hirdetés
thesign.jpg

Klippremier: rabulejtő dallal jelentkezik a miskolci mesterötös

A The Sign zenekar eddigi legérzelemdúsabb szerzeményéhez készült videóból az is kiderül, hogy a jegyzetfüzetbe firkált sorokból hogyan áll össze a kész mű.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 07.


hirdetés

A „Biztosan kihajt” a zenekar eddigi legérzelemdúsabb szerzeménye, fantasztikus zene alapoz az emocionális szövegnek. A gitárszó végigvezeti a dalt, az összhang pedig pompásan cseng.

Czinke Máté, a zenekar frontembere elárulta, hogyan is született meg ez a mély tartalommal bíró szöveg és dallam.

„A „Biztosan kihajt” komoly kérdéseket feszeget, az emberi élet értelmét az elmúlással összefüggésben vizsgálja. A hasonlat tárgyát ebben az esetben egy szirom adta, ami elhull, ahogyan az emberi élet is elmúlik.”- árulta el a frontember.

„A kép talán ismerős lehet Petőfi Sándor – Szeptember végén című verséből, amiben így szerepel: 'Elhull a virág, eliramlik az élet' - ezt a gondolatot vittem tovább.”

hirdetés

A szerzeményhez egy bájos videóklip is készült, amelyet Kollár Ábel a zenekar dobosa rendezett.

„Nagyon sokszor írtunk már dalt, és emlékszünk, milyen volt az első ötletektől eljutni addig, hogy a színpadon eljátsszuk a kész verziót. Ezt a folyamatot szeretnénk bemutatni a klippel, ahogy a jegyzetfüzetbe firkált sorokból összeáll a kész dal Máté fejében.”

VIDEÓ: The Sign - Biztosan kihajt

A miskolci származású, fiatal zenészekből álló The Sign 2012-ben alakult. Czinke Dani és Máté testvérek, Török Danival gyerekkori barátok, hozzájuk csatlakozott Kollár Ábel és Szentpétery Mózes. Egy hobbi garázsbandából díjnyertes és folyamatosan koncertező együttessé nőtték ki magukat, rendszeresen megfordulnak országszerte a klubok és fesztiválok színpadain. Turnéztak már a Margaret Island-del, a Honeybeast-tel is, és a Jetlaggel is, ráadásul A DAL 2019 versenyében a legjobbak közé jutottak.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
x-faktor-elso-elo-show-eredmenyhirdetes-1000x547.jpg

X-Faktor: Négy versenyző esett ki az első élő show-ban

A következő adásban már csak 8 versenyző bizonyíthat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

Szombaton lezajlott az X-Faktor 2019-es évadának első élő show-ja, amiben rögtön négyen búcsúztak is a tehetségkutatótól a 12 versenyzőből.

A minden eddiginél hosszabb, éjszakába nyúló műsorban csak négy versenyző juthatott tovább egyenes ágon, további négy pedig a nézői szavazatok alapján került be a második élő show-ba. Miután a mentorok értékelték az énekesek és a zenekarok produkcióit, szavaztak, hogy leülhetnek-e a négy, biztos továbbjutást jelentő szék egyikére, vagy a veszélyzónába kerülnek, ahonnan már csak a nézők menthetik meg őket.

Ahogy a produkciók egymás után következtek, többször is volt példa arra, hogy egy már leült versenyzőnek fel kellett állnia, hogy átadja a helyét a nála jobban teljesítőnek. A nézők szavazással döntöttek arról, ki kerüljön a székről a veszélyzónába.

hirdetés

Az adás végére Dárdai Blanka, Ruszó Tibi, Burai Renátó és Gödöllői Emmánuel maradtak ülve, így ők lettek az első továbbjutók.

