hirdetés
2018_inter-Korean_summit_02-1000x563.jpg

Kicsoda Kim Jodzsong? - Az észak-koreai diktátor húga veheti át a kommunista ország vezetését

Kép: Wikipedia - szmo.hu
2020. április 26.


hirdetés

Először 2010-ben tűnt fel néha édesapja mellett a Koreai Munkapárt egyik eseményén. Nagyobb figyelmet akkor kapott, amikor 2011-ben Kim Dzsongil temetésének megszervezésében segédkezett - ekkor tűnt fel több ízben testvére, az új vezető mellett. Ezt követően lépett aktívan bátyja és apja nyomdokaiba, egyre több munkát vállalt a közigazgatásban: 2012-től a Nemzetvédelmi Bizottság tagjaként testvére útjait szervezte. Egyre többször volt látható az állami média felvételein Kim Dzsongun társaságában, az állami média által legtöbbször magas rangú tisztviselőként jellemezve. Hamarosan bebizonyosodott, hogy egyre több titulust birtokol, tagja lett a Koreai Munkapárt politikai bizottságának, illetve a Központi Bizottságnak is.

2018 februárjában történelmet írt: részt vett a téli olimpiai játékok megnyitóján Phjongcshangban, ezzel pedig ő lett a Kim-dinasztia első tagja, aki Dél-Koreába látogatott.

Forrás: Wikipedia

Ezzel világossá vált, hogy egyre nagyobb teret kap testvére mellett, és befolyása egyre nő. Ezt bizonyította az is, hogy ott volt a tavalyi találkozón Donald Trumppal.

A sors fintora, hogy pont az amerikai elnök miatt dőlt romba majdnem a gondosan építgetett karrier: Kim Dzsongun nagy tisztogatásba kezdett, amikor 2019 februárjában becsődölt a tárgyalássorozata Trumppal.

Forrás: Wikipedia

Az amerikai elnök hiába tárgyalt két napig a koreai vezetővel, nem sikerült egyezségre jutniuk - Trump ugyanis nem ment vele abba, hogy feloldják az összes szankciót Észak-Koreával szemben, még akkor sem, ha Dzsongiun a yongbyoni atomreaktor leállítását kínálta cserébe. A találkozó idő előtt ért véget, Trump egyezség nélkül utazott vissza az Egyesült Államokba, Dzsongun pedig azt tette, ami bevett szokás az országban hasonló kudarcok esetén: több fontos diplomatát kivégeztett a phenjani reptéren. Ők vettek ugyanis részt a találkozó megszervezésében, így őket okolta a vezető, a szervezők közt viszont ott volt Kim Jodzsong is. Az pedig szintén köztudott, hogy a vezető egyáltalán nem szívbajos akkor sem, ha saját rokonait kell a kivégzőosztag elé küldeni: saját nagybátyját, Csang Szong Teket szintén az ő utasítására ölték meg.

Jodzsong megúszta annyival, hogy egy időre felmentették tisztségeiből, és egy állami közlemény igazolta azt, hogy a vezető végül megbocsátott húgának: az állami hírügynökség közlése szerint idén áprilisban ismét a Koreai Munkapárt Központi Bizottságán belüli Politikai Bizottságának tagjává nevezte ki testvérét, ezzel jelezve, hogy továbbra is bízik benne.

Jodzsong meg is tesz mindent, hogy bizonyítsa hűségét: márciusban adta ki első hivatalos közleményét, amelyben kemény hangnemben szidalmazta Dél-Koreát, ijedt kutyának titulálva az országot.

Ez annak fényében volt még meglepőbb, hogy pont a Jodzsong személye - az, hogy kilátogatott a dél-koreai olimpiára, hogy többször is találkozott az ország vezetőjével - halvány reménysugarat jelenthettek abban, hogy a két Korea nyit egymás felé.

A nő magánéletéről szintén keveset tudni: 2014-2015 környékén ment hozzá Choe Songhoz, Choe Ryong Hae fiához. Az após nem meglepő módon magas rangú tisztségviselő az országban: a jelenlegi vezető jobbkeze, kulcsfontosságú hadnagya, aki nem mellesleg a nukleáris kérdésekben is döntő szóval bír. A párnak egy gyermeke van, akiről szinte semmilyen információ nem szivárgott ki.

Mindez jól mutatja, hogy a kis botlás ellenére Kim Dzsongun fontos szerepet szánt már eddig is a húgának, aki legalább egy évtizede veszi ki aktívan a részét az államigazgatásból. A vezető állapotáról mit sem tudni, az azonban biztosnak látszik, hogy amennyiben valóban véget ér a Kim Dzsongun-éra, akkor a húga lesz az, aki átveszi a diktatúra vezetését.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
grezsa-istvan-miniszteri-biztos.jpg

„Elkaptam, megszenvedem” – koronavírus miatt kórházba került Grezsa István miniszteri biztos

A kórházból, oxigénmaszkban osztott meg magáról egy fotót. Arra kér mindenkit, hogy tartsák be az óvintézkedéseket.
Fotó: Grezsa István/Facebook - szmo.hu
2020. október 26.


hirdetés

Megfertőződött a koronavírussal Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos is, kórházba is került a betegség miatt - ezt ő maga jelentette be Facebook-oldalán.

