hirdetés
evgyogyszeresze2.jpg

Kiderült, ki az Év Gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám az országban

Nézzétek meg, nincs-e a díjazottak között a ti gyógyszerészetek vagy kedvenc patikátok!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 21.


hirdetés

Lezárult a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara által kiírt pályázat, amely a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával és a Roche Magyarország Kft. támogatásával valósult meg.

Az Év Gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám kampányokat egyaránt tizedik alkalommal rendezték meg, idén is az egészségügyi szolgáltatások javítását tűzve ki célul. A lakossági és a szakmai közönséget is megszólították mindkét kampány során, így minden eddiginél intenzívebb érdeklődés övezte mind a gyógyszerészek, mind a gyógyszertárak versengését.

Az idei rendezvény rendhagyó volt, hiszen a díjátadó a MOSZ Kongresszuson szokott minden évben lenni, de idén a vírushelyzet miatt a kongresszust online rendezték meg. A szervezők úgy döntöttek, hogy a díjátadót szűk körben rendezik meg, sajtórendezvénnyel egybekötve.

A megfelelő távolságtartás érdekében a sajtóorgánumok részvételi létszámát is korlátozni kellett, ezért a többség online élő közvetítésen nézhette a díjátadó és sajtótájékoztató eseményt.

Dr. Mikola Bálint (Magángyógyszerészek Országos Szövetsége alapító elnöke) elmondta, hogy kiemelkedő évet ünnepeltek idén, hiszen ez a pályázat tíz éves jubileuma. Rengeteg olyan pályamunkával találkoztak ez idő alatt, amelyek komoly értéket teremtenek a gyógyszerész szakma számára.

hirdetés

Köszönetét fejezte ki Dr. Hodossy Lajosnak (Roche), aki a pályázat gazdasági fenntartásában vállalt szerepet az évek alatt, és Torjai Gábornak (Nero Solution Kft), aki a folyamat szervezését magas szinten biztosította azzal, hogy felkereste a jelölteket a pályázat elkészítésének felkérésével, és ezzel a gyógyszerész szakma számára kincseket tárt fel. Hozzátette, hogy idén a pályázatokat bíráló bizottság mind a négy tagjának nehéz dolga volt, mert annyira értékes és változatos munkák érkeztek be. A pályázatok anonimitását természetesen idén is megőrizték a zsűri előtt.

Az elmúlt időszakban a Covid19 miatt megváltozott az egészségügyi alapellátó rendszer igénybevétele, ami a gyógyszerész szakma számára is nagy nyomást jelent, és mindemellett is hősiesen helyt állnak.

Ilyen feszített munka mellett, hogy valaki még tanulmányt is írjon, egy témában elmélyedjen, és ezt közkinccsé tegye más kollégák számára, óriási elismerést érdemel.

A társadalom részéről érkezett hihetetlen számú szavazat, jelölés valószínűleg ezt az erőfeszítést ismerte el.

Dr. Samu Antal (Magángyógyszerészek Országos Szövetségének zsűri elnöke) elmondta, hogy az elmúlt 10 év alatt a gyógyszerészet egyre inkább klinikai orientáltságúvá vált, és ez megfigyelhető nemzetközi viszonylatban is. Ez azt jelenti, hogy a ’70-es évek elején elkezdődött a klinikai gyógyszerészi szerepvállalás, ami elsősorban a kórházak gyógyszerellátásáról szólt, majd ez átjött a közforgalmi, vagyis a lakossági gyógyszerellátásba. Ezt a kifejezést inkább „gyógyszerészi gondozásként” vagy „gyógyszerész terápia managementként” ismerjük, ez a vény nélküli és a vényköteles gyógyszeres terápiára, és azok biztonságos alkalmazására vonatkozik. Fontos odafigyelni a gyógyszerek hatására, mellékhatására, esetleges interakciókra gyógyszer-gyógyszer, gyógyszer-táplálék, gyógyszer-betegség között.

Kiemelten fontos az adherencia (egészségügyi szakember tanácsának betartása - szerk.) kérdése krónikus betegek esetében, hiszen a gyógyszerész segíthet elviselhetővé tenni egy-egy betegséget, hogy a páciens együtt tudjon élni vele, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a különböző szövődmények minél később jelenjenek meg.

