hirdetés
abanovak-Copy.jpg

Kortárs képzőművészek kiállításával ünneplik Aba-Novák 125. születésnapját

'Az Aba-Novák-örökség még mindig felfedezésre vár, hiszen a festői kvalitáson túl ennek az örökségnek nagyon sok rétege és üzenete van a magyar társadalom számára.'
MTI - szmo.hu
2019. március 02.


hirdetés

Aba-Novák Vilmos (1894-1941) festőművész, grafikus születésének 125. évfordulója alkalmából 25 kortárs képzőművész munkáiból rendezi meg 100. kiállítását a leányfalui Aba-Novák Galéria.

Aba-Novák Vilmos, a modern magyar festészet egyik legeredetibb tehetsége 1894. március 15-én született Budapesten. A művész nevét viselő leányfalui galériát Kováts Kristóf, a festő unokája alapította 2010-ben.

A galéria idén március 15-én ér századik kiállításához - hangsúlyozta Kováts Kristóf galériavezető a tárlatot beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón, hozzátéve: a jubileumi kiállításon 25 kortárs képzőművész egy-egy alkotását mutatják be.

Aba-Novák képeiből minden évben rendeznek kiállítást a galériában, az indulásuk óta eltelt kilenc év alatt pedig 170 művész mutatkozhatott be náluk csoportos vagy egyéni kiállításon. Kiemelte, hogy a galériában megfordult alkotók közül választották ki - művészi szempontok alapján - a jubileumi kiállítás 25 művészét.

A tárlatot később Szolnokon, az Aba-Novák Agórában is láthatja majd a közönség.

Kieselbach Tamás galériavezető emlékeztetett arra, hogy a Kieselbach Galéria gondozásában 2006-ban jelent meg Aba-Novák munkásságát és életét áttekintő album Molnos Péter művészettörténész tollából. 2008-ban pedig a festő életművét bemutató nagyszabású tárlat nyílt a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban. Azóta már több publikációt adtak ki munkásságáról, a galériavezető szerint azonban további publikációk szükségesek még ahhoz, hogy a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetségének életműve a magyar művészeti kánonban megfelelő helyére kerüljön. Mint fogalmazott, ez a helyretétel már folyamatban van.

"Az Aba-Novák-örökség még mindig felfedezésre vár, hiszen a festői kvalitáson túl ennek az örökségnek nagyon sok rétege és üzenete van a magyar társadalom számára"

- hangsúlyozta, hozzátéve: Aba-Novák Vilmos megítélése ellentmondásos volt a magyar történelem alakulása miatt. Mivel az 1930-as években nagyon sok megrendelést kapott, ezért rásütötték, hogy a Horthy-korszak festője volt.

A sok leszármazott keresi meg a galériát olyan hagyatékkal, személyes dokumentumokkal, amelyek színvonalas művészekhez kötődnek. "Sok-sok hagyatékot még mindig nem sikerült átmenteni, mivel erre a nagy intézmények nem mindegyike alkalmas" - magyarázta. A második világháború utáni időszak szétszedte a magyar társadalomnak azon szövetét, amely a jelentős életműveket megtarthatta volna. Mint mondta, Nyugat-Európában a nagy albumok és könyvek alapítványok, családi alapítványok vagy lelkes gyűjtők révén jönnek létre. Ez a jelenség a magyar társadalomban kevésbé van jelen - mutatott rá, hozzátéve: Magyarországon is az örökösöket kellene támogatni, mivel ők a legmotiváltabbak arra, hogy a hagyaték fennmaradjon.

A 2010-ben létrejött Aba-Novák Galériában nemcsak képzőművészeti kiállításokat szerveznek, hanem zenei programokat is. Néhány év alatt egy kis közösség formálódott a galériában - tette hozzá.

Mint mondta, Aba-Novák amellett, hogy vezéregyéniség volt, közösségszervező erővel is bírt.

"Amikor iskolát alapított, akkor nemcsak leadta az óráit, hanem hetente vagy havonta rendezett összejöveteleket fiatal művészek, valamint műgyűjtők, mecénások részvételével, így próbált a fiataloknak potenciális vevőket verbuválni"

- magyarázta a művészettörténész.

A kettős jubileumi kiállításon Baksai József, Bálint Ildikó, Buczkó György, Gaál József, Gvárdián Ferenc, Homolya Gábor, Jovián György, Kárpáti Tamás, Kemény Zoltán, Keresztes Dóra, Kiss Ilona, Kéri Imre, Kontur András, Kovács Lászó PuTu, Kovács Péter, Lukoviczky Endre, Matzon Ákos, Nagy Gábor, Nádas Alexandra, Orosz István, Pulikovics Iván, Pistyur Imre, Richter Sára, Scwartz Rezső és Závodszky Ferenc alkotásait láthatják az érdeklődők.

