hirdetés
chernoff.png

Kikötözhette és agyonverhette a 14 éves lány az állatvédőt

Az ismert állatvédőt az ágyához kötözték és egy tompa tárggyal agyonverték.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

A rendőrség a szomszédok telefonos bejelentését követően érkezett ki november 5-én a philadelphiai Albert Chernoff házához.

A férfit már nem találták életben:

az ágyához volt kötözve, fején súlyos sérülések voltak, és a mellkasán is több vágás volt látható.

A férfit még a helyszínen halottá nyilvánították és megállapították, hogy egy tompa eszközzel verhették agyon - írja a CNN.

hirdetés

A szemtanúk láttak egy fiatal nőt, aki a rendőrség érkezése előtt távozott sietősen a helyszínről, a házban található biztonsági kamerákon is az ő alakja látszott, a hatóságok pedig közzé is tették a felvételeket, hátha valaki felismeri a feltételezett elkövetőt.

Nem sokkal később a helyszínen látott 14 éves lány besétált a rendőrségre édesanyjával és két védőügyvéddel, majd feladta magát.

A rendőrség hírzárlatot rendelt el, a lány nevét sem hozták nyilvánosságra, ám a lány ügyvédje nyilatkozott pár mondatot a sajtónak: védence meglehetősen zaklatott, és a rendőrök okkal nem árulnak el semmit a körülményekről.

Mikor azt kérdezték tőle, hogy a lány is áldozat-e, azt válaszolta, hogy ezt így nem merné kijelentené, de tény, hogy a férfi sem volt teljesen ártatlan.

Albert Chernoff Philadelphia egyik ismert állatvédője volt, ügyvédként dolgozott, elsősorban a macskamentés nagy alakja volt, a The Cat Rescuers című dokumentumfilmben is szerepelt.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
pofatlan-budapesti-soforok.jpg

Videó a legpofátlanabb autóvezetőkről a budapesti rendőröktől

Az ütős felvételen például azokat láthatjuk, akik átlépték a záróvonalat, átmentek a piroson vagy a buszsávot használták.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 11.


hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei hat napon keresztül, civil autókból ellenőrizték a szabálytalankodó autósokat a fővárosban.

Az eredményről videót tettek közzé Youtube-on, és "Közlekedési pofátlanítás" címmel írtak is róla a police.hu oldalon.

Az akcióval a rendőrök Budapesten olyan autósokat szűrtek ki és büntettek meg, akik vezetés közben telefonáltak, nem kötötték be a biztonsági övüket, nem vették figyelembe a záróvonalat, vagy átmentek a piroson, de a gyorshajtókat is lekapcsolták.

Az akció során összesen 72 sofőr kapott bírságot: záróvonal átlépése miatt 12, buszsávban közlekedés miatt 11, mobiltelefonálás miatt 10, gyorshajtás miatt 7 sofőrt bírságoltak meg.

hirdetés

A rendőröknek intézkedniük kellett több sofőrrel szemben, amiért figyelmen kívül hagyták az útburkolati jeleket, például mozgáskorlátozott parkolóhelyen parkoltak jogosulatlanul, nem vették figyelembe a megállni tilos táblát, a kötelező haladási irányt, illetve nem használták a biztonsági övet.

Összesen 12 sofőr kapott helyszíni bírságot amiatt, hogy áthajtott a piros lámpán.

A rendőrök fedélzeti kamerákkal felszerelt autókkal végezték az ellenőrzést, így a szabálytalankodókról felvétel is készült.

VIDEÓ: A szabálytalankodó sofőrök:


KÖVESS MINKET:





hirdetés
orizetbe-vettek-a-kosarast.jpg

Megverte a 16 éves lányát és a feleségét a világhírű kosaras – őrizetbe vették

A férfi azt állítja, a felesége provokálta, ezért ütött.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. december 12.


hirdetés

Őrizetbe vette 48 órára a szerb rendőrség az egykori világ- és Európa-bajnok Milan Gurovićot.

A híres kosaras többek között a Crvena zvezda, a Barcelona és a Galatasaray csapatában játszott.

Milan Gurović kedden este a belgrádi lakásában fizikailag bántalmazta a feleségét és a lányát - írja a Szabad Magyar Szó.

hirdetés

"A szerb sajtó értesülése szerint Gurovićot előállították, és ellene bűnvádi feljelentést tettek a felesége, valamint a tizenhat éves lánya bántalmazása miatt."

A Blikk a szerb Blicre hivatkozva azt írja:

a férfi öklével ütötte fejen a feleségét, Tanját, akit a földre zuhanása után is tovább bántalmazott. A közbeavatkozó lányát sem kímélte, a gyerek orrsérüléseket szenvedett.

Gurović azt mondta, a felesége "provokálta" és leköpte őt, ezért támadt rá.

Az esetről több külföldi híroldal is beszámolt.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
bilincs-pixxa.jpg

Úgy megverte újszülött gyermekét az apa, hogy a babának eltört a karja

A férfi rendszeresen bántalmazta a kicsit születése óta, mert az sokat sírt. Most 3 és fél év börtönre ítélték.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 11.


hirdetés

A Nagyatádi Járásbíróság kapcsolati erőszak és testi sértés miatt 3 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 42 éves férfit, aki megverte a pár hónapos csecsemőjét.

A férfi a néhány hónapos gyerekét nem sokkal születése után rendszeresen bántalmazta, mert a csecsemő sokat sírt. Ezért élettársát is hibáztatta.

A csecsemőnek a verések következtében többször keletkeztek 8 napon túl gyógyuló sérülései, egy alkalommal pedig apja olyan súlyosan bántalmazta, hogy a kicsinek eltört a karja.

A férfi élettársával együtt nevelte annak korábbi kapcsolatából származó három kiskorú gyerekét, illetve 2018 novemberében született közös gyereküket is. Most a bíróság megszüntette az apa felügyeleti jogát is.

hirdetés

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a vádlott védője enyhítésért és a felügyeleti jog megtartásáért fellebbezett.

Címkép: illusztráció (Pixabay)


KÖVESS MINKET:






hirdetés
gyor.jpeg

Kamera rögzíthette a 17 éves győri késelő támadását

Ügyvédje azt mondta, a fiúnak annyira beszűkült a tudata, hogy nem is tud visszaemlékezni arra, mit tett.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba - szmo.hu
2019. december 11.


hirdetés

Mint arról korábban beszámoltunk, egy 17 éves diák egy hármas dolgozat ürügyén kést rántott, és az órán többször megszúrta tanárát, akinek az állapota jelenleg kielégítő.

A fiú azóta egyszemélyes cellában tartózkodik: kora miatt nem zárhatják össze felnőtt elkövetőkkel, fiatalkorúak börtönébe pedig egyelőre azért nem mehet, mert a további eljárás miatt a városban kell maradnia - írja a Blikk.

hirdetés

Mint kiderült, a nyomozók munkáját egy folyosói kamera is segítheti, ami a nyitott tanterem miatt lehetséges, hogy a teremben történteket is rögzítette.

A fiatal ügyvédje a Borsnak nyilatkozott:

"Védencem jelenleg nincs abban az állapotban, hogy üzenjen, az erős poszttraumás stressz miatt még jobban bezárkózott és magába fordult. Sőt, annyira beszűkült a tudata, hogy a cselekményre sem tud visszaemlékezni."

Hamarosan elmeorvosi szakértő állapíthatja meg, hogy a diák milyen tudatállapotban lehetett az elkövetés idejében, és ezután döntenek arról, hogy szükséges lehet-e elmegyógyintézetbe zárása.


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!