Végül az is kiderült, hogy a veszélyzónából kiket szavaztak be a nézők a második élő show-ba:

Zdroba Patrik, Bagdi Enikő, Vanek Andor és a Take 3 folytathatja a versenyt. Ezzel eldőlt, hogy az első élő show kiesői Anti bácsi, Huszár Aletta, a Speranta és a C.O.O.L. lettek, számukra véget ért a műsor.

A legrosszabbul Puskás Peti járt, akinek az első élő adás után már csak egy csapata maradt versenyben, ByeAlexnek viszont mindhárom versenyzője továbbjutott.

Az eredményhirdetés pillanatai:


KÖVESS MINKET:





hirdetés
X_elo1_171119_183.jpg

X-Faktor, 1. élő show: Gáspár Laci NEM Bródy János

Az első adásban 4 versenyző búcsúzott az X-Faktortól. Több mentor is saját dalt írt a mentoráltjának, de ez nem minden esetben jött be.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

Az X-Faktor élő show-ja eddig nem látott vérengzést hozott. Tavaly három játékos esett ki az első show-ban, idén már négy.

Ez volt az első meglepetés, a második, hogy a műsorvezetőt immár Lékai-Kiss Ramónának hívják. Ramónáról eddig nem nagyon emlékeztem meg, pedig megérdemli, mert remekül ellátja a műsorvezetői feladatokat, bár azt a fura helyzetet még mindig nem tudtam megszokni, amikor „Barátok Közt Zsófi” bekonferálja (Szabó) Zsófit.

hirdetés

Az adás közös produkcióval indult, amiről túl sok mindent nem tudtunk meg, de minek is traktáljanak minket olyan apróságokkal, mint az alkotók? Annyival is kevesebbet kell elfelejtenünk holnapra.

Az élő adásokban is folytatódik a szék tematika, 4 játékost lehet leültetni. Akik a műsor végén ülnek, automatikusan tovább jutnak. Ha elfogy a szék és a zsűri valakinek széket szavaz, a közönség szavazhat, ki az, aki ülve maradjon és a legkevesebb szavazatot kapó visszakerül a veszélyzónába.

Zdroba Patrik letért a rocksláger vonalról, és a Flashdance-ből énekelte a She's a Maniac-et. A mentorok kicsit begyakoroltnak érezték, de mindenki elismerte, hogy nagyot énekelt, és természetesen kapott széket.

Alettát kimondottan bírom, jól énekel, van egyénisége és megjelenése, fellépése. Amikor elkezdte énekelni a Csillag vagy fecskét, nagyon megörültem (bár a dal tavaly is szerepelt a műsorban, választhattak volna mást is a Kispál és a borz életművéből, van választék).

Ezzel együtt be kell valljam, az előadás nem tetszett maximálisan, több finomságot vártam volna benne.

Az igazi meglepetést Alex okozta, amikor bevallotta, hogy ez az egyik kedvence dala (nem gondoltam volna, mert annyira messze van Bye Alex stílusától). Leültették.

Vanek Andor hibátlan teljesítménnyel masírozott az élő műsorig, sorra hozta a rajt-cél győzelmeket. Ezúttal Rihanna Diamonds-ját hozta, és bevallom,

én untam annak ellenére, hogy Andor saját magára alakította.

De hozzá kell tennem, én Rihanna előadásában is unom. Ő is azon énekesnők közé tartozik, akiknek tehetségét maximálisan elismerem, de egy számot nem tudnék mondani tőle, ami bármit is megmozdítana bennem. Tudom, tudom, kár belém.

hirdetés

Bogi és Laci megdicsérte, de Peti kimondta, hogy Andor most önmaga alatt teljesített. Végül nem kapott széket, Peti, és ami meglepőbb, Laci szigorú volt vele.

Itt jegyzem meg, Dallos Bogit sem kerülte el a mentornők végzete. A műsor stylistjai és mindazok, akik folyamatos kényszert éreznek, hogy igazolják a létezésüket, a versenyzőkön és a mentorcsapat női tagjain élik ki magukat.

