hirdetés
ecuador.jpg

Koronavírus: az utcán hevernek a holttestek Ecuadorban

Nincs, aki elvigye a halottakat, a hűtőházak is megteltek, a lakosok a kormányt vádolják, mert nem készült fel a járványra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Ecuador egészségügye már most összeomlott a járvány következtében, a gyógyítás mellett már nem működik a halottak összegyűjtése sem, sok beteg otthon hal meg - írja a hvg.hu.

A dél-amerikai országba a járvány gócpontja Guayaquil városa, ahol már megteltek a halottakat tároló épületek, ide már nem tudják szállítani az elhunytakat. A közösségi médiában terjednek képek az utcán a földön fekvő halottakról vagy épp a járdán lévő koporsókról.

Az egészségügy akadozása mellett az is óriási gond, hogy sok család nyakába szakad az otthon ápolás a karantén miatt, és sokszor a lakásban hal meg a beteg is, akinek a holttestével aztán nem tudnak mit kezdeni.

Egy helyi lakos a közösségi médiában osztotta meg a képet, ahol azért könyörgött, hogy a szomszédja utcán heverő holttestét szállítsák el. Ami aztán megtörtént végül, de jól jelzi az országban uralkodó állapotokat.

Lapozz a továbbiakért:

hirdetés

Az ecuadoriak a kormányt okolják, mert nem készült fel a járványra, annak ellenére sem, hogy az európai esetek jelezték, mi várható. Emellett persze az emberek sem vették komolyan sokáig a fertőzést, azt gondolván, hogy „ez csak egy influenza”

Mivel a tesztelés itt sem széles körben zajlik, nem tudni, hogy a halottak közül pontosan héányan estek áldozatául a járványnak.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
trum-floyd.jpg

Trump: remélem, George Floyd most lenéz fentről, és azt mondja, ez egy nagyszerű nap mindenkinek

A munkanélküliségi adatokról jutott eszébe ez a gondolatmenet az amerikai elnöknek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

"A törvény előtti egyenlőség azt jelenti, hogy minden amerikait egyenlően kezelnek minden esetben, amikor a hatóságokkal találkoznak. Láttuk, hogy mi történt múlt héten, ezt nem lehet megengedni. Remélem, George Floyd most lenéz fentről, és azt mondja, ez egy nagyszerű nap az országnak, egy nagyszerű nap neki, egy nagyszerű nap mindenkinek. Egy nagyszerű napja az egyenlőségnek.”

Erről beszélt Trump pénteken, a kampányteam pedig ki is posztolta, íme, ha esetleg valaki nem hinné el:

Trump amúgy sajtókonferenciáján gazdasági fellendülést ígért 2021-ig, miután májusban a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellenére 2,5 millió új munkahely jött létre az országban.

hirdetés

A szövetségi munkaügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a 2,5 millió új munkahely létrejöttével a munkanélküliség 14,7 százalékról 13,3 százalékra csökkent. Donald Trump a Fehér Házban tartott sajtókonferencián az amerikai gazdaság - elemzők által is meglepően gyorsnak minősített - kezdődő talpra állását dicsérte.

"Erre senki nem számított" - fogalmazott. - "Visszahozzuk a munkahelyeket, és jövőre még ennél is jobban fogunk állni".

A koronavírus-járvány miatti országos leállást egy hurrikánhoz hasonlítva hangsúlyozta, hogy az igazi, nagy gazdasági fellendülés 2021-ben indulhat meg ismét.

Az elnök megjegyezte: ha az őszi elnökválasztáson a demokraták győznének, akkor a gazdaság további javulását megakasztják a várható magasabb adók és a demokrata politikusok által "új zöld megállapodás" néven szorgalmazott, elsősorban a környezetvédelemre összpontosító elképzelések.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
brooklyn.png

Élő pajzsként védték a tüntetők a muszlimokat a rendőröktől, hogy sértetlenül imádkozhassanak Brooklynban

Ennél szebben nem is demonstrálhatták volna a szolidaritást és az elfogadást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Újabb erős videó került fel a Twitterre az Egyesült Államokban zajló tüntetésekről, ám ezúttal nem brutális, hanem megindító képsorokat láthatunk - írja a Metro. New Yorkban, azon belül is Brooklynban a többi amerikai helyszínhez hasonlóan javában zajlanak a menetelések és a tüntetések a rasszizmus és a rendőri túlkapások ellen. A tüntetés muszlim résztvevőinek viszont hitük szerint imádkozniuk kellett, amely nehézkessé válhat a nagy tömegben, főleg, ha rengeteg rendőr veszi körül őket.

Ekkor azonban a nem muszlim tüntetők siettek a segítségükre: több százan álltak sorfalat körülöttük, hogy emberi pajzsként elválasszák a muszlimokat a rendőröktől. Így a területen belül szabadon imádkozhattak, a videón jól látszik, hogy több tucat muszlim imádkozik így zavartalanul.

