hirdetés
retus.jpg

Kőhalmi Zoltán: „Vannak mániáim, amiket színpadra viszek, és ott derül ki, hogy mást is érdekel, vagy magamra maradok”

A népszerű humorista elmondta, miért nem lett karikaturista, miért nem politizál, és szóba került második kötete is.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. szeptember 24.


hirdetés

Kőhalmi Zoltánnal nagyon sokáig párhuzamosan haladt a pályánk, hisz mindketten az 1998-as Humorfesztiválon kezdtük, és jó tíz évig dolgoztunk együtt Fábry Sanyi gegcsapatában. Örülök, hogy végre interjút is készíthettem vele.

- Mostanában mindenkitől megkérdezem, hogy áll vírusilag, hogy vészelte át a karantént.

- Átvészelésről még nincs szó. Valamiért kialakult bennünk az az érzés, hogy valamin túl vagyunk, pedig egyáltalán nincs így.

Legfeljebb az első hullám átvészeléséről beszélhetünk.

Az első hullám alatt, azt kell mondjam, nagyon jól éreztem magam. Általában úton vagyok, keveset találkozom a gyerekekkel. Ez most megfordult. Otthonülők lettünk. Igyekeztem a helyzet jó oldalát nézni. Belefogtam furcsa projektekbe. Például a hangyás ismeretterjesztő sorozatomba. Írogatni otthon is tudok.

hirdetés

- Ha jól emlékszem, amúgy sem szeretsz utazni.

- Utazni nem. Pontosabban úton lenni. Ott lenni már nagyon szeretek. Csak rákészülni, elindulni és visszaindulni nem. Azt az utazást sem szeretem, amit az emberek nyaralásnak hívnak. A munkám sok utazással jár. De még azt sem mondhatom, hogy a vezetés élményét megadja, mert az autópályán megyek. Aki szeret autózni, azt szokta mondani, hogy a dombok között jó vezetni, a szerpentineken. Én általában csak azt látom, hogy megyek az autópályán, és néha vannak benzinkutak és művelődési házak. Ezt nem panaszkodásból mondom, ez ilyen. Így lehet lejutni Nyíregyházára.

- A humorfesztiválon 1998-ban még szerzőként indultál. Nem is akármilyen szerző voltál, benned láttuk a hazai abszurd humor következő nagy dobását. Aztán mintha elvágták volna. Mi történt?

- Volt pár évem a Humorfesztivál után, amikor a humor elképzeléseim finoman szólva nem találkoztak a közönség igényeivel. Sőt, többnyire a megvalósításig sem jutottak el, mert már a szerkesztőknek sem tetszettek. Talán túlságosan abszurdan gondolkoztam. Nem tudom.

Minden esetre számomra nagyon nagy élmény volt, hogy színpadra állva, és kicsit hétköznapibb dolgokról beszélve egymásra találtunk a közönséggel, és így a Rádiókabaré ajtaja is újból megnyílt előttem. Végre tudtam olyat csinálni, ami nekem is jó, a szerkesztőknek is jó, és a közönségnek is jó.

Nagyon hétköznapi témákkal indítottam, de mára igencsak elmerészkedtem abszurdabb területekre. Hogyha megkedvel a közönség egy előadót, akkor hajlandó követni elvetemültebb területekre is. Be tudja vonzani őket a saját univerzumába, amibe most már teljesen belefér, ha arról beszélek, hogy mit csinál napközben a TV Maci, vagy miről beszélnek a fák.

Egy kollégám azt mondta, ilyesmikről csak én beszélhetek. Ha ő kiállna ugyanezzel, azt mondanák, hülyeségekről beszél.

- A frappáns című A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit című regényedben viszont alaposan kiélhetted magad.

- Igen. Azt hiszem, az is gyomorszájon vágott egy-két hagyományosabb könyvekhez szokott olvasót.

Kérdés, hogy ki mit várt, amikor meghallotta, hogy írtam egy könyvet. Nyilván ez egész más, mint ami a színpadon történik. De meghallgatva sok véleményt úgy látom, hogy van, akinek a regény nagyon sűrű volt.

Elsőkönyves betegség, vagy szokás, hogy az ember úgy áll hozzá, mintha azt az egy könyvet írná, mindent abba akar beletenni, mindent ki akar próbálni. A második könyvem viszont egészen másmilyen lesz, de erről egyelőre nem mondanék többet.

- Kicsit mindig is úgy éreztem, hogy kívülálló vagy a Dumaszínházban. Nem szerepeltél bankreklámban, nem írtál sit comot. Sőt emlékszem, volt egy év, amikor minden második stand upos könyvet írt, valóságos divat volt. Te akkor még ellenálltál a kísértésnek. Szándékosan maradsz kicsit kívül, vagy csak nem érdekelnek ezek a dolgok?

