hirdetés
mti-pisi-scaled.jpg

Koronavírus: már 2019. márciusában jelen volt Európában – barcelonai szennyvízmintákban mutatták ki

Mivel a legtöbb Covid-19 eset az influenzához hasonló tünetekkel jár, lehetséges, hogy ezeket influenzának hitték.
MTI, fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek - szmo.hu
2020. június 27.


hirdetés

Spanyol kutatók 2019. március 12-én gyűjtött barcelonai szennyvízmintákban is kimutatták az új koronavírus jelenlétét - jelentette be pénteken a Barcelonai Egyetem.

Eredményeik, amelyeket a medRxiv tudományos tanulmányok honlapján mutattak be és elküldték egy tudományos folyóiratnak is, azt jelzik, hogy a koronavírus-fertőzés jelen volt még az előtt, hogy a Covid-19-et bárhol diagnosztizálták volna a világon - írták közleményükben.

Az új koronavírus felbukkanását 2019. december elején jelentették be a kínai Vuhanban, és a betegség később az egész világon elterjedt. Az első európai esetet Franciaországban jegyezték 2020. január végén. A betegség terjedésének ezen kronológiája megváltozhat a Barcelonai Egyetem vezette kutatás alapján.

Bár a Covid-19 légzőszervi betegség, kutatók már bizonyították, hogy nagy mennyiségű koronavírusgenom található a szennyvizekbe kerülő székletekben. A spanyol kutatók két nagy barcelonai szennyvízkezelő vízmintáit elemezték 2020. április 13. után. "Ezekben a mintákban a SARS-CoV-2 genomjának szintje megegyezett a Covid-19 esetek számának alakulásával a lakosság körében" - mondta Albert Bosch professzor, a tanulmány koordinátora.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
beirut.png

Videón, ahogy egy esküvőt megszakít a bejrúti robbanás

A vendégek először valószínűleg viccnek vették, másodpercekkel később már sikoltozva menekültek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

Megrázó és nem éppen mindennapi esküvői videó került nyilvánosságra Bejrútból: a felvételen a menyasszonyt épp akkor kísérték volna oltárhoz, amikor nem messze a templomtól felrobbant a műtrágya-raktár.

A videón látszik, ahogy a szűk családi körben tartott esküvőn először egy kisebb robbanást hallanak, amit még mosolyogva, viccnek vesznek, majd pár keresztvetés és kuncogás után nem is törődnek vele. Ezt követi azonban egy óriási robbanás, amitől az épület is megremeg, ekkor már hanyatt-homlok menekül ki a násznép a templomból. Az esküvői operatőr azonban nem esett pánikba, és gyorsan váltott át haditudósítóba: a kamerával követi a násznépet, kint látszik az égen a robbanás füstfelhője, de a templom kitört ablakairól is készített felvételeket.

Lapozz a videóért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
mti-tisztiorvos.jpg

Koronavírus: 32-vel több fertőzött van, nem halt meg senki az elmúlt napon

Kórházban 69 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.
MTI, fotó: MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

Az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma 32-vel, 4653-ra emelkedett Magyarországon, nincs újabb elhunyt - közölte a koronavirus.gov.hu szombat reggel.

A kormányzati portálon azt írták: az új típusú koronavírus-fertőzés miatt elhunytak száma változatlanul 602, 3491-en gyógyultak fel a betegségből.

Az aktív fertőzöttek száma 560, 34 százalékuk budapesti, az elhunytak 60, a gyógyultak 44 százaléka budapesti lakos.

Kórházban 69 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.

hirdetés

Az oldal adatai szerint jelenleg 7092-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma elérte a 358 437-et.

Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (2081) és Pest megyében (700) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (382), Komárom-Esztergom (315), Zala (265), Csongrád-Csanád megye (151), Borsod-Abaúj-Zemplén (144) és Győr-Moson-Sopron megye (103), a sor végén pedig Békés és Tolna megye áll (18-18).

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pexels-pixabay-459882-1000x598.jpg

Riasztást adtak ki hétvégére a zivatarok és a hőség miatt is

Egész jövő héten kitart a 30 fok fölötti nyár.
Fotó: Illusztráció (Pexels) - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

Tikkasztó melegre és zivatarokra egyaránt figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. A szélsőséges időjárás miatt citromsárga riasztás van érvényben az ország délkeleti részében, ahol zivatarok zavarhatják meg a nyári idillt.

Hétvégén igazi strandidő várható 30-35 fokos hőmérséklettel és sok napsütéssel, amely vasárnap is változatlanul tartja magát.

Délen és a Dunántúlon azonban kialakulhatnak záporok zivatarok - írja az Időkép. Az északi-északkeleti szél helyenként megélénkülhet, zivatarok idején felerősödhet.

Bár a kánikula egész jövő héten kitart, hétfőn mérséklődik néhány fokkal, de továbbra is 30 fok fölötti hőmérséklet van kilátásban. Hétfőn a Dunántúlon, északon és északkeleten fordulhat elő zápor, zivatar. Kedden és szerdán a Dunántúlon és a középső tájakon jöhet frissítő zápor, csütörtökön nyugaton várhatóak esőzések.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-biden.jpg

USA: Biden is hülyeséget beszélt, kénytelen volt bocsánatot kérni

Zajlik az elég lanyha elnökválasztási versenyfutás. A demokrata jelölt is beszállt a „ki tud nagyobb hibát véteni a kampányban?” című versenybe.
MTI, fotó: MTI/EPA/Pool/David J. Phillip - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje ismét magyarázkodásra kényszerült az afroamerikaiakra tett megjegyzése miatt.

A demokrata párti politikus csütörtökön este a spanyolajkú és afroamerikai újságírók szövetségének interneten rendezett konferenciáján azt mondta:

az emberek többsége nem tudja, hogy a spanyolajkú amerikaiak közössége "hihetetlenül sokszínű", szemben az afroamerikai közösséggel, mint fogalmazott: "néhány kivételtől eltekintve".

Megjegyzése vitát kavart az amerikai politikai és közéletben, és Donald Trump amerikai elnök sem hagyta szó nélkül. "Az Álmatag Joe éppen most veszítette el a Fekete Szavazatot. Ez a kijelentése katasztrófa, amelyből nem lehet felállni" - írta a Twitteren az elnök, és több, Bident bíráló újságcikket is közzétett. Később újságíróknak nyilatkozva "hihetetlennek" nevezte Biden szavait és úgy vélte, hogy várható demokrata párti kihívója "megsértette a fekete közösséget".

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!