Az elmúlt években a programok fókuszába azokat a területeket tették, amelyek a gyógyszerész szakma számára rendkívül fontosak, például diabétesz, hipertónia, adherencia.

Elmondta, hogy sajnos a betegek több int 50%-a nem úgy szedi a gyógyszereit, ahogy azt az orvos előírja, ez azt jelenti, hogy nem lesz sikeres a terápia, és okoz egy nagyon komoly egészségügyi és anyagi veszteséget is a társadalomnak, és az egyénnek egyaránt.

Nem véletlen, hogy a Magyar Gyógyszerészi Kamara is az egyik programjában az adherenciát kiemelten kezeli, és egyre szélesebb körben csatlakoznak hozzá a gyógyszerészek. Az idei pályázók is kitűnően hangolódtak ezekre a területekre, és nagyszerű pályamunkákat adtak le, amiket a mindennapi gyakorlatban is lehet hasznosítani.

Év Gyógyszerésze pályamunkákkal helyezést értek el

1. 2020-ban az Év Gyógyszerésze

Dr. Hertelendy Márta, Hajmáskér

Választott pályázati témakörök:

Betegek adherenciájának elősegítése (gyakorlati tapasztalatok),Kreatív és innovatív megoldások a gyógyszerellátásban.

2. hely megosztva

Dr. Csaba Miklós

Kreatív és innovatív megoldások a népegészségügyi programok megvalósításában: a gyógyszertár, mint véradó-toborzóhely

Dr. Papp Tamás, Fadd

Várandós gondozás: A gastrooesophagealis-reflux kezelése terhesség alatt

3. hely

Dr. Juhász Klaudia

Gyógyszerészi szerepvállalás és tapasztalatok az intenzív osztályon az új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta fertőzéssel kezelt betegek farmakoterápiájában

Különdíjak:

Bergerné Dr. Jakab Emese

Választott témakörök: Gyógyszerész szerepvállalás a farmakoterápia menedzselésében, Betegek adherenciájának elősegítése, Kreatív és innovatív megoldások a gyógyszerellátásban

Dr. Kovács Barbara

A várandósgondozás gyógyszerész szemmel

Kedvenc Patikám

pályázaton több mint 25.000 beérkezett szavazatból a következő gyógyszertárak kapták a legtöbbet:

1. helyezett

Zafír Gyógyszertár, Gárdony

2. helyezett

Menta Gyógyszertár, Szekszárd

3. helyezett

Szent Katalin Gyógyszertár, Budapest


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
804x437-cut-50x50_201112142747_TsnQgd_dom_lights_shutterstock.jpg

Ajándékozz biztonságos nyári élményt karácsonyra!

Jövőre ünnepli 90. születésnapját a Szegedi Szabadtéri Játékok, a kerek évfordulót pedig igazi ünnepi műsorral ünneplik.
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

Jubilál jövőre a Szegedi Szabadtéri Játékok, és ahogy már megszokhattuk, ezúttal sem lesz hiány világhírű produkciókból és sztárokból a Dóm téri és az újszegedi színpad csillagos égboltja alatt. A Szabadtéri kilenc évtized alatt világhírű Broadway musicalek ősbemutatójának helyszínévé vált, számos nagysikerű produkció Szegedről indult hódító útjára.

Így történt a jövő évi évad nyitódarabjával is, a Jézus Krisztus Szupersztárral, amelyet a Dóm téren mutattak be először Magyarországon. Andrew Lloyd Webber káprázatos műve hatalmas mérföldkő volt a Szabadtéri életében is, mely ekkor indult ez azon az úton, hogy a hazai musicaljátszás meghatározó helyszíne legyen. A Jézus Krisztus Szupersztár 2021-ben harmincöt év után tér vissza a Dóm térre, Szirtes Tamás rendezésében, olyan sztárokkal a főszerepekben, mint Feke Pál, Gallusz Nikolett, Serbán Attila, vagy Sasvári Sándor.

