hirdetés

Kipusztulhatnak a U2 által világhírűvé tett Joshua Tree nemzeti park ősfái a klímaváltozás miatt

Ősidők óta állnak, de lehet, hogy a század végére elbúcsúzhatunk tőlük.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 19.


hirdetés

Az állam dél-keleti zónájának sivatagi ökorendszere soha nem volt még ilyen sérülékeny. A kaliforniai Riverside egyetem kutatóinak az Ecosphere-ben megjelent tanulmánya szerint az éghajlatváltozás miatt életveszélybe kerültek a fák. Ezen kívül súlyos csapás volt a januári szövetségi költségvetési huzavona, a Shutdown, amikor lecsökkentették a nemzeti park alkalmazottainak számát. Ennek következtében elszaporodtak a vandál cselekedetek és az erdőtüzek. Az utóbbi hónapok látogatói a szakértők szerint olyan károkat okoztak a sivatag talajában, amelyeknek helyreállítására 300 év lesz szükséges – írja a Lonely Planet.

A több mint 790 ezer holdas park a kislevelű jukkáról kapta, ezt nevezik Józsué fájának. A sivatagi növény az agavék családjához tartozik. Az indiánok nagy becsben tartották: édes virágaikat megsütötték, leveleiből pedig kosarat és kötelet fontak. Maga a park különleges ismertséget szerzett világszerte, amikor 1987-ben a U2 együttes elkészítette a The Joshua Tree című, ma már klasszikusnak számító lemezét és a borító fotói itt készültek.

Ez a különleges formákat öltő fa több száz, egyes alfajok esetében akár ezer éves életét szerteágazó, mélyre hatoló gyökereinek és ritka csírázásának köszönheti, de ha a globális felmelegedés miatt elmaradnak a nagy esőzések, nem menekülhet.

A Riverside egyetem tudósai azokat a korábbi tanulmányokat akarták megerősíteni, hogy Józsué fái 2021-re kipusztulhatnak. Dr. Lynn Sweet növényökológus vezetésével 4000 fát vizsgáltak meg különböző módszerekkel, és megállapították: a rezervátum csak azonnal és radikális akcióval menthető meg.

De ez is csak azt jelenti, hogy az üvegház hatású gázok nagy mértékű csökkentése és a nyári hőmérséklet legfeljebb 3 C fokos emelkedése mellett a fák élőhelye 19%-nak van esélye a túlélésre 2070 után.

hirdetés

Ellenkező esetben eltűnésre van ítélve fél évszázadon belül egy olyan ősnövényzet, amely ott élt a 2,5 millió évvel ezelőtt kezdődött pleisztocén földtörténeti korszak óta, túlélte a masztodonokat, a kardfogú tigriseket és a gyapjas mamutokat, de az emberi tevékenység okozta klímaváltozást nem.

Több szervezet is munkálkodik a Joshua Tree megmentésén, köztük az Earthwatch és a Mojave Desert Trust. Mint ez utóbbi igazgatója, Geary Hund elmondta, igyekeznek az ősi sivatagi élőhelyet helyreállítani, olyan természetes folyosók létrehozásával, amely segíti az állatokat és növényeket alkalmazkodni a változó klímához. Ezen kívül őshonos növényeket telepítenek és több mint 500 fajtát tartalmazó csírabankkal akarják biztosítani a sivatag védelmét a klímaváltozás, a tüzek és a szárazság ellen.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mti-fullajtar.jpg

„Erőszakos hatalomátvétel történik” a Színművészetin Fullajtár Andrea szerint

A színésznő azt mondta, hogy csak azért tanít még az egyetemen, hogy a diákok ne maradjanak egyik napról a másikra tanár nélkül.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Egy éven belül a káosz fogja szétszedni a Színház- és Filmművészeti Egyetemet – mondta Fullajtár Andrea a Pesti Hírlapnak adott interjúban. (A címképen Fullajtár Andrea Anna Politkovszkaja szerepében Stefano Massini Az átnevelhetetlen című monodrámájában.)

A Katona József Színház színésze elmondta, hogy az újságokból tudta meg az egyetem, hogy van új kuratórium. Vidnyánszky Attila érkezésére válaszul távozott Zsámbéki Gábor, aki 40 éve tanított az intézményben. Fullajtár szerint lesznek még további távozók, ő csak azért marad, hogy

„azok a diákok, akiket mi vettünk fel, ne maradjanak egyik napról a másikra tanár nélkül. Nekem személy szerint ez az egyetlen indokom, hogy én még bemegyek az egyetem épületébe”.

Fullajtár szerint Vidnyánszky nem egyeztetett senkivel az egyetemről, ez pedig „a vitakultúra teljes hiányát mutatja, vagyis a kuratórium elnökét egyáltalán nem érdekli, hogy tárgyalni kellene ilyen helyzetben. Erőpolitika van. Idáig a modellváltást emlegették, és hogy reformról van szó, de most már egészen világos: ez nem reform, ennek semmi köze nincs a jobbító szándékhoz.”

hirdetés

"Arcpirítónak és szégyenteljesnek” nevezte, hogy a kuratórium tagjai közé senki nem került be, akit az egyetem szenátusa javasolt.

