hirdetés
koronavirus_vuhan_maszk2.jpg

Kína lezárja a határait a beutazó külföldiek elől

Az intézkedés átmeneti, de a kínai hatóságok szerint azért van rá szükség, mert növekedett a külföldről bevitt koronavírus-fertőzések száma.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 26.


hirdetés

Kínában átmenetileg megtiltják a külföldiek belépését, miután növekedett a külföldről bevitt koronavírus-fertőzések száma - írja az MTI értesülései alapján a hvg.hu. Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy egy ideje javulni látszott a helyzet Kínában, így több szigorításon is enyhítettek, a napokban viszont Vuhanban találtak egy újabb fertőzöttet. Pedig a koronavírus-járvány kiindulópontjának számító városban ekkor már 5 napja nem volt új beteg.

A külföldről bevitt fertőzések száma már magasabb, mint a helyi megbetegedések száma. A kínai külügyminisztérium erre válaszul jelentette be, hogy a Kínában tartózkodási engedéllyel vagy érvényes vízummal rendelkező külföldiek átmenetileg nem léphetnek be az országba.

A rendelkezés a diplomáciai testületekre és más, „szükséges gazdasági, kereskedelmi, tudományos vagy technológiai tevékenység céljából” Kínába utazni kívánó külföldiekre nem vonatkozik, ők ugyanis kérhetnek vízumot. Az intézkedés szombaton lép életbe.

Az Index pedig arról ír, hogy egy új tanulmány szerint a járvány kínai gócpontjában érvényes korlátozások meghosszabbítása késleltetheti a fertőzések második hullámát.

Kínában eddig 81285-en fertőződtek meg és 3287 ember hunyt el. Az új esetek száma 67, az új halálozások száma pedig 6.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
zivatar.jpg

Még nincs vége: újabb riasztás felhőszakadás, szélvihar és zivatar jöhet

Javulni kezd az időjárás, de több helyen még velünk marad a csapadék.
Fotó: Konyvesotto/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Kedden északnyugat, nyugat felől határozottan csökken a felhőzet, és a többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja.

Délelőtt a Dunántúlon, kora délutánig aztán keletebbre is megszűnik a tartós csapadék, de a keleti tájakon az esti órákig futó zápor néhol még kialakulhat. Az északnyugati, északi szél több helyen lesz erős, majd estére mindenütt jelentősen mérséklődik a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.

A Tisza vonalától keletre továbbra is első fokú riasztás van érvényben a zivatar és a heves széllökések miatt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
laura-codruta-kovesi.jpg

Magyarországon is vizsgálódhat az Európai Ügyészség

Annak ellenére tehetik meg, hogy Magyarország nem csatlakozott az Európai Ügyészséghez.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Magyarország nem marad ki teljesen az Európai Ügyészség hatósági jogköréből, itteni cégek és magánszemélyek ellen is indulhat eljárás nemzetközi csalás vagy pénzmosás esetén - írja az EuroNews.com. Ez annak ellenére is így van, hogy Magyarország nem lép be az Európai Ügyészség tagjai közé. Többek között ez derült ki abból az exkluzív interjúból, amelyet az Európai Ügyészség vezetője adott a lapnak.

Laura Codruța Kövesit tavaly októberben választották meg az Európai Ügyészség élére. A 47 éves román jogász előzőleg az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget vezette Bukarestben, amíg a kormány nyomására 2018-ban le nem váltották a posztról. Hazájában és Európában is arról ismert, hogy sorra juttatta börtönbe a korrupt politikusokat.

A főügyész beszélt arról, hogy Magyarországon és Lengyelországon kívül még három ország, Svédország, Dánia és Írország sem csatlakozott az Európai Főügyészséghez. Mint mondta, nem tudja kommentálni ezen államok döntéseit, mert ez alapvetően politikai kérdés. De hozzátette:

„Vizsgálni fogunk egyes eseteket e tagállamokkal, ezek polgáraival kapcsolatban és egyes esetekben a tagállamok területén elkövetett bűncselekménynél is lesz hatáskörünk. Ezen felül együttműködünk ezen államok hatóságaival, és alkalmazni fogjuk a jelenleg rendelkezésre álló igazságügyi együttműködési eszközöket.”

