hirdetés
iskolaorseg.jpg

Kiakadtak a tanárok az iskolaőrök fizetésén – 220 ezres bért plusz cafetériát ígérnek a jelentkezőknek

Ennyit keres egy kezdő tanár is. Szerintük nem az iskolaőrök pénze lesz sok, hanem a tanárokat nem becsülik meg eléggé.
Címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. július 09.


hirdetés

Tanári fizetést és plusz cafetériát ígérnek a leendő iskolaőröknek egy idejekorán kikerült rendőrségi hirdetés szerint, amit a Magyar Hang szúrt ki.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság toborzóplakátja a Facebookon jelent meg, ami bár valódi, a főkapitányság tájékoztatása szerint tévedésből, idejekorán jelent meg a közösségi oldalon.

A rendőrség oldalán egyelőre nem közöltek információt a toborzásról, ám a véletlenül kikerült, majd eltüntetett plakátról több dolog is kiderült.

Például az, hogy minimum középfokú (középiskolai, szakiskolai vagy szakmunkás) végzettséggel lehet jelentkezni iskolaőrnek, aki maximum 65 éves lehet, és feltétel az egészségi, fizikai és pszichikai alkalmasság is. Előnyt jelent a rendvédelmi vagy rendészeti képzettség és a nevelői-oktatói tapasztalat, valamint ha a jelentkezőnek állandó lakcíme vagy tartózkodási helye van az adott nevelési-oktatási intézmény közigazgatási területén.

A felvételt nyert jelentkezők augusztus 3-tól a megyei rendőr-főkapitányság objektumában komplex felkészítést kapnak a munkakörrel járó kötelezettségeik teljesítésére. A tanfolyam heti 40 órás lesz és augusztus 30-ig tart.

hirdetés

A hirdetésben az is szerepel, hogy a képzés időszakára, valamint a sikeres vizsga letétele után

bruttó 220 ezer forint havi munkabért garantálnak az iskolaőröknek, emellett évi bruttó 200 ezer forint cafeteriát is kapnak majd.

Mint arra a Magyar Hang is rámutat, az iskolaőröknek kínált fizetés vetekszik egy kezdő pedagógus fizetésével, de az iskolapszichológusok is nagyjából ennyit keresnek.

"Felháborítónak tartom, hogy miközben havi bruttó 220 ezer forintos bért ígérnek egy havi tanfolyam elvégzése után az iskolaőröknek, eközben a felsőoktatásban hat évet eltöltött iskolapszichológusokat a mögöttünk hagyott tanévben bruttó 210 ezer forintért foglalkoztatták. A bérük júliustól a 10 százalékos bérpótlékkal bruttó 230 ezer forintra emelkedik.

A kezdő pedagógusok alapbére jelenleg bruttó 210 ezer forint, ez nem változik, ők is csak a megígért 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlékra jogosultak" - mondta a lap érdeklődésére Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.

Mint mondta, nem az iskolarendőri fizetéssel van a baj, hanem a tanári pálya megbecsültségének hiánya tükröződik a tanári fizetéseken, ráadásul az állami fenntartású iskolák pedagógusai cafetériát sem kapnak. Szerinte az anyagi-erkölcsi megbecsültség hiánya miatt még tovább nőhet a pályaelhagyó tanítók, tanárok száma.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
borkai-zsolt-interju.jpg

„A feleségemmel újra kellett írnunk a kapcsolatunkat” - megszólalt Borkai Zsolt, akiből őstermelő lett

Győr szexbotrányba keveredett korábbi polgármestere a Blikknek elmondta, hogyan éli most az életét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 11.


hirdetés

A világtól elvonultan él, őstermelőként dolgozik a birtokán Borkai Zsolt, Győr szexbotrányba keveredett korábbi polgármestere.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a tavaly őszi önkormányzati választások előtt kompromittáló fotók és videó került nyilvánosságra egy blogon Borkai Zsoltról, Győr fideszes polgármesteréről. A blog írója azt állította, hogy ezeken az látható, ahogy a politikus és társai prostituáltak szolgáltatásait veszik igénybe egy luxusjacht fedélzetén Horvátországban. Borkai először egy családi fotó kiposztolásával reagált a botrányra. Majd nemsokkal később egy nyilatkozatban elismerte, ő szerepel a felvételeken, de közölte, nem lép vissza.

Október 13-án Borkai megnyerte a polgármester-választást, de néhány nappal később bejelentette, hogy kilép a Fideszből és függetlenként folytatja munkáját. Végül november 6-án közölte, hogy november 8-án lemond.

Azóta visszavonult a nyilvánosságtól, 10 hónap után viszont most először a Blikknek adott interjút.

