hirdetés
pool-519453_960_720.jpg

Kilencévesen erőszakolta meg egy híres úszóedző

A Kiss László-ügy kapcsán újabb nő számolt be őt ért erőszakról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2016. május 24.


hirdetés

Újabb áldozat törte meg a csendet, és vallott uszodai erőszakról - írta meg az Átlátszó. A harmincas évei végén járó nő részletesen mesélt arról, hogy mindössze kilencéves volt, amikor molesztálta és végül megerőszakolta őt egy híres úszóedző.

A neve elhallgatását kérő nő a Kiss-ügy kapcsán döntött úgy, hogy beszél az elszenvedett erőszakról.

Korábban már mi is megírtuk: Kiss Lászlóról áprilisban derült ki, hogy 55 évvel ezelőtt két társával együtt megerőszakolt egy 19 éves nőt, amiért 1962-ben börtönbüntetésre ítélték.

A botrány kirobbanása után Kiss sokáig tagadta, hogy megtörtént volna az erőszak, azonban kiderült, hogy életben van Kissék egyik megerőszakolt áldozata, és interjút is adott. Kiss ezek után kénytelen volt lemondani a Százhalombattai díszpolgári címről, és a róla elnevezett városi uszodát átnevezték. Az úszóedző végül bocsánatot kért áldozatától. Kiderült azonban az is, hogy másokat is molesztálhattak Kissék.

A cikkben Judit álnéven szereplő nőt nem élsportolónak szánták, tüdőbetegsége miatt döntöttek úgy szülei, hogy jót fog tenni neki az úszás. A Margtiszigetre vitték, ahol egy azóta elhunyt, a történtek idején is nyugdíjas korú, ismert úszóedző tanítványa lett. A cikkben nem nevezték meg, az edzőt, de nem Kiss Lászlóról van szó.

hirdetés

quietschentchen-1011449__180

Elmondása alapján az edző hamar kiválasztotta őt. Nem kellett a többiekkel hajnalban a medencében úsznia, ott, ahol a szülők is ültek, hanem együtt átmentek egy távolabb fekvő medencébe.

„Úgy éreztem, hogy kiválasztott az elején, külön figyelt rám. Akkor nyilván nem gondolhattam, de utólag visszagondolva nagyon rutinosan csinált mindent: röviddel azután, hogy elkezdtem nála úszni, elkezdett fogdosni. Molesztált." ... „Simogatott, foglalkozott velem, tapogatott mindenhol. Gyakorlatilag ott azonnal elveszítettem a szüzességem” - idézte fel Judit.

A zaklatás ezután rendszeressé vált, az edző pedig azt mondta a lánynak, hogy ha elmeséli szüleinek mi történt, akkor azok haragudni fognak.

„Az edzések alatt anyám ott ült a medence szélén, gyakorlatilag a szeme előtt történt velem meg mindez.

Mégsem tudom őt hibáztatni, egy pillanatig sem.”

Az edző ajándékokat is adott a lánynak. A Szovjetunióból hozott ruhákat a lakásán adta át Juditnak. Azonban volt ott egy asszony is, valószínűleg ő akadályozta meg, hogy az edző ott is bántsa a kislányt.

swim-619074_960_720

A korábban mosolygós kislány a történtek hatására egyre szorongóbbá vált és magába fordult. Nem fogta fel, mi történik vele, az úszást pedig szülei kedvéért nem hagyta abba.

Eleinte csak a medencében molesztálta az edző. Egy alkalommal azonban megtámadta a Margitszigeten egyedül hazafelé sétáló lányt, és megerőszakolta egy bokros részen. Fojtogatta, és azt mondta, a lány kihívóan viselkedett vele, majd otthagyta a félholt, megerőszakolt lányt.

Miután Juditot járókelők szólították meg, összeszedte magát és hazament. A szülei rögtön kórházba vitték, feljelentést azonban nem tettek, mivel Judit szerint szülei a rendszer ellenségeinek számítottak.

A lány évekkel később visszatért a margitszigeti uszodába unokatestvérével, de viszolyogni kezdett, ráadásul meglátta az őt bántalmazó edzőt is, aki akkor egy másik szép kislányt kísérgetett.

Judit szerint a vele történt szörnyűség nem lehetett egyszeri eset. Abban bízik, hogy ha többen is beszélnek az őket ért erőszakról, az visszatartja majd az esetleges elkövetőket.

Képeink csak illusztrációk, forrásuk: Pixabay

Ha felkavart a hír, oszd meg barátaiddal is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
sajo-map.jpg

Tilosban hajtott a sínekre, meghalt a sofőr, amikor nekirohant a vonat

Az autó utasát a mentők kórházba szállították. A sajóivánkai vasúti átjáróban a fénysorompó jól működött, tilosat mutatott. A vonaton senki sem sérült meg.
MTI - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

Halálos közlekedési baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 2603-as úton, a sajóivánkai vasúti átjáróban. Az átjáróban a vonat egy személygépkocsival ütközött, amelynek vezetője a helyszínen meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n szombat délután.

