hirdetés
photographs_of_nyc_s_underbelly_in_the_1890s_6.jpg

Két-három család is osztozhatott egy földalatti odún a reformkorban

Ha szörnyülködsz a mostani albérletárakon, nézd meg, mennyit fizettek egy lyukért annak idején...
Orosz Emese cikke, címkép: Jacob August Riis fotója - szmo.hu
2019. október 02.


hirdetés

Sok fiatalnak évek óta egyre nagyobb problémát okoz az albérletárak megállíthatatlan növekedése. Ha azonban kicsit a múltba tekintünk, rájöhetünk, hogy régen még rosszabb volt a helyzet. Sok esetben egy pincelyuk bérleti díja is felemésztette a dolgozó ember fizetésének nagy részét. Akinek viszont saját bérháza volt, az régen is kiskirályként élhetett.

Egy úri lakás bérlése, 8-10 szobával az első emeleten, hozzátartozó istállóval és egyéb melléképületekkel, jól elérhető, rendes helyen évente 1200-2500 forintba került. Az első emeleti lakások voltak a legdrágábbak. Egy hasonlóan tág lakás bére a második emeleten már csak 1000 és 2000 forint között mozgott. (A forinton itt az ún. konvenciós forint (németül Gulden) értendő.)

Andrássy (Sugár) út 104., az Erdődy-villa emeleti szalonja (1878)

A átlagpolgárok, illetve tisztviselői fizetésből élő emberek számára nagyjából egy fele ekkora, 4-5 szobás lakás volt megfizethető, ami után évi 300-1000 forint bért fizettek.

Ahogy manapság, úgy anno is emelhette az árakat a szép kilátás. Az udvari- és a külvárosi lakások bérleti díja viszont akkor is olcsóbb volt.

Ma is sokan vannak, akik lakás helyett csak egy szoba bérlését engedhetik meg maguknak. A reformkorban ha valaki minimálisan bútorozott szobát vett ki, akkor havi 10-20 forinttal számolhatott. Ez éves szinten 120-240 forintos lakbérnek felelt meg.

Polgári lakás ebédlője (1890)

Voltak persze ennél olcsóbb bérelhető, pincelyukak is. Ha az éves 100-160 forintos lakbért egyedül nem tudták kifizetni, 2-3 család is osztozhatott egy-egy földalatti odún. Erről Kossuth Lajos „Halottas házak" című vezércikke is beszámol 1841-ben:

„Azok a földalatti pincelyukak, hová hó- és esővíz befoly, melyeknek nedves gőzében két, három család minden leheléssel mérget szí s e méregért mégis 2-3 forint házbért kénytelen hetenkint a szívtelen gazdá­nak fizetni…"

Jacob August Riis fotója az amerikai nyomorról (1880) - Pest-Budán sem volt jobb a helyzet

Negyedévente költözés

Az 1800-as években, évente négyszer szinte az egész város felbolydult. Negyedévente kellett ugyanis lakbért fizetni. Aki nem fizetett Gyertyaszentelő (febr. 2.), Szent György (ápr. 24.), Szent Jakab (júl. 25.) és Szent Mihály (szept. 29.) napján, azokat főbérlőik kilakoltatták. E napokon kis túlzással a lakosság egyhatoda lakást cserélt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
regi_etelek1.jpg

Gyerekkorunk kedvenc ételei, amelyeket ma már meg sem tudnánk enni

A Kádár-kor ételei és italai maguk voltak a zsír- és cukorbombák mai leszármazottjaikhoz képest. Összetevők a 60-as években és napjainkban.
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: Fortepan/Bauer Sándor - szmo.hu
2019. szeptember 30.



A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Gyakran halljuk, sőt talán mi magunk is mondtuk már, hogy a régi dolgoknak sokkal jobb íze volt, mint a mai másolatoknak-utódoknak. Sajnos az időgép feltalálásáig várni kell azzal, hogy létrejöhessen egy vakteszt mondjuk jelenlegi és az egykori Krémtúró vagy Márka szőlő egyidejű szerepeltetésével, azonban az összetételeket ma is megvizsgálhatjuk. Cikkünkben

néhány jellemző terméken keresztül azt néztük meg, hogy miként változott az összetétele egyes ételeknek-italoknak 1967 óta.

A krémtúró és a tejszín

Ha már az iménti eszmefuttatásnál megemlítettük gyermekkorunk egyik kedvenc édességét, a krémtúrót, akkor kezdjük is ezzel az összehasonlítást. Bár a tejek esetében senkinek, semmilyen gondja sincsen a zsírosabb típusokkal, a túrónál jól látható, hogy az igazi zsíros variánsok a boltokból is eltűntek. Több helyen is elhangzott már, hogy ennek oka a kereslet szinte teljes megszűnése. Valahogy nem szeretjük már a zsíros túrókat, így a nagy gyárak a tejből lefelezett zsírt inkább olyan termékekben használják, ahol azt valóban keresi is a nép. Visszakanyarodva a Krémtúró példájához:

ma már szinte biztosan csődbe menne az a vállalkozás, aki üzleti tervét az eredetivel megegyező, 20 százalékos zsírtartalmú finomságra építené.

Mivel ma több cég is kínál ilyen néven édessége, ráadásul ezekből csökkentett zsírtartalmú, fitnesz változat is létezik, így megállapíthatjuk, hogy ma a normál Krémtúró zsírtartalma 2,9-5 százalék között mozog.