Az Egyesült Államokban George Floyd múlt heti meggyilkolása óta szabadultak el az indulatok. Azóta országszerte folynak a tüntetések az eset miatt, amely rávilágított, hogy a feketék helyzete továbbra sem túl rózsás az Egyesült Államokban.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-madeleine-scaled.jpg

Életben lehet Madeleine McCann egy brit nyomozó szerint

John Gamble szerint a lány emberkereskedők kezén lehet.
Fotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Bár a német hatóságok Madeleine McCann meggyilkolásával gyanúsítják a szerdán letartóztatott német pedofilt, egy brit nyomozó szerint a kislány még mindig életben lehet - írja a The Sun.

Az utóbbi évtizedek egyik legismertebb eltűnési ügye lett a 2007-ben köddé váló hároméves kislány esete, aki egy portugál üdülőhelyről tűnt el. És bár az utóbbi 13 évben rengeteg pénzt és munkaerőt megmozgató nyomozást folytattak utána, most először van komoly gyanúsított az ügyben: egy 43 éves német férfi, aki jelenleg is börtönben ül. Christian B. 2007-ben éppen ott élt, ahol a kislány eltűnt, ráadásul jelenleg is egy 72 éves nő megerőszakolásáért van rács mögött, és több ügye volt gyermekek szexuális bántalmazása miatt. A német rendőrség csütörtökön jelentette be, hogy a férfit a kislány meggyilkolásával gyanúsítják, így a rendőrség álláspontja szerint halott lehet Madeleine.

Máshogy gondolja azonban mindezt egy brit nyomozó, Jim Gamble. A nyugalmazott észak-ír rendőr nem most állt elő elméletével, tavaly már a Netflix ezzel foglalkozó dokumentumsorozatában elmondta:

hirdetés

reális esély van rá, hogy Madeleine még életben van.

Akkor azzal érvelt, hogy Portugália tökéletes táptalaja a gyerekkereskedelemnek, ugyanis kedvező elhelyezkedése miatt átjáróként funkcionál a csempészvilágban. Szinte biztos abban, hogy emberkereskedők kezére kerülhetett a gyermek, akit azért tarthatnak életben, mert középosztálybeli brit gyerekként többet ér élve. A technika fejlődésével azonban még nagyobb az esély arra, hogy könnyebben bukkanjanak az elkövető nyomára. Gamble akkor elmondta: jó nyomon járnak a kislány elrablójának azonosításában, és rövid időn belül megoldódhat az ügy.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-orosz-olaj.jpg

Kész milliárdokat is kifizetni az olajszennyezés miatt Oroszország leggazdagabb vállalkozója

Vlagyimir Potanyin, a Nornickel bányavállalat elnöke minden költséget áll, és a bírságot is kifizeti. A Nornickelt műszaki ellenőrök korábban figyelmeztették arra, hogy az üzemanyagtartályok elrozsdásodtak, és konzoljaik meggyengültek.
MTI, fotó: MTI/EPA/Krasznojarszk régió kormányzóságának sajtóirodája - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

A Nornickel bányavállalat állja az északi sarkvidéki övezetben bekövetkezett súlyos olajbaleset utáni környezetmentési munkálatok költségeit, és kész kifizetni a történtek miatt kiszabandó bírságot is - jelentette ki Vlagyimir Potanyin, a cég elnöke egy pénteki, Vlagyimir Putyin államfő részvételével megtartott ökológiai videokonferencián.

Putyin kérdésére válaszolva Potanyin a mentés költségeit mintegy 10 milliárd rubelre becsülte. (A rubel jelenleg mintegy 4,45 forintot ér.) Mint mondta, kész annyit kifizetni, amennyi csak szükséges.

Vlagyimir Potanyin a Forbes magazin szerint a leggazdagabb vállalkozó Oroszországban, vagyonát a lap 25,5 milliárd dollárra becsülte.

Putyin a környezetvédelmi szakemberek és kormányzati vezetők részvételével megtartott tanácskozáson helyeselte, hogy a bányavállalat fizeti a számlát. Mint mondta, ha idejében kicserélték volna a balesetet okozó tartályt, nem lenne szükség ilyen kiadásokra.

hirdetés

Sajtójelentések szerint a Nornickelt műszaki ellenőrök korábban figyelmeztették arra, hogy az üzemanyagtartályok elrozsdásodtak, és konzoljaik meggyengültek.

Andrej Ivanov, az orosz főügyészség szóvivője kijelentette, hogy a véglegesen meg nem erősített feltételezések szerint a baleset oka a talaj és tartály betonalapzatának megsüllyedése volt. Korábban megjelent értesülések szerint ennek oka, hogy felolvadt a korábban örökké fagyott terület.

Putyin az okok kíméletlen feltárását sürgette a nyomozati szervektől. Jevgenyij Zinyicsev, a rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője, aki az elmúlt két nap során helyszíni szemlét tartott, azt mondta, hogy a rendkívüli helyzetet már hétfőre "lokalizálták", a szennyeződés nem terjed tovább. Fő feladatnak a kifolyt olaj összegyűjtését és elszállítását nevezte meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!