hirdetés
korda-gyorgy-1000x585.jpg

Koncert közben, a színpadon lett rosszul Korda György

Az énekes bevallotta: már nem bír végig talpon egy másfél órás koncertet, közben meg kell állnia pihenni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 12.


hirdetés

Rosszul lett Korda György a hétvégi, Siófok Plázson tartott koncertjén.

A Borsnak egy jelenlévő árulta el, hogy bár az énekes és felesége, Balázs Klári "isteni műsort" adtak, de Korda fáradtnak és dekoncentráltnak tánt.

A lap megkeresésére az énekes elmondta, hogy megviselte a hirtelen jött meleg, ezért lett rosszul.

"Szakmámból adódóan jól bírjuk a színpadi meleget, hiszen az elmúlt években már hozzászoktam ahhoz, hogy a lámpák miatt elképesztő hőség uralkodik a színpadon. Mostanában igyekeznek minket hűteni a színpadon, ami bizony nekem nem a legjobb. Ettől rosszul érzem magam, mivel hirtelen megcsap a hideg, és ez igen kellemetlen. Ez meg tudja szédíteni az embert, nem beszélve arról, hogy a torkomnak és a hangomnak sem tesz túl jót"

- mondta.

hirdetés

Miután nem érezte jól magát, a koncert közben eltűnt a színpadról, hogy pihenjen. Ez mostanában gyakran előfordul a fellépésein, hiszen már nem bírja úgy a másfél órás éneklést.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
istenes-bence-dzsudzsak-balazs-diplomata-utlevele.jpg

Istenes Bence poénkodott egyet Dzsudzsák Balázs diplomataútlevelével

Magas labda volt, kár lett volna nem lecsapni...
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 31.


hirdetés

Istenes Bence és Csobot Adél ugyan Németországban él, most hazautaztak.

Instagramjuk szerint pedig épp a Balatonon vannak - szúrta ki a 24.hu.

Mint arról beszámoltunk, a járvány kitörésekor 11 perces Instagram-videóval jelentkezett Istenes Bence, amiben azt magyarázta, milyen fontos otthon maradni.

Azt mondta, az eddig megszokott életünknek egy kis időre most vége, egészen új életstílust kell megszoknunk, és ezt el kell fogadnunk, ha nem akarunk sokkal súlyosabb bajt.

hirdetés

Most azonban itthon van Istenes Bence. Fel is tették a posztja alatt neki a kérdést:

"Én is Németországban élek, és én is Bayernben! Áruljátok már el, hogyan kell Magyarországra utazni úgy, hogy ne kelljen 2 hét karantén?"

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
hodi-pamela-berki-krisztian-mazsi.jpg

„Engem hetente felidegel a gyerekem apja” – Hódi Pamela Berkivel való kapcsolatáról beszélt

'Hol privátban akarja tönkretenni az életem, hol a médiában, és három év után is ez a kitűzött cél számára' – mondta volt párjáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

Hódi Pamela egy nehéz időszakon megy keresztül, hiszen nemrég elárulta, szakítottak vőlegényével, Tóth Bencével. Igaz, sokan azt gondolják, hogy a kapcsolatuk még nincs lezárva, és a jövőben akár ismét egy párt alkothatnak. Sőt, a szomszédaik még azt is látni vélték, hogy Pamela és Bence továbbra is találkozgatnak egymással.

Az influenszert azóta is sokan kérdezgetik arról, hogy van most, milyen az élete, mit érez. Ezért Pamela úgy döntött, hogy kiírja magából az érzéseit és megosztja a követőivel. Először arra gondolt, hogy poszt formájában fogja kiönteni a lelkét, aztán úgy döntött, hogy inkább elmegy egy stúdióba és felolvassa az írását, hogy ezzel is másoknak segítsen.

"Hogy jelenleg milyen az életem? Nehéz. Nagyon nehéz"

- idézi Pamela első sorait a Bors.

hirdetés

Az influenszer ezután a közösségi médiáról mondja el a gondolatait, majd szóba hozza az exét, gyermeke apját, Berki Krisztiánt és feleségét, Mazsit is.

