hirdetés
vonaparl.jpg

"Kösse meg a kutyáit!" – Vona kemény nyílt levélben támadja Orbánt

Szerinte a miniszterelnök lánglelkű fiatal demokratából egy kiégett, korrupt zsarnokká lett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. december 13.


hirdetés

A Jobbik elnöke abból az apropóból intézte szavait Orbánhoz, hogy az Állami Számvevőszék a múlt héten 331 milliós bírságot szabott ki pártjára tiltott pártfinanszírozás miatt. Mivel a törvény úgy rendelkezett, hogy nemcsak ezt kell befizetniük, de ugyanennyit levonnak a jövő évi állami támogatásukból is, a teljes büntetés több mint 660 millió forint.

Ez a döntés gyakorlatilag lehetetlenné tenné, hogy Vonáék elinduljanak a választáson, éppen ezért nem meglepő, hogy minden lehetséges fronton támadják.

A nyílt levelet változtatás nélkül közöljük:

"Tisztelt Miniszterelnök úr!

Ez a levelem most nem kérés. Felszólítás. Állítsa le a Számvevőszéket! Kösse meg a kutyáit!

hirdetés

Rövid leszek, hiszen mindketten tudjuk, mi zajlik itt éppen. Sőt, az emberek is tisztán látják, ahogy a világsajtó is. Négy hónappal a választások előtt Ön az utolsó állva maradt bástyát akarja lerombolni, a legerősebb ellenzéki pártot akarja eltakarítani, hogy a demokráciát leépítve elkezdődhessen a diktatúra. Ide jutott. Nem tud már sportszerűen küzdeni, és nincs már Önben méltóság. Lánglelkű fiatal demokratából egy kiégett, korrupt zsarnokká lett.

Tagadni sincs értelme, hogy az ÁSZ ezer sebből vérző, törvénytelen intézkedése az Ön akarata. Egy ilyen példátlanul aljas támadás csak az Ön engedélyével valósulhat meg a mai Magyarországon.

De itt most túllépett egy határt. Így jár, akinek már se önkontrollja, se kritikus munkatársai nincsenek. Elveszíti a talajt. Elszabadul. Ön is elszabadult.

Üljön le pár percre, gondolja át, mit is tett, aztán sürgősen vonassa vissza az ÁSZ törvénytelen eljárását! Higgye el, jobban jár! Kiismertem Önt, tudom, hogy nem szeret visszavonulni, de most nem maradt más lehetősége.

Pénteken a demonstráción látni fogja, hogy a magyaroknak fontos a szabadság. Ön sem veheti el tőlünk. És tudom, hogy most mire gondol. De ne tegye! Ne küldjön provokátorokat a tüntetésünkre! Mindenki békés szándékkal és egy jó cél érdekében lesz ott. Pártok, civilek egyaránt. A jogállam, a szabadság és a demokrácia mellett. Ha bármi történne, mindenki tudja majd, hogy Ön volt a megrendelő. Ne rontson a helyzetén.

Kellemetlen lesz visszavonulni, de ezt a csatát elveszítette, lássa be. Állítsa le a Számvevőszéket! Kösse meg a kutyáit!

Üdvözlettel:

Vona Gábor"vona-fb

A Jobbik gyűjtése már 27,5 millió forintnál jár

Az Állami Számvevőszék döntése után a párt az emberek segítségét kérte, hogy indulhassanak a választásokon.

Azóta rendszeresen közzéteszik, hol áll épp a gyűjtés: egy nap alatt 9 millió forint adományt kaptak, 4 nap után már 21 milliónál járt a számláló, kedd óta pedig további 6,5 millióval gyarapodott a bevétel. Ezt az összeget 3277 személy dobta össze.

