hirdetés
kim-dzsongun-oroszorszag-putyin-1000x558.jpg

Kim Dzsongun páncélozott vonaton érkezett Putyinhoz, de nem akárhogy lépett orosz földre

Senki sem utazik úgy, mint Észak-Korea első embere!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. április 25.


hirdetés

Először találkozott egymással Kim Dzsong Un és Vladimir Putyin. A legutóbbi orosz-észak-koreai csúcstalálkozót még 2011-ben tartották, akkor azonban elődeik voltak országaik élén, így a két vezető most először egyeztethetett személyesen.

A fontos alkalomra Kim Dzsong Un, Észak-Korea első embere nem is akárhogy érkezett meg Oroszországba. Páncélozott vonattal utazott Vlagyivosztokba, azonban nem is maga az utazás, hanem a megérkezése előtti pillanatok voltak igencsak érdekesek. Azt már megszokhattuk, hogy az észak-koreai vezető elnökhöz méltó bánásmódban részesül, valahányszor más országba utazik. Saját testőreit és autóját is magával viszi útjaira, az emberei pedig igyekszenek minden létező módon kényelmessé és biztonságossá tenni a külföldi tartózkodását. Amikor például tavaly nyáron Szingapúrba ment Donald Trump amerikai elnökkel tárgyalni, Kim saját vécéjét is magával utaztatta, öltönyös testőrei pedig futva kísérték a vezetőt a páncélozott Mercedes limuzinja mellett.

Vlagyivosztokban is hasonló dolog történt.

Az egyenruhás emberek a páncélozott vonat mellett futottak, és még mielőtt az megállt volna az állomáson, alaposan letisztították az ajtó melletti kapaszkodókat. Ezután a szorgos testőrök minden megtettek, hogy Kim a legkényelmesebb és a legbiztonságosabb módon léphessen ki a vonatból: először leterítettek egy vörös szőnyeget, majd két kis zöld rámpát helyeztek el az ajtóknál, hogy az észak-koreai elnök azon keresztül szálljon le.

Minderről persze felvételek is készültek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
tetemek.jpg

Tetemek rohadnak a fővárosban, eddig hiába fordultak a hatóságokhoz a lakók

Egy erdős részen, csaknem 50 méteren át csontok, koponyák, véres bőrcafatok hevernek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 17.



Rothadó, bűzlő állati maradványokra panaszkodnak a lakók a XV. kerületben - mutatta be az RTL Klub híradója. Egy erdős részen, csaknem 50 méteren át csontok, koponyák, véres bőrcafatok hevernek. Egy lakó szerint eddig hiába fordultak a hatóságokhoz. Mivel a terület a MÁV-é, az ő feladatuk a maradványok eltávolítása. A vasútnál azt mondták: rendszeresen takarítanak és feljelentést is tettek. Figyelem, felkavaró képek!


KÖVESS MINKET:



hirdetés
bufes.jpg

Elzárták a vizet a büféjében, mert felújítják az uszodát, egy éve bevétel nélkül él

A dunaújvárosi vállalkozó rákbeteg, ez volt a bevételi forrása. Érvényes szerződése van a vízszolgáltatóval.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 17.



Hiába üzemeltetné büféjét, tavaly ősszel elzárták a vizet. Így járt egy dunaújvárosi vállalkozó. Az uszoda felújítása miatt lassan egy éve nem kap vizet, pedig érvényes szerződése van a vízszolgáltatóval - hangzott el az RTL Klub híradójában. A büféje melletti uszoda a Modern városok Program keretében újul meg. A férfi pedig, aki rákbetegséggel küzd, bevétel nélkül maradt.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
lottó-golyok.jpg

Nagyon sokat ért a négyes is, olyan számok voltak az Ötöslottón

Ritkán fordul elő, hogy ilyen sokat fizet a négytalálatos is.
MTI - szmo.hu
2019. augusztus 17.



A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

1 (egy)

15 (tizenöt)

61 (hatvanegy)

79 (hetvenkilenc)

87 (nyolcvanhét)

Joker: 979278

Nyeremények:

5 találatos szelvény nem volt;

4 találatos szelvényekre egyenként 5 709 920;

3 találatos szelvényekre egyenként 30 005;

2 találatos szelvényekre egyenként 1985 forintot fizetnek.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
debreceni-kenezy-korhaz-google.jpg

Kórházban tartóztatták le a 10 hónapos kislánya megölésével gyanúsított anyát

Az ügyben eljáró bíró azért döntött a letartóztatás mellett, mert félő volt, hogy a 21 éves nő megszökik, elrejtőzik, vagy nehezíti a bizonyítási eljárást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 17.



Letartóztatta a rendőrség azt a fiatal nőt, aki a gyanú szerint augusztus elején olyan súlyosan bántalmazta a 10 hónapos gyerekét, hogy az belehalt.

Ahogy megírtuk,

a 21 éves anya egy kunmadarasi családi házban okozott súlyos sérüléseket a kislányának. Bár a babát kórházba vitték a támadás után, nem tudták megmenteni az életét, négy nappal később meghalt.

A történtek után T. Paulát augusztus 15-én gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, már akkor indítványozták a letartóztatását, amiről szombaton döntött az ügyészség.

A 24.hu úgy tudja, a debreceni kórházban tartóztatták le a tiszaburai anyát. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség helyettes szóvivője a portálnak azt mondta, azért volt erre szükség, mert fennáll a szökés, az elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye. T. Paulát gyilkossággal gyanúsította meg a megyei rendőrség.

Ahogy arról korábban beszámoltunk,

a nő édesanyja szerint azonban nem lánya, hanem valaki más ölte meg a 10 hónapos kislányt. Az asszony ugyanis azt állítja, hogy a fiatal anyát is folyamatosan verték, amikor pedig a gyereke meghalt, állítólag magával is végezni akart.

Kunmadarason a helyiek döbbentek állnak a történtek előtt. A Blikknek többen elmondták, hogy bár a nő nem volt mintaanya, úgy ismerték, mint aki szerette a gyerekét. Voltak azonban olyanok is, akik látták, hallották, hogy

a lány sokszor indulatosan szólt a kicsihez, néha meg is rángatta őt a karjánál fogva.

Az elhunyt kislány édesapja elárulta, hogy jövő csütörtökön tartják majd a temetést, egy rokon szerint pedig addig mindennap virrasztani fognak.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x