hirdetés
gesztesi2-1-2.jpg

Kiderült, kik veszik át Gesztesi Károly szerepeit

Beleznay Endre, Németh Kristóf és Harmath Endre játszik majd főszerepet Gesztesi Károly helyett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 13.


hirdetés

Gesztesi Károly tragikus hirtelenségű halála miatt új szereposztással fogják folytatni a Bánfalvy Stúdió három produkcióját: a Páratlan páros, a Nicsak, ki lakik itt?! és A miniszter félrelép címen futó darabokat.

Gesztesinek beugrója sem volt, így tragikus halála után nagy fejtörést okozott, ki folytathatja, ki veheti át a szerepeit. A stúdió friss közleményéből kiderül, ki lesz az a három színész, aki az aktuálisan futó darabokban játszik majd.

A Páratlan páros főszerepét január 27-től Beleznay Endre veszi át, a Nicsak, ki lakik itt?! színdarabban Harmath Endre kapta meg a szerepet, ő február 9-től játszik. A miniszter félrelép színpadi változatában Németh Kristóf viszi tovább a miniszter szerepét.

Az RTL Reggeli című műsorában Németh Kristóf maga is elmondta, hogy február 16-tól egy győri fellépésen debütál a darabbal, ám előtte kiemelte, hogy ambivalens érzéssel vette át tragikusan elhunyt színészbarátja örökségét. Hozzátette: igyekszik Gesztesi Károly maximalizmusával eljátszani a szerepet. A színész elmondta: nem lesz olyan előadás, amelynek elején vagy végén ne emlékeznének meg a nagyszerű színészről.

Itt látható a Németh Kristóffal készült beszélgetés:

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
liptai-claudia3-1-1000x647.jpg

Szívszorító sorokban ír Liptai Claudia Gesztesi Károlyról

„Mindig tudtam, hogy szeretlek, mint volt férjemet, kislányom édesapját, barátomat. De egy héttel ezelőttig magam sem voltam tisztában azzal, hogy ha te egyszer nem leszel az teljesen összeroppantja a lelkem.”
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 13.


hirdetés

Először szólalt meg nyilvánosan Gesztesi Károly halálával kapcsolatban Liptai Claudia, méghozzá saját Instagram-oldalán írt pár megható sort arról, mit érez most volt férje elvesztése és temetése után.

A műsorvezető több mint egy hete nem posztolt semmit közösségi oldalain. Január 4-én,

miután értesült a szomorú hírről, egy fekete képhez írt néhány sort, többek közt azt, hogy: "Felfoghatatlan és feldolgozhatatlan. Nem tudok búcsúzni. Ma meghalt a lelkem egy része Tobika."

Az elmúlt egy hét a gyászról szólt Liptai Claudia számára is, hiszen volt férjét, kislánya édesapját és jó barátját veszítette el. Gesztesi Károlyt múlt csütörtökön temették el, ahol természetesen Claudia és Panka is jelen voltak. A színész volt feleségét és közös gyermekét nagyon megviselték a búcsú pillanatai.

hirdetés

Liptai Claudia most egy hosszú bejegyzésben beszélt az érzéseiről. A megható és egyben szívszorító sorokat Gesztesinek címezte.

"Drága Tobi! Szinte megbénulnak az ujjaim amikor ezeket a sorokat írom. A lelkem most is annyira fáj, mintha lenne benne “egy marék forró lepke.” Ez nem egy búcsúlevél hanem egy levél neked, magamnak. 25 éve része vagy az életemnek. Mindig tudtam, hogy szeretlek mint volt férjemet, kislányom édesapját, barátomat. De egy héttel ezelőttig magam sem voltam tisztában azzal, hogy ha te egyszer nem leszel az teljesen összeroppantja a lelkem.

Lapozz a teljes bejegyzésért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
ejjel-nappal-budapest-1000x627.jpg

Kirúgták az Éjjel-nappal Budapest egyik szereplőjét

A Teót játszó Gerendásy Gábor nem szerepel többé a sorozatban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 13.


hirdetés

Távozik az Éjjel-nappal Budapest című sorozatból Gerendásy Gábor - értesült az indirekt.hu.

Információik szerint

a sorozat készítői azonnali hatállyal kirúgták a Teót játszó színészt.

A Blikk megpróbált utánajárni, miért váltak meg Gerendásytól. Az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatóság megerősítette a hírt, de csak annyit közölt, hogy

Teó már nem tagja a csapatnak, és a vele zajló események forgatása már korábban véget ért.

hirdetés

Gerendásy egyébként az RTL Klub egyik másik műsorában, a tavaly év végén futó Konyhafőnök VIP-ben is szerepelt, ráadásul egészen sokáig eljutott, a legjobb férfi versenyző lett.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
Screenshot-2020-01-13-at-13.32.53.png

Vilmos herceg és Harry közös sajtóközleményben tagadták a kettejük közti ellentétet

A közleményt néhány órával a krízistárgyalások megkezdése előtt adták ki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 13.


hirdetés

Nagy port kavart egy angol napilap mai számában egy ismeretlen forrásra utaló cikk a hercegi testvérpárról, ami szerint Vilmos herceg fúrta ki a királyi családból Harryt és feleségét, mivel sosem volt kibékülve öccse Meghannal kötött házasságával.

Vilmos herceg és öccse néhány órával a Harry herceg és Meghan hercegné jövője kapcsán folytatott tárgyalások előtt adott ki sajtóközleményt, ami szerint az állítások „hamisak”, „sértőek” és „árthatnak a királyi családnak” - írja a Metro.

A család szóvivője azt nyilatkozta:

„Egy mai újságcikkben hamis állítások és spekulációk láttak napvilágot a sussexi és a cambridge-i herceg kapcsolatát illetően, hiába állították korábban egyértelműen az ellenkezőjét.”

„Mint olyan emberek, akik nagyon komolyan veszik a mentális egészséget érintő kérdéseket, ez a felbujtó hangnem nagyon sértő, és ártalmas lehet a királyi családra nézve.”

hirdetés

A tárgyalások Harry és Meghan jövőjét illetően hamarosan megkezdődnek, amibe valószínűleg Meghan is bekapcsolódik majd telefonon keresztül Kanadából, ahova a Harryvel tett bejelentésük után utazott, visszatérve a pár 8 hónapos kisfiához.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
florence-pugh-oscar-dij-1000x654.jpg

Meztelen volt a színésznő, amikor megtudta, hogy Oscar-díjra jelölték

Két képen is megörökítették a pillanatot, amikor Florence Pugh értesült a hírről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 13.


hirdetés

Hétfőn bejelentették az idei Oscar-díj jelöltjeit, és ahogy arról mi is beszámoltunk, ezúttal nem lesz magyar esélyese a gálának.

Jelölt lett viszont a legjobb női mellékszerep kategóriában Florence Pugh a Kisasszonyokban nyújtott alakításáért.

A 24 éves brit színésznő Budapesten is forgatott már, például az idén megjelenő és a magyar fővárosban is készült Fekete Özvegyben is szerepel.

thank you @davestanwell and @makeupvincent for all of your morning energy, love AND attention! #midsommar

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

hirdetés

A színésznő igencsak váratlan szituációban tudta meg, hogy Oscarra jelölték. Ahogy arról az Instagramján is beszámolt,

éppen meztelen volt, amikor értesült a számára szenzációs hírről.

Lapozz a képért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!