- Ezt mástól is megkaptam már. Talán ilyen alkat vagyok. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok feltétlenül csapatjátékos. De azért nagyon sokat fejlődtem. Remélem. Meg kellett tanulnom a Dumaszínházban, de a HVG címlapkészítő csapatában is, hogy közösen hozunk létre egy kész terméket. Élvezem ennek az előnyeit is, de azért a mai napig minden kérdést, kérést aszerint gondolok végig, hogy kell-e ez nekem.

Nyilvánvaló, hogy ha olyan műsort készítünk, ahol többen vagyunk színpadon egymás után, akkor egymásért is felelünk. Ha például felkonferálok valakit, akkor azon dolgozom, hogy a lehető legnagyobb tapsra léphessen be.

Ezzel együtt magányos harcos vagyok. Például sosem szerepelek a színpadon másokkal egyszerre. Az egy teljesen más szakma, úgy figyelni a másikra, úgy összeszokni, ahogy mondjuk a Duma aktuált vagy a DumaJamet csinálják mások.

- Amiben ugyancsak különbözöl a többiektől, hogy míg Litkai és KAP híradó paródiákat készít, Bödöcs a köztársasági elnököt parodizálja, te nem igazán nyilatkozol a politikáról.

- Nyilván mindenkinek van politikai véleménye. Nekem is van, amit családi és baráti körben hangoztatok is. De nem érzem, hogy előadóként ez lenne a feladatom, nem erről szól a színpadi jelenlétem. Sosem ez határozta meg az életemet. Nagyon átpolitizált az életünk, és örülök, ha meg tudom mutatni, hogy lehet érdekesen, viccesen gondolkozni másfél órán át politika nélkül is.

A színpadi politizálásnak nagyon nagy veszélye, világnézettől függetlenül, hogy az ember elkezdi azt hinni, hogy igaza van, és nem veszi észre, amikor már nem poént mond, hanem csak a véleményét. Az emberek nem azt várják az előadótól, hogy megmondja a tutit.

Viszont, ha valaki színpadon áll, és a véleménye összekeveredik a szórakoztatással, és ezért megtapsolják, akkor hajlamos azt hinni, hogy a véleménye miatt hallgatják.

- Említetted a HVG címlap készítését. Ez olyan része a pályafutásodnak, amit még mindig sokan nem ismernek...

- Volt olyan kommentelő, aki meggyanúsított, hogy eltitkolom. Pedig ahol tudom, mindenütt elmondtam.

- Remekül rajzolsz, a könyvedet is Te magad illusztráltad. Úgy tűnik, humorod is van. Nem gondoltál még rá, hogy karikatúrákat készíts?

- Zsenge gyerekkoromban a kettő abszolút egybeforrt. Anyukám a mai napig azt mondja, hogy jó-jó ez a színpadi bohóckodás, de igazán a karikatúrához lenne tehetségem.

Mindig nagyon szerettem rajzolni, most is sokat rajzolgatok, de azért vegyük észre, azt nem engedik, hogy én rajzoljam a HVG címlapját.

Én ötletfelelős vagyok. És persze rajzolva ötletelünk, én is firkálok, de nem az valósul meg.

A rajzkészségemet sosem fejlesztettem. A könyvbe is csak azért kerültek be a rajzaim, mert megmondtam a kiadónak, hogy anyukám boldogsága kedvéért be kell tenniük őket.

Viszont nem gondolom, hogy például rajzolhatnék bárki más könyvébe. Nem vagyok grafikus. Egy grafikus sokféleképpen tud rajzolni, és tudja, hogy az adott feladathoz milyen stílus illik. Én viszont úgy rajzolok, ahogy rajzolok.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
beka-rtl.jpg

Álarcos énekes: óriási meglepetésre nem Oszvald Marika volt a Béka

Senki nem gondolt a valódi énekesre. Még Lang Györgyi sem ismerte fel, ki rejtőzik az álarc mögött.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 25.


hirdetés

A Béka lepleződött le az Álarcos énekes mai adásában, de nem akármilyen körülmények között. A komplett zsűri azt hitte, hogy Oszvald Marika operetténekes rejtőzik az álarc mögött.

Nagyot néztek, amikor levette a maszkot, mert valójában Falusi Mariann volt a Béka, de erre valamiért senki nem gondolt. Még azt is mondták, milyen jó, hogy ilyen dalokat is bevállal...

A legviccesebb az volt, hogy Lang Györgyi, akivel a Pa-dö-dőben évtizedekig együtt lépett fel, szintén nem rá tippelt...