Arról is beszélt, hogy korrupció minden országban létezik, nem csak az Európai Unióban, hanem a világ minden országában.

hirdetés

„Ha azonban a korrupció mértékéről beszélünk a különböző államokban, akkor az függ a helyi hatóságok bevonódottságának mértékétől. Ennek ellenére nem állíthatjuk, hogy egyes országok nagyon korruptak lennének vagy, hogy mások ne lennének azok”

- tette hozzá.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-teszt-pixabay.jpg

Koronavírus: 16 új fertőzöttet találtak, egy hónapja volt utoljára ilyen magas ez a szám Magyarországon

Nincs újabb halálos áldozata a járványnak, még 742 aktív fertőzött van az országban.
Illusztráció: Gustavo Fring/Pexels - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Tizenhat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4205 főre nőtt Magyarországon a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma - közölték a koronavirus.gov.hu oldalon.

A napi új fertőzöttek száma legutóbb egy hónapja, június 7-én volt ilyen magas, akkor 18 beteget regisztráltak 24 óra alatt

- mutat rá a 24.hu.

Az elhunytak száma változatlanul 589 fő, 2874-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 742 fő.

Az aktív fertőzöttek 39%-a, az elhunytak 60 %-a, a gyógyultak 47 %-a budapesti. 142 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 7-en vannak lélegeztetőgépen.

hirdetés

A kormányzati tájékoztató honlap emlékeztet, hogy megszűnt a veszélyhelyzet, de életben van a járványügyi készültség. Mint írják, a veszélyhelyzet megszüntetését az tette lehetővé, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza. Más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket. Ugyanakkor a járványveszély nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van.

A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál, vagy kendő is. A 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja megszűnt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés

Budapest lett Európa legrosszabb levegőjű városa a járvány után

Ebben minden bizonnyal közrejátszik, hogy a kijárási korlátozás alatt ingyenes volt a parkolás, ami megnövekedett autóforgalomhoz vezetett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Arról mi is többször írtunk korábban, hogy a nagyvárosok légszennyezettsége jelentősen csökkent a koronavírus miatti kijárási korlátozások idején.

Ahogy arról is, hogy többen prognosztizálták, hogy az élet normális kerékvágásába visszatérte után újra szennyezettebb lesz a levegő. Mostanra viszont Budapest lett az egyetlen város Európában, ahol már meghaladja a nitrogén-dioxid-szint a korlátozások előtti időszakét – írja az Európai Környezetvédelmi Ügynökségre hivatkozva az Mfor.hu.

A Levegő Munkacsoport szerint a magyarországi mérőállomások adatai alapján látható, hogy a NO2- (nitrogén-dioxid-) szint az előző év azonos időszakához képest némileg csökkent a korlátozások alatt, és még június során is néhány százalékkal alacsonyabb volt ez, mint például tavaly. De ez csak egy légszennyező anyag, és a legtöbb korai halált okozó légszennyező, a PM2,5 részecskék ("szálló por") koncentrációjában például nem mutatható ki a többi évhez képest csökkenés a korlátozások időszakára, sőt, tavalyi adatokhoz képest némi növekedés volt tapasztalható.

A Financial Times az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adatait elemezve arra jutott, hogy Budapest az egyetlen város Európában, ahol már most meghaladja a nitrogén-dioxid szint a korlátozások előtti időszakét.

hirdetés

Annak ellenére következett be mindez, hogy számos európai városhoz hasonlóan Budapest is segítette az alternatív közlekedési módok elterjedését, például új biciklisávok felfestésével.

Magyarországon azonban indokolatlanul hosszú ideig, július 1-jéig ingyenesen lehetett parkolni a nagyvárosokban, ami egyértelműen megnövelte az autósforgalmat, ezzel együtt pedig a légszennyezést. Minden bizonnyal ez állhat az EEA megdöbbentő fővárosi adatai mögött

- írja az Mfor.

Ugyanakkor európai szinten is az látszik körvonalazódni, hogy az emberek tartanak a tömegközlekedéstől, ami az autóforgalom növekedéshez vezet: a londoni metró mostani utasforgalma mindössze 12 százaléka a járvány előttinek.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!