hirdetés
tuneziaiutazas-1000x700.jpg

Koszos szállodaszobák, penészes falak és 8 óra várakozás a reptéren - erre panaszkodtak a magyar utasok

A magyar turistákból álló csoport szombaton érkezett meg az egyhetes tunéziai nyaralásukból, ahol mindezek mellett még szinte az összes gyerek beteg is lett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 11.


hirdetés

Monastir repülőterén 8 órát kellett várnia egy magyar utasokból álló csoportnak, akik az egyhetes tunéziai nyaralásukból jöttek haza szombaton. De nem ez volt az egyetlen probléma, amivel az utazás során szembesültek.

A szállodában ugyanis koszos szobák, penészes falak várták őket, a nyaralás alatt pedig szinte az összes gyerek beteg lett.

"A harmadik naptól kezdve kezdett el először az első gyerekünk hasmenéses, hányásos tüneteket produkálni, majd a másik, aztán a másik családnak a két gyereke is. Úgyhogy igazából az orvos már mintha hazajött volna hozzánk, úgy jött injekciót adni a gyerekeknek minden nap"

- mesélte az RTL Híradónak Békéssy Olga, aki végigdokumentálta az eseményeket.

Az utasok szerint az utazási iroda teljesen magukra hagyta őket. Békéssy Olga felvételein az egyik férfi például azt mutatja, hogy csak egy félig száraz szendvicset és egy üveg vizet kapott, szerinte ennyiben merült ki a lesz étel és ital ígéret. Így várakoztak 8 órát a reptéren, mert a gépük annyit késett.

Az egészséges gyerekek játszottak, a felnőttek kártyáztak, egymás vállára dőlve pihenni próbáltak, vagy éppen a szállodai élményeiket osztották meg egymással. Mikor pedig végre felszállhattak a gépre, Békéssy Olga szerint az egyik férfi annyira rosszul lett, hogy mentővel kellett kórházba vinni. Ő már korábban is ideges volt, mert tudta, hogy nem éri el a londoni csatlakozását a késés miatt.

Az egyik nő a felvételen azt mondja, értesítette a biztosítóját, de egyelőre nem kapott választ, hogy a repülőgép késése esetén jár-e kártérítés neki. Azt mondták, keresse fel őket ismét hétfőn, munkaidőben. Az RTL Híradónak ugyanezt válaszolták az utat szervező irodánál, amikor azt kérdezték, hogy kártalanítják-e az utasokat, és ha igen, hogyan.

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja


KÖVESS MINKET:




hirdetés
bantalmazas-arkad.jpg

Arab bevándorlónak nézték, várandós felesége szeme láttára fejelték le az Árkádnál

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia szakos hallgatója a Facebookon írta meg egy bejegyzésben a történteket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 11.



Arab bevándorlónak neveztek és megütöttek egy férfit Budapesten az Árkádnál.

Rézműves Benjámin Dániel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia szakos hallgatója, rendszeresen ír kisebbségpolitikáról és roma politikai reprezentációról.

A történtekről Facebookon tett közzé bejegyzést, amelyben azt írja:

"Tegnap késő délután a budapesti Árkád előtt két kopasz férfi megtámadott engem, és a terhes feleségemet.

Heves és agresszív hanggal kiabáltak ránk: 'Mocskos arab bevándorlók vagytok, húzzál el a terhes asszonyoddal, mert csak szaporodni tudtok!'

Én kezemmel próbáltam védeni a mellettem remegő, síró terhes feleségemet, majd a pillanat törtrésze alatt belefejelt a szemem fölé."

Rézműves Benjámin Dániel azt írja, hogy feljelentést tettek és a rendőrség elindította a nyomozást.

A teljes bejegyzést itt olvashatjátok el:

Security Check Required

null


KÖVESS MINKET:



hirdetés
kekvillogo-1000x667-1000x667.jpg

Részegen, félmeztelenül hívta párbajra a rendőröket egy nógrádi tini a falunapon

A fiú egy másik bűncselekmény miatt el sem hagyhatta volna az otthonát, de annyira berúgott, hogy mégis elment a helyi falunapra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 11.



Részegen randalírozott egy nógrádi kamasz a falunapon, pedig az otthonát sem hagyhatta volna el - számolt be a Bors. A fiú és egy barátja korábban autókat lopott el és tört fel Ludányhalásziban és Benczúrfalván. A kát srác hamar lebukott és az ügyészség elrendelte a bűnügyi felügyeletüket, tehát nem hagyhatták volna el a lakóhelyüket.

A tini viszont annyira berúgott a hétvégén, hogy részegen mégis lement a helyi falunapra, ahol randalírozni kezdett.

