hirdetés
labor.jpg

Kétszáz magyar egészségügyi dolgozó mehet tesztelni Szlovákiába

A hétvégén a teljes lakosságot meg akarják szűrni, de nincs elegendő szakképzett ember hozzá. Tőlünk ötven embert kértek, de Szijjártó Péter ennek négyszeresét ígérte.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 30.


hirdetés

Bár ötven magyar egészségügyi szakembert kértek, mégis kétszáz mehet Szlovákiába segíteni

- ez derült ki Ivan Korčok szlovák kül- és EU-ügyekért felelős miniszter Twitter-bejegyzéséből.

Mint mi is megírtuk,

Szlovákia úgy döntött, hogy leteszteli a teljes lakosságát.

hirdetés

A hétvégi akcióhoz azonban kevés a saját szakemberük, ezért kértek segítséget, többek között Magyarországtól is. Szijjártó Péter külügyminiszter pedig a kért létszám négyszeresét ajánlotta fel. A magyar szakemberek Komáromban, Léván, Nyitrán és a Kassa melletti Tőketerebesen segítenek majd - írja a szlovák miniszter.

A bejegyzést a 444.hu vette észre. A portál a magyar kormányt megkérdezte a hír kapcsán, nem tartják-e problémásnak a kétszáz dolgozó kiküldését, mikor idehaza is leterhelt az egészségügyi rendszer, de eddig nem kaptak választ.

Pénteken Zuzana Caputová szlovák államfő találkozott a szlovák hadsereg vezérkari főnökével és a tesztelési projekt vezetőjével, majd kijelentette:

nincs megfelelően előkészítve Szlovákia lakosságának hétvégi tesztelése a koronavírusra, különösen a szükséges egészségügyi személyzet hiányzik.

A szlovák kormány döntése szerint az országos tesztelést, amelyre szombaton és vasárnap kerül sor, a hadsereg fogja levezényelni. "Úgy tájékoztattak, hogy a minták levételéhez szükséges egészségügyi csapatoknak csak mintegy 60 százaléka kész a munkára mindkét hétvégi napon" - mondta Zuzana Caputová. Szerinte ez azt jelenti, hogy több százezer embert nem fognak tudni letesztelni. Az államfő ezért azt javasolja, hogy a tesztelést csak azokon a helyeken végezzék el, ahol minden szükséges feltétel megvan ehhez. Az egészségügyi személyzet hiányára az utóbbi napokban már több nagyváros önkormányzata és az orvosi kamara is felhívta a figyelmet.

A legfrissebb adatok szerint Szlovákia egész területén mintegy 4900 tesztelőhelyet alakítanak ki. Mintavételt csak szakképzett egészségügyi dolgozók végezhetnek, akikből azonban hiány van az országban.

A szlovák hatóságok ezért az elmúlt napokban több ízben is felszólították a külföldön dolgozó szlovák orvosokat és nővéreket, hogy térjenek haza és segítsenek a tesztelésnél.

Csehországban mintegy háromezer szlovákiai orvos dolgozik, míg a nővérek száma ennek duplája. A cseh sajtó szerint azonban csak néhány tucatnyian jelentkeztek, hogy készek segíteni a szlovákiai tesztelésnél. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerint a hétvégére 50 osztrák medikus is érkezik Szlovákiába, hogy segítse a munkát.

"Továbbra is bizalommal vagyunk a szlovák egészségügyi dolgozók iránt és bízunk abban, hogy a tesztelés lebonyolítását segítők száma a nap folyamán még emelkedni fog" - írta a Facebookon megjelent bejegyzésében Igor Matovic szlovák kormányfő. Matovic csütörtökön

megemelt, ezereurós jutalmat ígért mindazoknak, akik mindkét napon segíteni fogják a tesztelést.

Amennyiben az országos tesztelés kudarcot vallana - fejtette ki Matovic - nem marad más hátra, mint bevezetni az országos karantént. Ezt azonban senki sem szeretné - jegyezte meg.

A tesztelésen való részvétel önkéntes. Akinek negatív lesz a tesztje, azokra a jövő héten már nem fog vonatkozni a kijárási tilalom.

A tesztelést a múlt hétvégén próbálták ki a járvány által leginkább sújtott négy észak-szlovákiai járásban. A tesztelésen 141 ezer ember vett részt, a számba vehető lakosok 90 százaléka, amit a kormány sikernek minősített. A tesztek 5594 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést - írja az MTI.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
v-naszalyi-marta-polgarmester.jpg

Demeter Szilárd miatt szerződést bont a budavári önkormányzat a Petőfi Irodalmi Múzeummal

Addig nem hajlandóak támogatni az intézményt, amíg azt Demeter Szilárd vezeti - jelentette ki V. Naszályi Márta, Budapest I. kerületének polgármestere.
Fotó: V. Naszályi Márta/Facebook - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

Szerződést bont a Petőfi Irodalmi Múzeummal (PIM) Budapest I. kerületének önkormányzata az intézmény igazgatójának botrányos publikációja miatt - jelentette be V. Naszályi Márta polgármester a Facebookon.