Aba-Novák Vilmos, a két világháború közötti időszak egyik legjelentősebb festője, Olgyai Viktor növendéke volt a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, járt a szolnoki, a nagybányai művésztelepen. 1932-ben az egyházművészeti kiállításon neki ítélték a Ferenc József jubileumi díjat. Ő festette a szegedi Szent Demeter-templom faliképeit és a jászszentandrási római katolikus templom freskóit. 1937-ben a párizsi világkiállításon, majd 1940-ben a Velencei Biennálén nagydíjat nyert. 1939-től a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanított.

Festményeken kívül grafikákat, freskókat, táblaképeket is készített. Jelentős művei többek között 1931-ben Szegeden a Dömötör-torony keresztelőkápolnája, 1936-ban Szegeden a Hősök kapuja, valamint 1938-ban a városmajori katolikus templom mennyezetfreskói és a szentélyfalak alumínium pannói. Több műve a Magyar Nemzeti Galériában látható. Modern monumentális művészetéért 2006-ban posztumusz Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
sze2.jpg

A „legszentendreibb” fesztivál: 14. alkalommal jön a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva

Szentendre belvárosában augusztus 30. és szeptember 1. között ArtUdvarral, koncertekkel, gumikacsaversennyel, finomságokkal és sok-sok érdekes programmal búcsúztatják a nyarat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 23.



Idén még nagyobb, még színesebb programkínálattal várják a látogatókat az év „legszentendreibb” eseményén: a mediterrán város immár 14 éve, hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivállal búcsúztatja a nyarat.

A mind műfajában, mind tematikájában sokszínű programsorozatban a három nap alatt több, mint 250 program várja a látogatókat.

Az ArtUdvarok programsorozatban 44 házigazda nyitja meg óvárosi udvarát, és kínál programokat. A tematikus városi séták mellett jótékonysági gumikacsa-verseny, minden este fényfestés, két színpadon számtalan koncert - így Bagossy Brothers Company, Soulwave, Ocho Macho, Ferenczi György és a Rackák-, performanszok, kiállítások, workshopok, gyerekprogramok.

A város nyárbúcsúztató eseményét,

a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált immár 14. alkalommal rendezi meg a Szentendrei Kulturális Központ a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával. A rendezvény célja, hogy Szentendre megmutassa sajátos értékeit a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén, s néhány napra késő esti, igazi mediterrán élet töltse meg a belvárost. A fesztivál állandó elemei: koncertek, fényfestés, tematikus városi séták, Gasztro utca, jótékonysági gumikacsa-verseny, Fő téri gyerekprogramok, Kísérőprogramok. A rendezvény fő rendezvénysorozata, a „Házak, udvarok, házigazdák” új nevet kapott: ArtUdvarok.

Csak ez a program­sorozat 44 helyszínen közel 200 programot kínál, azaz a portákba betérő vendégek szinte az egész várost megismerhetik egy teljesen új, bensőséges oldaláról.

A művészet mindenütt jelen lesz: megjelenik az egyházi helyszíneken a SacraArt égisze alatt, de még a tányérokon is, a GastroArt-ban résztvevő éttermeknél.

Az ArtUdvarok programjain a látogatók benézhetnek a szentendrei udvarokba, találkozhatnak az ott lakókkal, megismerhetik munkájukat, életüket. Ők a házigazdái az eseményeknek, ők szervezik a programokat. Van közöttük festőművész, kőfaragó, közgazdász, nyelvtanár, művészeti író, restaurátor, galériás.

Egyes programok belépődíjasok. Ezekre jegyek már elővételben is válthatók a fesztivál honlapján

ITT.

Az idén először nem csupán rekordmennyiségű kávézó, galéria, étterem, múzeum, valamint helyi lakosok udvarai nyílnak meg a fesztiválon a látogatók számára, hanem Szentendre szakrális terei is. A SacraArt keretein belül a város felekezetei különleges, az év többi részén nem látható és hallható zenei és interaktív programokkal várják - nemcsak az adott gyülekezethez, közösséghez tartozó- érdeklődőket.

A kulináris élvezetek kedvelői a GastroArtban 11 étteremben és cukrászdában kóstolhatják végig a vendéglátósok és a szentendrei képzőművészek együttműködésével, kizárólag erre a hétvégére elkészített ételkreációkat. A GastroArt-hoz egy városi séta is kapcsolódik, mely a belső kulisszatitkokra derít fényt.

Szentendre ikonikus központi helye, a Fő tér reggeltől késő délutánig a gyerekeké (bábszínház, kézműves foglalkozások, ügyességi programok), este pedig a felnőttek szórakozási lehetőségét biztosítja a Silent Disco, azaz több csatornás vezeték­nélküli fejhallgatós „csöndes” zenei party.

