hirdetés
eger_soptei-25-1.jpg

Kiderül, hogy lesték meg a férjek a csalfa feleségeket – az egri nők élete Veronka, a sütőasszony meséje után

Egerben a várvédő asszonyok története mellett számos híres női alak legendáját is megismerheted.
Szöveg és fotók: Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2019. július 19.


hirdetés

Eger az egyik legnépszerűbb turisztikai célpont Magyarországon, a vár pedig az egyik legismertebb hazai várunk. A történetét, a hős egri védők helytállását sokfelé becsülik.

Dobó István 1552-es törökök elleni győzelmét pedig többek között a sokszor vakmerő, sokszor furfangos, sokszor halált megvető bátorsággal harcoló nőknek is köszönhette.

Az Egri várban és a környéken is számtalan nyoma van a nőknek, érdemes legközelebb az ő szemszögükből is bejárni ezt a magyar történelemben is kiemelkedő helyet betöltő várost.

A nők a történelem során jó párszor bizonyították hősiességüket. Nem csak Egerben szálltak szembe az ellenséggel, bár az egri nők helytállása tán az egyik legismertebb magyar történet. Az asszonyok, akik fegyvert ragadtak a gyerekeik, férjeik, családjaik védelmére, bebizonyították, hogy sokszor erősebb bennük a kitartás, és az elszántság.

Keresd a nőt Egerben!

hirdetés

Első utunk a várba vezet, ahol azonnal időutazásba fogunk, hiszen a kapuban egy sütőasszony fogad minket, úgy, ahogy azt 1552-ben láthattuk volna. Szép szóval köszönt, és elvezet minket a várfalra, ahol Veronka életébe leshetünk be.

„A török már a vár körül vert tábort, pár száz méterre állnak a sátraik, és az ágyúik… Idelátszik a nyüzsgés, a készülődés… Izgalom és feszültség van a levegőben.

Dobó kapitány parancsot adott ki, hogy égessék fel a települést kint, ne maradjon semmi használható az ellenségnek. Itt a falról látni, ahogy még füstölögnek az üszkös romok.

A környékbeliek behúzódtak a várba, hoztak, amit tudtak, fegyvert, élelmet, állatot, szekérszám érkezik a liszt, a fa, a szalma. A várban ki-ki végzi azt, amihez ért…”

Veronka kenyeret, cipót süt a katonának, naponta 150 kosárnyit osztanak szét. Sok az ember, mondja, nagy a vár is nekik, az elején jó páran el is tévednek benne.

Büszkén meséli, hogy a magyarok ki-ki törnek a törökökhöz, és hoznak tőlük lovat, szekeret, hadizsákmányt.

De Veronka nem nagyon ér most rá, siet… Találkozóra igyekszik a vár aljába, ahol egy legény várja.

Ám nekünk azért előtte még elárulja, hogy a kapitány nagyon komoly ember ám. És hát nem volt túl jó élmény, mikor a török elsütötte az első ágyúját, még a falak is beleremegtek, sőt a sütödébe is belőttek.

Aztán még elkalauzol gyorsan a várban lévő székesegyházhoz is, ahol elmeséli, milyen volt Dobó menyegzője. A kapitány már korosabb volt, de három napos ünnepség volt, szólt a zene, táncolt a nép. És utoljára még a menüt is felsorolja, részletesen, ízesen, hogy aztán karjában a kosárral meginduljon a már nagyon várt találkára.

Mi pedig visszacsöppenünk a mába, de nem sokáig, mert az Egri Vitézek érkeznek, szintén korhű ruhákban, és tovább kalauzolják a vendégeket.

(Ha te is szeretnél egy vezetett sétán szétnézni a várban, akkor keresd a vár honlapján az aktuális programokat.)

A várból utunk az Érseki Palotához vezet, ahol az épület előtti díszkertben a rózsacsodáról híres Árpád-házi Szent Erzsébetet szobra áll.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
egerszalok_major-3-1.jpg

A világ egyik legkülönlegesebb természeti csodája Egerszalókon található

A hőforrás vize látványos sódombot hoz létre. Ilyet a világon csak két helyen lehet még látni.
Fotók: Major Frigyes - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

Egerszalók déli részén található a 410 méter mélyről feltörő 65-68 Celsius-fokos melegvizű hőforrás, amelynek a domboldalon lefolyó vize csodálatos természeti képződményt – 120 négyzetméteres mészkőlerakódást – épített ki.

A kalciumot, nátriumot, magnéziumot, ként tartalmazó hidrogénkarbonátos gyógyvíz, melynek metakovasav tartalma is jelentős. A vizet 1992-ben az Egészségügyi Minisztérium gyógyhatásúnak minősítette. Értékét felismerve a falu mára gyógyfürdőkre épült gyógyturizmus központja.

Gyógyvizét sokan keresik fel, a víz főleg csontsérülések, ízületi és reumatikus bántalmakban szenvedők részére hatásos, de ivókúrára is javallott.

