megszűnik az RTL Spike, tiniknek szóló csatorna indul helyette

A TeenNick a Viacom negyedik „gyerekcsatornája” lesz.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. október 20.


hirdetés

Megszünteti a Viacom az RTL Spike-ot, tiniknek szóló tévét indítanak helyette - számolt be róla a SorozatWiki.

A közel négy éve, 2016 decemberében debütált RTL Spike-on az utóbbi időben szinte csak amerikai szériák voltak láthatók, nézettsége az elmúlt két évben már nagyon alacsony volt, feltehetőleg ez az oka a döntésnek.

Az RTL Spike helyett TeenNick néven új, tiniknek szóló tévét indítanak, mely a Nickelodeon, a Nick Jr és a Nicktoons után a Viacom negyedik „gyerekcsatornája” lesz

- jelentette be Harsányi Gábor, a ViacomCBS Networks International közép-kelet-európai és izraeli vezérigazgatója.

Az új adón élőszereplős vígjáték-sorozatok lesznek. A nemzetközi vezérigazgató egyelőre arról nem beszélt, hogy mikor cserélik le a Spike-ot a TeenNickre.

hirdetés

A Viacom másik tévécsatornáját, a Paramount Channelt érintő fontos változást is bejelentettek, melyet Paramount Networkre neveznek át.

Harsányi Gábor azt is elmondta, hogy a Paramount+ videótáruk egyre sikeresebb és 2020 első 7 hónapjában kétszer annyi tartalmat fogyasztottak rajta, mint 2019-ben. Bejelentette továbbá, hogy a video-on-demand szolgáltatás az ősz végére az Antenna Hungaria Mindig TV ügyfelei számára is elérhetővé válik.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
1-2.jpg

A chicagói 7-ek tárgyalása – 7 ok, amiért ne hagyd ki az év egyik legjobb filmjét

A valós sztori alapján készült moziban Sacha Baron Cohen hatalmasat alakít.
Szajki-Vörös Adél, fotó: Netflix - szmo.hu
2020. október 21.


hirdetés

Tárgyalótermi dráma, vígjátéki elemek, vagány dialógusok, katartikus, hatalmas súllyal megnyomott drámai pillanatok? Aaron Sorkin korábban forgatókönyvíróként vívta ki magának Hollywood egyik legelismertebb szkriptírója címét egyedi, csak rá jellemző, pattogós párbeszédeivel. Aki emlékszik az Egy becsületbeli ügyre - ezzel a filmmel kapásból befutott Hollywoodban -, annak biztos megvannak a tárgyalótermi jelenetei Tom Cruise és Jack Nicholson között, ami alatt még mi is visszatartottuk a lélegzetünket. Különösen ez:

Most összegyűjtöttünk pár okot, ami miatt semmiképp ne hagyd ki Sorkin netflixes filmjét, A chicagói 7-ek tárgyalását, ami egyértelműen az év egyik legizgalmasabb mozija. Mind kivitelezésében - Sorkin ezúttal maga rendezte is a mozit - , mind üzenet-jellegében és aktuális áthallásaiban zseniális.

Mert igaz történet

1968-ban Amerikában - eddigre túl voltak John F. Kennedy, Marthin Luther és Bonny Kennedy, a vietnami háború nagy ellenzőinek lemészárlásán - a chicagói demokrata párti gyűlésre elindult az ország különböző pontjairól úgy tízezer ember. Békével mentek, de tüntetni: a háború ellen, a béke mellett. Ez persze volt, akinek nem tetszett. Ami ebből eszkalálódott, rengeteg, rendőrök által megsebesített tüntető, egy nagyon csúnya koncepciós per, ami végül az egyik legszórakoztatóbb és legigazabb találkozóvá alakult azok között, akik az egyik és a másik oldalon álltak.

Mert szinte mesei a sztori

hirdetés

Hét ember, mind más háttérből, egy céllal és egy védőügyvéd, aki annyira nagy pofájú, hogy állandóan figyelmeztetni kell. Egy olyan bűntény vádja, ami a történelemben először került bíróság elé - és azóta sem. Egy bíró, aki szűk látókörű, és az "elutasítom" instrukcióját már vele együtt skandálja a per közönsége a huszadik naptól, annyira kiszámítható. Egy ügyész - Joseph Gordon-Levitt formában van, pedig nagyon nehéz a karaktere - , aki csak azért vállalja a vádlottak börtönbe juttatását, mert muszáj neki. És a háttérben egy nemzet, akiknek már rohadtul elegük van a felesleges halottaikból és a tízezerszámra frontra küldött, kisorsolva toborzott, kiszolgáltatott katonasorsokból.

