hirdetés
Panama_Canal_Gatun_Locks-1000x667.jpg

Kifogyhat a víz a Panama-csatornából

Sokkal kevesebb a víz a csatornát ellátó víztározóban.
Kép:Wikipedia - szmo.hu
2020. január 17.


hirdetés

Kicsivel több mint száz éve tölt be kiemelten fontos szerepet a hajózásban az Atlanti-és Csendes-óceánt összekötő Panama-csatorna, most azonban veszélybe került a működése. Ennek oka, hogy egyre kevesebb víz van a csatornában, ellehetetlenítve a hajózást.

"Az elmúlt öt évben jelentős csökkenést tapasztaltunk a vízgyűjtő területekről érkező vízmennyiség terén"

- mondta el Hugo Contreras vízbiztonsági igazgató a Wirednek.

A vízhiány oka a Gatún-tóban keresendő, amely mesterséges víztározóként látja el a csatornát több tízmillió liter vízzel. A tó vízszintje azonban egyre csökken, ezáltal a csatorna sincs megfelelően ellátva.

Ez tavaly odáig vezetett, hogy korlátozni kellett a csatornán áthaladó forgalmat, sok hajónak le kellett pakolnia szállítmányát a csatorna elején, és más módon megoldania a szállítást.

hirdetés

A 2019-es jelentés szerint a tavalyi volt az elmúlt 70 év ötödik legszárazabb éve, húsz százalékkal kevesebb eső esett a tó vízgyűjtő területén. Az év legcsapadékosabb hónapjai, az október és a november szintén nem hozták a várt esőmennyiséget: 34, illetve 27 százalékkal kevesebb eső esett. Ezzel együtt a víz 10 százaléka távozott a víztározóból az átlaghőmérséklet emelkedése miatt.

Jelenleg a száraz évszak kezdődött meg, a vízmennyiség pedig tíz százalékkal kevesebb a tározóban, így esélyes, hogy a száraz évszak elhúzódásával ismét korlátozásokat kell bevezetni.

A vízhiányt nem lehet egyértelműen a klímaváltozásra fogni,

a csatornán ugyanis végrehajtottak egy bővítést még 2016-ban, amely miatt nagyobb vízmennyiségre van szükség a működéséhez. Ezáltal megnőtt a csatorna kapacitása, sokkal nagyobb hajók is használni tudják, de sokkal több vizet is fogyaszt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
diamond-princess-1.jpg

Koronavírus: Megvan az első magyar fertőzött

Pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírustesztje.
MTI, fotó: Northfoto - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Menczer Tamás közölte:

a japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírustesztje.

A Diamond Princesst február 5-én karantén alá helyezték. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt. Köztük volt három magyar: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló - tette hozzá.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
volkmarsen.jpg

A tömegbe hajtott egy autós egy farsangi felvonuláson Németországban

Az eset háttere egyelőre ismeretlen.
MTI - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Belehajtott egy autós a tömegbe hétfőn egy farsangi felvonuláson a németországi Volkmarsenben, legkevesebb 13 ember megsérült - jelentették német hírportálok.

A közlemény szerint a gépkocsi vezetőjét a helyszínen elfogták.

A Hessen tartományi közszolgálati médiatársaság (Hessischer Rundfunk) jelentése szerint legkevesebb tízen sebesültek meg, köztük gyerekek.

Egy ezüst színű kombi Mercedes hajtott a kisvárosban összegyűlt emberek közé, akik a farsangi időszak legfontosabb napjaként számon tartott húshagyó kedd előtti hétfő (Rosenmontag) alkalmából tartottak felvonulást.

Az autó nagyjából 30 métert tett meg az emberek között, a sofőr még gázt is adott, amikor behajtott közéjük.

hirdetés

A rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre. Az eset háttere egyelőre ismeretlen.

A Bild című lap a hírportálján azt írta, hogy információik szerint több mint 30 sebesült van, nagyjából egyharmaduk állapota súlyos.

Egy rendőrségi szóvivő a lapnak elmondta: még nem tudják, hogy a sofőr szándékosan hajtott-e a tömegbe.

Egy szemtanú a Bildnek elmondta, hogy a gázolás után többen megpróbáltak rátámadni a sofőrre, a rendőröknek kellett megvédeniük a feldühödött emberek haragjától.

A Frankfurter Rundschau című lap a hírportálján szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy az autós a felvonulást néző emberek közé hajtott, méghozzá szándékosan, a rendezvény miatti lezárásokat megkerülve és teljes gázzal. Úgy tűnt, mintha gyermekeket szemelt volna ki áldozatnak.

A volkmarseni eset nyomán elővigyázatosságból valamennyi Hessen tartományi farsangi felvonulást megszakították.

Volkmarsen Németország nyugati részén fekszik, Kassel és Göttingen térségében. A kisvárosban nagyjából hétezren laknak. A hétfői felvonulásra 1500 embert vártak a szervezők.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
korhaz.jpg

Koronavírus: hétre emelkedett a halottak száma Olaszországban

Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére nőtt az olaszországi áldozatok száma.
MTI, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Immár heten veszítették életüket, ebből hatan az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban a koronavírus okozta fertőzés nyomán, mindannyian idős, más betegségben is szenvedő emberek voltak - jelentette az Ansa olasz hírügynökség hétfőn. A végleges adatokat a katasztrófavédelem a következő órákban közli.

Az utolsó beteg, egy 80 esztendős férfi a nap folyamán a milánói Sacco kórházban halt meg. A vesztegzár alá helyezett Lodi térségéből származott.

Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére emelkedett az olaszországi áldozatok száma. A legtöbb áldozatot Lombardiából jelentették, egy idős férfi Venetóban halt meg. A fertőzöttek száma meghaladja a 200-t, ebből több mint 170 személyt Lombardiában, több mint 30-t Venetóban tartanak számon.

További betegeket Emilia Romagnában, Piemontban és a közép-olaszországi Lazióban regisztráltak. Utóbbiban két kínai turistáról van szó, akiket még február elején szállítottak kózrházba egy római szállodából, állapotuk javulóban van.

A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
diamond-princess-1.jpg

Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban

A karanténban lévő Diamond Princess hajó egyik magyar dolgozójának lett pozitív a tesztje.
MTI, fotó: Northfoto - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Menczer Tamás közölte:

a japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírustesztje.

A Diamond Princesst február 5-én karantén alá helyezték. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt. Köztük volt három magyar: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló - tette hozzá.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!