Nem múlhat el nyár Shakespeare-vígjáték nélkül sem! Ezúttal egy újabb fergeteges romantikus komédia, a Sok hűhő semmiért kerül színpadra. A történet szerint Dél-Itáliában a Leonato-ház hölgyei izgatottan várják haza a háború hőseit, hiszen amint megérkeznek, indulhat a csábítás. Kacér évődések, szerelmi csatározások veszik kezdetét és természetesen a pletyka is szárnyra kel, hogy tovább bonyolítsa a helyzetet.

Biztonságos nyári emlékek karácsonyra

Az idei nyár bebizonyította, hogy a szabadtéri színházak a legkockázatmentesebbek, a nézők biztonságos körülmények között élhetik át a katartikus színházi pillanatokat. Garantáltan felejthetetlen, romantikus nyári élményt kínál a Szegedi Szabadtéri Játékok, ahol a világ legnépszerűbb produkcióit élvezheti a közönség a csillagtetős nézőtéren, a legnagyobb hazai sztárokkal. Éppen ezért egy színházrajongó számára a Szegedi Szabadtéri előadásaira szóló jegy a legtökéletesebb ajándék karácsonyra is.

2018-ban akkora sikert aratott a soul- és diszkódallamokkal fűszerezett Apáca show, hogy a nézők visszatapsolták, így 2021-ben ismét elkápráztatja a közönséget a Dóm téren. A nyolc Oscar-díjas film musical változata a fülbemászó dalaival, grandiózus látványvilágával és csípős humorával a nyár kihagyhatatlan darabjának ígérkezik. A produkcióban ráadásul olyan népszerű művészek lépnek színpadra, mint Sári Évi, Alföldi Róbert, Feke Pál, Csonka András vagy Janza Kata.

hirdetés

Leonard Bernstein nagyszabású, Hollywood aranykorát idéző klasszikusa, a West Side Story számtalan generációt meghódított már. Talán nincs is olyan színházrajongó, aki ne tudna dúdolni egy-egy dalt a modern Rómeó és Júlia történetből. Érdekesség, hogy a művet már 1965-ben, 4 évvel a 11 Oscar-jelölést besöprő filmadaptáció megjelenése után bemutatták a Szegedi Szabadtérin. Ez volt a fesztivál első musicalbemutatója.

A mű ezúttal Alföldi Róbert rendezésében tér vissza az ikonikus helyszínre, mások mellett Szinetár Dóra, Gáspár Sándor, Stohl András és Ágoston Katalin főszereplésével.

Számos fergeteges darabot tartogat a különleges atmoszférájú Újszegedi Szabadtéri Színpad is. Az évad egy igazi slágeroperával, Verdi Traviata-jával kezdődik. A szívszorító műben a fülledt hangulatú, mámoros párizsi estéket habzsoló Violetta szerelembe esik a nemes családból származó Alfredóval. A románc azonban hamar véget ér, mikor Violetta – a férfi apjának kérésére – rossz híre miatt inkább lemond szerelméről, hogy a család becsületén ne essen folt.

A Molière-komédiák immár állandó részesei a Szabadtéri repertoárjának. A Scapin furfangjai című vígjáték főszereplője egy ravasz szolga, aki rájön, miként is irányíthatná az embereket a saját kénye-kedve szerint, úgy, hogy az nekik fel sem tűnik. A reneszánsz mű ízig-vérig modern darab, melynek helyzetei és karakterei ma is ugyanolyan aktuálisak, és mindannyiunk számára ismerősen csengenek.

A Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalett az elmúlt két évben egyértelműen közönségkedvenc darabbá vált az újszegedi színpadon. A csodákkal teli erdő, a mókás karakterek és a fülbemászó dallamok kicsiket és nagyokat egyaránt elvarázsoltak. A bájos mű igazi „boldogságinjekció”, a szegedi szíveken túl Európát, a Távol-Keletet és Ausztráliát is meghódította már. Az előadások a gyerekekre való tekintettel egy órával korábban, este 8 órakor kezdődnek majd.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
fertozottek-szama-tesztek-koronavirus.jpeg

Melyik koronavírus-teszt mire jó? A szakértő válaszol

Dr. Menyhárt Orsolya, az Affidea járóbeteg-szakellátás orvos-igazgatója rendbe teszi a különböző tesztek körül felmerülő kérdéseket.
A címkép illusztráció: Unsplash/Mufid Majnun - szmo.hu
2020. november 26.


hirdetés

Az antigén- és ellenanyaggyorsteszt kombinációjával tesztelhető a leggyorsabban a COVID-19, és ezek együttesen nyújtják a legtöbb információt is. A becslések szerint a fertőzöttek 20%-a nem mutat semmilyen tünetet, éppen ezért fontos, hogy az egészséges emberek is rendszeresen teszteltessék magukat, illetve mindenki szigorúan betartsa a maszkviselési szabályokat.

