hirdetés
par-kiesett-kilencedikrol.png

Kizuhant egy szexelő pár a kilencedikről - a nő meghalt, a férfi visszament bulizni

A férfit a nő teste és a ház előtti bokrok fogták fel, így nem esett baja. Nagy buli volt fent, a pár állítólag az ablakpárkányon szeretkezett a zuhanás előtt.
Daily Mail - szmo.hu
2019. július 17.


hirdetés

Az eset az oroszországi Szentpétervár egyik lakótelepén történt. A környékbeliek hívták ki a rendőrséget, akik a szemtanúk elbeszélései alapján rekonstruálták a döbbenetes történetet.

Az egyik torony panelház kilencedik emeletén hatalmas buli volt, és a nyitott ablakon először egy tévé repült ki. Ezután zuhant ki az összegabalyodott pár, akik a ház előtti betonjárdába csapódtak bele. A nő volt alul, az ő koponyája azonnal szétroncsolódott, szörnyethalt.

A férfi testét viszont csodával határos módon felfogta a nő teste, valamint a járda melletti bokrok. A szemtanúk szerint a hiányos öltözetű férfi (később kiderült, hogy ő 29 éves, a nő 30 volt) ezután feltápászkodott, és visszament a házba folytatni a bulit.

Hogy miért nem segített a nőn, vagy állt-e esetleg valamilyen befolyásoltság alatt, az egyelőre nem derült ki.

Annyi bizonyos, hogy a lakásban a páron kívül még volt két férfi, de a rendőrség szerint a szerencsétlenségben nekik valószínűleg nem volt szerepük, a dolog baleset volt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
eskü_vé-1000x638.jpg

Nagyon világos ruhában ment esküvőre egy magyar influenszer, a külföldi kommentelők is nekiestek

A magyar lány kitart amellett, hogy ő bézs színű, nem fehér ruhát vett fel, ami szerinte nem bűn. Már az angol bulvársajtó is vele foglalkozik.
Fotó: Illusztráció (Unsplash) - szmo.hu
2019. október 15.



A brit Mirror bulvárlap arról számol be, hogy egy Reddit-es fórumon, ami "esküvői szégyenek" név alatt fut, egy magyar influenszer fotójától hangos, amit az Instagramra töltött fel.

A lány ugyanis egy fehérre nagyon hasonlító színű ruhában fényképezkedett a barátnője esküvőjén a menyasszonnyal, amiért az internet népe szétszedte a lányt.

A Noémiként megnevezett lányt megszólaltatta a brit lap:

"Az egész dolog igazából nevetséges. A ruhám BÉZS, nem fehér. A weboldal konkrétan barnának hozza a ruhámat, és bár van fehér verziója is, én nem azt vettem meg."

A fórumon kommentelőket azonban nem hatotta meg az influenszer érvelése, elég nekik, hogy "törtfehérnek tűnik" a ruha a képen, amivel a dressz viselése szerintük máris helytelenné válik.

A magyar Instagram-influenszer követői azonban a lány védelmére keltek.

"Ne törődj az irigy beszólásokkal! Akinek nem tetszel, az ne nézze a képeidet !"

"Szerintem se kell ezen vitázni, minden esküvőn van valaki amúgy is, aki túl világos ruhában vagy pirosban jelenik meg, neki az tetszik, és ha nem fehér, nagy baj nem lehet!"

"Komolyan egy ilyen vidám kép alatt egy ruha színe a téma? Remélem a vendégeknek és a párnak is jól telt a nap, és ismeretlenül is sok boldogságot kívánok nekik!"


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
Képkivágás.png

Óriástökökből faragott csónakokban szálltak vízre a Velencei-tavon

TÖKéletes csónakokból nem volt hiány a hétvégén - mutatjuk a videót!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 16.



Keszler László jó ideje tökkirályként ismert, évek óta ő növeszti az ország legnagyobb tökeit. Az idei díjnyertes, gigantikus zöldségekből azonban nem medencényi főzelék lesz, hanem vízre bocsájtották őket:

nem is gondolná az ember, hogy egy tök tökéletes csónak - hivatalos nevén tökregatta - lehet.

Október 13-án a rendezték meg Velencén, a TóParty Strandon az I.Velencei-tavi tökre szállást, ahol pontosan az történt, ami egy tökre szálláskor történni szokott: a kifaragott zöldségeket vízre bocsátották, és a benne ülő szerencsések eveztek vele néhány kört.

Kiderült, hogy a tök abszolút megfelel ennek a célnak, bár világkörüli útra nem biztos, hogy érdemes vele elindulni, ám a velencei strandot feldobták a nem mindennapi közlekedési eszközök. Nem csak a vízben, de a szárazföldön is a tököké volt a főszerep: a közelgő Halloweenra lehetett faragni töklámpást, a korgó gyomrokat pedig mi mással csitíthatták volna a büfések, ha nem tökből készült különlegességekkel? A helyszínre mi is kilátogattunk, íme, hogy láttuk az ország első tökre szállását:


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.




KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.




KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!