hirdetés
balogh-krisztina-riporter-kozmedia-1000x608.jpg

Kipakolt a közmédia volt riportere: élete álma volt ott dolgozni, de végül alig két év után felmondott

Balogh Krisztina részletesen elmondta, milyen utasításokat kapott egy-egy munkája során, és miért volt „kijózanító” élmény számára az MTVA-nál dolgozni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 12.


hirdetés

Őszintén beszélt a közmédiánál végzett munkájáról Balogh Krisztina, aki riporterként jelent meg az M1 híradásaiban.

A 444.hu-nak adott interjújában többek közt elmondta, mire kötelezték és mit tiltottak meg neki a felettesei és miért döntött úgy, hogy 2018 decemberében otthagyja az MTVA-t.

Az újságírónő egy ukrán határmenti szabolcsi faluban, Nagyaron született, és már egészen kis kora óta tudatosan készült a televíziós pályára. Az álma az volt, hogy a közmédia riportere legyen és helyszíni tudósításokat készíthessen. A kormány köreiben az egyik legígéretesebb fiatal roma értelmiségiként tartották számon, 2016-ban sikerült is elérnie a célját: 23 évesen a közmédiában dolgozhatott.

Először a híradók végére időzített kedves levezető anyagokat gyártotta, elsősorban szociális vagy kulturális témákban, de

hiába kerülte a politikát, egy idő után az ő riportjaiba is beszivárgott.

Amikor például a könyvhétről kellett forgatnia, nyilvánvalóvá tették számára, hogy baloldali vagy liberális beállítottságú irókat nem szabad megszólítania. Amikor pedig az állami lombikprogram volt a témája, az általa talált érintettel nem beszélhetett, mert a szerkesztő szerint az "egy ismert baloldali ember rokona". Megtiltották, hogy RTL-es vagy ellenzéki beállítottságú híresség legyen a riportban.

"Lesújtó volt megélni, hogy egy ilyen megrázó kérdésben, ahol emberi életekről, családalapításról esik szó, szempont lehet, hogy ki milyen politikai beállítottságú"

- mondta Balogh Krisztina.

Elmondása szerint az ilyen tiltások egyre gyakoribbá váltak.

„Egy alkalommal azzal bíztak meg, keressek adatokat arról, hogy milyen rémes új betegségeket hoznak be a migránsok Európába. Nagyon ritkák voltak az ilyen esetek, nagyon alacsony számú esetről találtam csak számadatot, de addig kellett kutakodnom, amíg egy 'szakértő' el nem mondta, hogy mennyire veszélyes ez a sok afrikai és arab ember"

- mesélte.

Munkája során azt is megtanulta, hogy a politikai riportereknek megmondták, hogy egy politikai témában kinél, mire kell rákérdezni és hogyan provokálják az ellenzékieket. Mint mondta, házon belül nyílt titoknak számít, hogy a kormányzati kommunikációt felügyelő államtitkárságról küldik meg a használandó paneleket és témákat a szerkesztőségbe.

„A baloldali politikusokat érintő blokkokban az elvárás az volt, hogy minél több szituációban állítsuk be nevetségesnek őket. Nekem alapvetően nem politikával kellett foglalkoznom, más viszont nem volt ilyen szerencsés. Akadt, aki szándékosan beemelt a riportjába olyan elemeket, amikről pontosan tudta, hogy ki fogják vágni onnét - csak azért, hogy így nyugtassa lelkiismeretét. A többség nem tud azonosulni a szerkesztési gyakorlattal, de megélhetés miatt kénytelen vállalni a kompromisszumokat"

- mondta el a riporter.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
wizzair-repulogep-jarat-rado-andras-utazomajom.jpg

Elárulta a WizzAir, miért ültetik szét a gépen azokat, akik együtt utaznak

És azt is, hogy lesz-e alapdíjon hívható ügyfélszolgálatuk.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 13.



Az Utazómajom blog lehetőséget kapott arra, hogy interjút készítsenek a Wizz Air légitársaság vállalati kommunikációs menedzserével.

Az utazási portál ezért kiválasztotta az olvasóit legjobban érdeklő kérdéseket, és ezeket tette fel Radó Andrásnak.

"Hogy lehet hogy fizetésnél az utolsó gomb megnyomásánál tölt az oldal, majd egyszer csak kidob a rendszer és ugyanaz a jegy már sokkal de sokkal drágább?"

- kérdezte az Utazómajom egyik olvasója.

"Mindig őszintén válaszolunk, így most is. Ez az eset akkor áll fent, ha az adott árú jegyből, vagy az adott árosztályban lévő jegyekből már nagyon kevés van, vagy az általad kiválasztott volt az utolsó ilyen áron elérhető jegy, és amíg te a foglalásodat véglegesítetted valaki (gyorsabban) megvásárolta az általad „kinézett” jegye(ke)t"

- válaszolta a menedzser.

"Ha a foglalásod közben elfogy az általad kiválasztott árú jegy, vagy esetleg már az adott jegyosztályban sincs jegy, akkor a foglalás véglegesítésénél automatikusan magasabb árú jegyet ajánl neked a rendszer."

A folytatáshoz kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
viharos.png

Az extrém hőség után jön a hidegfront: több mint 10 fokot esik a hőmérséklet két nap alatt

Az ország egyes részein még drasztikusabb lesz a lehűlés: alig egy nap alatt lesz a kánikulából tavaszi időjárás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 12.



