hirdetés
london.jpg

Koronavírus: Negyedmillió önkéntest toboroz a brit kormány

A jövő héten négyezer személyes átmeneti kórházat is berendez a koronavírus-fertőzöttek kezelésére.
MTI - szmo.hu
2020. március 24.


hirdetés

Negyedmillió önkéntest toboroz a brit kormány az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó munka segítésére, és Londonban új, átmeneti járványkórház nyílik - jelentette be kedden a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock a Downing Streeten tartott sajtóértekezletén elmondta: az előző 24 órában 87-tel 422-re emelkedett a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedés halálos áldozatainak száma Nagy-Britanniában.

Ez a legnagyobb napi emelkedés a hivatalos adatok közlésének kezdete óta.

A szűrővizsgálatokon keddig összesen 8077 fertőzöttet azonosítottak. Az újonnan kiszűrt fertőzések száma egy nap alatt 1427-tel nőtt.

Hancock elmondta: a kormány 250 ezer önkéntest kíván bevonni a járvány megfékezését célzó tevékenységbe. Az ő feladataik közé tartozik bevásárlások intézése, gyógyszerek szállítása és a 70 éven felüli kiemelten védett emberek segítése, akiknek a kormány előírása alapján következő 12 hétben nem szabad elhagyniuk otthonaikat.

hirdetés

Az egészségügyi miniszter közölte: rendkívül sikeres a múlt heti felhívás, amelyben a kormány kérte, hogy a nyugdíjas, vagy az állami egészségügyi szolgálattól (NHS) kilépett orvosok és szakképzett ápolók térjenek vissza az NHS kötelékébe és kapcsolódjanak be a járvány elleni küzdelembe.

A felhívásnak eddig 11.788-an tettek eleget, köztük 2660 orvos, 6147 szakápoló és több mint 2500 gyógyszerész - mondta sajtóértekezletén Hancock.

Bejelentette azt is, hogy a jövő héttől 5500, tanulmányainak utolsó évében járó orvostanhallgató és csaknem 12 ezer végzős szakápoló kapcsolódik be közvetlenül a koronavírus-fertőzött páciensek ellátásába.

Mindemellett a kormány a hatalmas kelet-londoni ExCel rendezvénycsarnokban a jövő héten négyezer személyes átmeneti kórházat is berendez a koronavírus-fertőzöttek kezelésére.

A kórház kialakításához a kormány a hadsereg segítségét is igénybe veszi.

Boris Johnson miniszterelnök előző este bejelentette, hogy a lakosság ezentúl csak a legszükségesebb esetekben hagyhatja el otthonait.

Az intézkedés - amelyet a kormány három hét múlva felülvizsgál - előírja, hogy csak az alapvető szükségleti cikkek, főleg élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése céljából lehet kimenni az utcára, és e célból is a lehető legritkábban. Ezen felül naponta egy szabadtéri testedzés - séta, futás, biciklizés - engedélyezett, de az is egyedül vagy az egy háztartásban élő családtagokkal. Kivételt jelent a korlátozások alól, ha valakinek orvosi segítségre van szüksége, ha más, rászoruló emberről kíván gondoskodni, vagy ha munkába utazik, de ez utóbbi is csak akkor, ha feltétlenül szükséges, és ha az adott munkát otthonról nem lehet elvégezni.

Kedden komoly vita támadt abból, hogy pontosan mi számít olyan kiemelten fontos munkának, amelyet nem lehet otthonról ellátni, miután a kedd reggeli csúcsforgalomban ismét zsúfolásig megteltek a tömegközlekedési eszközök, főleg a londoni metrószerelvények.

Az egyik fő vitapont az, hogy a folyamatban lévő építkezések kiemelten fontos munkának számítanak-e, és így az építőmunkások eljuthatnak-e munkahelyükre.

A brit kormány keddi állásfoglalása szerint az építkezési beruházások folytatódhatnak, ha biztosítható, hogy az építési területeken dolgozók között mindig legyen legalább két méter távolság. Az útmutatás szerint azonban a magánházaknál végzett építési vagy átépítési munkákat le kell állítani, mivel ezeken a helyszíneken ez általában nem garantálható.

VIDEÓ: Esti London a magasból - az első nap a kijárási tilalom elrendelése után


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
orban-viktor-csak-vedofelszerelesben-mehetett-a-janos-korhazba.jpg

Orbán Viktor teljes védőfelszerelésben ment be a János kórházba a fertőző betegekhez

A kardiológiai osztályt a koronavírusos betegek fogadására készítették elő – ezt nézte meg a miniszterelnök.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 09.


hirdetés

A budapesti Szent János Kórházba ment ellenőrzésre Orbán Vikor.

Az intézményben a kardiológiai osztályt a koronavírusos betegek fogadására készítették elő. A miniszterelnöknek is fel kellett vennie a védőruhát, enélkül nem is léphetett be arra a területre, ahol több beteget is kezelnek.

A látogatásról videó is készült, Orbán Viktor Facebook-oldalán tették közzé.

VIDEÓ:

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
erettsegi_.jpg

Nem lesznek idén szóbeli érettségik, csak az írásbeliket tartanák meg

Maruzsa Zoltán államtitkár jelentette be.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 09.


hirdetés

Az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján jelen volt Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár is, aki az érettségi vizsgák lebonyolításáról beszélt.