A Dunakorzó belvárosi szakaszán elterülő Gasztro Utca a kikapcsolódás, a feltöltődés, a pihenés helyszíne. Aki a fesztivál ideje alatt ellátogat ide, délutántól késő estig koncerteket hallhat, szépülhet a DM Szépségkamionjában, pihenhet a Telekom Epic Drama Chill Zone-jában, illetve gasztronómiai különlegességeket kóstolhat.

Szinte mindannyiunkban megvan az új, ismeretlen dolgok felfedezése iránti vágy. Ezért is hozta létre a Tourinform Iroda a szentendrei Városismereti sétákat, amelyek során mindenki – a saját érdeklődési körének megfelelően – megismerheti Szentendre rejtett kincseit.

Erre a hétvégére a város többi kulturális intézményei, helyszínei is számtalan programot biztosítanak: a Kísérőprogramokban megtalálható például a Szeretem Szentendrét fotózási lehetőség, a Ferenczy Múzeumi Centrum ArtCapital fesztiválja, a jótékonysági gumikacsa-verseny, a Japán Kert-beli Japán nap, a Művész Teraszkoncertek, a Mondvacsinált utcafesztivál.

2019-től - a környezettudatosság jegyében - már a szen­tendrei fesztiválokon is RePoharat használhatnak a látogatók. A színes műanyagpoharakat többször is tele lehet töltetni frissítő üdítővel, sörrel a fesztivál standjainál. (Az első ital megrendelésekor fizetett betétdíjat távozáskor, a pohár pultoknál való leadásakor visszakapja a látogató.) A műanyagpoharakon lévő QR-kód a szentendrei nyári fesztiválokról is ad információt: mobiltelefon­ja a www.szentendreprogram. hu oldalra navigál, ahol válogathat a programok között.

A fesztivál ingyenes!

(Az ArtUdvarok egyes eseményei belépőjegyesek.)


KÖVESS MINKET:



hirdetés
tura.jpg

40 féle túra 100 különböző időpontban – Természetjáró Fesztivál lesz a Dunakanyarban

Lesznek tematikus gyalogtúrák, ökoturisztikai szakvezetések, tanösvénybejárások, gyógynövénytúrák vagy vezetett nordic walking túrák, és idén először a SUP-ot is ki lehet próbálni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 01.



A Magyar Természetjáró Szövetség idén második alkalommal szervezi meg a természetjárást és a szabadidő aktív eltöltését népszerűsítő, közösségépítő rendezvényét, a Természetjáró Fesztivált.

A szeptember 6. és 8. közötti három napban a szervezők színes programkínálattal, túrákkal és koncertekkel teszik izgalmassá és még élménydúsabbá a természetjárást.

A Dunakanyarban és a Börzsönyben a napközben vezetett gyalog-, kerékpár- és vízitúrák mellett a fesztivál központi helyszínén ügyességi játékok, sportbemutatók, előadások, gyerek- és családi programok, este pedig koncertek várják a látogatókat a verőcei Csattogó-völgyben.

Zebegény, Nagymaros, Kismaros, Verőce, Szokolya-Királyrét és Szendehely-Katalinpuszta térségében a klasszikus túrák mellett tematikus gyalogtúrák, ökoturisztikai szakvezetések, tanösvénybejárások közül választhatnak a fesztiválra érkezők.

Az érdeklődők részt vehetnek gyógynövénytúrán vagy vezetett nordic walking túrán, és idén először kipróbálhatják a SUP-ot, az állva evezést is.

A fesztivál központi helyszínén, a verőcei Csattogó-völgyi üdülőházak területén az egész napos gyerek- és családi programok mellett további kísérőprogramok színesítik a rendezvény kínálatát.

Bemutatkoznak outdoor termékek forgalmazói, zöld civil szervezetek, de lesz filmvetítés és fotókiállítás, délutánonként pedig a természetjáráshoz kötődő motivációs előadásokat hallgathatnak meg a Verőcére ellátogatók.

A túrák előtt és után is lesz miből válogatni: sok-sok játékos program, gyerekfoglalkoztató, kéktúrás vetélkedő, csillagászati bemutató. A helyszínen mozogni vágyók is számos lehetőség közül választhatnak kedvükre való elfoglaltságot.

A fesztivál 40 féle túrája a Természetjáró Applikációból letölthető és így offline üzemmódban is lehetőséget ad az erdei navigálásra.

Az idei fesztivál egyben V4-es természetjáró esemény is, cseh, szlovák és lengyel túrázók is érkeznek a Csattogó-völgybe, ahol csütörtök este Szalonna és bandája húzza a talpalávalót. Másnap este a Vegas Show Band és a Blahalouisiana muzsikál, szombaton délután a gyerekek a Kolompos együttes muzsikájára rophatják, este pedig a Péterfy Bori & Love Band szórakoztatja a fiatalokat.