Hétfőn még országszerte tombol a kánikula, délen akár a 40 fokot is megközelítheti a hőmérséklet, kedden viszont már nyugaton jelentősen lehűl a levegő, akár 10, vagy annál több fokkal is hidegebb lehet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat friss előrejelzése szerint ugyanis

kedden érkezik egy hullámzó frontzóna, amely lehűléssel, kiadós csapadékkal, és megerősödő széllel jár.

Ez aznap még inkább csak a Tiszától nyugatra eső tájakon okoz jelentősebb hőmérséklet-csökkenést. Ezért

az ország nyugati felében/kétharmadában már 30 fok alatti, másutt azonban még továbbra is afölötti maximumokra számíthatunk.

Security Check Required

null

A hidegfront második hulláma viszont majd az ezt követő éjszaka érkezik, amely már a keleti, délkeleti részekre is meghozza a lehűlést.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
maxresdefault.jpg

Meteorit-becsapódások miatt alakulhatott ki az élet a Földön

Földünk korai történetéből származó kövekben rejtőző vegyületek bizonyíthatják, hogy életünket meteoritoknak köszönhetjük.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 12.



A tübingeni egyetem izotóp-geokémiai csoportjának kutatói szelénium-izotópokat vizsgáltak meg, és találtak azonos összetételűeket a földköpeny köveiben és a naprendszer pereméről, a Juipter, a Saturnus, az Uranus és a Neptunus régiójából érkező meteoritokban.

Az előbbieket a tektonikus lemezek mozgása hozta a felszínre, és változatlanok maradtak a Föld kialakulása óta. Ez arra utalhat, hogy a szelénium, akárcsak a nagy mennyiségű víz, és az élet más építőkövei Földünkön kívülről származtak - írta a Daily Mail.

Számításaik szerint a földi vizek mintegy 60 %-a az ilyen meteoritokból jött és így jöttek létre az óceánok. Ugyancsak a meteoritok hozták azokat a szálló anyagokat, amelyek hozzájárultak a Föld védő atmoszférájának kialakulásához.

„Mindez megteremtette a feltételeket a mai formában ismert földi élethez – mondta dr. Maria Isabel Varas-Reus kutató.

Az erről szóló tanulmány a Nature Geoscience-ben jelent meg.

Egyes tudósok még ennél is tovább mennek. A Panspermia-elmélet szerint az élet az üstökösökre vagy meteoritokra rátelepedett baktériumok által terjedt el az univerzumban.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Astronaut_working_on_Mars.jpg

Emlékezetvesztés és szorongás sújthatja a Marsra induló űrhajósokat

Egy Mars-utazás maga lehet az őrület. Nem azért, mert a világűr mélyén kell felfedezni egy több tízmillió kilométerre lévő bolygót, hanem mert szó szerint súlyos mentális zavarokat okozhat az űrhajósoknak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 12.



A Mars meghódításához rendelkezünk már a technológiai feltételekkel, vagy legalábbis azok megvalósítása folyamatban van. Ugyanakkor még nincsenek meg az eszközeink arra, hogy megvédjük az úttörőket a bolygóközi utazás idején.

A legnagyobb veszélyt azok a kozmikus sugarak jelentik, amelyek ugyan láthatatlanok, de rendkívül károsak, és ami a legjobb, kikerülhetetlenek az emberi agy számára.

Szorongást, emlékezetvesztést okozhatnak, alááshatják az űrhajósok döntéshozatali képességeit, és ez veszélybe sodorhatja a Mars-missziót, sőt az űrhajósok életét is.

A kozmikus sugarak veszélyességéről már számos tanulmány született, köztük olyanok is, amelyeknek eredményei egymásnak ellentmondanak. A legutóbbi kutatás során, amelyben 17 olyan tudós vett részt, akik a sugárzások, illetve az azokhoz kötődő betegségek szakértői, szimulálták azokat a körülményeket, amelyekkel az űrhajósoknak valóban szembe kell nézniük. A kaliforniai Irvine egyetem által koordinált tanulmány szerint, amely a Society for Neuroscience című szakfolyóiratban jelent meg, még soha senki nem reprodukálta ezeket a körülményeket, vagyis az alacsony szintű sugárzásnak több hónapig tartó kitételét.

Földünk védőpályán kívül a környezet meglehetősen barátságtalan. Túl az olyan, Napból származó elektromágneses sugárzásokon, mint az ibolyán túli, vagy a Röntgen-sugarak, a naprendszerünk és a galaxisunk határain túlról érkező Gamma-villámok, valóságos részecske-esőben van részünk, amelyek származhatnak napkitörésekből, de sokkal messzebbről is. És nagyon veszélyesek.

Valamennyi ionizáló sugárzás, amikor elérik például testünk atomjait állandó fénysebességgel utazva, energiájukkal képesek elektronokat felszabadítani, komoly károkat okozva a sejteknek, akár daganatokat is okozva. Ugyanakkor az agyat is károsíthatják.

A coloradói állami egyetem fizikusai egy olyan gépezetet építettek, amely szimulálja az ilyen kibocsátásokat, Gamma-sugarakat és neutronokat. Ezek kozmikus sugarak összeütközéseiből jönnek létre, amelyekkel szemben egy űrhajó falai nem védenek teljes egészében. A neutronok pedig olyan szabad gyököket hoznak létre, amelyek megrongálhatják a sejtfalakat, a DNS-t és az emberi szervezet más finom szerkezeteit.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x