Leleplezve! Ő volt a Béka álarc alatt | 8. adás

Kattints még több Álarcos Énekes tartalomért!

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
gyertya-gyasz.jpg

Koronavírusban elhunyt Kelemen Csaba színész, az egri színház tagja

65 éves volt. Játszott a Szomszédokban és a Kisvárosban is.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. október 27.


hirdetés

65 éves korában elhunyt Kelemen Csaba színművész - tudatta az egri Gárdonyi Géza Színház.

Kelemen Csaba 31 évig volt a színház tagja, 1989-től játszott Egerben. Előtte a budapesti Radnóti Miklós Színháznál dolgozott.

Évtizedeken át játszotta Dobó István szerepét az Egri Csillagok című musical-ben, illetve feltűnt olyan televíziós sorozatokban is, mint a Szomszédok, vagy a Kisváros.

Az egerhirek.hu úgy tudja, a színművész súlyos alapbetegségekkel küzdött. Halála előtt koronavírus szövődmények miatt szállították kórházba, de az életét már nem tudták megmenteni.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
borat2-cimkep.jpg

90 perces kampányfilm Trump és az emberi hülyeség ellen a Borat 2

2020 olyan rossz, hogy még Boratnak is vissza kellett térnie.
Szerző: Polák Zsóka, fotók: Amazon Studios - szmo.hu
2020. október 25.


hirdetés

Ha valamit, annyit biztosan megköszönhetünk Donald Trumpnak és ennek a borzasztó évnek, hogy újra előcsalogatták Boratot. Sacha Baron Cohen ugyanis 2006-ban egyáltalán nem beszélt folytatásról az akkor szinte azonnal kultstátuszba robbanó Borat esetében, azt követően is más - hasonlóan polgárpukkasztó - projektjeivel foglalkozott. A jelenlegi valóság mellett azonban már a komikus sem tudott szó nélkül elmenni. A kazah nép nagy fehér gyermeke 2006-ban a maga prosztóságában szállította az agyzsibbasztást és a társadalomkritikát, és bár még „csak” 15 éve volt, nagyot fordult azóta az is, mit érdemes parodizálni. Cohen egy interjúban elmondta:

2005-ben még elég volt feltárni az emberekben megbújó előítéleteket, 2020-ban azonban már semmit nem kell felfedni a büszke rasszisták és antiszemiták idején, így más megközelítést kellett választania a Borat újabb kalandjaihoz: a görbe tükör mellett elsősorban nevettetni kell.

Miután az első részben Borat Margaret Sagdiyev leszerepelt és lejáratta Kazahsztánt a világ előtt, változatos módon kínozzák meg a férfit, majd több mint egy évtizedre a Gulágra küldik. Időközben azonban akad egy új küldetés: az ország vezetője nagyon szeretné Kazahsztánt ott látni a világ vezető országai között, a megoldást pedig abban látja, hogy lekenyerezzék a világ leghatalmasabb emberét, akinek kizárólag nagy vezetők vannak a barátai között: Donald Trumpot.

Erre a legjobb mód a kazahok szerint, ha elküldik neki ajándékként az ország kulturális miniszterét, és mellékállásban pornósztárját, Johnnyt, a majmot. A kényes feladatot nem másra bízzák, mint Boratra, aki meg is indul ismét Yankeelandbe, hogy már a küldetés első lépésénél elbukjon. A majom nem érkezik meg, ellenben lánya, Tutar igen, és ha már majmot nem vihetnek Trumpnak, legalább Mike Pence-nek vigyenek egy hamvas tinédzserlányt.

hirdetés

Borat 2. - előzetes #1

Megérkezett a #Borat2 (Borat Subsequent Moviefilm: Delivery of Prodigious Bribe To American Regime For Make Benefit Once Glorious Nation of Kazakhstan) első ...

Bár az első részhez képest meglepően koherens története van a filmnek, a lényeg még mindig az, hogy Borat végigtrollkodja Amerikát. Ugyan érezhető a filmen, hogy kicsit kapkodva készítették – már a koronavírus-járványt is gúnyolják benne -, azért bőven volt lehetősége Cohennek beszivárognia különböző rendezvényekre. Egy másik interjúban kifejtette, hogy az egyik szélsőjobbos eseményről, ahol sikerült fellógnia a színpadra, és elénekelnie az 'Obamának adják be a Vuhan-vírust' – refrénű dalt, majdnem otthagyta a fogát, de mondjuk nem is annyira meglepő tény ez, ha fegyverrajongó szélsőségeseket hergel az ember. Mert aki neadjisten ne ismerné Cohent és a módszereit:

nem megrendezett jeleneteket látunk, hanem valódi felvételeket valódi hús-vér emberekkel, még ha ezt sokszor nagyon nehéz is elhinni.

