hirdetés
koronavirus_vuhan_maszk2.jpg

Koronavírus: eltűnt két aktivista Vuhanban, akik a vírusról tudósítottak a közösségi médiában

Fang Bing és Csen Csiu-si ígéretet tettek arra, hogy őszintén beszámolnak a koronavírus fejleményeiről. Egy ideje viszont semmit nem lehet tudni róluk.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 14.


hirdetés

A két vlogger videókat készített, képeket és drámai történeteket osztottak meg a karanténba került város mindennapjairól, amelyet gyakorlatilag levágtak az ország többi részétől. Ma azonban senki nem tudja, hol vannak - írja a BBC.

Fang Bing egy videójának százezres nézettsége is volt, annak ellenére, hogy azt jobbára csak titkosított csatornákon keresztül lehetett nézni. Ebben a filmben kisteherautóra pakolt holttesteket is lehetett látni egy kórház előtt.

Felvételei miatt a kínai rendőrség elfogta Fangot, kihallgatták, majd hazaengedték. Ezután újabb videót készített, amiben egyenesen lázadásra szólította fel az embereket. Azóta azonban nem posztolt új videót, csatornája elnémult.

Csen Csiu-si már ismertebb volt civil körökben, mert a tavalyi hongkongi tüntetésekről is tudósított. Ő jogászból lett civil aktivista, januárban pedig fejébe vette, hogy Vuhanba utazik, és onnan riportokat készít a valós helyzetről.

Édesanyja szerint azonban február 7-e óta nincs róla hír, ezt a nő a fia Twitter-oldalán jelentette be, amit jelenleg egy barátja kezel. Attól tartanak, Csent erőszakkal egy karanténba kényszerítették.

hirdetés

A kínai hatóságok hivatalosan nem reagáltak a két férfi eltűnésére. Patrick Poon, az Amnesty International munkatársa elmondta, továbbra sem világos, hogy Csent vagy Fangot a rendõrség elvitte vagy kényszerkaranténba helyezték őket.

Arról korábban mi is beszámoltunk, hogy Kína nagyon keményen cenzurázza a koronavírusról szóló híreket, és nem bánik kesztyűs kézzel azokkal sem, akik tudósítanának vagy akár csak figyelmeztetnének a fertőzésről.



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
egyedul-koborolt-a-kisfiu-a-grassalkovich-uton.jpg

Pizsamában, egyedül totyogott egy 2 éves kisfiú a forgalmas főúton Budapesten

Egy apa és fia állt meg, amikor meglátták a hajmeresztő jelenetet.
Fotó: Illusztráció/Google Street View - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Egyedül totyogott az egyik forgalmas fővárosi főúton, a Grassalkovich úton egy két év körüli kisfiú kedd este.

Mint arról a Bors beszámolt, a kicsit egy apa és fia vette észre.

A lap azt írja, sokkoló látvány fogadta őket, amikor autóval arra hajtottak.

Nem csak az tűnt fel nekik, hogy pizsamában, cipő és kabát nélkül sétál a kisfiú, hanem az is, hogy egyedül kóborol a forgalmas út mentén.

Az út mentén ugyanis nincsen járda, csupán egy padka, így a kicsi az autók közelében totyogott.

hirdetés

"Fékeztünk, aztán kiabáltam, amikor láttuk, hogy elkezdene szaladni a belső sáv felé. Mondtam a fiamnak, hogy fogja meg. Egy hajszálon múlt, hogy nem szaladt a sávok közé. Még mindig beleborzongok, ha rá gondolok"

— mondta a lapnak Rózsa Gusztáv, aki megtalálta a kisfiút. Szerinte a gyerek a közeli HÉV sínjein is átmászhatott, hogy az útra jusson.

A férfi beszámolója szerint rögtön megálltak, kitették az elakadásjelzőt, és a kisfiút betették egy megálló furgonba, hogy legalább melegben legyen.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Diamond-Princess-1.jpg

Koronavírus: meghalt a Diamond Princess luxushajó két utasa

Nemsokkal azután történtek a halálesetek, hogy az egészséges utasokat elkezdték leengedni a hajóról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Meghalt két japán utas a karanténba helyezett Diamond Princess szállodahajó utasai közül - írja a BBC.com.

Az egyikük koronavírus-fetőzésben, míg a másikuk tüdőgyulladásban hunyt el. Mindketten a nyolcvanas éveikben jártak, és egészségügyi problémákkal küzdöttek. A kórházban haltak meg, miután múlt héten átszállították őket a hajóról.