A közlemény szerint a személygépkocsi a fényjelző tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba, így ütközött az arra közlekedő személyvonattal.

Az autó utasát a mentők kórházba szállították.

Az út érintett szakaszát a rendőrség a műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességben lezárta.

A Mávinform Facebook-oldalán közölte, hogy a Miskolc-Ózd vonalon hosszabb menetidőre kell számítani a baleset miatt. Megerősítették, hogy a fénysorompó jól működött, tilosat mutatott. A vonaton senki sem sérült meg.

hirdetés

A helyszínelés végéig, várhatóan 17-18 óráig szünetel a közlekedés az érintett szakaszon, a vasúttársaság pótlóbuszt állít forgalomba - közölték.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
laptop.jpg

'Facebook-harcosokat' toboroz egy kormányközeli szervezet

Az Alapjogokért Központ szerint nem jó, hogy a médiában a baloldali és liberális értékek és vélemények vannak túlsúlyban.
Fotó: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

Jobboldali Facebook-harcosok képzése a célja egy frissen alakult szervezetnek - számol be az RTL Klub Híradója.

A Megafon nevű szervezet ingyenes képzéseket hirdet azért, hogy a résztvevők jobb minőségű tartalmakkal és célzott hirdetésekkel jelenhessenek meg a közösségi oldalakon.

A szervezetet a kormányközeli Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója alapította, ám a híradónak úgy nyilatkozott: nincs közük a Fideszhez és egy fillér közpénzt sem fognak a képzésekhez felhasználni. A Fidesz hasznosnak és szükségesnek tartja a kezdeményezést.

A kormányközeli Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Kovács István szerint „a magyarok többsége jobboldali értékrendű, mégis a baloldali médiumoktól és megmondóemberektől hangos az online tér.”

Bár a videóban profi Facebook-harcosok képzését emlegetik, Kovács István szerint szó sincs kormánypárti trollhadsereg létrehozásáról.

hirdetés

Polyák Gábor médiajogász szerint egyértelmű a kapcsolat a kormánypárti üzenetek és a Megafon akciója között, aminek a fiatalok elérése a célja.

„Hiába van a Fidesz kezében rengeteg médium, az látszik, hogy a fiatalokat nem éri el. Tehát nincs olyan hatékony eszköze, amivel az első választókat, a 20-on éveseket meg tudná szólítani. Ez egy fontos beismerés”

- mondja a szakember.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vasvilla2.jpg

Vasvillával és kisbaltával támadt szomszédjára a farmosi férfi

A nő könnyű sérülésekkel megúszta a nem mindennapi támadást.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

Farmoson kerékpározott egy helyi nő 2020. július 31-én reggel, amikor a háta mögül lovaskocsi közeledtét hallotta - kezdi beszámolóját a Police.hu.

A kocsi azonban nem kerülte ki, sőt az árokba taszította a nőt. Mint kiderült, a szomszédja és haragosa, egy 64 éves férfi ült a bakon, aki az eset után

vasvillát ragadott, és „Megöllek!” felkiáltás után rátámadt a nőre, szúró mozdulatokkal tartva sakkban.

A sértett a hasán, a lábán, a kezén és a hátán kisebb sérüléseket szenvedett, de el tudta venni támadója fegyverét. A férfi ezután kisbaltájával indult felé, többször ütött, a nő kezével próbált hárítani, védekezése közben fején és a kezén sérült, ám ismét le tudta fegyverezni támadóját, aki bakra ült és elkocsizott a helyszínről.

A sértett könnyű sérülésekkel megúszta a támadást. Támadóját a rendőrök aznap előállították, kihallgatták és őrizetbe vették.

hirdetés

Nem tagadta a bűncselekmény elkövetését, indokként a nő élettársával régóta megromlott viszonyára hivatkozott, haragosának így akart visszavágni és fájdalmat okozni.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
hatarkerites.jpg

Az Európai Unió fizette a déli határkerítésnél dolgozók túlóráit

A rendőrség elárulta, pontosan mire költötték a Brüsszelből jövő támogatást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

Több mint ötmilliárd forintot költött a rendőrség a határzárat védő járőrök fizetésére uniós pénzből - írja a Népszava.hu.

A lap derítette ki, hogy hogy mire költötte a kormány az Európa Uniótól határvédelemre kapott 20 millió eurót. A lapnak az Országos Rendőr-főkapitányság válaszolt, miután több helyről hiába próbálták megtudni az információt. Kiderült, hogy

2019. január 1. és 2020. június 30. között 5,6 milliárd forintot költöttek a déli határzónába telepített rendőrök 2 423 685 óra normál és túl-szolgálatára.

Ez azt jelenti, hogy az uniós támogatás túlnyomó részét a rendőrség használta fel, és csak mintegy egymilliárd forint juthatott belőle a költekezést furcsamód titkoló honvédelmi tárcának - írja a Népszava.

A lap arról is ír, hogy a kormánytól megtudták, a röszkei határkerítés 2015-ös felállítása és tavaly agusztus között 504 milliárd forintnyi közpénzt fordítottak a határvédelemre.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!