hirdetés
gyikzen.jpg

Kevesen játszanak így hiphopot: íme a Gyík zenekar legújabb dalai

A teljesen egyedi stílust képviselő csapat friss EP-jén egyik szám fülbemászóbb, mint a másik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2016. június 21.


hirdetés

A Gyík zenekar most megjelent háromszámos anyaga a Lónak a kaszát címre hallgat, másfél évvel ezelőtti nagylemezük óta először jelentkeztek új dalokkal. Az együttes védjegyének számító loopolt beatbox ezúttal még erősebb szerepet kapott, valamint a hangzás is groove-osabb lett. Ehhez jönnek hozzá Nagy Viktor szokásosan remek szövegei, a Delphoi című számban pedig Takáts Eszter is énekel.

Íme az EP:

A lemez beharangozásaként nemrég egy videoklip is megjelent a Huszonhetes című dalhoz, ez itt látható:

Valamint készült videointerjús trailer is az EP-hez:

A Gyík zenekar legközelebb június 25-én a játszik a Fishing on Orfűn, a Víziszínpadon és a Borfaluban is. Részletek a Facebook-oldalukon.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
alarcos-enekes-valtoznak-a-szabalyok.jpg

Így változnak a szabályok vasárnaptól az Álarcos énekesben

A párbajozók számán módosítottak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Február 9-én indult az RTL Klub új szórakoztató műsora, az Álarcos énekes.

Ez a világ egyik legsikeresebb új formátuma, a The Masked Singer magyar változata.

Egy héttel később megjelent a konkurens csatorna, a TV2 hasonló, álarcban éneklős showműsora is, a Nicsak, ki vagyok?

A két műsor a vasárnap esti műsorsávban fut, egymás ellen indította őket a két rivális csatorna.

Az Álarcos énekes a múlt hétvégén a kereskedelmileg fontos célcsoportban, a 18-49 évesek között 23,5 % közönségarányt hozott, míg a Nicsak, ki vagyok? abban az idősávban, amikor együtt futott a két műsor, 14,9 %-os közönségaránnyal került adásba.

hirdetés

Az RTL Klub műsorát 420 ezren nézték a 18-49 évesek körében, ez valamennyivel kevesebb, mint az első adás nézettsége. A Nicsak, ki vagyok?-ra pedig 315 ezren voltak kíváncsiak.

A számok a teljes lakosságot nézve: 1.070 000 illetve 855 ezer.

A SorozatWiki információi szerint vasárnaptól szabályváltozás lesz az Álarcos énekesben.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
zongora.jpg

Liszt Ferenc szépunokájának olyan a keze és úgy is zongorázik, mint világhíres szépapja

Michael Andreas Häringer csodagyerekként nyolc évesen már komponált is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Michael Andreas Häringer játékát sokan csodálják máris, közösségi oldalának közel egymillió követője van. A fiatal zongorista már nyolc évesen komponált és csodagyerekként ismerték.

A fiúnak még a keze is olyan, és úgy is zongorázik, mint világhíres szépapja Liszt Ferenc.

A Michael Barcelonában született, de családja német származású. Szüleinek semmi köze nem volt a zenéhez, így nagyon meglepődtek, mikor kiderült, hogy a gyerekük ekkora tehetség.

Az ifjú zongorista elmondta, hogy már 2-3 évesen is sokat énekelt, majd egy olyan iskolába került, ahol volt gyerekkórus. Ott látta meg, hogyan zongoráznak a tanárok, és onnantól kezdve ő is zenélni szeretett volna. Hamar kiderült, hogy mennyire kitűnően zongorázik. Nyolc évesen már a barcelonai konzervatórium hallgatója lett és hat év helyett négy év múlva el is végezte az iskolát. Azóta számos fellépése volt, de Magyarországon még nem adott koncertet.

Bár kedvence a klasszikus zene, ám a moderneket is szereti, és szívesen komponál ilyeneket is. A zongora mellett hegedül, táncol és klipeket is készít.

hirdetés

Egy brazil tévé készített vele egy interjút, ekkor tudta meg, hogy rokoni szálak fűzik a legendás magyar zenészhez. Liszt ugyanis egy nála jóval fiatalabb tanítványába lett szerelmes, és ebből a kapcsolatból született gyerek volt Michael egyik őse.