A Diamond Princessen tartózkodó 3700 személy közül összesen 621-en betegedtek meg koronavírussal a két hetes karantén alatt.

Szerdán megkezdték a tünetmentes utasok leszállítását a hajóról, ami azonban várhatóan több napig is eltarthat. Szakemberek kritizálták a döntést, hiszen bebizonyosodott, hogy tüneteket nem produkáló emberek is lehetnek vírushordozók.

hirdetés

Szuga Josihide kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, Japán mindent megtett a Diamond Princessen lévők egészségének védelméért. A hajó személyzetét továbbra is kiemelt vizsgálatoknak vetik alá.

Mindeközben Kínában egy nap alatt zuhant az új fertőzöttek száma. A szerdai napon az ország szárazföldi részén 394 új fertőzötten regisztráltak, ami a legalacsonyabb szám január 23 óta.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
balatonvize_ck1.jpg

Több mint hetvenféle káros hatóanyag mutatható ki a Balaton vízében

Gyógyszerszármazékok, a mezőgazdaságban használt műtrágyák, egy-egy zenei fesztivál után pedig kedélyjavítók is kimutathatók a Balaton vízéből.
Forrás: Füred TV, Címkép: Balatonfüred, Vörös Ákos/Redphoto - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

A DRV Zrt. az ország területileg legnagyobb víziközmű-szolgáltatója: 378 településen több mint 833 ezer ember ivóvízellátását biztosítja Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében, részben a Balaton vizéből, és a víz vételéhez nem használnak membránszűrőt. A tó jövőjéről, a benne lévő káros hatóanyagokról hallhattak előadásokat a Téli esték rendezvénysorozat részvevői Balatonfüreden.

Egy tó geológia háttere megszabja, hogy mikor keletkezett és meddig tud életben maradni a Balaton, ami egy nagyon fiatal, de egyben gyorsan öregedő tó is - fejtette ki G.-Tóth László a Balatoni Limnológiai Intézet korábbi igazgatója. A folyamatban természetesen az ember szerepe is közrejátszik, ami remélhetőleg a jövőben pozitívan befolyásolja a tó életét.

A Balaton feliszapolódásának a mértéke: 100 év alatt 1 centiméter. Ezt emberi tényező nem befolyásolja. A Balaton átlagmélységét figyelembe véve - 3,2 méter - csak ennek a tényezőnek az alapján 32.000 évig létezhet még a tó.

Dr. Pirger Zsolt, tudományos főmunkatárs az emberi eredetű, szervetlen szennyezőanyagokról tartott előadást, amikről megjósolhatatlan, milyen hatással lehetnek az élővilágra.

A Balaton vizében és üledékében nagyon sok mezőgazdaságban használatos növényvédő szer maradéka mutatható ki. De megtalálhatók gyógyszerek is nagy mennyiségben: 138 hatóanyagot vizsgáltak, amiből 71-et meg is találtak a vízben. Ezek többnyire idegrendszeri hatóanyagok.

hirdetés

A kutatók pedig azt vizsgálták, hogy ezek milyen hatással vannak az ökoszisztéma gerinces és gerinctelen szereplőire.

Egy-egy zenei fesztivál a parton, szintén hatással van a Balaton vizére, ezáltal az élővilágára is. Gyógyszerszármazékok és kedélyfokozó szerek (pl. koffein) mérhető a rendezvény után akár egy hónappal is a vízben.

VIDEÓ: összefoglaló a Balaton vizének vizsgálatáról

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
erosodott-a-forint.jpg

Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre

Az euró jegyzése nyolc órára 336,97 forintra csökkent.
MTI, Fotó: Illusztráció/Pixabay/Matuska Zoltán - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Az euró jegyzése a szerda esti 337,21 forintról csütörtök reggel nyolc órára 336,97 forintra csökkent.

A forint történelmi árfolyammélypontját a múlt héten szerdán érte el az euró 340,37 forintos jegyzésén.

A dollárt és a svájci frankot is kissé alacsonyabban jegyezték csütörtök reggel a szerda estinél. A dollárt 312,42 forint után 312,27 forinton, a svájci frankot 317,58 után 317,35 forinton.

A dollár legmagasabb jegyzése a múlt hét csütörtöki 312,95 forint volt. A svájci frank öt éve, a 2015 januári 333,01 forinton érte el a legmagasabb jegyzését.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!