"Koronavírus. Elkaptam, megszenvedem. Harcolok az ismeretlen kór ellen. Mint orvos, és mint fertőzött is, kérem Önöket, hogy tartsák be a legfontosabb rendelkezéseket: viseljenek maszkot, sűrűn fertőtlenítsenek és mossanak kezet, tartsanak távolságot! Ha szerencséjük van, így elkerülhetik a fertőzést. És megkímélik magukat életük legnehezebb napjaitól"

- írta a bejegyzésben, amihez egy olyan fotót csatolt, amin egy kórházi ágyon ül oxigénmaszkban.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
jakabpeter-krumpli.jpg

Rekord: 4,4 millió forintra büntette a krumplis akciója miatt Jakab Pétert Kövér László

Nem volt még példa ilyen nagy összegű pénzbírságra a Parlamentben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 26.


hirdetés

Rekordmagas összegre, 4,4 millió forintra büntette Kövér László, az Országgyűlés elnöke a jobbikos Jakab Pétert a múlt heti krumpliszsákos akciója miatt - írja az Alfahír.

Mint megírtuk, a Jobbik elnök-frakcióvezetője "krumplikirálynak" nevezte Orbán Viktort a Parlamentben, majd oda akart neki adni egy zsák krumplit, de több kormánypárti politikus megakadályozta őt ebben.

Kövér László most rekordot jelentő, 4 millió 416 ezer 600 forint pénzbírsággal sújtotta az ellenzéki politikust, aki az Alfahírnek számolt be erről.

"Egy jogállamban ezzel nyilván lehetne jogi útra terelni az ügyet, de mi nem élünk jogállamban. Annyit tehetünk, hogy a mentelmi bizottsághoz fellebbezünk, de azért nagy csodavárás nincs ebben a kérdésben"

hirdetés

- mondta a döntésre reagálva Jakab Péter.

A pártelnök szerint a bírság összegének nagysága is azt jelzi, hogy a jelenlegi kormány a fehérorosz elnök, Lukasenka útját követi.

"A rezsim ma elveszi a pénzünket, holnap a házunkat, a földünket. Egy fehérorosz utat jár be Orbán Viktor most éppen Kövér László házmesterségével. Mi azonban kitartunk az igaz ügyünk mellett, és nem hagyjuk hogy fehérorosz sorsra jusson az ország, amit 2022-ben felszabadítunk a rezsim alól" - mondta Jakab, hozzátéve, hogy nincs az a büntetés, ami eltántoríthatja őket ettől a céltól.

Azt is elmondta, hogy szerinte Kövér László is testi kontaktust alkalmazott vele szemben, sőt a házelnök "büdös bunkózni" is szokott a Parlamentben.

Arra is kitért, hogy tavaly júniusban hasonló okok miatt egy zacskó száraztésztát tett le a miniszterelnök asztalára, de akkor senki nem állta útját.

"Nem tehettem mást, mint hogy azzal a krumplival, amit a Fidesz osztogatott Borsodban és az egész országban immár 10 éve, megajándékozzam a "kedves vezetőt", hogy lássa, milyen az amikor csak ennyire értékelik az embert"

- indokolta a mostani akcióját.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-belgium.jpg

Koronavírus: hamarosan elfogyhatnak a még szabad intenzív osztályos kórházi ágyak Belgiumban

Az ország keleti felében található Liege-ben az intenzív osztályok 60 százaléka foglalt, Brüsszelben ez az arány 50 százalék és az északi országrészben található Antwerpenben szintén növekszik.
MTI, fotó: MTI/AP/Francisco Seco - szmo.hu
2020. október 26.


hirdetés

Hamarosan, mintegy két héten belül elérhetik befogadóképeségük felső határát a belgiumi kórházak intenzív osztályai, amennyiben a koronavírus-fertőzés miatt kórházi ápolásra szoruló betegek száma a jelenlegi ütemben növekszik - közölte a belga egészségügyi minisztérium szóvivője hétfőn.

Yves Van Laethem tájékoztatása szerint Belgiumban kétezer ágy áll rendelkezésre az ország intenzív osztályain, ahol a betegek száma mintegy nyolcnaponta megkettőződik a járvány miatt.

Jelenleg 757-en részesülnek intenzív ellátásban a kórházakban ápolt 4827 ember közül Belgiumban. Van Laethem tájékoztatása szerint négy napon belül meghaladja az ezret az intenzív osztályokon lévők száma.