Jelenleg három különböző típusú koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos teszt érhető el Magyarországon, pont emiatt az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy számukra melyik a megfelelő és az adott teszt pontosan mire jó. Az alábbiakban Dr. Menyhárt Orsolya, az Affidea járóbeteg-szakellátás orvos-igazgatója mutatja be a tesztek működését és azt, hogy melyik kinek ajánlott.

PCR-teszt, amellyel kiváltható a karantén

Ma Magyarországon a legismertebb teszt a PCR teszt, amellyel már a fertőződést követő 2-5. naptól kimutatható lehet SARS-CoV-2-vírus örökítőanyaga (RNS) az orr- és/vagy garatváladékból. A vizsgálat során kinyert mintát egy hosszú és bonyolult eljárással, laborkörülmények között elemzik. Ez az oka annak, hogy a legtöbb esetben 48 óra múlva érhető el az eredmény.

A PCR az új típusú koronavírus kimutatásának gold standardja, melyet jelenleg az állami ellátásban a COVID-19 vírus jelenlétének igazolására használnak, illetve ezt kérik egészséges embereknél a különböző egészségügyi beavatkozások, műtétek előtt is. Ezt a tesztet fogadják el hivatalosan az utazási vagy kontaktuskutatás nyomán létrejött karantén kiváltására is.

hirdetés

Antigén-teszt, amely olcsó és gyors

A PCR-tesztnél jóval gyorsabb és olcsóbb megoldást nyújtanak az antigén-tesztek, amelyek a vírus fehérjéjét képesek kimutatni a fertőzést követő 2-5-ik naptól.

Ebben az esetben az orr és garatváladékot nem laborkörülmények között, hanem egy műanyag egyszerhasználatos tesztkazetta segítségével elemzik, így az eredmény már 15 perc múlva rendelkezésre áll.

A legújabb, modern antigén tesztek érzékenysége megfelelő, így több magán egészségügyi szolgáltató, például az Affidea is elfogadja azok eredményét a különböző egészségügyi beavatkozások előtt. A negatív antigén eredményeket már számos európai ország (például Szlovákia) is elfogadja hivatalosan az utazóktól, Magyarországon azonban jelenleg kizárólag a PCR-teszt használható a karantén kiváltására. Antigén pozitivitás esetén a betegnek a háziorvost kell értesíteni, illetve itt is kötelezően tíz nap karanténba kerül a beteg, ilyenkor a családnak és a munkahelyi közösségnek is érdemes leteszteltetni magát.

Fontos tanács mindazoknak, akik tesztre készülnek

Az antigén és PCR tesztek előtt 8 órával nem szabad enni, folyadékot fogyasztani, dohányozni, fogat mosni, vagy szájöblítést végezni, mert ezek a tevékenységek rontják a garat vagy orr mintákat. Ugyanez az ellenanyag-tesztre nem vonatkozik, mivel az ujjbegyből nyert vércseppből történik.

Ellenanyag-teszt múltbeli betegség beazonosítására

A fertőzést követően a szervezetben védekezőmolekulák, antitestek jelennek meg, amelyek kimutathatóak lehetnek a vérből: a vírusfertőzés után 5-9 nappal a korai ellenanyag, az IgM, 12-14 nappal pedig a késői ellenanyag, az IgG. Ezen alapul a harmadik módszer.

Mivel az ellenanyagok a gyógyulást követően is kimutathatóak lehetnek, így ez a módszer azoknak ajánlott, akik az elmúlt hetekben, hónapokban átestek egy felsőlégúti betegségen, ugyanakkor nem tesztelték őket.