A feltörő gyógyvíz lehűlésekor kevesebb oldott anyagot tud megtartani, ez kicsapódva úgynevezett sódombot hoz létre.

Hasonló csak Pamukkaléban (Törökország), és a Yellowstone Nemzeti Parkban (USA) található.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nyito-1.jpg

Mesefigurák költöztek Egerbe: Vukkal, Frakkal és Süsüvel is találkozhatsz a belvárosban

Rajtuk kívül még sok régi kedves ismerős feltűnik a Mesesétányon.
Fotók: Vámossy Béla - szmo.hu
2019. december 18.


hirdetés

Kedvenc meséink főszereplői is részt vesznek az adventi ünneplésben Egerben. A belváros több pontján, a Mesesétányon láthatók a sokak gyerekkorát idéző figurák.

Sajnos néhány mesehős már csak a képeken látható így, mert párat megrongáltak a fotók készítése óta. Az Eger Advent Facebook-oldal szerint jó pár kiegészítő nemrégiben eltűnt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
nyit-6.jpg

Eger régen és most: fotókon látható, mennyit változott a város

Izgalmas időutazást tehetsz a képek segítségével.
Fotók: Vámossy Béla - szmo.hu
2020. január 17.


hirdetés

Egyik kedvelt fotós téma az "ilyen volt - ilyen lett". A bőséges lehetőségek közül pedig kiemelkedően izgalmas, mikor egy település múltjának nyomába ered a fotós. Így teszi ezt Egerben Vámossy Béla, aki régóta keresi meg a régi fotók mai helyszíneit. Izgalmas időutazáson vehettek ti is részt a segítségével.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
nyit-2.jpg

„Szokatlanul későn kezdődött az ostrom” – 6+1 érdekesség, amiért érdemes ellátogatni az egri várba

Találkozhatsz Dobóval és Szulejmánnal, megismerheted Veronka életét, átélheted a csatát, és izgalmas tényeket is megtudhatsz az ostromról. Ráadásnak pedig kiderül, mi köze volt Gárdonyi fiának a regényhez.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 14.


hirdetés

Eger az egyik legnépszerűbb turisztikai célpont Magyarországon. Ebben a gyönyörű vidék, a híres borok mellett az egri vár védőinek dicső története is közrejátszik. Az Egri csillagok című Gárdonyi-regény az egyik legismertebb magyar könyv, és a belőle készült filmet is generációk látták. Így nem csoda, hogy Dobó vagy Szulejmán története a mai napig rengeteg látogatót vonz az egri várba.

A várban pedig sok érdekességgel várják az ideérkezőket. A kiállítások mellett korhű ruhákba öltözött hagyományőrzők várnak, a Panoptikumban találkozhatsz a regény hőseivel, a fegyverkiállításon megnézheted, mivel küzdöttek a régi vitézek. De átsétálhatsz a közeli minaretbe is, ahol a török építészettel ismerkedhetsz. És hogy még izgalmasabb legyen a felfedezés, elárulunk pár érdekességet az ostromról és a regényről is.

1. A vár egyik különös hangulatú helyén találkozhatsz Dobóval vagy Szulejmánnal

A várban a tárgyi emlékek mellett a bátrabbak megnézhetik a börtönkiállítást, a kazamatákat, és szembenézhetnek a Panoptikumban Dobóval és Szulejmánnal is. A Föld-bástya alsó részében található a Panoptikum, ahol Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének hőseivel találkozhatsz. Az életnagyságú viaszfigurák visszaidézik a vár ostromát, a korszakot, amelyben a hősies várvédők szembeszálltak a hatalmas túlerővel felvonuló, Szulejmán vezette török hadakkal. Hogy ki mindenkivel találkozhatsz, az is kiderül cikkünkből:

hirdetés

2. A hős egri nők hétköznapjairól mesél Veronka a sütőasszony

1552-ben Dobóék hősies győzelmét a törökök elleni harcban többek között a sokszor vakmerő, sokszor furfangos, sokszor halált megvető bátorsággal harcoló nőknek is köszönhették a várvédők. A csaták közti szünetekben azért ők is nők voltak, szerelembe estek, vagy éppen segítettek másoknak. Ahhoz, hogy mindezt jobban elképzelhessük, egy asszonynak eredhetünk a nyomába, aki útközben elmeséli életét is. Hogy milyen volt a törökök ostromolta várban a nők élete, azt Veronka meséjén keresztül ismerheted meg cikkünkből:

3. A várban, a Fegyvermustra kiállításon megnézheted, mivel harcoltak a magyarok és törökök

A középkortól az első világháborúban használt fegyverekig, Európától Afrikán át Ázsiáig kalandozhatsz a fegyverek között. A kollekció gerincét adó török kori és az ezzel párhuzamba állítható magyar fegyverek mellett a kiállítás igyekszik a harcászat átalakulásának lépéseit, a lőpor forradalmi hatását is áttekinteni. Ha érdekel, hogy a katonák mivel küzdöttek, akkor nézz szét ezen a kiállításon is:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!