"Őstermelő vagyok, az időm nagy részét ott töltöm, vannak birkáim, lovaim, csirkéim, folyamatosan foglalkozni kell velük. Korán reggel kelek, megetetem az állatokat, de szőlőt is termesztek, a metszéstől a permetezésig mindent én csinálok. Akiknek nagyon sima a tenyerük, ilyenkor rájöhetnek, hogy van kemény munka is a világon. Amikor olimpiai bajnok lettem, vastag volt a kezemen a bőr, most megint ezt érzem"

hirdetés

- mesélte a Blikknek Borkai, aki a lap szerint a felvételek megjelenése után mélypontra került, sokáig ki sem mozdult a házból.

"Azt hiszem, a sportolói múltam miatt tudtam ezt túlélni, de nem hiányzik már a közélet, teszem a dolgom, az élet megy tovább"

- mondta Borkai, akinek már nincs cége, a lapnak pedig úgy fogalmazott, hogy most már nem foglalkozik mással, csak magával és a családjával.

A volt polgármester arra is kitért, hogy a történtek a családját is megviselték.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
sikloernyos.jpg

Meghalt a siklóernyős, aki 20 méter magasból zuhant le Vértesszőlősnél, amikor menteni akarták

A férfi ernyője becsukódott, ő pedig a fák közé zuhant még július elején. Ezt az esést sértetlenül megúszta. Egy mentőhelikopter érkezett a segítségére, de a rotorszele miatt a férfi 20 métert zuhant.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 11.


hirdetés

Meghalt az a siklóernyős, aki egy magas fa tetején akadt fenn még július elején Vértesszőlősnél

- értesült az Index.

A férfi halálhírét a családja jogi képviselője, Tóth M. Gábor is megerősítette.

A férfi ernyője becsukódott, ő pedig a fák közé zuhant Vértesszőlősnél még július elején. Ezt az esést sértetlenül megúszta, ám az ágak fogságából nem tudott kiszabadulni. Egy honvédségi mentőhelikoptert küldtek segíteni, de a szemtanúk szerint az erős rotorszele miatt a férfi lezuhant.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vihar-zivatar-idojaras.jpeg

Riasztást adtak ki felhőszakadás és zivatar miatt, de a hőségre is figyelmeztetnek kedden

A Dunántúlon és a középső országrészben alakulhat ki zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső kíséretében.
Címkép: Unsplash/Lucy Chian - szmo.hu
2020. augusztus 11.


hirdetés

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett főként

a Dunántúlon és a középső országrészben alakulhat ki zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső kíséretében.

Az ország ezen részeire zivatar és felhőszakadás miatt is elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

De a zivatarveszély miatt szinte az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Felhőszakadás miatt Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyékre másodfokú, míg Fejér, Pest, Bács-Kiskun, Tolna, Somogy és Baranya megyékre elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Felhőkép

Forrás: Időkép

hirdetés

Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 32 fok között alakul.

A hőség miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés és Baranya megyékre.

Este fokozatosan csökken a felhőzet, a délután kialakult csapadékgócok elhalnak, ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon hajnalban újra kialakulhat zápor, zivatar - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok idején a szél átmenetileg megerősödhet. Hajnalra általában 14 és 20 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerdán keleten, északkeleten túlnyomóan napos idő várható többnyire kevés gomolyfelhővel, míg nyugaton, délnyugaton erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás. A Dunántúl nyugati felén többfelé, onnan kelet felé haladva egyre csökkenő eséllyel alakulhat ki zápor, zivatar, a Tiszántúlon csapadék nem is valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű.

Csütörtökön napos időre számíthatunk az ország nagy részén kevés, a Dunántúl nyugati felén több gomolyfelhővel, illetve nyugaton délután növekvő fátyolfelhőzettel. A Dunántúl nyugati felén helyenként zápor, zivatar várható, másutt csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 32 fok között valószínű.

Pénteken Északkeleten általában kevés felhő, napos idő várható, másutt sok magasszintű felhő mellett erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre van kilátás, és több helyen valószínű zápor, zivatar, nyugat felé haladva növekvő eséllyel. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 32 fok között valószínű. A Dunántúlon lesz napközben a hűvösebb.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szvetlana-tyikhanovszkaja-feherorosz-valasztasok-mti-epa.jpg

Litvániába menekült a fehérorosz ellenzéki elnökjelölt, nem fogadja el a választás eredményét

Szvjatlana Cihanouszkaja egyik kampányképviselője szerint a politikusnak nem volt más választása.
MTI, Címkép: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics - szmo.hu
2020. augusztus 11.


hirdetés

Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt elhagyta Fehéroroszországot, és Litvániában tartózkodik - írta Linas Linkevicius litván külügyminiszter a Twitteren kedden, hangsúlyozva, hogy

Cihanouszkaja Litvániában biztonságban van.