Lapozz a kombinációért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
architecture-3070493_1920.jpg

Nem tudják, hogy kell márványt takarítani - ezek a szupergazdagok problémái a karanténban

Telefonálnak, ha azt szeretnék, hogy kicseréljék nekik a vécépapírt, vagy épp a személyes séfjüket is otthonukban szállásolják el a világ legvagyonosabbjai a koronavírus idején.
Címkép:sarahlawrence603/Pixabay - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

Lucy Challenger a leggazdagabb briteket kiszolgáló Polo and Tweed munkaközvetítő cég feje. A Daily Mail-nek arról mesélt, milyen különös kívánságokkal állnak elő az ügyfelei.

A legjellemzőbb, hogy a szupergazdagok “többfunkciós”, bentlakásos személyzetet fogadnak az otthonukba: például olyan bébiszittert, aki egyúttal szakács, vagy takarítőnőt, aki ugyanakkor kozmetikus is. Leginkább annak örülnek, ha a személyzetük tagjai gyermektelenek és minimális családi kapcsolatokkal rendelkeznek.

A karantén elején Lucy minden addiginál furább hívásokat kapott: “Egy hölgy például nem tudta, hogy kell saját magánál vécépapírt cserélni. Egy másiknak fogalma sem volt, hol tartják a porszívót, ezért inkább rendelt egy másikat Amazonról.”

Nagy-Britanniában a márciusi rendelkezések értelmében az otthoni segítők nem járhattak be a munkahelyükre, így a luxusban élők személyzet nélkül maradtak.

“Ha olyan házban élsz, ahol több mint 40 hálószoba van, netán selymet, kasmírt és hasonló anyagokat kell takarítanod, ezek külön készséget igényelnek, amit magadtól nem fogsz megtanulni” - mondta a munkaközvetítő.

hirdetés

A márványt például csak felmosni szabad, dörzsölni nem, így Lucy egyik ügyfele megjárta, amikor a kiömlött hajfestéket próbálta feltakarítani.

A cég most már videón ad tanácsot a klienseknek, hogy kell beágyazni, bort bontani, esetleg megtalálni a serpenyőt a luxuskonyhájukban:

“Ezek az emberek nem töltenek túl sok időt egy helyben, a világ különböző pontjai közt röpködnek. Fogalmuk sincs, mi hol van a házukban.”

Azóta újra engedélyezett az otthoni személyzet, ám a koronavírus miatt a többség bentlakásos alkalmazottakat keres, akik nem is nagyon hagyják el a munkahelyüket. Ennek köszönhetően bizalmasabb viszony alakult ki a gazdagok és segítőik közt, utóbbiakat gyakran a vacsoraasztalhoz is meginvitálják.

“A személyes sztájlisztokat jelenleg nem engedélyezett az otthonunkba hívni, de sokaknak bentlakásos fodrásza és kozmetikusa van. Így tökéletes sminkben és hajjal ülhetnek le videóchatelni” - mondja Lucy.

Az sem gond, ha nem lehet moziba vagy edzőterembe járni, van, akinél mindez házon belül működik. Egyedül az utazás hiányzik a gazdagoknak, akik rendszeresen bosszankodnak, hogy a koronavírus miatti előírások a magángépekre is vonatkoznak.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kutyak.jpg

Milyen gazdára biztos nincs szüksége a kutyádnak?

A SciDog csapata elmagyarázza, miért nem kell folyamatos dominanciaharcot folytatni az ember legjobb barátjával.
Fotó: Jan Steiner / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

A SciDog egy tudományos alapokon álló, online és offline kutyaiskola és kutyás közösség. Gyakran adnak tanácsot, tippeket a kutyatartáshoz és -neveléshez, aminek lényege, hogy ezek mindig tudományos alapokon nyugszanak.

Legutóbb azt a magát makacsul tartó tévhitet próbálták eloszlatni, hogy a kutyák valamiféle farkasoktól örökölt dominanciaharcot akarnak folytatni gazdáikkal, éppen ezért elengedhetetlen a szigorú, akár fizikai nevelésük. Cikkükben mindent megtesznek, hogy ezt a téves gondolkodást megszüntessék.

***

A te kutyád is egy köcsög? A te kutyád is domináns? Állandóan keresi a rést a rendszeren...? Kevés vagy hozzá? Nem vagy elég kemény vele? Nem tisztel eléggé? Be kell neki mutatkoznod. Ismerős?

