hirdetés
tuneziaiutazas-1000x700.jpg

Koszos szállodaszobák, penészes falak és 8 óra várakozás a reptéren - erre panaszkodtak a magyar utasok

A magyar turistákból álló csoport szombaton érkezett meg az egyhetes tunéziai nyaralásukból, ahol mindezek mellett még szinte az összes gyerek beteg is lett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 11.


hirdetés

Monastir repülőterén 8 órát kellett várnia egy magyar utasokból álló csoportnak, akik az egyhetes tunéziai nyaralásukból jöttek haza szombaton. De nem ez volt az egyetlen probléma, amivel az utazás során szembesültek.

A szállodában ugyanis koszos szobák, penészes falak várták őket, a nyaralás alatt pedig szinte az összes gyerek beteg lett.

"A harmadik naptól kezdve kezdett el először az első gyerekünk hasmenéses, hányásos tüneteket produkálni, majd a másik, aztán a másik családnak a két gyereke is. Úgyhogy igazából az orvos már mintha hazajött volna hozzánk, úgy jött injekciót adni a gyerekeknek minden nap"

- mesélte az RTL Híradónak Békéssy Olga, aki végigdokumentálta az eseményeket.

Az utasok szerint az utazási iroda teljesen magukra hagyta őket. Békéssy Olga felvételein az egyik férfi például azt mutatja, hogy csak egy félig száraz szendvicset és egy üveg vizet kapott, szerinte ennyiben merült ki a lesz étel és ital ígéret. Így várakoztak 8 órát a reptéren, mert a gépük annyit késett.

hirdetés

Az egészséges gyerekek játszottak, a felnőttek kártyáztak, egymás vállára dőlve pihenni próbáltak, vagy éppen a szállodai élményeiket osztották meg egymással. Mikor pedig végre felszállhattak a gépre, Békéssy Olga szerint az egyik férfi annyira rosszul lett, hogy mentővel kellett kórházba vinni. Ő már korábban is ideges volt, mert tudta, hogy nem éri el a londoni csatlakozását a késés miatt.

Az egyik nő a felvételen azt mondja, értesítette a biztosítóját, de egyelőre nem kapott választ, hogy a repülőgép késése esetén jár-e kártérítés neki. Azt mondták, keresse fel őket ismét hétfőn, munkaidőben. Az RTL Híradónak ugyanezt válaszolták az utat szervező irodánál, amikor azt kérdezték, hogy kártalanítják-e az utasokat, és ha igen, hogyan.

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
no_agy_ruzs.jpg

Több ezer prostituált lett hajléktalan a koronavírus miatt Németországban

Elveszették a munkájukat és a határzárak miatt nem tudják elhagyni az országot.
képünk illusztráció, fotó: Pexels - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

A koronavírus miatt bezártak a német bordélyházak, ráadásul a legtöbb európai ország lezárta a határait is, ezért több ezer külföldi prostituált lett egyik napról a másikra hajléktalan Németországban, írja a Reuters.

Ugyan a prostitúció közel két évtizede legális az országban, a többi nem létfontosságú üzlettel együtt az első között zárták be ezeket az intézményeket.

"A koronavírus egy igazi katasztrófa számomra"

- mondja egy Nicole nevű lengyel prostituált.

A Bochumban dolgozó nő arról is panaszkodik, hogy március közepe óta semmilyen bevétellel nem rendelkezik, és nem is tud sehol aludni. Korábban napi 90 eurót (33 ezer forint) fizetett a bordélynak szobáért, ahol dolgozott és egyben itt is élt. Amióta viszont bezárt az intézmény, azóta a bordély vezetőjénél tudja meghúzni magát.

hirdetés

A lengyel nő a többi szexmunkáshoz hasonlóan abban bízik, hogy a német kormány által kidolgozott mentőcsomagból nekik is jut valamennyi, tekintve hogy a prostik többsége egyéni vállalkozóként, teljesen legális körülmények között él a testéből.

A cikkben kitérnek arra is, hogy ennek ellenére is akad sok olyan nő, aki feketén dolgozott már a járvány előtt is, és ezt most sem adja fel. Ők és a kuncsaftjaik is hatalmas rizikót vállalnak egy-egy aktus kedvéért, hiszen óriási a kockázata a megfertőződésnek.

