hirdetés
hosszu-katinka-facebook.jpg

„Köszönöm, negatív!” - ezt válaszolja Hosszú Katinka arra, hogy van

Több úszóról is kiderült már, hogy koronavírusos.
Címkép: Facebook/Hosszú Katinka - szmo.hu
2020. április 08.


hirdetés

Mi is beszámoltunk róla, hogy korábban a Magyar Úszó Szövetség közölte, kilenc embernek lett pozitív a koronavírustesztje. Köztük van például Kapás Boglárka és Kozma Dominik is.

Sós Csaba, a magyar úszó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a nemzeti csapat és a szakmai stáb tagjain elvégzett koronavírus-tesztek közül körülbelül 15 lett pozitív. Neveket nem említett, így egyelőre nem tudni, hogy pontosan kik fertőzöttek.

Az edző ekkor külön kitért a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkára, akiről azt mondta: "Ő az, aki minden mások számára katasztrófaértékű helyzetben is mindig a talpára esett. A személyét illetően bizakodó vagyok".

A Scitec Sport- és Táplálkozástudományi Intézet szerdai rendhagyó, online sajtótájékoztatóján részt vett Hosszú Katinka is. A 24.hu megkérdezte tőle, hogy van, benne van-e a COVID-19-el érintett úszók között?

hirdetés

"Mostanában, amikor az úszókkal online beszélgetünk egymással és felteszik a kérdést, hogy vagy, azt szoktam válaszolni: Köszönöm, negatív! Szerencsére most sem tudok mást mondani"

- válaszolta Hosszú Katinka.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
osvath-zsolt-kulcsar-edina.jpg

Kulcsár Edina interjú közben szoptatta meg kislányát

A kommentelőket megosztotta az eset, de a riporter szerint a kicsi az eddigi egyik legcsodálatosabb vendége volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Kulcsár Edina szépségkirálynő és üzletasszony lesz szerdán Osváth Zsolt ZSHOW time című YouTube-csatornájának vendége. A műsorvezető a népszerű sztártól férjével való megismerkedéséről, a szépségkirálynői évekről, Tibi atya beszólásairól és természetesen nemrég született második gyerekéről is kérdezett a műsorban, aminek előzetese már felkerült a videómegosztóra.

A kislány nemcsak szóba került, hanem váratlan módon meg is jelenik:

Edina a műsor közben szoptatja meg a hathetes gyereket, természetesen egy pléddel eltakarva.

Az erről hírt adó 24.hu Facebook-oldalán megoszlanak a kommentek az esetről. Van, aki teljesen természetesnek tartja a dolgot, mások szerint viszont egy ilyen intim esemény nem tartozna a műsorvezetőre és a nézőkre.

hirdetés

Osváth Zsoltot azonban láthatóan nem zavarta a dolog. Az interjú közben sem szólt a szoptatás miatt, a kommentszekcióban pedig egyenesen „a legcsodálatosabb vendég“-nek nevezte a gyereket.

|ELŐZETES| 1KANAPÉN KULCSÁR EDINÁVAL | SE02 EP04

KULCSÁREDINA #1KANAPÉN #ELŐZETES INSTA: https://instagram.com/osvvath_zsolt/ Ezúttal a gyönyörű üzletasszony és ex szépségkirálynő, Szabó Kulcsár Edina láto...


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
papp-gergo.jpg

Válik Papp Gergő és felesége

Pimasz úr és párja sokévi házasság után döntöttek a külön utak mellett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Hivatalosan is bejelentette Papp Gergő alias Pimasz úr, hogy sokévnyi házasság után válik feleségétől, akivel évekig együtt készítette Pimasz úr ott alszik című nagy sikerű műsorát - írja a Blikk.

A műsorvezető az RTL Klub reggeli élő műsorában vallotta be, hogy már egy ideje külön élnek, mindkettőjüknek új párja is van.

Egymással egyébként továbbra is jó kapcsolatot ápolnak, már csak közös gyerekük miatt is. A szakítás óta már megismerkedtek egymás új párjaival is, sőt olyan is volt, amikor fiukkal együtt ötösben közös hétvégét is együtt töltöttek.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koos-reka-lett-a-baratok-kozt-uj-szereploje.jpg

Koós Réka lett a Barátok közt új szereplője

Ti láttátok?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Péntek este már látható is volt a Barátok közt című sorozatban Koós Réka, az új szereplő.

A tévés sorozatban tanárnőt alakít.

"Ez a szövegtanulás annyira kemény!

Az hogy ilyen mennyiségű szöveget kell megtanulni, ráadásul a színházban egy nagy musicalre készülsz akár három hónapot is.

Na, most itt összemondtuk kétszer, ha még a sminkben találkozol, háromszor és szevasz"

hirdetés

– mondta Koós Réka a Fókusznak.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kollanyizsuzsi-Copy.jpg

Kollányi Zsuzsi újra babát vár – ráadásul már 6 hónapos terhes

Megmutatta a szépen gömbölyödő hasát, és azt is elárulta, miért nem osztotta meg eddig az örömhírt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Kollányi Zsuzsi hónapokon át titkokban tartotta, hogy megint babát vár. Most közösségi oldalán mutatta meg szépen gömbölyödő hasát, és azt is elárulta, miért nem osztotta meg eddig az örömhírt.

"Na szóval, belecsapok:

bemutatom Nektek Bogdánt. Itt lakik bent már 6 hónapja, és szépen növekszik tovább. Tudom, nem ilyenkor illik “bejelenteni” egy kicsike érkezését, de az első három hónap titoktartás után jött a karantén, amikor azt éreztem, a sok elveszett állás és milliók aggodalma közepette ez maradhat egyelőre a mi dolgunk, hogy bővülünk.

De most már jobb a hangulat hála Istennek, sok minden a régi kerékvágásban mehet, én is szívesen hordanék szűk, dögös kismama rucikat, és nagyon boldogok vagyunk a kisfiúnk miatt, így azt gondoltam, ideje megosztanom Veletek. Küldjetek sok szeretetet, energiát nekünk, és jó egészséget. Mindenkinek nagyon szép napot kívánunk"

- írta.

hirdetés

Na szóval, belecsapok: bemutatom Nektek Bogdánt. ?❤️❤️Itt lakik bent már 6 hónapja, és szépen növekszik tovább. Tudom, nem ilyenkor illik "bejelenteni" egy kicsike érkezését, de az első három hónap titoktartás után jött a karantén, amikor azt éreztem, a sok elveszett állás és milliók aggodalma közepette ez maradhat egyelőre a mi dolgunk, hogy bővülünk. ?De most már jobb a hangulat hála Istennek, sok minden a régi kerékvágásban mehet, én is szívesen hordanék szűk, dögös kismama rucikat, és nagyon boldogok vagyunk a kisfiúnk miatt, így azt gondoltam, ideje megosztanom Veletek. ?❤️Küldjetek sok szeretetet, energiát nekünk, és jó egészséget. ??Mindenkinek nagyon szép napot kívánunk. ??#haveawonderfulday #pregnant #littleboy #mythirdson #iamsoblessed #proudmom #24weekspregnant

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

Forrás: 24.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!