A gazdák gyakran komolyan veszik ezeket a tanácsokat, hiszen "hozzáértő", "szakember" adja őket. Ráadásul általában még egészen kereknek tűnő magyarázat is tartozik hozzájuk a kutya (vagy farkas) szociális viselkedéséről. Gyakori tanács, hogy ha a kutya bármi jelét adja agressziónak, büntessék meg - ez általában fizikai formát is ölt: üssék, rúgják, rángassák, fröcsköljék le, rázzák meg árammal, nyomják le, tépjék a marját, dobják el, köpjék le(!).

hirdetés

Honnan származik ez?

A kutyakiképzés a XX. század közepétől napjainkig nagyrészt arra épült, hogy a kutya és az ember közötti "dominanciaviszonyt" rendezni kell (ez volt az úgynevezett "dominanciaelmélet"). Az elképzelés, hogy a kutyák megpróbálnak a szociális rangsorban az ember fölé kerülni, Konrad Most kiképzőtől származik, aki szerint a kutya-ember kapcsolatok elkerülhetetlenül a hatalomért folytatott harcot jelentik, szükségessé téve a kényszerítő, durva képzési technikák alkalmazását. Most szerint „... hogy elérje a kutya állandó és feltétel nélküli megadását. A megfélemlített állapot, ami ezeket az interakciókat jellemzi eltűnik, csupán azért, mert amint az ember győzedelmeskedik, eluralkodik a béke.” Azért lássuk be, ez barátok között is elég meredeken hangzik.

Akkor ezt még fejeljük meg Schenkel és munkatársai 1947-es kutatásával, ahol fogságban tartott farkasok (igen agresszív) viselkedését írták le. Koronázzuk Mech 1970-es munkájával, amiben a farkasokról Schenkelék tanulmánya alapján ír, majd mindenféle kritika nélkül vonjunk párhuzamot fogságban tartott nem rokon farkasegyedek egymással való viselkedése és a gazda és kutyája közötti kapcsolat között, aztán meneküljünk biztonságos menedékbe kutyánkkal a repeszek elől. (Mech egyébként később maga akarta eltüntetni ezt a korai művét a könyvesboltok polcairól.)

Van egy jó hírünk: nincs bizonyíték arra, hogy a kutyák aktívan, szánt szándékkal akarnának felfelé törekedni bármilyen (gazda-kutya vagy kutya-kutya!) ranglétrán.

Az agresszív interakciók az ismert tagokkal kontextusfüggők, és egyszerű asszociatív tanulással magyarázhatók, vagyis valószínűleg egyszerűen reagálnak az ingerek kombinációira, amelyek értelmet nyertek a korábbi találkozók során. A stabil szociális csoportokat egyébként az egyedek közötti békés interakciók sokkal jobban jellemzik. A farkasok és a páriakutyák szintén a barátságos, játékos egyedeket csípik. Ma már azt is tudjuk, hogy a farkasfalkában inkább beszélhetünk szaporodó párról, tehát a falka szüleiről. A domináns interakciók pedig igen ritkák - ezt Mech már 1999-ben leírta.

Sajnos a hazai kutyakiképzésben valamiért még mindig sokaknak nehéz elképzelni, hogy a világ legkooperatívabb állatát nem muszáj palackkal kergetni vagy földre nyomkodni.

Persze ez nem azt jelenti, hogy farkasoknál, páriakutyáknál vagy családi kutyáknál nem beszélhetünk dominanciaviszonyokról. Azonban ennél - kiképzés szempontjából legalábbis - fontosabb kérdés, hogy ez a hierarchia megjelenik-e a családi kutyákban releváns hajtóerőként az emberek felé megnyilvánuló agresszió esetén? Szükséges-e a dominanciaelméleten alapuló "kemény kezű" tréning, vagy valami egészen "másban vannak" az agresszív kutyák, és nem fair, amit csinálunk velük? A meccs jelenlegi állása szerint a dominanciával kapcsolatos kutya-ember kapcsolatokat kicsit benéztük, és igen, általában "másban vanna". (Egyébként a domináns agresszívnek titulált kutyák viselkedésének hátterében sokszor szorongás áll)

A teljes cikket itt tudjátok elolvasni:

Log into Facebook

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!