"Őszinte leszek, engem hetente felidegel a gyerekem apja. Hol privátban akarja tönkretenni az életem, hol a médiában, és három év után is ez a kitűzött cél számára. Engem havi egyszer felidegel a felesége, hol privátban, hol a médiában, azzal, hogy több akar lenni, mint egy barátnő a lányom életében. Engem félévente ér egy egészségügyi probléma, hol a magamban tartott, ki nem mondott feszültség terhe, hol a hátamon cipelt teher okoz fájdalmat. Ráhúzódott a nyakamra a stressz, nem bírtam mozdulni, korpásodni kezdett a hajam, pattanásaim lettek, és még sorolhatnám..."

- fogalmaz Pamela, aki azt is hozzáteszi, hogy pszichológushoz fordult és szerinte ezt ma már nem ciki kimondani. Azt egyelőre nem tudja, hogy ez mennyit segít majd neki, de ad egy esélyt ennek az útnak.

Az influenszer azt is elmondta, évek óta betartja a vonzás törvényét és tudja, hogy boldog lesz majd.

"Ne azt mondd, mi az, amit nem szeretnél! Mondd azt, amire vágysz, és ahogyan azt elképzeled! Tudom, hogy boldog leszek. Tudom, hogy győzni fogok. A rosszban megélem a fájdalmat, de a tanulságot látom. A párkapcsolatomat nem viszem a médiába. Bízom benne, nem is lesz rá igény, de elég sok magyarázkodástól megóvom magam a jövőben ezáltal. Ez az apró könnycsepp, ami a szemem sarkában rejtőzik, a múlt. Ez az apró mosoly pedig, amit az arcomon láttok, az új irány"

- zárta gondolatait Pamela.

Az influenszer a stúdióban egy videót is felvett, amin a szöveget olvassa. Ezt a felvételt pedig az Instagarmjára is feltöltötte. Ezt ITT tudod megnézni.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
ii-erzsebet-kiralyno-karanten.jpg

Íme az első fotók II. Erzsébetről az önkéntes karantén óta

Március óta nem mutatkozott nyilvánosan, most viszont lovagolni ment.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

Ahogy sokan mások, úgy a brit királyi család tagjai is önkéntes karanténba vonultak egy ideje a koronavírus-járvány miatt. II. Erzsébetet március óta nem láthattuk, hiszen lemondták a nyilvános eseményeit, és az utóbbi időben otthon, a windsori kastélyban tevékenykedett. Ami amúgy nem is csoda, hiszen a királynő 94 éves, így jócskán beletartozik a veszélyeztetett korosztályba.

Nemrég viszont ismét friss képeket osztottak meg II. Erzsébetről a palota hivatalos Instagramján. Ezekből kiderül, hogy a királynő is elhagyta a palotát, és kiszabadult a friss levegőre. No, nem ment ám olyan messzire, csak a windsori parkba, ahol a 14 éves póniján lovagolt egyet.

A kommentek között is volt, aki megjegyezte, hogy bárcsak ő is lovagolhatna majd 94 éves korában. Hát igen, meg kell hagyni, hogy a királynő még most is remek formában van!


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
erzsebet-kiralyno-kedvenc-koktelja.jpg

Ez II. Erzsébet kedvenc koktélja

Egyszerű elkészíteni, és mindössze három hozzávalóra lesz szükség.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 31.


hirdetés

Bizony, a brit királyi családnak is megvannak a kedvencei, ha ételekről, italokról van szó. II. Erzsébet korábbi séfje, Darren McDardy a CNN-nek most azt is elárulta, hogy melyik a királynő kedvenc koktélja.

II. Erzsébet nagy favoritja a gin és a Dubonnet likőr.

Hozzátette, hogy a koktélt még egy kis friss gyümölcslével lehet megbolondítani. Ettől lesz egy kis éle az italnak.

A brit uralkodó kedvenc koktéljának elkészítése pedig nagyon egyszerű, és mindössze három hozzávalóra lesz szükség hozzá.

Egy pohárba három jégkockát kell dobni, majd egy rész gint és két rész Dubonet-et, ami igazából egy erjesztett bor alapú likőr. Végül pedig adjunk hozzá egy szelet citromot.

hirdetés

William Hanson, etikett szakértő szerint már II. Erzsébet édesanyjának is ez volt a kedvenc itala.

McDardy azt is elárulta, hogy a királynő nem csak a kedvenc koktélját szürcsöli jóízzel. A vacsorája mellé például szívesen fogyaszt el egy pohár édes német bort. II. Erzsébet egykori séfje pedig azt is elkottyantott, hogy a királynő egyébként csokifüggő, és az igazán sötét csokit kedveli.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!