Ilyen ugyanis a világon nincsen – mondhatnánk, aztán közben mégis - mutatja meg Cohen. A Rudy Giuliani-epizód például – amely a legnagyobb botrányt kavarta a filmben látott jelenetek közül - egészen hihetetlen, Cohen remek érzékkel választotta ki, ki az, aki biztosan nem hazudtolja meg önmagát a pofátlanság és a trumpi bullshit-okádás terén sem.

A Borat 2-ben ugyanis a szemünk előtt elevenednek meg azok a sztereotip karakterek, akiket mind ismerünk, képernyőn láthatjuk civilek szájából kijönni azokat a tipikus mondatokat, amelyek a kommentszekciókban gyakran láthatunk. A rasszisták, a nőgyűlölők, az antiszemiták, a konteóhívők, vagy hogy a legújabbat is megemlítsük: a vírustagadók. Ebből a szempontból azonban a Borat 2 kicsit egyoldalú: Cohen a 2018-ban megjelent sorozatában, a Who is America?-ban ezt sokkal kifinomultabban csinálta, ott ugyanis jobboldalból és baloldalból egyaránt hülyét csinált.

Az elnökválasztás hajrájában persze egyértelmű céllal készítette, a Borat ugyanis egy nem is olyan burkolt kampányfilm Trump ellen.

Mindez a szokásos gusztustalan-prosztó humorba csavarva, a szokásos felbukkanó random pöcsmennyiségról sem kell lemondanunk, kedvenc kazahunk humora ugyanis mit sem változott. Nagy bravúr, hogy Cohen méltó partnere lett a teljesen ismeretlen bolgár színésznő, Maria Bakalova, aki egyrészt remekül improvizál, jól kapta el a borati vonalat, ráadásul az "erőltessük bele a folytatásba a főhős gyerekét is" - vonal sem érződik erőltetettnek a filmben.

Borat nem is térhetett volna vissza jobbkor, mint most. A jelenlegi helyzet és a közhangulat nagyon gyakran tényleg annyira abszurd, hogy sokszor már-már várjuk, hogy a jól ismert bajszos fazon feltűnjön valahol, és primitívkedjen egy kicsit. Nem elhanyagolható az sem, hogy szokás szerint fárasztóan vicces, szóval legalább kilencven percre kikapcsol abból a valóságból, amelyet tulajdonképpen kigúnyol. Egy második rész esetében pedig lehetetlen elmenni az összehasonlítgatás mellett: ugyan az első részt messze nem szárnyalja túl,

nem is fakult meg sem a bajsza, sem a fénye Boratnak, aki most is találóan és viccesen, ám egy kicsit egyoldalúan fest körképet az emberi hülyeség határtalanságáról.

A Borat második része október 23-tól elérhető az Amazon Prime kínálatában.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
borat.jpg

Végre rájöttek a kazahok, hogy Borat a legjobb ingyenreklám az országuknak

Eleinte megpróbáltak elhatárolódni a figurától, most már tőle vették az új turisztikai szlogent is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 27.


hirdetés

"Very nice!", vagyis magyarul "Nagyon szép!" - ez lett Kazahsztán új szlogenje az országról készült turisztikai imázsfilmben, írja a The Guardian. A két szó 14 éve összeforrt a közép-ázsiai országgal, bár eleinte nem pont úgy, ahogy a kazahok szerették volna.

A rövid mondatot a 2006-ban bemutatott Borat című filmben hajtogatta szinte mindenre a szexista, rasszista, zsidó- és nőgyűlölő kitalált kazah riporter, Borat Sagdiyev. Kazahsztán éppen ezért eleinte amennyire csak lehetett, megpróbált elszakadni a népét leginkább bugris vidéki tahóknak beállító áldokumentumfilmtől és címszereplőjétől.

A turizmusért felelős hivatalnokok azonban idővel belátták, hogy akár előnyükre is fordíthatják a Sacha Baron Cohen által megformált bajszos karakter egyik mondatát. Meglátásaik szerint a "Very nice!" röviden és frappánsan összefoglalja, hogy milyen csodálatos is Kazasztán a valóságban, ennél jobb szlogent ki sem lehet találni egy, az ország értékeit bemutató kampányfilmhez.

A már el is készült imázsfilmben a turistákat láthatjuk szelfibotokkal fotózkodni az ország különböző pontjain, néhányan erjesztett lótejet isznak, mások pedig az építészeti csodákat bámulják. És persze minden jelenet végén kivétel nélkül hallható és látható is a Borattól kölcsönzött immár nemzeti szlogen.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!