hirdetés
meszarosne-kelemen-beatrix.jpg

Kiderült, hová költözött Mészáros Lőrinc felesége Felcsútról

Alig pár napja jelentették be a válásukat, de Mészárosné Kelemen Beatrix már korábban elköltözött férjétől.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 08.


hirdetés

Mint arról beszámoltunk, Mészáros Lőrinc és felesége válófélben vannak. A hírt a házaspár jelentette be múlt pénteken.

Közleményükben azt írták,

a házasság felbontásáról szóló döntésüket közösen, együttes akarattal hozták meg. Az eljáráshoz szükséges kérdésekben vita nélkül, egymást segítve, becsülve és tisztelve állapodtak meg.

Most kiderült, hogy már jóval korábban elkezdődhetett a válási folyamat, ugyanis Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla már egy ideje elköltözött a férjétől. Ezt az mfor.hu derítette ki a cégpapírokból.

A feleség bejegyzett lakcíme ugyanis már nem Felcsúton található, hanem egy Budapest, XII. kerületi ingatlan a Kikelet utcában. Az is kiderült, hogy Mészárosné egy 12 lakásos társasházba költözött nemrég.

hirdetés

Az Opten adatbázisa szerint a címet szeptember 2-án jegyezték be, két nappal a válás bejelentése előtt.

Érdekesség, hogy 2007 és 2009 között ebben az épületben volt bejegyzett lakcíme Huth Gergelynek, a PestiSrácok főszerkesztőjének, a közelben pedig több kormányzati, illetve kormányközeli személy építkezése folyik, vagy már elkészült otthona található. Például a társasháztól légvonalban 400-500 méterre fekszik az az utca, ahol Orbán Viktor lakik. De hasonló távolságra van az Istenhegyi út is, ahol viszont Schmidt Mária közalapítványának van egy, az államtól ingyen megszerzett villaépülete.

Az mfor.hu arról is ír, hogy

Mészárosné Kelemen Beatrix már júliusban kiszállt két olyan családi cégből, amelyben érdekeltsége volt.

A cégkivonatok tanúsága szerint július 27-től már nem tulajdonosan a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-ben, július 31-én pedig megszűnt az érdekeltsége a Búzakalász 66 Kft.-ben is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
rendorseg.rendorauto-rendor-3-scaled.jpg

Nem a bokorban találta, saját csecsemőjüket vitte kórházba egy apa Szolnokon

A rendőrség közlése szerint a férfi azért hazudott, mert nem akarták megtartani a gyereket, és el akarták titkolni, hogy ők a szülők.
MTI - szmo.hu
2020. november 25.


hirdetés

Nem a bokorban találta, saját csecsemőjüket vitte kórházba egy apa Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel, miután több hírportálon is megjelent, hogy egy férfi újszülöttet talált a Tisza-parti megyeszékhelyen.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy szolnoki kórház biztonsági őre tett bejelentést szerda délelőtt arról, hogy egy férfi az intézménybe vitt csecsemőről azt állította, hogy találta.

A rendőrök az adatgyűjtés során kétséget kizáróan megállapították, hogy

a férfi a csecsemőt nem találta, hanem a saját gyermekét vitte be. Azért nem a valóságot közölte az apa, mert a kislányt nem kívánták megtartani és szülői mivoltukat ily módon szerették volna eltitkolni

hirdetés

- írták a közleményben.

Az ügyben a Szolnoki Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt folytat büntetőeljárást.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
szentendre-ferfi.jpg

Sokkoló: az utcáról vették észre egy felakasztott férfi holttestét Szentendrén

A férfit 6-8 méter magasságban, egy fenyőfán találták meg.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. november 25.


hirdetés

Szörnyű esethez riasztották szerda délután a mentőket és a tűzoltókat is Szentendrén - írja a Metropol.

TV Szentendre Facebook-bejegyzése szerint ugyanis egy férfi felakasztotta magát a Sztaravodai úton. A helyszínre a Szentendrei Rendőrkapitányság és a Pest Megyei Katasztrófavédelem vonult ki.

A férfit 6-8 méter magasságban egy fenyőfán találták meg.

A Metropol azt is hozzátette, hogy a felakasztott férfi holtteste az utcáról is látható volt.

Log into Facebook

null

hirdetés

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
autos.jpg

Nem adott helyet a robogósnak a sofőr, majd megpróbálta elütni a Lánchídon

A felvételen egyértelműen látszik, hogy lett volna helye a Citroen sofőrjének a lehúzódásra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

"Tény, hogy sok esetben nem szeretjük autóban ülve, hogy centizgetik a tükrünket és mindenhol furakodnak, viszont ezen a felvételen egyértelműen látszik, hogy lett volna helye a Citroen sofőrjének a lehúzódásra" - írja a Bp-i Autósok Közössége a az olvasójuk videója alatt.

Miután ez nem történt meg, a robogós ezt szóvá tette, majd ami ezután következik, az már megint a "nagyon nem fér bele" kategória, ezúttal az autós részéről.

Az olvasó szavai következnek:

"Ma este a Lánchídon araszoltunk. Mindenki a szélére húzódott, hogy a motorosok és kerékpárosok elférjenek. De itt volt egy [email protected]@szt is.

A robogós mellé ment, nem igazán fért el. Dudált két rövidet és integetett neki, hogy egy kicsit húzódjon le. Na erre húzta fel magát, és gyakorlatilag megpróbálta elütni - írta meg a felvételhez csatolva.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
m-richard.jpg

Sokkal súlyosabb ítéletet kér M. Richárdra a másodfokú ügyészség

Az gyorshajtó gázoló letartóztatása is indokolt lenne szerintük.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Szeptemberben ítélet is született az ügyben.

Az ügyészség a gyorshajtó vádlottal szemben a büntetés jelentős súlyosítása, illetve a közúti veszélyeztetésben bűnösnek kimondás érdekében fellebbezést jelentett be

- írja az Ügyészség.

Az ítélet ellen a vádlottak és védőik is fellebbeztek. Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, ezt a bíróság elutasította, és a bűnügyi felügyeletét is megszüntette a vádlottnak. Ezen döntés ellen az ügyészség fellebbezett.

hirdetés

A másodfokon eljáró ügyészség egyetért azzal, hogy M. Richárdot le kell tartóztatni, büntetését jelentősen súlyosítani kell. Mint közleményükben írják,

a kiszabott büntetés nem felel meg az egyéni megelőzésnek és a társadalom felé sem képviseli eléggé azt az üzenetet, hogy tartózkodni kell a járművezetés szabályainak megszegésétől. Ezért a büntetés jelentős súlyosítása indokolt.

Az ügyészség a védelmi fellebbezéseket nem tartja alaposnak. Az ügyben a kényszerintézkedésről és a bűnösség, valamint a büntetés kérdéséről a másodfokú döntést a Fővárosi Törvényszék fogja meghozni.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!