Fullajtár szerint szó sincs semmiféle reformról, ha lenne, akkor felállítanának egy szakmai bizottságot, amely együtt dolgozna a szenátussal.

„De erőszakos hatalomátvétel történik, semmi más” – mondja.

Kijelentette, hogy azóta sem kaptak semmilyen jelzést a kuratóriumtól.

„Hogy tekintsem legitimnek azt a kuratóriumot, amely minden egyeztetés nélkül, valahol, zárt ajtók mögött megszületik, tagjai nem mutatkoznak be, nem ülnek le az egyetem polgárságával, csak véletlenül kiderül, hogy vannak?! - kérdi a színésznő. - Még egy kisbolt átalakításánál is tudják az ott dolgozók, hogy tulajdonoscsere történik, leülnek velük előtte egyeztetni.”

Azt mondta, csak akkor jöhet érdemi változás, ha "komolyan veszik a reform szót, ha leülnek az egyetemi polgársággal, ha garantálják az egyetemi autonómiát és a szenátus jogköreit".

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
hoseg-meleg-kanikula-pixabay.jpg

Tartós kánikula jön Magyarországra, Európa egyes részein hőhullámok lesznek

Nálunk stabilan 30 fok felett alakulnak majd a csúcsok, míg Spanyolország és Franciaország térségében több helyen akár 40 fok is lehet.
MTI, címkép: Bru-nO/Pixabay - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Európában és Magyarországon is beköszönt a tartós hőség - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.

Azt írták:

stabil anticiklon épül ki a kontinens nagyobb részén, ami klasszikus nyári időt, Európa egyes részein hőhullámot is okoz.

Az anticiklonok az óramutató járásával megegyező irányban örvénylenek, aminek jelentős következményei vannak: a magasnyomás nyugati oldalán dél felől nagyon meleg levegő áramlik Spanyolország, Franciaország térségébe. Azokon a tájakon jelenleg is több helyen 35-40 Celsius-fokos csúcsokat mérnek, és mérséklődés nem is várható egy ideig.

Magyarország az anticiklon déli peremén helyezkedik el, így ide egyelőre nem közvetlenül a szubtrópusi térségből érkezik a levegő. Emiatt a hőmérsékleti értékek nem "szállnak el", de

hirdetés

stabilan 30 fok felett alakulnak majd a csúcsok.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint az ország jelentős részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hőség miatt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
india-repulo.png

Lezuhant és kettétört egy repülőgép közel 200 utassal a fedélzetén Indiában

191-en utaztak a gépen, köztük 10 gyerek. A mentést nehezíti az esős évszak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Lezuhant az Air India Express gépe, amely Dubajból a dél-indiai Keralába repült. Helyi idő szerint este kilenckor történt a baleset, a Boeing 737-800-as gép a Calicut repülőtérre szállt volna le, de túlfutott a kifutópályán, egy völgybe zuhant, azután pedig kettétört – írja a BBC.

A Times of India szerint 191-en utaztak a gépen, köztük 10 gyerek. 18 ember, köztük az egyik pilóta halálát erősítették meg eddig. A mentést nehezíti a monszun miatti heves esőzés a térségben.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-szlavik.jpg

Szlávik: csak ősszel várhatók további szigorítások, sok függ az iskolakezdéstől

Ha több góc alakul ki, akkor kell elgondolkodni más eszközökön is – mondta az infektológus.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

"Iskolakezdésig már nem várhatók további szigorítások a koronavírus elleni intézkedésekben, csak akkor, ha jelentős gócok alakulnak ki" – mondta az ATV Startban Szlávik János.

A Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint van jó, bevethető vakcina is azok között, amiket most a világban tesztelnek.

Arra a felvetésre, hogy május óta nem volt Magyarországon annyi koronavírusos megbetegedés, mint most, elmondta, hogy ez messze nem aggasztó. Ugyanis az aktív fertőzöttek és a halottak számát is figyelembe kell venni - Csehországban 2-300 között van a napi fertőzöttek száma, és az ország még mindig a zöld országok közé tartozik- emlékeztet az infektológus.

Szlávik szerint most elég ez az intézkedés-sorozat,

hirdetés

ha több góc alakul ki, akkor kell elgondolkodni más eszközökön is. Az iskolakezdés sok mindenre választ ad majd.

A járvány dinamikáját kell figyelembe venni, a járványügyi szakemberek majd eldöntik - mondja az infektológus.

Nem tudják, hogy melyik lesz a legjobb, de a most teszteltek közt van a leghatékonyabb vakcina. Szlávik János elmondta, hogy ő be fogja oltatni magát. Nem lesz kötelező, de az egészségügyben dolgozóknak meg kell tenniük.

Szlávik elmondta azt is, hogy nagyon sok kár érte a társadalmakat a koronavírus miatt, sok ember pszichés problémákkal küzd, nagyon nagy tanulság ez az emberiségnek.

Az infektológus főorvos szerint alapvetően a maszkot zárt térben kell használni.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!