hirdetés
bmw-baleset.png

Kettészakadt a BMW, miután 180-nal villanyoszlopnak csapódott a húszéves sofőrrel

A zirci sofőrön már nem lehetett segíteni, utasa azonban életben maradt, bár súlyosan megsérült. A kocsi a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 19.


hirdetés

Meghalt a fiatal sofőr, aki autójával villanyoszlopnak csapódott tegnap Eplény közelében a 82-es főúton. Az RTL Klub híradója úgy tudja, a megengedett sebesség kétszeresével, körülbelül 180-nal száguldott, amikor a kocsi lesodródott az útról.

A 20 éves zirci sofőrön már nem lehetett segíteni. Egyik ismerőse azt mondta, építkezéseken dolgozott, a kocsira gyűjtött, amit pár hónapja vásárolt. Jogosítványát is ekkor szerezte meg.

Utasa ugyan túlélte, de súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

A kocsi gyakorlatilag teljesen kettészakadt az ütközés erejétől, a sofőr felőli oldalból alig maradt valami. Egyelőre nem tudni, miért sodródott le az útról.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
nyiregy-baleset.png

Fiatal anyuka halt meg a nyíregyházi mentőbalesetben - párja már a lánykérésre készült

A 31 éves Heninek esélye sem volt túlélni az ütközést, szerelme, a sofőr zúzódásokkal megúszta.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 15.



Szörnyű tragédia történt hétvégén Nyíregyházán: mentővel karambolozott egy autó, a balesetben egy 31 éves nő meghalt.

A baleset a Pazonyi út és a Törzs utca lámpás kereszteződésében történt. A Renault Cliót vezető sofőr nem vette észre a megkülönböztető jelzést használó mentőautót, eléhajtott a kereszteződésben, írja a Blikk. A lap úgy tudja, a szürke autó zöld jelzésen haladt, amikor ütköztek.

Nemcsak a kocsi, de a mentőautó is totálkáros lett, még a kerekei is kitörtek a helyükről.

A Blikk megszólaltatta a Renault sofőrjét, Dominikot, Henrietta párját. Azt mondta: a mentő nem használta a szirénáját, csak a fényjelzést, ezt pedig nem is látták.

Ő maga zúzódásokkal ugyan, de túlélte a balesetet, azonban

szerelme a helyszínen meghalt. Mint kiderült: meg akarta kérni a kezét.

Lánya halálhírére Heni édesanyja sokkot kapott, a nő testvére pedig teljesen kikészült, miután a baleset helyszínén holtan látta, mondta el a lapnak egy ismerősük.

Heni korábban néhány évig házasságban élt kislánya apjával, ám később elváltak. A férfi Angliában volt a tragédia pillanatában, de volt párja halálhírére azonnal hazajött.

A rendőrség eljárást indított, egyelőre vizsgálják, kinek a hibájából történt a baleset. A mentők arról tájékoztatták a Blikket, hogy kollégájuk vasárnap este egy sztrókos esethez sietett, az autóban használta a megkülönböztető jelzést.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
baleset-rtl.jpg

Nem hívták időben a mentőket, meghalt a beosztottjuk

Mire a férfi kórházba került, már nem lehetett megmenteni az életét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 15.



Segítségnyújtás elmulasztásával vádolják egy szombathelyi üzem két korábbi vezetőjét. Az ügyészség szerint két éve, amikor a férfi munka közben összeesett, felettesei nem a mentőket hívták, hanem az apját. Később pedig, amikor leállt a szíve, a portással hívatták fel a 112-t. Mire a férfi kórházba került, már nem lehetett megmenteni az életét - hangzott el az RTL híradójában.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
buntetes.jpg

Brutális gyilkosságért ítélték el 15 éves korában, novemberben szabadulhat feltételesen

Ha felnőtt korú lett volna életfogytiglant kap.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 15.



Már majdnem annyi időt töltött börtönben, mint amennyit szabadon, és még csak huszonnyolc éves. Novemberben feltételesen szabadulhat a Muki néven ismert K. András. Brutális gyilkosság miatt ítélték el, ha felnőtt korú lett volna életfogytiglant kap - hangzott el az RTL híradójában. Muki, a makói rém fához kötözte, majd megerőszakolta a 18 éves lányt. Másnap visszament a színhelyre, benzinnel lelocsolta és felgyújtotta őt. A lány teste 60 százalékban megégett, pár héttel később meghalt.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
ramon-kagie-iSwzfjgD3uU-unsplash-1000x751.jpg

Túl sokat mutató bikinije miatt tartóztattak le egy fiatal nőt a Fülöp-szigeteken

A helyiek felháborodtak a kihívó szerelésén, ők hívtak rendőrt. A nő azzal védekezett, hogy a fürdőruhája egyfajta művészeti forma. A rendőrség szerint viszont közszeméremsértő.
Címkép: illusztráció (Unsplash) - szmo.hu
2019. október 15.



Lin Csu-Cseng, barátjával a Fülöp-szigeteken nyaralt, a strandra pedig egy igen kihívó, szinte csak zsinórokból álló fürdőruhát választott. A Mirror brit lap azt írja, a megjelenésével közszeméremsértést követett el, ezért a helyi rendőrség letartóztatta és megbírságolta a 26 éves tajvani nőt.

Csu-Cseng-et a szálloda személyzete figyelmeztette ruhaválasztásának átgondolására,

a fiatal nő azonban két egymást követő nap is a kihívó szerelésben jelent meg a strandon, a felháborodott helyiek pedig rendőrt hívtak rá a második nap.

A kiérkező rendőrök előbb kötelezték Csu-Cseng-et, hogy vegye fel nadrágját és egy pólót, majd bevitték őt és a barátját a kapitányságra.

A fiatal nő azzal védekezett, hogy a fürdőruhája egyfajta művészeti forma, ami önbizalmat ad neki és segíti a szabad önkifejezésben.

Hozzátette, hogy hazájában teljesen természetes, hogyha valaki ilyen fürdőruhát vesz fel.

A rendőrök közszeméremsértésért nagyjából 15 ezer forintnak megfelelő fülöp-szigeteki pesóra büntették a nőt, ám szabadon távozhattak a barátjával együtt.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!