hirdetés
tuzolto-pornosztar.png

Kiborult a londoni tűzoltóság, mert kiderült, hogy ünnepelt pornósztár „mellékállásban” az egyikük

A 45 éves, gyerekes családapa nem érti, mi a baj ezzel. A parancsnokai még nem döntöttek, hogy kirúgják-e.
The Sun - szmo.hu
2019. augusztus 17.


hirdetés

Úgy tűnik, létezik olyan tűzoltó, aki nem éri be azzal, hogy évente egyszer dögös naptárakban pózoljon. A londoni tűzoltóság egyik szorgalmas, eddig átlagosnak hitt tagja, a 45 éves Peter Donaghey alaposan megdöbbentette kollégáit és főnökeit, amikor kiderült róla, hogy ráérő idejében évek óta felnőttfilmekben játszik.

Donaghey, aki 42 éves barátnőjével, Helen Jenkins-szel és fiával él London közelében, semmi kivetnivalót nem lát másodállásában. Szerinte ő "csak egy átlagos fickó, aki pornófilmekben is játszik."

Nem is kevésben. A The Sun kiderítette, hogy a tűzoltó csaknem félszáz szaftos alkotásban szerepelt, többek között a Csillagok háborúja, a Keresztapa és a Taxi filmek pornóváltozatában. Művésznevét kedvenc színésze, az Oscar-díjas Peter O’Toole ihlette: Peter Oh Tool (ami szabad fordításban valahogy így hangzik: "Peter Oh Szerszám").

A kollégái többsége lazán fogta fel a dolgot, bár állításuk szerint nem is sejtették, hogy Donaghey milyen foglalkoztatott felnőttfilm-színész. Egyikük azt nyilatkozta:

"Először azt hittük, csak kitalálta az egészet, és viccel ezzel a Peter Oh Tool dologgal. Aztán láttuk néhány filmjét. Hát, jót röhögtünk. Mindenesetre úgy látom, elég nagy sztár a szakmában, már csak azt nem értem, hogy marad energiája tüzet oltani."

hirdetés

A főnökség reakciójáért és a tűzoltó fotóiért kérjük, lapozz.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
pofatlan-debreceni-autos-jobbrol-eloz-es-meg-be-is-mutat.jpg

Szabálytalanul, jobbról előzött a debreceni autós, és még be is mutatott a másiknak

„Ehhez kell ám a pofa” – írta a felvétel készítője. Mutatjuk a videót.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 10.


hirdetés

Újabb megdöbbentő videót tett közzé Youtube-on a Budapesti Autósok Közössége.

Egy szabálytalanul érkező, és a másiknak még be is mutató autósról készített felvételt egy kocsi fedélzeti kamerája.

"A helyszín Debrecen, a Hatvan és Bethlen utca kereszteződése.

Szabálytalan jobbról előzés útkereszteződésben (főútvonalra ráhajtás), kerékpársávval ellátott gyalogátkelőn haladók veszélyeztetése, + középső ujj bemutatása"

- írta a Budapesti Autósok Közössége egyik olvasója a videóhoz.

hirdetés

VIDEÓ: A jelenet:

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
ustokos-salgo-fotok-cimkep.jpg

Káprázatos fotókon a hajnali eget átszelő üstökös és a gyönyörű színekben pompázó világító felhők

Kövesligeti István a Salgó Várából kapta lencsevégre a páratlan látványt.
Fotók: Kövesligeti István - szmo.hu
2020. július 09.


hirdetés

Mint arról beszámoltunk, szerda hajnalban két gyönyörű égi jelenségnek is szemtanúi lehettek a szemfülesek.

Hajnali 2-3 óra körül a NEOWISE üstökös szelte át az eget világító felhők kíséretében.

Ezt a gyönyörű látványt örökítette meg képein Kövesligeti István is a Salgó Várából. Fantasztikus fotóit szíves engedélyével közöljük.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
bika-kabrion.jpg

Videón, ahogy egy bika egy kabrió hátsó ülésén utazik

A 400 kilós állat megszökött a gazdájától, aki nem tudta máshogy hazafuvarozni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 09.


hirdetés

Szokatlan látványt filmeztek le a dél-franciaországi Le Cailar nevű településen: valaki egy bikát szállított egy kabrió hátsó ülésén.

Egy autós videózta le a Peugeot 206 Cabrióban utazó állatot, amelyről sokan azt hitték, hogy nem igazi, pedig egy élő bika volt.

A helyi sajtó hamar kiderítette, hogy kinek volt bátorsága így szállítani a bikát. A kabriós férfi elmondta, hogy az állat a sajátja, megszökött a karámjából, és amikor sikerült befognia, nem tudta, hogyan vigye vissza.

Legnagyobb meglepetésére azonban amikor kinyitotta a kocsi ajtaját, a bika magától helyet foglalt a hátsó ülésen. A videó alapján pedig nyugodtan tűrte az utat hazáig.

A férfi azt is elárulta, hogy a Bambino nevű bika hat éves és 400 kilogrammot nyom. Már kiskorától kezdve a férfi családjánál nevelkedett kutyák között, ezért gazdája szerint a bika valójában kutyának érzi magát.

hirdetés

Videón a bika kabriós utazása:

Forrás: tekdeeps.com

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
loch_lomond_pixabay.jpg

197 millió forintért eladó egy sziget tele kengurukkal egy idilli skót tó közepén

Csak néhány kenguru és egy pár szarvas lesz az új tulajdonos szomszédja.
Fotó: Pixabay/M W - szmo.hu
2020. július 09.


hirdetés

20 éve lakatlan az a sziget, amit eladásra kínálnak Nagy-Britannia legnagyobb édesvízű tavának kellős közepén, írja a Metro. A Loch Lomond a Skót-felföld határán van, temérdek szigete közül az Inchconnachan keresi új gazdáját nagyjából egy londoni lakás áráért, vagyis 500 ezer fontért (197 millió forint).

A szigetet csak csónakkal lehet megközelíteni, és az elmúlt két évtizedben az állatokon kívül egyetlen lakója sem volt. Így tökéletes kikapcsolódást nyújt azoknak, akik szeretnének egy kicsit elvonulni a világ zajától.

A 103 hektáros földdarabon a fenyők mellett vidrák, szarvasok és Bennett-kenguruk is élnek. A part mellett áll egy elhanyagolt állapotban lévő faház, amit még az 1920-as években építettek. Az épületet szinte reménytelen felújítani, de jó hír lehet a sziget új tulajdonosának: már megvan az építési engedély egy négy hálószobás új házra, ami mellett gondnoki kunyhót, csónakházat és egy mólót is ki lehet alakítani.

Az Inchconnachant azonban nem lehet ennél jobban átépíteni, mert különleges természetvédelmi területnek számít gazdag vadvilágának köszönhetően.

hirdetés

A hirdetésben elsősorban azoknak ajánlják a környéket, akik kedvelik a vízi sportokat, a természetet, de mindenek előtt a békét, és nem riadnak vissza a magánytól sem.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!