Hozzátette, az ország keleti felében található Liege-ben az intenzív osztályok 60 százaléka foglalt, Brüsszelben ez az arány 50 százalék és az északi országrészben található Antwerpenben szintén növekszik.

A belga kórházakban az intenzív osztályok kétezer ágya mellett további nyolcezer ágy áll a betegek rendelkezésére - közölte.

hirdetés

A belga közegészségügyi intézet hétfői tájékoztatása szerint a kórházi felvételek száma az elmúlt 24 órában 517 volt, a múlt hét folyamán napi átlagban a 470-hez közelített. Ez 85 százalékkal több az egy héttel korábban feljegyzetteknél. Szombaton 590 embert vittek kórházba a koronavírus súlyos tüneteivel - közölték.

A járvány üteme gyorsul

A 11 millió lakosú országban az egy főre jutó fertőzések aránya Csehország után a második legmagasabb Európában. Az új esetek száma tizenhárom naponta megduplázódik. A múlt héten feljegyzett átlagos napi koronavírus-fertőzésszám meghaladta a 11 ezret, ez az adat alig két héttel ezelőtt nem érte el az ötezret. Az elmúlt egy nap alatt csaknem 12 500 új esetet jegyeztek fel az országban. A szakértők arra számítanak, hogy a hét folyamán a pozitív vírustesztek napi csúcsértéke meg fogja haladni a 20 ezret. A járvány belgiumi megjelenése óta több mint 321 ezer ember fertőződött meg az országban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
corvinus-egyetem-wiki.jpg

Az SZFE melletti kiállásról akartak szavazni a Corvinuson, de a rektor nem engedte

Szerinte ez nem fér bele a működési szabályzatukba.
Fotó: Derzsi Elekes Andor/Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. október 26.


hirdetés

Szolidaritást akart vállalni a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és dolgozóival a Budapesti Corvinus Egyetem Szenátusa, erről egy határozati javaslatot is megfogalmaztak, és egy rendhagyó ülésen szavaztak volna erről. Ám az intézmény rektora ezt megakadályozta - értesült a 24.hu.

A portálhoz eljutott az egyetem dolgozói közötti levelezés, amely szerint Toronyai Gábor szenátusi tag október 6-án küldött egy e-mailt Lánczi András rektornak, amelyben azt írta, hogy a kérdés megtárgyalását támogatja a szenátus tagjainak a harmada, ami az ügyrend alapján szükséges, ezért a rektornak mint a szenátus elnökének össze kell hívnia az ülést.

Lánczi azonban még aznap elutasította a felvetést azzal az indokkal, hogy "a javasolt napirendi téma nem tartozik Egyetemünk Szenátusának hatáskörébe, így a kérést nem áll módomban teljesíteni".

Toronyai és egy másik szenátusi tag, Rosta Miklós azonban felhívta a rektor figyelmét, hogy a szenátus ügyrendje szerint, ha a tagok egyharmada a napirend megjelölésével írásban kezdeményezi a testület összehívását, akkor a szenátus elnöke köteles 15 napon belül összehívni azt.

Rosta azt írta Lánczinak, hogy a döntése súlyosan sérti az egyetemi normákat és alapértékeket, ezért ezt antidemokratikusnak és bizalomrombolónak tartja.

hirdetés

A rektor azonban kitartott korábbi álláspontja mellett, és arra hivatkozott, hogy az egyetem működési szabályzata nem ad felhatalmazást „a hatáskörtől való eltérésre, sőt megerősíti a politikai, ideológiai kérdésektől való távolmaradást”. Toronyai szerint azonban a szenátus ülésén nemcsak a szabályzatban nevesített témákkal lehet foglalkozni, és a testületnek mint az egyetemi demokrácia és önrendelkezés letéteményesének minden olyan kérdésről joga kell legyen véleményt alkotni, amit a tagok indokoltnak tartanak napirendre venni.

A levelezésbe beszállt Kováts Gergely szenátor is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy "ami az SZFE-n történik, az kihat minden egyetemi közösségre, beleértve a Corvinus közösségét is, mert precedenst teremt arra, hogy mit lehet és mit nem lehet megcsinálni".

A rektor válasza erre többek közt az volt, hogy a Corvinuson eddig is lehetett vitaköröket alakítani, ebben az ügyben is lehet, és ezekre bárki elmehet, akár az összes szenátor is. Azt is hozzáfűzte:

"Szerencsére négy évnyi rektorságom a bizonyíték, hogy az Egyetemet igyekeztem távol tartani a politikai csatározásoktól. Miért? Mert az egyetemek – különösen a Corvinus – ki van téve a politikai behatolási szándékoknak. Pl. Gyurcsány miniszterelnök rendszeresen tartott előadást a média bevonásával. A jelenlegi miniszterelnök hányszor is tette ezt?! Sok egyéb példám volna még…"

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!