Bogi most viszonylag megúszta, csak a frizurájával csináltak valami olyasmit, amit Strasbourgban kéne tárgyalni.

A Speranta hihetetlen hangulatot varázsolt a stúdióban, a mentorokat is elbűvölték, bár azért volt néhány apró kritika. Viszont három igennel így is leülhettek.

Laci amikor felkonferálta Burai Renátót, elmondta, rájött, miért nem volt száz százalékos eddig Burai Renátó: önbizalom hiány.

Ha így is van, ebből most nem látszott semmi, a OneRepublic Love Runs Out című számát tolta el igen meggyőzően. Három szavazattal ugyan, de leülhetett az utolsó székre. Fokozódott az izgalom.

A Cool nem veszélyeztette az ülő versenyzők helyét, hiába hoztak saját dalt. Laci egyenesen azt mondta,

annyira hamis volt az ének, hogy nem tudja értékelni a produkciót.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
x-faktor-ruszo-tibi-1000x627.jpg

X-Faktor: Ruszó Tibi édesapja miatt énekelte mentora, ByeAlex dalát

ByeAlex úgy érezte, fiatal versenyzője nála is jobban el tudja énekelni ezt a számot, amit az édesapja emlékére írt, ezért akarta Tibinek adni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

Történelmi pillanatot láthattunk az X-Faktor első élő show-jában: ByeAlex mentori pályafutása során először kérte egyik versenyzőjét arra, hogy az ő egyik dalát énekelje el a műsorban, erre ugyanis eddig nem volt példa.

Ruszó Tibi azonban most az Apám sírjánál című számot adta elő a szombati adásban, és mint kiderült, azért, mert van valami közös a fiúban és mentorában.

ByeAlex édesapja korán meghalt, az ő emlékére írta ezt a dalt, Ruszó Tibi pedig tavaly szintén közel került ahhoz, hogy elveszítse az apját, miután a férfi szívinfarktust kapott és kórházba került. A tehetséges fiú ugyan már tavaly jelentkezett az X-Faktorba, de a történtek miatt mégsem indult el. Szerencsére az apa már jól van, de a fiatal énekes így is át tudta érezni mentora szerzeményét.

hirdetés

ByeAlex a fiú színpadra lépése előtt elmondta, hogy már nem sokkal azután megszületett a fejében az ötlet, hogy Ruszó Tibinek adja ezt a számot, amikor kiderült, hogy a mentorok őt szavazták meg a harmadik versenyzőjének. Az énekes ezt a dalt nem szokta előadni a koncertjein, de

úgy érezte, Tibi talán még nála is jobban el tudja énekelni, ezért döntött így.

A fiú produkciója valóban jól sikerült, a mentorok nagyon megdicsérték, és le is ültették arra a székre, ami a biztos továbbjutást jelentette Tibi számára.

Íme Ruszó Tibi előadásában az Apám sírjánál című dal:


KÖVESS MINKET:






hirdetés
anti.png

X-Faktor: megjelent Anti bácsi és több versenyző saját dalának videóklipje

Anti bácsinak és Bagdi Enikőnek mentoruk írt dalt, de voltak olyanok is, akik saját szerzeménnyel rukkoltak elő, amit az élő show-ban is előadtak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

Ugyan az első élő show után véget ért a verseny Anti bácsi számára, az X-Faktor 70 éves felfedezettjének egyáltalán nincs oka csüggedni, ugyanis máris megjelent az első videoklipje.

Ám nem ő az egyetlen versenyző, akinek már debütált a saját dala: Bagdi Enikő, a C.O.O.L. és Manuel is készített már saját zenéket.

Itt nézheted meg Anti bácsi első saját dalának klipjét:

hirdetés

Bagdi Enikő saját nótája is meghallgatható:

Manuel saját dala:

És a C.O.O.L szerzeménye:

A szombati élő show kiesőiről itt írtunk bővebben:


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!