A szépunokát nagyon érdekli Liszt munkássága, rengeteget olvas róla, és érdeklődik utána.

VIDEÓ: Az RTL Fókusz beszámolója

Liszt Ferenc - II. Magyar rapszódia

Billie Eilish - James Bond No Time To Die

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
Billie-Eilish.jpg

Rekordot döntött az új James Bond-film főcímdala

Billie Eilish - No Time to Die című dala az Adele által énekelt Skyfall főcímdalt is lekőrözte.
MTI - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Minden más James Bond-főcímdalnál többet adtak el az első egy hétben Nagy-Britanniában Billie Eilish No Time To Die (Nincs idő meghalni) című számából, a legújabb Bond-film címadó dalából, amely a 007-es kaland- és akciófilmek főcímdalai közül másodikként került a brit slágerlista élére.

Az amerikai alternatív popénekes által előadott főcímdalt 90 ezer eladott lemeznek megfelelő mennyiségben vásárolták meg a brit rajongók különféle formában, benne 10,6 millió alkalommal streamelve. A Skyfall főcímdalát Adele előadásában 84 ezer lemeznek megfelelő mennyiségben adták el az első héten 2012 októberében, az egyetlen másik olyan 007-es főcímdal pedig, amely a brit sikerlista élére került, 70 ezer lemez-egyenértékben kelt el 2015-ben. Ez a Spectre - A Fantom visszatér Writing's On The Wall című főcímdala volt Sam Smith előadásában.

Billie Eilish tehetségét február elején négy Grammy-díjjal ismerte el az amerikai lemezakadémia, a Brit Awards keddi londoni gáláján pedig a legjobb nemzetközi női előadó díját vehette át az énekesnő.

A 18 éves Eilish a legfiatalabb énekes, aki a James Bond-filmek 57 éves történetében címadó dalt ad elő.

hirdetés

A dalt Billie írta testvérével Finneas O'Connell-lel, akivel tavaly adta ki When We All Fall Asleep, Where Do We Go? című első albumát, amelyet két Grammy-díjra jelöltek.

A legújabb, Daniel Craig főszereplésével forgatott Bond-filmet április 8-án mutatják be a hazai mozik 007 Nincs idő meghalni címmel.

Billie Eilish - No Time To Die

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
hutlen.jpg

Klippremier: Az EDDA legendás dalát dolgozta fel a Superstereo

A hűtlen című dal feldolgozása elég menőre sikerült.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Az EDDA legendás dalát a „A hűtlen”-t mindenki ismeri, és aki nem, az most garantáltan örökre megjegyzi. A „Bent a neved” és az „Utolsó szelfi” című slágerek szerzőpárosa, a Superstereo feat. Dé formáció újraértelmezték a rock himnuszt, és egy modern, elektronikus feldolgozást készítettek belőle. A „Hűtlen” modern kiadása a bulizók kedvencévé válhat, hiszen Pataky Attila jól ismert sorait énekelhetik táncolós, pörgős zenére.

„Mindkettőnknek régóta nagy kedvence volt az EDDA ikonikus szerzeménye, ezért átformáltuk a stílusunkra. Szeretnénk, hogy a fiatalabb generáció is annyira megszeresse a dalt, mint mi”

– mondta Superstereo, azaz Laskai Viktor.

Pataky Attila örömmel járult hozzá, hogy új köntösben népszerűsítsék az EDDA-dalt.

Az énekes-producer duónak rengeteg jól megjegyezhető sláger fűződik a nevéhez, amelyeket rádiók és zenecsatornák egyaránt játszanak. „7 lépés” című klipjüket egymillióan, a „Bent a neved” című megahitet 20 millióan látták a Youtube-on, „Vakvilág”, „Hajnal” és „Hotelszoba” című alkotásaik is egyre népszerűbbek a közönség körében.

hirdetés

VIDEÓ: SuperStereo feat. Dé - Hűtlen

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!