"Először járókelőket inzultált és szidalmazott, ezután mindenkivel verekedni akart, végül félpucérra vetkőzve szétrúgott egy kerítést"

- írja a lap.

A fiú ezután a kerítés egyik összetört darabjával kezdett hadonászni és

"artikulálatlanul üvöltve párbajra hívta ki a rendőröket",

majd nagy lendülettel elindult a művelődési ház felé, kezében az éles kerítésdarabbal.

Az eseményt biztosító rendőrök viszont meg tudták állítani. A fiút végül háziőrizetbe helyezték és nyomkövetőt is kapott, hiszen az ügyészség szerint a lakhelyelhagyási tilalom sem tartotta vissza attól, hogy további bűncselekményeket kövessen el. Ügyét várhatóan négy hónap múlva felülvizsgálják.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
bamboo-sziget-wakeboard.jpg

Elájult a vízben egy 13 éves fiú, miután áthajtott a fején egy 12 éves lány a wakeboardjával

A fiút mentőhelikopternek kellett kórházba vinnie.
Fotó: illusztráció/Bamboo Sziget Facebook-oldal - szmo.hu
2019. augusztus 11.



Ketten összeütköztek augusztus 10-én, szombaton délután a Bamboo Sziget wakeboardpályán -tudta meg az Index.

A lap először az egyik olvasójára hivatkozva azt írta, hogy egy tizenéves gyerek sérült meg a balesetben. Később a rendőrség tájékoztatása alapján kiderült, hogy

egy 13 éves fiú indulás után elesett, majd megpróbált visszaúszni a stéghez. Egy 12 éves kislány viszont ekkor áthajtott a fején wakeboardjával.

A baleset után a fiú elájult a vízben és "mentőmellényben, hassal lefelé lebegett a vízen".

A rendőrség az Indexnek azt írta, a kisfiút civilek segítségével mentették ki a vízből a vízirendőrök. Az üzemeltető Vízisí Centrum Kft. közleményéből pedig kiderült, hogy a fiút stabil oldalfekvésbe helyezték, amíg a mentők kiértek. A gyereket végül mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Vízisí Centrum Kft. az Indexnek azt írta, "a pálya érvényes üzemeltetési engedéllyel rendelkezik, a vontató kezelője pedig megfelelő képzettséggel rendelkezik."

Emellett azt is közölték, hogy a "pálya igénybevételének feltétele a 10. életév betöltése, úszni tudás és az üzemeltetési szabályzat elfogadása". Emellett pedig kiskorúak csak nagykorú belegyezése és felügyelete mellett használhatják a pályát.

Az üzemeltető azt is hozzátette, hogy a balesetben érintett gyerekek is szüleik hozzájárulásával tartózkodtak a pályán. A sérült kisfiú családjával pedig már felvették a kapcsolatot és felajánlották a segítségüket.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kajman-tropicarium-1000x677.jpg

Valaki dobozban rakott ki egy kajmánt a Tropicarium elé

A dobozt az egyik dolgozó találta meg. Először azt hitték, biztos csak valami viccről van szó, de később kiderült, hogy tényleg a veszélyes állat van benne.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 11.



Majdnem másfél méteres kajmánt találtak reggel Budapesten, a Tropicarium előtt - számolt be az RTL Híradó. A krokodilfélék közé tartozó veszélyes állat egy bútorlapokból összeszögelt dobozban hevert, amelynek a tetejére üzenetet is írtak.

"Tropicarium kérem, fogadjanak be! 130 cm-es kajmán. Vigyázz harap!"

- ezeket írták a dobozra piros filccel.

A dobozt az egyik dolgozó találta meg. Az RTL Híradónak azt mondta,

először azt gondolták, hogy ez csak valami vicc lesz és egy plüssfigura lesz a dobozban, végül kiderült, hogy tévedtek.

A dobozban lévő veszélyes, pápaszemes kajmán főleg Dél-Amerikában fordul elő, Magyarországon kizárólag állatkertben tartható.

Az állat egyébként egészséges, azt egyelőre csak találgatják, hogy hol tarthatták korábban és miért váltak meg tőle. Török János a Tropicarium gyűjteményvezetője az RTL Híradónak azt mondta, hogy valószínűleg azért hozhatták hozzájuk, mert legálisan otthon nem tartható.

A kajmánt egyelőre egy édesvízzel párásított elzárt területre vitték, a dolgozók is csak óvatosan közelítenek felé. Egy hasonló kajmán ugyan már van a Tropicariumban, név szerint Kálmán, de mellé nem tudják tenni az állatot, így másik állatkertbe viszik majd.

Az állatgondozók arra figyelmeztetnek, hogy mindenki csak olyan állatot vásároljon, amelyhez megfelelő körülményeket és engedélyeket tud biztostani, ellenkező esetben komoly pénzbüntetésre is számíthat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x