Mint megírtuk, Demeter Szilárd kormánybiztos hatalmas felháborodást váltott ki az Origón közzétett írásával, amelyben Soros György gázkamrájának nevezte Európát. Ezután sorra jelentek meg a tiltakozások, ezért Demeter Szilárd egy nappal később visszavonta az írást és törölte magát a Facebookról. Mostanra már számos politikus és közéleti szereplővel együtt több ezren követelik a miniszteri biztos lemondását.

Budavár önkormányzata a történtek miatt úgy döntött, felbontja a szerződését a PIM-mel. V. Naszályi Márta egy Facebook-posztban indokolta meg a lépést.

"Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatója pénteken olyan írást jelentett meg, amelyben Európát 'Soros György gázkamrájának' nevezte. Bár Demeter visszataszító írását főnökei nyomására azóta tessék-lássék visszavonta, azonban a Budavári Önkormányzat elfogadhatatlannak tartja, hogy olyan ember vezette intézménnyel legyen szerződése, aki népirtást tagad vagy relativizál. A PIM igazgatója ezzel nemcsak az áldozatok emlékét sértette meg, hanem minden jóérzésű magyar embert"

hirdetés

- írja a polgármester.

Hozzáteszi, hogy a szerződést egyébként az önkormányzat új vezetése a korábbitól örökölte, évi egymillió forinttal támogatja a PIM által működtetett Mesemúzeumot. A Mesemúzeum épülete ráadásul az önkormányzaté, amelyet eddig ingyen bocsájtott a PIM rendelkezésére.

"A programmal szemben nincsen kifogásunk, azonban a Budavári Önkormányzat addig nem hajlandó a PIM-et támogatni, amíg azt Demeter Szilárd vezeti. A másik, szintén ingyenes használatba adott helyiségben működő Kortárs Irodalmi Műhelyt a jövőben az önkormányzat kulturális csapata működteti majd"

- jelentette ki V. Naszályi Márta.

Log into Facebook

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
coronavirus-4914028_1920.jpg

Hol kaphatjuk el a koronavírust, mennyire és mikor fertőzünk? - ez is kiderül egy új tanulmányból

Egy új kínai tanulmány teljes képet fest arról, hogy mikor fertőzünk, milyen eséllyel adjuk tovább a koronavírust, illetve, hogy mi történik a vírussal otthon a háztartásokban.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

Az új kínai tanulmány a rangos Science magazinban jelent meg. Sok korábbi eredmény mellett teljes képet fest arról, hogy mikor fertőzünk, milyen eséllyel adjuk tovább a koronavírust, illetve, hogy mi történik a vírussal otthon a háztartásokban.

A tanulmány főbb megállapításait a Virológia Pécs ismertette. A fertőzési esély átlagosan a háztartásokban 7,2%, háztartáson kívüli családi kontaktoknál 1,7%, szociális/baráti kapcsolatok esetében 0,9%, míg a közösségi,utcai kontaktok esetében 0,4%.

Ezek az adatok is alátámasztják, hogy a zárt helyeken, hosszabb időn át történő érintkezés a legkockázatosabb.

Az elsődleges fertőző egyén fertőzése a kontaktokon átlagosan 5-8 nap után jelentkezett. A fertőzési események 63%-a a tünetek megjelenése előtt zajlott le.

Tehát a kezdeti tünetek megjelenése előtt már fertőzhetünk. A leginkább fertőző időszak a tünetek megjelenése előtti és a tünetek megjelenésének ideje.

hirdetés

A SARS-CoV-2 vírus átadása a közelség, zárt helyek és a szociális interakciók növekedésének számának összefüggésében nő. A kutatók leírták, hogy a közösségi terjedést korlátozó intézkedések leginkább a háztartásokba helyezték át a járvány terjedését.

Nagyon fontos az ünnepek közeledtével, hogy értsük a legfőbb szabályokat – maszkviselés, távolságtartás, kézmosás, közösség kerülése - írta a szakmai lap.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
orban-viktor-beszed-mti-miniszterelnoki-sajtoiroda.jpg

Orbán Viktor Schulznak: „Németországnak nem pénzébe kerül Magyarország uniós tagsága, hanem pénzt keres rajtunk”

A miniszterelnök szerint a német szociáldemokrata párt volt elnöke és sok más német politikus úgy tesz, mintha ők pénzt adnának a szegényebb országoknak, és nettó befizetők lennének, pedig éppen fordítva igaz.
MTI, fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

Az örökölt nyugati (gazdasági) versenyelőny csökken, mert Közép-Európa felzárkózik, és a 2020-as évek végére beáll az egyenlő versenyhelyzet, "addig is több önuralmat kérünk Schulz úrtól és elvbarátaitól" - közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a német szociáldemokrata párt volt elnökének címzett válaszában. Hozzátette: Martin Schulz éveken át támadta Magyarországot, mert megvédi határait, és nem fogad be bevándorlókat. "Pedig a két dolog közötti összefüggés nyilvánvaló" - jegyezte meg.