A Jobbik egyébként december 15-e délutánra tüntetést hirdetett, amin az LMP és a Momentum is jelezte részvételét.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
rakos-fiatalember_northfoto.jpg

Gyomorfájásra panaszkodott a fiatal apuka, kiderült, hogy súlyos rákja van

A 33 éves brit férfi fittnek és egészségesnek tűnt, de most élet-halál harcot vív a betegséggel.
Fotó: Adam Gray / SWNS - Northfoto - szmo.hu
2020. július 08.


hirdetés

A yorki születésű Adam Gray úgy érezte, tökéletes az élete. 2018 végén beteljesült nagy gyerekkori szerelme Christine iránt: 11 éves korukban találkoztak és akkor házasodtak össze, amikor a nő már hét hónapos várandós volt kislányukkal, Amelie-vel és Dél-Afrikában voltak nászúton. Ügyvédként új munkát kapott Londonban, úgy tűnt, semmi sem állhat a boldogságuk útjába. A leendő fiatal apa kicsattant az erőtől: minden nap 15 km-t biciklizett a munkahelyére és vissza, és minden hét végén futballozott. Aztán két nap alatt minden összeomlott körülötte.

De a gyermek még meg sem született, amikor kivizsgálásra ment egy tartós gyomorfájás miatt. Az orvosok kis híján hazaküldték a fitneszőrült fiatalembert, de aztán elvégeztek rajta néhány tesztet, amelyek az ultrahanggal együtt felfedezték az igazi bajt.

Adam akkor tudta meg, hogy hasnyálmirigy-rákja van amely átterjedt a tüdejére, a májára és a nyirokcsomóira és legfeljebb egy éve van még hátra – írta a Daily Record.

A hasnyálmirigyrákot „csendes gyilkosnak” is nevezik, mivel nincsenek jól beazonosítható tünetei, ezért nagyon nehéz tetten érni a kezdeti stádiumokban. Adam esetében kiderült, hogy endokrin-daganatai már két éve terjeszkedtek agresszív módon egész testében.

A diagnózist követő első év kilátásai nem voltak jók. Adam 10 és fél hónap alatt 12 kemoterápiás kezelés-sorozatot kapott, de a daganatok csak nőttek. Heteken át alig tudott aludni a kemoterápia és az elviselhetetlen fájdalmak miatt. Közben azonban megszületett a kislánya, ezt tekinti élete legboldogabb pillanatának. A koronavírus miatti karantén összezártságát ők egymás erősítéseként élték meg, hogy élvezhetik együttlétük minden pillanatát. „Korábban csak a munka és a fitnesz számított. Most egyedül a családom a fontos” – mondta a férfi.

hirdetés

A Gray-család most közösségi pénzgyűjtésbe kezdett egyrészt azért, hogy Adam egy olyan különleges németországi kezelésben részesülhessen, ami meghosszabbíthatja az életét, másrészt pedig, hogy támogassák a hasnyálmirigyrákkal kapcsolatos kutatásokat. Azért még ebben sem tagadja meg magát: a napokban részt vesz fivérével, Simonnal a Yorkshire Three Peaks Challenge hagyományos versenyén, amelyen 12 óra alatt kell feljutni a grófság három, egyenként 700 méter körüli magasságú hegyére. Célja, hogy legalább 5000 fontot gyűjtsön össze így a Royal Free Charity jótékonysági alapítvány számára, amely elsősorban az egészségügyben tevékenykedik.

„Teljesen egészséges voltam, el sem tudtam képzelni, hogy egy napon beteg is lehetek – mondta hihetetlen vállalásáról Adam – Ha sikerül elég pénzt gyűjteni a kutatásokra, korábban fel lehet majd fedezni ezt a fajta rákot. Ha egyetlen embernek megmentjük ezzel az életét, vagy csak jobbá tesszük azt, már megérte.”

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
inkubator_pixabay.jpg

Egészséges csecsemőt hagytak a Hatvani kórház inkubátorában

Édesanyja jól ellátva, bepelenkázva, és jó általános állapotban helyezte a gyereket az inkubátorba.
Fotó: Engin_Akyurt/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. július 08.


hirdetés

Egészséges kisfiút tettek éjszaka a Hatvani kórház babamentő inkubátorába - adta hírül az RTL Klub Híradója.

