hirdetés
food-2726345_960_720.jpg

Kötelező segélyszervezetnek ajándékozni az el nem adott élelmiszert Csehországban

A rászorulókon segítenek, és ezzel csökkentik a kidobott élelmiszer mennyiségét is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. január 04.


hirdetés

Csehországban kötelezik a nagyobb élelmiszerüzleteket, hogy az el nem adott, hibás, de fogyasztható termékeket adják oda segélyszervezeteknek ingyen.

A benyújtott törvénymódosítást korábban az országgyűlési képviselők egy csoportja azzal támadta meg, hogy ez sérti a tulajdonhoz való jogot. Szerintük nem lehet valakit arra kötelezni, hogy adja át a tulajdonában lévő ingóságot ingyen, még akkor sem, ha egy segélyszervezet számára kellene ezt megtennie. A kereskedelmi lobbi szerint a jogszabály az állam szociális ellátórendszerének egyik feladatát kényszeríti rá a boltok tulajdonosaira. A cseh alkotmánybíróság azonban helyben hagyta a törvénymódosítást.

A bíróság szerint ez a törvény beleilleszkedik a helyi és nemzetközi törekvésbe, hogy csökkentsék a kidobott élelmiszer mennyiségét.

A módszer megválasztásával kapcsolatban a bíróság csak annyit jegyzett meg, hogy pusztán annak alkotmányellenességét tudja vizsgálni. Márpedig ezt nem találta indokoltnak, így a képviselők beadványát elutasította - írja a G7 a Novinky.cz cikke alapján.

Az elfogadott törvénymódosítás értelmében a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek, vagyis nagyjából a szuper- és hipermarketek, kötelesek lesznek az el nem adott, de még fogyasztható élelmiszereket átadni olyan szervezeteknek, akik tárolni tudjál és képesek eljuttatni rászorulóknak a termékeket.

hirdetés

Magyarországon ugyan nincs rá törvény, de a nagyobb üzletláncok és gyártók is fel szokták ajánlani az ilyen élelmiszereket rászoruló családoknak - jellemzően a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül. Az egyesület a honlapján azt írja, 2017-ben 350 partnerszervezeten keresztül több mint 300 000 embernek juttattak el ingyenesen közel 9300 tonna élelmiszeradományt, összesen több mint 5,2 milliárd forint értékben.

Forrás: G7. A címkép illusztráció. Forrás: Pixabay


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
nav-vallalkozo.png

Kiderült, melyik milliárdost vették őrizetbe a nyomozók Debrecenben

A számos élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellness-szálloda tulajdonosát balatoni villájában fogták el a NAV munkatársai.
MTI, SZM - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Debrecenben.

A vállalkozó egy év alatt 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót. A milliárdos üzletember letartóztatásban van, ügyvédje is gyanúsított - közölte a NAV észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense, Simon Béla.

Kelet-Magyarország egyik meghatározó élelmiszerláncának tulajdonosa 2017-ben több gazdasági társaságtól 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel.

Az ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési jogot, arab fedővállalkozást és hivatalos lakcímet, hogy ezekkel a hamis adatokkal elkerülje több mint 540 millió forint személyi jövedelemadó befizetését Magyarországon - írta a referens.

Közben kiderült, ki lehet a közismert vállalkozó. A 24.hu szerint a férfi K. Ferenc, aki egykor a CBA Kereskedelmi Kft.-ben is tulajdonos volt, és érdekeltségébe tartozik a hajdúszoboszlói négycsillagos Délibáb Hotel is. A cégadatbázis szerint a lakcíme – a NAV közleményével egybevágóan – az Egyesült Arab Emírségekben található. K. Ferencet azonosította cikkében a Napi.hu is.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
rablas_francisco_cornejo.jpg

Kivette 58 milliós megtakarítását a bankból, de rögtön el is lopták tőle még a parkolóban

A kaliforniai férfi az egy élet munkájával összeszedett vagyonát veszítette el pillanatok alatt, amikor egy tolvaj kitépte a pénzt a kezéből. Videó is készült a rablásról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Éppen kilépett a bankból Francisco Cornejo, miután kivette összes megtakarított pénzét, amikor a parkolóban odalépett hozzá egy férfi, és kitépte a kezéből az egészet.

A rabló kereket oldott az egy élet munkájával összeszedett 200 ezer dollárral (58 millió forint), miközben a bűnöző után kapó kaliforniai férfi a földre zuhant,

írja a New York Post.