Orbán Viktor az MTI-hez eljuttatott levélben arra reagált, hogy Martin Schulz a Deutschlandfunk rádióban a sajtó elnyomásával, antiszemitizmussal és haszonleséssel vádolta Magyarországot.

Válaszában leszögezte: Martin Schulznak nincs igaza, mert állításával ellentétben a magyar sajtó szabadabb és sokszínűbb, mint a német.

"Antiszemitizmus ügyben pedig elképzelhetetlen Magyarországon az, ami Németországban ma is megtörténhet, zsidó személyek nyílt zaklatása és bántalmazása" - írta a miniszterelnök.

hirdetés

Hozzátette: Martin Schulz éveken át támadta Magyarországot, mert megvédi határait, és nem fogad be bevándorlókat. "Pedig a két dolog közötti összefüggés nyilvánvaló" - jegyezte meg.

A kormányfő szerint Martin Schulz "legnagyobb lódítása" az uniós pénzalapokra vonatkozik.

"Schulz és sok más német is úgy tesz, mintha ők pénzt adnának a szegényebb országoknak, és nettó befizetők lennének. Pedig éppen fordítva igaz: ők az egységes piacnak nevezett európai gazdasági rendszer nettó haszonélvezői. Az egységes piacon megtermelt profitjuk egy részét adják vissza a többi tagállamnak az Európai Unió költségvetésén keresztül, aminek nagyobbik része ismét náluk szokott kikötni"

- közölte.

Ez az európai gazdasági erőviszonyok realitása, és nekünk ezzel kell együtt élni - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint

"súlyos hipokrácia, ha egyes német politikusok azt várják tőlünk, hogy ezért még hálásak is legyünk".

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
muller-cecilia-koronavirus.jpg

Müller Cecília: Ha minden szabályt betartunk, az ünnepeket a családhoz közelebb tölthetjük el

Az operatív törzs mai tájékoztatóján arról is szó volt többek között, hogy a kormány december elején dönt majd arról, milyen korlátozások lesznek érvényben az ünnepek alatt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

Hétfőn is megtartotta szokásos napi tájékoztatóját az operatív törzs. Müller Cecília közölte, hogy Magyarországon jelenleg 78 kórházban látnak el koronavírusos betegeket. Ezek közül a debreceni, a Szabolcs és Borsod megyei, a Semmelweis Egyetem, illetve a Dél-pesti Centrumkórház a leginkább terhelés alatt lévő intézmények.

"Rendkívüli erőfeszítéssel, de bírja az ellátórendszer"

- fogalmazott az országos tisztifőorvos.

Beszélt arról is, hogy a kormányzat december elején dönt majd róla, hogy milyen szabályok lesznek érvényben az ünnepek alatt. Majd hozzátette, hogy a járványgörbék egyfajta lassulását tapasztalják, így reménykednek benne, hogy rövidesen javuló tendenciáról számolhatnak be.

“Ha minden szabályt betartunk, az ünnepeket a családhoz közelebb tölthetjük el”

hirdetés

- fogalmazott.

Müller Cecília a nyugdíjasoknak üzenve azt mondta, az idősek lehetőleg a számukra kijelölt vásárlási sávot vegyék igénybe.

Az országos tisztifőorvos kitért a legfrissebb járványadatokra is. Hangsúlyozta, hogy a PCR mellett már az antigén gyorstesztet is bőséggel használják a szakemberek. Ezzel szerinte jelentősen sikerült lecsökkenteni azt a várakozási időtartamot, amíg a háziorvos által megrendelt mintavétel megérkezik.

Elmondta, hogy az elhunytak száma 151 fővel emelkedett, ami szerinte egy viszonylag magas szám, ám a fertőzöttek növekedésével számítani kell rá, hogy az elhunytaké is nőni fog. Az országos tiszti főorvos ugyanakkor kiemelte azt is, hogy ismét több tízezerrel nőtt a gyógyultak száma, ami “óriási eredmény”.

Szerinte gyógyultnak az tekinthető, aki már 3 napja tünetmentes, és a tünetei megjelenésétől számított 10 nap eltelt. Elhangzott, hogy a járvány kezdete óta zajló mintavételek száma ma már 1 648 022-re tehető.

Müller Cecília kiemelte, hogy jelenleg 666-an szorulnak lélegeztetésre.

Az operatív tájékoztatott arról is, hogy a hétvégén összesen 1258-an szegték meg a kijárási tilalmat.

Log into Facebook

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!