A több mint négy kilós csecsemőt a kórház dolgozói Nyári Csabának nevezték el. A kisbaba már a negyedik csecsemő, akit 2013 óta erre a kórházra bíztak. Az édesanya a jogszabályok szerint hat hétig még meggondolhatja magát, és visszakérheti a kisfiát. Ha nem teszi, akkor a baba örökbe fogadó szülőkhöz kerül.

A kisfiút egészségesen, gondosan megfürdetve, megszoptatva és felöltöztetve hagyták az intézménynél.

„Csak tisztelni tudom ezt az édesanyát, illetve minden olyan anyát, aki ilyenkor, nehéz helyzetben ezt a nagyon okos döntést meghozza, hiszen az biztos, hogy ez élete egyik legnehezebb döntése lehet”

- fejtette ki Dr. Rosta Ildikó, a kórház osztályvezető főorvosa, hogy miért helyes lépés hasonló helyzetben a kórházi inkubátort használni.

hirdetés

A protokoll szerint a portásnak kell értesíteni az ügyeletes orvost és nővért, ha csecsemőt tesznek az inkubátorba. Az újszülöttosztály dolgozói néhány perc alatt érnek oda - ennyi ideje marad az anyának elbúcsúzni a picitől, ha láthatatlan szeretne maradni.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
zsemle-pixabay.jpg

Öt zsömlét lopott, másfél év börtönre ítéltek egy fiatal hajléktalant Csehországban

A skizofréniában szenvedő férfinak szigorú őrizet mellett kell letöltenie a 18 hónapos elzárást.
Illusztráció: Manfred Richter/Pixabay - szmo.hu
2020. július 08.


hirdetés

Másfél évnyi börtönbüntetésre ítéltek egy fiatal hajléktalant Csehországban, mert a rendkívüli állapot idején öt darab zsömlét lopott egy szupermarketből - írja a körkép.sk.

A cseh bíróságok most foglalkoznak a rendkívüli állapot alatt történt bűncselekményekkel, amiket sokkal szigorúbban büntetnek, mint normál esetben, még a kisebb lopásokért is több éves börtönt szabnak ki.

Így járt az a fiatal hajléktalan férfi is, aki 62 cseh korona és 50 fillér értékben (ami 2,34 eurónak és 830 forintnak felel meg) lopott öt zsemlét egy szupermarketből, mert éhes volt, a biztonsági őrök azonban elkapták a pénztárnál. A lopás miatt őrizetbe vették, majd bilincsben, fegyveres kísérettel szállították a bíróságra.

Normál esetben csak pénzbírságot róttak volna ki rá, de mivel a rendkívüli állapot idején lopott, sokkal szigorúbb büntetést kapott. A járási bíróság először két év börtönre ítélte a férfit, aki viszont fellebbezett, így a Brünni Kerületi Bíróság fél évvel enyhítette a büntetését.

A skizofréniában szenvedő hajléktalannak szigorú őrizet mellett kell letöltenie a 18 hónapnyi börtönbüntetését.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
medve-szurdok.jpg

Meghalt egy magyar nő a népszerű osztrák túrahelyen

Az 50 éves túrázó halálát egy kőomlás okozhatta a stájerországi Medve-szurdokban.
Fotó: Sonicccgraz / Wikipédia / CC BY-SA 3.0 - szmo.hu
2020. július 08.


hirdetés

Két túrázó meghalt, nyolc megsérült az ausztriai Medve-szurdokban, amikor egy vízesés közelében kőomlás indult meg - adta hírül a Reuters.

Az egyik halálos áldozat egy 21 éves osztrák, a másik egy 50 éves magyar nő. A sérülteket helikopterrel vitték a közeli kórházba, egyikük állapota súlyos.

A mentést nehezíti, hogy a Medve-szurdok egy keskeny, lépcsőkön és csak gyalogosan megközelíthető túrahelyszín. Ez Ausztria leghosszabb szurdoka, nagy vízesései és vadregényes volta miatt nagyon népszerű a túrázók körében. A hatóságok tavaly már figyelmeztettek rá, hogy túl sok turista keresi fel a szurdokot.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!