A jelenetről egy járókelő videót is készített:

A helyszínre érkező rendőröknek a kifosztott férfi azt mondta, hogy éppen a kocsijához ért a Chase Bank parkolójában, amikor odalépett hozzá az ismeretlen férfi. A rabló megragadta, ütlegelte, majd mindent kitépett a kezéből, és futásnak eredt. A dulakodás közben Cornejo válla kificamodott, megsérült a csípője és a jobb karja is.

hirdetés

A kirabolt férfi ügyvédje azt mondta, védence senkinek nem szólt arról, hogy nagy összegű kifizetésért megy a bankba. Ettől függetlenül a jogi képviselő szerint nem lehet véletlen, ami történt.

A támadó fekete kapucnit viselt, arca felismerhetetlen a rablásról készült felvételeken.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koncz-scaled.jpg

A lánya indulhat az elhunyt Koncz Ferenc körzetében az időközi képviselő-választáson

A Koncz Zsófiát indító Fidesznek és az ellenzéknek is fontos a körzet, nemsokára indul a kampány, október 11-én pedig választanak.
Fotó: MTI/Marjai János - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Budapest, 2015. március 18.

Koncz Zsófiát, július 10-én motorbalesetben elhunyt képviselő, Koncz Ferenc lányát indítja a Fidesz októberben az időközi parlamenti képviselői választáson – tudta meg a Népszava, a lap szerint a döntést augusztus 20-a után fogják bejelenteni.

A választás október 11-én lesz, és többek közt az is függ tőle, hogy megmarad-e a Fidesz kétharmados többsége.

Az ellenzéki pártoknak tehát szintén nagyon fontos a megmérettetés, jelenleg arról tárgyalnak, hogy egy jelölt álljon szemben a Fideszével.

Koncz Zsófia neve onnan lehet ismert, hogy a Fidelitas alelnöke is volt, valamint 2015-ben Böröcz László Fidelitas-elnökkel közös ötletük volt a „provokátorfigyelő”: azoknak a nevét akarták közzétenni, akik szerintük szándékosan megzavarják az állami rendezvényeket. Ebből persze botrány lett, sőt még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is jogsértőnek minősítette. Később Koncz Zsófia Magyarország washingtoni nagykövetségén dolgozott külpolitikai munkatársként.

hirdetés

A Népszava szerint a kiválasztásának fő szempontja valószínűleg Koncz Ferenc népszerűsége lehetett, de nem ő volt az egyedüli esélyes, a lap úgy tudja, hogy Molnár Péter, a Patrícius Borház birtokigazgatója, egyben a Tokaji Hegyközségi Tanács elnöke is benne volt a kalapban.

Az ellenzék is két nevet fontolgat, az egyik a két évvel ezelőtti választáson Koncz mögött második helyezett Bíró László (Jobbik), aki egy teljes ellenzéki összefogás esetén esélyes lehet a győzelemre. A másik név a baloldalon a szocialista Bráz Györgyé, aki több cikluson át volt Tiszaújváros első embere.

Ráadásul a körzet központja nem annyira a kisebb lélekszámú Szerencs, hanem inkább a jóval nagyobb, 18 ezer lakosú Tiszaújváros. Itt tavaly lenullázta az ellenzék a Fideszt, amelynek a képviselői csak kompenzációs listán jutottak mandátumhoz az önkormányzatban.

Bráz György nem indult újra a polgármesteri tisztségért, de a szocialisták kiváló jelöltnek tartják - az egyeztetés folyik, de már nincs olyan sok idő.

Már csak alig egy hónap van ugyanis hátra, a kampány augusztus 22-én kezdődik el, a jelölteket szeptember 4-én 16 óráig lehet bejelenteni.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
swimming-pool-504780_1920-1000x671.jpg

Pénzjutalmat kap az, aki leleplezi kakifantomot Hódmezővásárhelyen

50 ezer forint ütheti annak a markát, aki lefüleli a medencék rémét.
Fotó: Illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter felhívást intézett a lakosokhoz: aki segít elkapni a helyi strand egyik medencéjébe piszkító férfit, pénzjutalmat kap - nyilatkozta a városvezető az RTL Klub Híradójának.

A hódmezővásárhelyi strandon ugyanis a héten kellemetlen pillanatokat éltek át a strandolók: valaki szándékosan belepiszkított az egyik medence vizébe. Valószínűleg visszaeső elkövetőről van szó, mivel a héten háromszor is megtörtént az incidens, ami kísértetiesen emlékeztet az ugyanezt a strandot két évvel ezelőtt is rettegésben tartó kakifantom tevékenykedéseire. Akkor nem kapták el az illetőt, most el szeretnék,

a polgármester ezért 50 ezer forintos jutalmat ígér annak, aki segít kézre keríteni a vécét nem preferáló tettest.

Márki-Zay azt is elmondta, hogy a kakifantom céltudatosan tevékenykedik, nagy valószínűséggel szándékosan akar kárt okozni az önkormányzatnak. Az incidensek után ugyanis az egész medencét le kell ereszteni, egy ilyen mutatvány pedig 200 ezer forintba kerül.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!