Becslések szerint 100 és 200 ezer között lehet a Németországban prostitúcióból élők száma. 80 százalékuk külföldi, és többnyire Kelet-Európából (Lengyelország, Bulgária, Románia, Ukrajna) származik.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
halalra-keseltek-egy-ferfit-budapesten-villamoson-1.jpg

Halálra késeltek egy 25 éves férfit Budapesten egy villamoson

Az áldozat a barátjával utazott, amikor egy háromfős csoport szóváltásba keveredett velük.
MTI, Fotó: MTI/Mihádák Zoltán - szmo.hu
2020. április 04.


hirdetés

Megszúrtak egy férfit Budapesten egy villamoson, belehalt sérüléseibe

A hírt a Budapesti Rendőr-főkapitányság péntek este a police.hu honlapon.

A közlés szerint a VIII. kerületi Orczy téren, a 28-as villamoson szúrtak meg egy 25 éves férfit, akinek életét a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.

A helyszínre érkező rendőrök megállapítása szerint az áldozat a barátjával utazott, és egy háromfős csoport keveredett szóváltásba velük. A vita hevében a háromfős társaság egyik tagja szúrta meg a 25 éves férfit, majd társaival együtt a helyszínről elmenekült.

A rendőrök 23 percen belül elfogták a 38 éves D. Károlyt és a 25 éves L. Annát, majd a közelben található MÁV telepen a 43 éves L. Jánost is, akik összefüggésbe hozhatók az emberöléssel.

hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés gyanúja miatt indított nyomozást, és megkezdte az elfogottak kihallgatását - derül ki a közleményből.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
orfu-menj-haza.jpg

„Bezárták” Orfűt, miután tömegével mentek oda a turisták a kijárási korlátozás ellenére is

A túl sok odalátogató, pihenni vágyó miatt döntöttek a falu turisztikai attrakcióinak bezárása mellett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

"Menj haza!" - ezt írták Orfű bejáratnál az aszfaltra. A Pécshez közeli mecseki üdülőfaluba sokan jártak ki az elmúlt hetekben sétálgatni, de az önkormányzat a napokban lezárta a település fő nevezetességeit. A polgármester azt mondta, a kijárási korlátozások betartása miatt volt erre szükség.

Az RTL Klub híradójának Füziné Kajdy Zita elmondta,

bezárják a falu turisztikai attrakcióit, a szokásosan áprilisban nyíló helyeket, mint a malom, a Medvehagymaházat ki sem nyitják, ahogy zárva maradnak a kölcsönzők és éttermek is.

„Semmi olyat nem lehet Orfűn sem, amit máshol nem lehet, ezt be kell tartanunk nekünk is” - nyilatkozta a településvezető.

A RTL Klub alig néhány nyilatkozót tudott megszólaltatni, a falu utcái és vízpartja is szinte teljesen üres volt, csak néhány helyit látni.

hirdetés

A polgármester elmondta, hogy a helyek a járványügyi kijárási korlátozások végéig lesznek zárva. Mivel egyelőre nem lehet megmondani, meddig tart a zárlat, az is bizonytalan, hogy a június végi Fishing on Orfű fesztivált megtartják-e.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
godollo_gyilkossag.jpg

Agyhoz kötözte és többször mellkason szúrta szeretőjét egy háromgyerekes nő Gödöllőn

Tíz éve volt férjnél, de mindhárom gyereke a szerdán megölt férfitől született.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén 2020. április 3-án elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít, olvasható a bíróság közleményében.

A gyanúsított R. K. férjével tíz éve él házasságban. A kapcsolatból három gyermekük született. A férj 2020 januárjában szerzett tudomást arról, hogy a házasságuk alatt született gyermekek vér szerinti apja valójában a sértett volt, akit a házaspár régóta ismert. Ezt követően a nő gyakran tartózkodott a sértett ingatlanában Gödöllőn, melyről immár a férjnek is tudomása volt.

Április 1-jén az asszony szintén a későbbi áldozatnál volt, akit délelőtt a hálószobájában, kezeinél fogva az ágyhoz kötözött, majd késsel többször mellkason szúrt. A szúrások következtében kialakult belső sérülések és a vérvesztéses sokk miatt a férfi életét vesztette. A gyanúsított aznap este bejelentette tettét a rendőrségnek.

Az eddig ismert adatok alapján a nő aznap többször is visszament a halott férfi lakásába, vélhetően azért, hogy eltüntesse a nyomokat. A nyomozás során az is kiderült, hogy a gyilkosságot követően több, ezidáig ismeretlen személlyel is találkozhatott.

A bíróság szerint a nő szabadlábon hagyása esetén a tárgyi bizonyítékok elrejtésével, megsemmisítésével, illetve a nyomozás során még nem ismert tanúk befolyásolásával megnehezítené, veszélyeztetné a nyomozást, ezért elrendelte a gyanúsított letartóztatását legfeljebb május 3-ig.

hirdetés

A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!