Olga Kovalkova, Cihanouszkaja egyik kampányképviselője a Tut.by hírügynökségnek elmondta, hogy az ellenzéki elnökjelölt külföldre távozását a fehérorosz hatóságok bonyolították le. Kovalkova azt mondta, hogy

a politikusnak, aki a korábban őrizetbe vett stábfőnökével, Marija Morozzal együtt utazott el, "nem volt más választása", de "csapatának egy része továbbra is túsz marad".

Maga Cihanuouszkaja a YouTube-on videoüzenetet tett közzé, amelyben arról beszélt, hogy "önként" hozta meg "nagyon nehéz" döntését, amit azonban konkrétan nem indokolt meg.

hirdetés

"Tudom, hogy sokan megértenek, sokan elítélnek és sokan meggyűlölnek. De tudják, ne adja Isten, hogy bárki ilyen választás elé kerüljön, mint én"

- mondta a szemmel láthatóan erősen felzaklatott állapotban lévő asszony.

"Ezért, emberek, arra kérem önöket, hogy vigyázzanak magukra. Egyetlen élet sem ér annyit, mint ami most történik" - tette hozzá a jelölt, aki elismerte hogy "gyenge nő" maradt, holott úgy gondolta, hogy a kampány megedzette.

Hétfőn Valerij Vakulcsik, a fehérorosz Állambiztonsági Bizottság (KGB) vezetője bejelentette, hogy 120 fős egységet rendelt ki az egyesült ellenzéki kampánystáb védelmére, mert úgy értesültek a testülettől és egy elfogott üzenetből is, hogy merénylet készül Cihanouszkaja ellen.

A politikusnőt csapata azóta nem tudta elérni, hogy hétfőn elhagyta a választási bizottság épületét. Az ellenzéki elnökjelölt azért kereste fel a hivatalt, hogy több választókerületben a szavazatok újraszámlálását vagy a voksolás megismétlését követelje. Az ellenzéki jelölt bizalmasai elmondták: megpróbálják elérni, hogy újraszámlálják a leadott voksokat azokban a szavazókörzetekben, ahol problémák merültek fel. Egyúttal szeretnének tárgyalni a hatóságokkal a hatalom békés átadásáról, de ha kell, készek hosszú távra az utcákra vonulni, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.

A választási bizottság előzetes eredményei alapján Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő államfő 80,08 százalékot, míg Cihanouszkaja 10,9 százalékot szerzett a vasárnapi elnökválasztáson. A részvételi arány 84 százalékos volt. A végeredményt augusztus 14-én teszik közzé.

Cihanouszkaja választási csalásra hivatkozott, és leszögezte: nem fogadja el a hivatalos eredményeket, és saját magát tartja a választás győztesének.

A 37 éves angoltanárnő, aki néhány hét alatt vált a fehérorosz ellenzék vezéralakjává, egy korábbi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy hazájában marad, és tovább küzd a hatalom ellen. Két gyermeke már külföldön tartózkodik, férje Szjarhej Cihanouszki, kormánykritikus vlogger börtönben ül. A litván külügyminiszter hétfőn aggodalmát fejezte ki az asszony biztonságáért.

Litvánia, amely - Fehéroroszországhoz hasonlóan - egykor szovjet tagköztársaság volt, ma az Európai Unió és a NATO tagja. Az ország gyakran ad menedéket a fehérorosz vagy az orosz ellenzék tagjainak.

Vasárnap és hétfő este országszerte erőszakos tüntetések robbantak ki. Ezekben legkevesebb egy tiltakozó életét vesztette, sokan megsebesültek, és ezreket őrizetbe vettek. Cihanouszkaja provokációtól tartva közölte, hogy nem vesz részt a megmozdulásokon.

Lukasenka ellenfelei keddre országos sztrájkot hirdettek az állami szférában, hogy megbénítsák a hatalmi rendszer működését.

A 65 éves Lukasenka 1994 óta irányítja Fehéroroszországot, és sorozatban hatodik mandátumát nyerte el. Az idei kampányidőszakban két ellenzéki elnökjelöltet, köztük Cihanouszkaja férjét bebörtönözték, és számos ellenzéki aktivistát őrizetbe vettek. A voksoláson nemzetközi megfigyelők nem vettek részt, kivéve a szovjet utódállamok többségét tömörítő Független Államok Közösségének megfigyelőit, akik elégedetten nyilatkoztak a választási folyamatról. Az államtól független felmérések a jelenlegi eredménnyel szögesen ellentétes képet festettek. Ezek szerint Cihanouszkaja 70 százalékos támogatottságot élvezett, míg Lukasenkára mindössze 10 százalék szavazott.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!