Mert Aaron Sorkin nagyon tud rendezni is

Ez persze nem újdonság, de az Oscar-díjas forgatókönyvíró eredeti profilja az volt, hogy zseniálisan okos szkripteket szállított a legnagyobb rendezőknek - Oscarját például David Fincher filmjéért, a Social Network - A közösségi hálóért kapta. A chicagói hetek tárgyalása ugyanolyan pontos ritmusú, sodró lendületű, mint amilyenek Sorkin forgatókönyvei. Nincs egy üres pillanat, sőt, figyelni kell, mert poén poént, fontos információ fontos információt követ

Mert Sacha Baron Cohen óriási színész

Azt például tudtad róla, hogy a társadalomtudomány antiszemita szegmensével foglalkozott az egyetemen és diplomamunkáját is hasonló témából írta, mint amiről a film szól? Ettől persze még nem lesz valaki jó színész, de évekkel ezelőtt, amikor még Spielberg volt a film rendezője - később kiszállt - maga kérte fel Cohent, mert minden benne van, ami filmbeli karakteréhez kellett: lázadó, óriási az igazságérzete és mindezt humorba csomagolja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
perrin1.jpg

Premier: csodaszép magyar tájakon, a Káli-medencében készült Perrin új klipje

Mikor felkel az ember és frissek még az álomképek, nem tudja eldönteni, mi a valóság. Nagyjából így született ez a dal is, legalábbis a szövege.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 23.


hirdetés

Perrin, azaz Palotai Soma a nyár elején adta ki bemutatkozó anyagát „July” címen, amihez Miki357 rendezett videoklipet. A dalt olasz, francia, német és litván rádiók is felkapták, és a hazai MTV is sűrűn játszotta. Most pedig máris itt egy új szám, a „The Hills”, ami már a készülő lemezen szerepel majd. Az előadó a következőket mesélte róla:

„A dal egy álomszerű utazás. Mikor felkel az ember és frissek még az álomképek, nem tudja eldönteni, mi a valóság. Nagyjából így született ez a dal is, legalábbis a szövege. A zene pedig Perrin hangzás, kicsit öreg, kicsit fiatal, de a miénk.”

Palotai Soma zenekarának tagjaival és pár vendégzenésszel kiegészülve élő hangszerekkel rögzítette a számot a Supersize Studios-ban, még a télen.

Íme a klip:

Beyond the hills, jump into the lake of love – amikor meghallottam ezt a sort a refrénben, egyből a tanúhegyek meg a Balcsi ugrottak be” – teszi hozzá Soltész Péter, azaz Sosó, aki amellett, hogy Soma managere, a klip rendezője is volt.

hirdetés

„Tavasszal a karanténos időszakban hosszabb időt töltöttünk a Káliban a kis családommal, és úgy éreztem nagyon passzolna ez a vidék, a hegyek ehhez a számhoz.

Elmeséltem Somának, hogy mire gondolok, ő pedig azt mondta: tetszik, vágjunk bele. Már csak egy olyan valaki kellett a csapatba, akinek megvan a szeme ahhoz, hogy a helyszín szépségét a kamerán át is láthatóvá tudja tenni.

Stanislav Bendarjevszky, másnéven Stas barátunkra esett a választás, és utólag úgy érezzük, nem is nyúltunk mellé, nagyon szép képek születtek.”

A forgatásra a legforróbb augusztusban került végül sor, a csapat három napra leköltözött Badacsonytördemicre, onnan portyázva járták be a környéket, és vették fel az egyes jeleneteket.

„Volt pár olyan fix pont, amit már előre kinéztünk magunknak, de egy jórésze az anyagnak menet közben, improvizálva készült” – meséli Stas, a klip operatőre és vágója.

„A Tóti-hegy teteje a világbajnok kilátással, vagy a Köveskáli buszmegálló ikonikus mindenki-zongorája például nem maradhattak ki. A Szent-György hegy a hajnali párában, vagy a Csobánc a naplementében mind olyan élmények, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell.”

A forgatás végezetével esténként aztán alaposan ki lehetett elemezni a nap történéseit egy-két pohár helyi bor mellett... a stáb azt is elárulta, hogy nem egyszer már a nap is felkelt mire sikerült kellő alapossággal átbeszélni a dolgokat.

„Hát jókedvért nem mentünk a szomszédba... De persze emellett a forgatás nagyon komolyan volt véve mindenki részéről. Mivel nem csak rólam szól az egész produkció, hanem mi egy zenekar is vagyunk, fontos volt, hogy a zenésztársaim, Harmath Soma és Czirják Tomi is megjelenhessenek a klipben.

Tudtuk, hogy Szentbékkállán a Pegazus egy olyan hely, ahol rendszeresen lépnek fel zenekarok, és nagyon jó a vibe a helyen. Ezért tökre adta magát, hogy velük összebeszélve, egy rendes koncerten vegyük fel a bandával közös részeket” – fűzi tovább a sztorit Perrin.

És, hogy mi volt a legemlékezetesebb?

„Egy barátunk édesapja, László Gyuri kivitt minket a vitorlásával a vízre az utolsó napon. Kicsit borús, felhős idő volt, de pont ettől volt igazán különleges az egész... Esküszöm, néha olyan volt a part, mintha Thaiföldön, vagy valami hasonló egzotikus helyen lennénk”

– mondja nevetve.

„A klipben szereplő Balaton Annabell pedig nemcsak, hogy szuper szép és teljesen profin állt a forgatáshoz, a hülyéskedést is bírta, vette a lapot és velünk ökörködött végig... Nagyon köszi neki ezúton is!”

A videoklip az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.

https://hangfoglalo.hu

http://www.nka.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!