hirdetés
debreceni-kenezy-korhaz-google.jpg

Kórházban tartóztatták le a 10 hónapos kislánya megölésével gyanúsított anyát

Az ügyben eljáró bíró azért döntött a letartóztatás mellett, mert félő volt, hogy a 21 éves nő megszökik, elrejtőzik, vagy nehezíti a bizonyítási eljárást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 17.


hirdetés

Letartóztatta a rendőrség azt a fiatal nőt, aki a gyanú szerint augusztus elején olyan súlyosan bántalmazta a 10 hónapos gyerekét, hogy az belehalt.

Ahogy megírtuk,

a 21 éves anya egy kunmadarasi családi házban okozott súlyos sérüléseket a kislányának. Bár a babát kórházba vitték a támadás után, nem tudták megmenteni az életét, négy nappal később meghalt.

A történtek után T. Paulát augusztus 15-én gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, már akkor indítványozták a letartóztatását, amiről szombaton döntött az ügyészség.

A 24.hu úgy tudja, a debreceni kórházban tartóztatták le a tiszaburai anyát. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség helyettes szóvivője a portálnak azt mondta, azért volt erre szükség, mert fennáll a szökés, az elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye. T. Paulát gyilkossággal gyanúsította meg a megyei rendőrség.

Ahogy arról korábban beszámoltunk,

a nő édesanyja szerint azonban nem lánya, hanem valaki más ölte meg a 10 hónapos kislányt. Az asszony ugyanis azt állítja, hogy a fiatal anyát is folyamatosan verték, amikor pedig a gyereke meghalt, állítólag magával is végezni akart.

Kunmadarason a helyiek döbbentek állnak a történtek előtt. A Blikknek többen elmondták, hogy bár a nő nem volt mintaanya, úgy ismerték, mint aki szerette a gyerekét. Voltak azonban olyanok is, akik látták, hallották, hogy

a lány sokszor indulatosan szólt a kicsihez, néha meg is rángatta őt a karjánál fogva.

Az elhunyt kislány édesapja elárulta, hogy jövő csütörtökön tartják majd a temetést, egy rokon szerint pedig addig mindennap virrasztani fognak.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
kesfogaspxhere-1000x578.jpg

Szó szerint kasztrálta és leszúrta a vejét az anyós, mert a férfi nem fizetett gyerektartást

A döbbenetes eset Oroszországban történt. A bedühödött asszony ennél is tovább ment: kidobta a veje heréit az ablakon.
Daily Mail - szmo.hu
2019. augusztus 16.



A horrorisztikus eset Velikij Novgorodban, Oroszország Novgorodi területének székhelyén történt. Az áldozatot Dmitrij Bogdanovnak hívták.

Az elkövető asszony nevét nem hozták nyilvánosságra, csak annyit lehet tudni róla, hogy 49 éves, és a gyilkosságot nem egyedül követte el, hanem élettársával együtt.

Az anyós és párja valószínűleg jóban lehettek vejükkel, hiszen a gyilkosság előtt a rendőrség szerint még nyugodtan ettek-ittak vele a lakásukban, egy lakótelepi emeletes házban.

A hatóságok szerint nagy mennyiségű alkoholt is elfogyasztottak, a hangulat ekkor kezdett elmérgesedni.

Az asszony számon kérte a vejét, miért nem fizeti rendesen a gyerektartást a volt feleségének - az asszony lányának -, aki egyedül neveli a kisfiukat. A vita hangos veszekedésbe torkollt, majd dulakodássá fajult. A bedühödött asszony ekkor vesztette el a fejét. A rendőrök tájékoztatása szerint ezután olyan vérfürdő következett, amihez foghatót ők sem láttak még.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
D__MI20190816004.jpg

18 éves fiú és 21 éves barátja szenvedett halálos balesetet a Váci úton hajnalban

Az autót a fiatalabb fiú vezette, a tragédia körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.
Címkép: MTI/Mihádák Zoltán - szmo.hu
2019. augusztus 16.



Amint arról mi is beszámoltunk, a felismerhetetlenségig roncsolódott az az autó, ami péntek hajnalban a Váci úton eddig tisztázatlan körülmények között egy oszlopnak csapódott.

A gépkocsi sofőrje és utasa is életüket vesztették.

A sofőr egy 18 éves fiú volt, mellette 21 éves barátja ült - tudta meg a 24.hu.

A baleset a Váci út és a Bagaria utca kereszteződésében történt, az áldozatokat a fővárosi tűzoltók szabadították ki a roncsból.

A hatóságok szakértők bevonásával vizsgálják a tragédia körülményeit.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kunmadaras-google-1000x556.jpg

Megölte saját 10 hónapos babáját egy 21 éves édesanya Kunmadarason

A nő olyan súlyos sérüléseket okozott a kislányának, hogy az nem élte túl.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 16.



Szörnyű tragédia történt Kiskunmadarason augusztus elején: egy fiatal anya megölte saját csecsemőjét.

A rendőrség közlése szerint

a 21 éves nő augusztus 4-én egy kunmadarasi családi házban olyan súlyosan bántalmazta 10 hónapos gyerekét, hogy hiába vitték kórházba a kislányt, végül négy nappal később, augusztus 8-án belehalt sérüléseibe.

A nőt augusztus 15-én gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, indítványozták a letartóztatását is.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást T. Paula tiszaburai lakos ellen.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
baranyi.jpg

Baranyi Krisztina óriási fölénnyel nyerte a ferencvárosi előválasztást

Több mint kétszer annyian szavaztak rá, mint a másik jelöltre, Jancsó Andreára.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 16.



Budapest IX. kerületében azután kellett előválasztást kiírni, hogy a tárgyalások során nem tudták eldönteni, ki legyen az ellenzék közös polgármesterjelöltje.

Az LMP és a Kétfarkú Kutya Párt a helyi parkolási ügyek leleplezésével nevet szerzett Baranyi Krisztinát támogatta, a Momentum, a DK, a Jobbik és az MSZP viszont Jancsó Andrea mögé állt be. A Párbeszéd nem foglalt állást előzetesen.

A szavazáson, amire 2 és fél nap volt, összesen 2030-an vettek részt, ez az összes jogosult 5 százaléka (arányaiban hasonló a főpolgármesteri előválasztás részvételi adatához).

Az eredményt péntek délután Magyar György hirdette ki a lebonyolító Civil Választási Bizottság nevében.

Eszerint Baranyi 1424 szavazattal 72 százalékot ért el, Jancsó pedig 566 szavazattal 28 százalékot, így előbbi indulhat az ellenzék közös jelöltjeként a fideszes Bácskai János ellen.

A Mérce élő közvetítése a bejelentésről:

Mérce - Kihirdetik a 9. kerületi előválasztás eredményét!...

Kihirdetik a 9. kerületi előválasztás eredményét! Élőben a Mércén!


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x