Mint elmondta, az uniós országokban különbözőképpen oldják meg a közelgő érettségi vizsgák lebonyolítását. Van, ahol nem szerveznek érettségit, van, ahol egyszerűsített formában. Sok országban azonban ez még nem eldöntött.

Magyarországon az érettségi egyben felvételit is jelent. Ha nincs százalékos eredményt hozó érettségi, akkor sok szakon nem lehet méltányos módon a teljesítmény alapján rangsorolni a jelentkezőket, így felvételit kellene szervezni. Erre viszont a felsőoktatási intézmények nincsenek felkészülve - jegyezte meg.

Javaslatuk szerint az előrehozott, valamint az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő vizsgákat törölni kell. Ez 30 000 jelentkezést érintene, így legfeljebb 73 000 érettségiző maradna.

Aki nem felvételizik ebben az évben, annak nem javasolják az érettségi vizsga letételét idén. Ilyen esetekben halasztást ajánlanak egy későbbi időpontra, nyugodtabb körülmények között.

hirdetés

Akinek megtartják az érettségit, azoknak viszont a megszokott gyakorlattól eltérően

a szóbeli és a gyakorlati érettségitől eltekintenének, ezeket csak speciális esetekben tartanák meg. Azzal számolnak, hogy kizárólag írásbeli vizsgával kb. felére csökkentenék a vizsgaeseményeket.

A vizsgázók és a pedagógusok biztonsága érdekében pedig ezt is úgy kell megvalósítani, hogy másfél méteres távolság legyen minden érintett között, illetve egy helyiségben a vizsgázók létszáma nem haladhatja meg a 10 főt. Ezekkel a javaslatokkal fognak a kormányhoz fordulni.

Az időzítésről még folynak az egyeztetések: a cél, hogy a tervezett május 4-i dátummal el lehessen kezdeni a vizsgákat, azonban felkészülnek arra is, ha esetleg odébb kell tolni a kezdési időpontot.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
facebook-uj-funkcio-koronavirus-1.jpg

A koronavírus miatt új funkciót kapcsolt be nálad is a Facebook

A járványról kaphatsz információkat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 09.


hirdetés

Élesítette a magyar felhasználóknál is a koronavírus elleni küzdelem jegyében tervezett funkciót a Facebook.

Külön hírfolyamot indítottak el, ahol információk olvashatók a járványról.

Ezt a Felfedezés fül alatt találod, bal oldalon, Koronavírus COVID-19-tájékoztatási központ néven. Ha rákattintasz, előugrik a hírfolyam, a jobb felső sarokban a Követés gombra kattintva, értesítést kapsz az új bejegyzésekről.

Egyelőre csak a magyarországi kormányzati portál, a koronavirus.gov.hu, a WHO és a UNICEF olvasható rajta.

Forrás: hvg.hu

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
operativ-sajttaj_0409.jpg

Száznál is több koronavírusos beteg van a Pesti úti idősotthonban

Müller Cecília személyesen fog tájékozódni a helyzetről – hangzott el az Operatív törzs sajtótájékoztatóján.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 09.


hirdetés

Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta:

személyesen fog elmenni tájékozódni a Pesti úti idősek otthonába, ahol eddig több mint száz koronavírus-fertőzést regisztráltak, és öten meghaltak a betegségben.

A Rózsa úti idősotthonban egyelőre tíz alatti a fertőzöttek száma.

Müller azt is elmondta, öt főt megint sikerült levenni lélegeztetőgépekről, annyit javult az állapotuk. De 58-an még gépi lélegeztetésre szorulnak.

„Ez a húsvét nem lesz olyan, mint az eddigiek” - közölte a tisztifőorvos.

hirdetés

Gyakorlati tanácsként azt javasolta: takarításkor hipót bátran használjunk, de csak megfelelő higítással, és csak olyan felületen, ami biztosan bírja. A hölgyek a rúzsok és szemceruzák külső felületét töröljék át kendővel.

Ahol főzünk, alaposan takarítsuk. A vágódeszka és a mosogatórongy különösen fertőzött. Rongy helyett szivaccsal, kefével mosogassunk. A deszka helyett üveg vágófelületet használjunk.

A belső megtisztulás azonban nehéz lesz – tette hozzá. Az ölelés helyett találjunk ki más módszert szeretetünk kifejezésére.

Újságírói kérdésre azt is elmondta, hivatalos és bizonyítottan hatékony otthoni gyorsteszt a koronavírus kimutatására nem létezik. Aki mégis ilyen ígérettel találkozna, jelentse azt a hatóságoknak. Azt is hozzátette, hogy a Kínából érkező felszerelések minősége változó. A CE jelzéssel ellátottak bejöhetnek az EU-ba, azokat már tesztelték.

A tájékoztatón Lakatos Tibor ezredes elmondta: folyamatosan érkeznek a védőfelszerelések, szerdán három gép jött Kínából, egy Hongkongból. További 39 kórházba már el is juttatták ezeket az eszközöket. Egyre többen szegik meg ugyanakkor a kijárási korlátozásokat is, szerdán közel ötszázszor intézkedtek ezzel kapcsolatban a rendőrök.

„Ez is mutatja, honfitársaink türelme elfogy”

- tette hozzá az ezredes.

Lakatos újságírói kérdésre elmondta: a büntetés-végrehajtási intézetekben nincs megerősített koronavírusos, de olyan sincs, akinek erre utaló tünetei lennének.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!