hirdetés
tatai-korhaz.jpg

Koronavírusos lett 23 beteg és 11 dolgozó a tatai kórházban

Ide szállították a betegeket a tatabányai Szent Borbála Kórház lezárása után.
Kép: Google Street View - szmo.hu
2020. május 22.


hirdetés

Korábban mi is megírtuk, hogy részlegesen feloldották az április 28-án kihirdetett zárlatot a tatabányai Szent Borbála Kórházban, ahol több dolgozó és beteg is elkapta a koronavírust.

A záráskor már 58 betegnél mutatták ki a vírust, közülük négyen meghaltak - írja a 24.hu.

A bezárás miatt a kórház betegeinek nagy részét a tatai Árpád-házi Szent Erzsébet Kórházban látták el, ahova Tatabányáról négy osztály költözött összesen 72 ággyal: az onkológia, a hematológia, az ápolás, valamint a krónikus belgyógyászat. Ezek mellett 15 ággyal működik a mozgásszervi, 17-tel pedig a kardiológiai rehabilitációs osztály.

A lap megkeresésére

hirdetés

a kórház elárulta, hogy a tatai telephelyen is többen megfertőződtek koronavírussal: április 30. óta 23 betegnél és az 1522 dolgozó közül 11-nél mutatták ki a vírust. A legtöbben tünetmentesek voltak, csak ketten mutattak enyhébb tüneteket.

A tatabányai kórház azt közölte,

a sok pozitív eredmény „nem felelőtlen emberi mulasztást tükröz, hanem felelősségteljes, a dolgozók, a betegek és környezetünk biztonsága érdekében végzett átfogó szűrés következménye. Tesszük mindezt úgy, hogy tudjuk, többlet terhet ró betegekre és dolgozókra egyaránt, és tudjuk azt is, hogy esetleg több kollégánk is kieshet a munkából.”

A Szent Borbála kórházban dolgozott az a 41 éves betegszállító is, aki belehalt a betegségbe. Az esetéről készült jelentés nem lesz nyilvános - közölte az operatív törzs pénteki tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
telthaz-mtk-ferencvaros.jpg

Több ezer szurkoló vett részt az MTK-Ferencváros meccsen, majdnem teltház volt

Eközben koncertezni továbbra is legfeljebb 500 fős közönségnek lehet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 15.


hirdetés

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy a koronavírus-járvány miatt a zenés-táncos rendezvényeket csak 500 fő alatt lehet megtartani Magyarországon. Ezzel ellentétben ugyanakkor a sportesemények korlátlanul látogathatóak.

Az NB 1. szezonnyitóján pénteken

közel teltház volt a lelátón: 4445 szurkoló jött össze a Hidegkúti Nándor Stadionban, hogy a helyszínen izgulja végig az MTK-Ferencváros mérkőzést

- írja a 444.hu a Nemzeti Sport beszámolója alapján.

Ezen a videón is látszik, mennyien szurkolnak a lelátókon:

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
vihar-budapest.png

Leszakadt az ég több helyen is – így érkezett meg a szombati vihar

Volt, ahol 22 fokra hűlt le a levegő.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 15.


hirdetés

Szombaton ismét hatalmas vihar csapott le több helyen is az országban. Rengeteg esővel, hatalmas dörgéssel és villámlással érkezett a zivatar, ami miatt volt, ahol 22 fokig is visszahűlt a hőmérséklet.

A ViharVonal Viharvadász Csapat Facebookos csoportba feltöltött videón látszik, hogy Esztergomban szinte folyóvá vált ez az utca:

Security Check Required

null

"Borsodszentgyörgy, villámlás, dörgés 22.3 fok. Özönvíz!!!"

hirdetés

- írták a MetKép->A ti csoportotok! Facebook-csoportba.

Security Check Required

null

Alsópeténynél is leszakadt az ég:

Felhőszakadás a Nagy-Hideg-hegynél:

A vihar Budapestet is elérte:

Kőbányán így esett az eső:

Security Check Required

null

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés

Ömlik a szemét a Tiszába, de az ukránokat és a románokat nem érdekli

Február elején és július végén is olyan mennyiségű szemét érkezett, amit hónapokig tart kiemelni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 15.


hirdetés

Idén eddig 1,4 hektárnyi hulladék sodródott le a Tiszán és a mellékfolyókon az országba, míg tavaly egész évben 1,7 hektárnyit kaptunk, írja a Népszava.

A lap szerint ebben az évben nagyjából egy hónapig volt tiszta a folyó a kiskörei vízlépcsőnél. Február elején és július végén is olyan mennyiségű szemét érkezett, amit hónapokig tart kiemelni. A papucsok, gumicsizmák, vodkásüvegek, plasztik babafejek és kozmetikai termékek dobozai elsősorban Ukrajnából és Romániából, kisebb részben Szlovákiából és Magyarország északi területeiről érkeznek.

A szennyezés legfőbb oka, hogy a lakosság – megfelelő és teljes körű kommunális rendszerek híján – Ukrajnában és Romániában részben a folyók árterébe rakja le a hulladékát.

Ilyen esetben a szennyezés megszüntetésének költsége teljes egészében Magyarországot terheli: sem a szennyező, sem a szennyezéstől megóvott országok nem járulnak hozzá a munkálatokhoz.

A tiszai szemét miatt Áder János köztársasági elnök levelet írt a román és az ukrán államfőnek, akik korábban intézkedéseket ígértek az egyre növekvő úszó szemét megfékezésének ügyében. A lap úgy tudja, hogy csak Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij ukrán elnök válaszolt, aki a nyár eleji árvizet okolta, egyúttal komplex árvízvédelmi stratégia kidolgozását kezdeményezte.

hirdetés


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
donald-trump-maszk-mti-foto.jpg

Trump maszkban látogatta meg súlyos beteg testvérét a New York-i kórházban

Az amerikai elnök körülbelül háromnegyed órát volt bent az öccsénél, akiről azt mondta, „most nehéz időszakon megy keresztül”.
Címkép: MTI/AP/Evan Vucci - szmo.hu
2020. augusztus 15.


hirdetés

Donald Trump öccse, Robert Trump súlyos beteg, kórházban van. Az amerikai elnök ezért New Yorkba utazott, hogy meglátogassa a testvérét.

A BBC szerint Trump maszkot viselt, amikor belépett a New York-i kórházba és körülbelül háromnegyed órát volt bent.

"Remélem, jól van. Most nehéz időszakon megy keresztül. Remek testvérem van. A kezdetektől nagyon jó a kapcsolatunk"

- nyilatkozott az elnök a kórház előtt várakozó riportereknek.

Az ABC televízió értesülései szerint Robert Trumpot júniusban egyszer már kórházba szállították, s a New York Manhattan negyedében lévő híres Mount Sinai kórházban egy héten keresztül ápolták az intenzív osztályon - írja az MTI.

hirdetés

Robert Trump 1948-ban született, a Trump-vállalatbirodalom ingatlanvállalkozásait irányítja. Bátyja elkötelezett híve és védelmezője. Nemrégiben bírói úton akarta megakadályozni unokahúga, Mary Trump családról írt könyvének megjelentetését.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!