A fesztiválon a rendezvény szervezője és házigazdája, a Magyar Természetjáró Szövetség mellett megjelenik a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, az Ipoly Erdő Zrt., valamint a természetjáráshoz, a környezet- és természetvédelemhez kötődő egyesületek széles köre, továbbá kiemelt figyelmet kap az Országos Kéktúra és a kéktúrázás népszerűsítése is.

A fesztiválra a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A túrákon való részvétel 500, illetve 1000 Ft-ba kerül. A programokat 14 éven aluliak szüleikkel ingyen látogathatják.

Bővebben ITT


KÖVESS MINKET:




hirdetés
nyit.jpg

Esztergomban van a világ harmadik legnagyobb egyházmegyei múzeuma

A „Kis Vatikánnak” is emlegetett Prímási palotában látható például egy nagyon értékes kerekes úrkoporsó, vagy az a festmény, amely a mi tízezresünket is díszíti.
Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2019. augusztus 02.



Esztergom nem csak a Bazilikáról és a Várról híres, hanem több igen érdekes múzeuma is van, melyet nem szabad kihagyni, ha a városba látogatsz.

Magyarország leggazdagabb egyházi gyűjteménye is itt található, a Prímási palota második emeletén.

A Keresztény Múzeum a világ harmadik legnagyobb egyházmegyei múzeuma a vatikáni és a mücheni után.

A gyűjteményben a 13.-19. század idejéből származó európai és magyar műkincseket őriznek. Vannak köztük magyar, olasz, németalföldi, német és osztrák alkotások is. Ez a páratlan kollekció – szobrok, festmények, iparművészeti tárgyak és grafikák - teszi az ország harmadik legjelentősebb képtárává.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
szarvasboges_2019_1.jpg

Vezetett túrán hallgathatod a szarvasbőgést a Pilisi Parkerdőben

A különleges séta során nemcsak a gímszarvasok nászával, hanem az éjszakai erdő életével is megismerkedhetsz.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 12.



A Pilisi Parkerdő több erdészeténél idén is vezetett túrákon hallgatható és figyelhető meg a szarvasbőgés, ami a főváros környéki erdőkben szeptembertől október elejéig tart. A különleges kirándulások során nemcsak a gímszarvasok nászával, hanem az éjszakai erdő életével is megismerkedhetsz.

A hazai erdők egyik legérdekesebb jelensége, a szarvasbőgés, az erdő életének azon időszaka, amikor az erdőjárók a legkönnyebben észrevehetik a vadon élő állatok jelenlétét.

A gímszarvasok kifejlett, párzásra kész bikái nász idején, szeptember tájt sötétedés után bőgéssel hívják fel magukra a szarvastehenek figyelmét, míg a háremüket őrző hímek riválisaik elriasztása, erejük fitogtatása céljából is bőghetnek.

Az ivarérett gímbikák ebben az időszakban ivarérett nőivarú egyedeket – ünőket és teheneket – terelnek kisebb csapatba, így alakítják ki az úgynevezett háremet. A hímek éberen vigyáznak arra, hogy más, háremet még nem alakított bika ne férkőzhessen a nőstények közelébe; ha ez mégis megtörténik, a hárembika bőgéssel figyelmezteti a távolmaradásra.

Az ország északi részén, így a Pilisi Parkerdő területén néhány héttel később kezdődik a szarvasbőgés, mint délebbre. Viszont tovább is tart a gímszarvasok násza, vagyis a szeptemberi csúcs után akár még októberben is hallani bőgő bikát a térségben.

Erdeink egyik legméltóságteljesebb lakója, a gímszarvas – amelynek bőgése a vad fizikai állapotáról, méretéről, sőt, vérmérsékletéről is tanúskodhat – nem kedveli a hőséget, ezért a bőgés alkonyattól kezd erősödni, amikor már enyhül az idő. Leggyakrabban az esti és a hajnali szürkületben szólalnak meg a bikák, de a bőgés csúcspontján a nap bármely szakában számíthatunk a jellegzetes hangra.

A szarvasbőgés megfigyelésére évek óta indít szakvezetéseket a Pilisi Parkerdő, a túrasorozat pedig idén is folytatódik. A vezetett kirándulásokon a kísérő szakemberek nemcsak a gímszarvasok, hanem az éjszaka aktív többi állat életével is megismertetik az érdeklődőket. A szarvasbőgés túrák egy-egy alkalommal korlátozott számú látogatót fogadnak, és a helyszínen fizetendő díj ellenében vehetők igénybe. Célszerű az erdei, terepi viszonyoknak megfelelő ruházatot és lábbelit viselni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x