Fortepan/Bauer Sándor

Szintén csökkent egy másik tejtermék, a tejszín zsírszázaléka is. Az összehasonlítás alapjául jelenleg az 1967-es tejszín és kávétejszín szolgál, de újra csak kijelenthetjük, hogy a mai árubőség jócskán rányomja a bélyegét erre az összevetésre is. Mivel a fentebb említett évben valójában csak több helyen, de leginkább egyféle tejszín gyártottak, így kijelenthetjük, hogy akkoriban a sima verzió 30, a kávéízesítő 16 százalékban állt zsírból. Ma 10, 20, 30 sőt egyéb százalékos zsírtartalmú tejszínek közül lehet válogatni, míg a kávétejszín általában 10 százalékos. De időzzünk még egy kicsit a zsíros élvezeteknél...

A kolbász

A húskészítmények legfontosabb jellemzőit ma már komolyan szabályozza a Magyar Élelmiszerkönyv. Ennek megfelelően a füstölt kolbászok víztartalma max. 60, zsírtartalma legfeljebb 35 százalék lehet. Az egyik legnépszerűbb ilyen termék

a Gyulai kolbász, mely ma 47 százalék vizet, 22 százalék zsírt és 4,1 százalék sót tartalmaz. 1967-ben ezek az adatok sorrendben 23, 46 illetve szintén 4,1 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy az akkori kolbász szárazabb, de jóval zsírosabb volt mai leszármazottjánál. De, hogy édes maradjon a szánk íze, evezzünk át a cukortartalmak összevetésére.

Fortepan/Magyar Hírek Folyóirat

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
sziklalakas1.jpg

Föld alatti nyomor Budapesten: a barlanglakások látszólag az életet, valójában a halált kínálták

Még ötven éve is laktak bennük.
Forrás: Budapest romantikája blog, Címkép: 1908. Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Kerekes J. Zoltán - szmo.hu
2019. szeptember 08.



Budapest egy csodás város, tele szívvel és rejtett titkokkal. Vajon milyen lehetett ez a gyönyörű város a XIX. és a XX. században? Elsősorban romantikus...

A sziklalakások eredete

A sziklalakások létét a török uralomnak és ezen keresztül a bornak köszönhetjük. A megszállás idején ők voltak, akik a bor megfelelő tárolásához a sziklákba – leginkább mészkőbe - vájtak barlangokat. Legtöbb esetben a nagyobb, tárolásra szolgáló mélyedés közelében a bor őrzésével megbízott vincellér számára is vájtak egy odút, mely lakásul szolgált neki és a családjának. A mészkőbányászat – különösen Budafokon vagy akkori nevén Promontoron – csakhamar túlnőtt a borászat által elvárt mennyiségen, és a kiváló, víznek is ellenálló mészkő keresett építőanyag lett Pesten majd később Budapesten is.

1932. Fortepan/Horváth Lajos

Ebben az időszakban már két legyet ütöttek egy csapásra és a mészkövet úgy bányászták, hogy eleve lakássá alakítható mélyedéseket készítsenek.

Ide eleinte a kőfejtéseken dolgozó munkások költöztek be, ám később ezeket már a normál lakások módjára adták-vették, sőt leggyakrabban bérbe adták őket.

Ahogy az igények nőttek, az eljárásokon is változtatni kellett. Az 1800-as évek közepén Budafok lakosságának negyede, vagyis megközelítőleg 3000 ember élt barlanglakásokban, és ehhez már nem volt elegendő a hagyományos vájási módszer nyújtotta lehetőség.

Így néztek ki a sziklalakások

Ebben az időben már kezdetleges lakótelepeket vájtak a mészkőbe, melyet egy ember magasságú, téglalap alakú mélyedéssel kezdtek. Ez lett a közös udvar, melyből minden irányba barlangokat vájtak a kőbe. Az emberek eleinte igen praktikusnak tartották a barlangot, mint lakóhelyet, hiszen falai jóval ellenállóbbak voltak az akkori – de akár a mai – házakénál is. Az elkészült barlangokon csak minimális átalakításokat kellett elvégezni, hogy élhetővé tegyék őket.

Budafoki barlanglakás kiállítás. Honismeret c. folyóirat 1976./Bach Melitta felvétele

Általában a nyílást úgy alakították át, hogy egy fa keretet és egy ebbe illeszkedő ajtót lehessen hozzá rögzíteni, a falakat fehérre meszelték és néhány lakás esetében egy kéményt fúrtak a mennyezeten keresztül a szabadba, ez utóbbi azonban ritka volt. Emellett néhány egyszerű bútorral és kezdetleges tűzhellyel rendezték be a barlanglakásokat. A padlót és a mennyezetet szinte minden esetben érintetlenül hagyták.

Ezek a lakások természetesen az áruk miatt voltak népszerűek, és ennek megfelelően a kezdetektől a legszegényebb rétegek szorultak rájuk.

Egy budafoki barlanglakás éves díja az 1800-as évek második felében 50-120 korona között mozgott, míg a közelben, a Törley gyárban vagy a Sörházban 40-60 koronás havi bért lehetett keresni.

Ma már múzeum az utolsó budafoki barlanglakás. Népszabadság, 1998. szeptember 30.

Vagyis, ha a mai számok nyelvére fordítjuk, akkor egy-két havi átlagbérért lehetett egy évre megoldani a lakhatást. Sőt egy átlagos barlanglakást már 2-3000 koronáért meg is lehetett venni (ha volt eladó), ami nagyjából négy és fél évnyi fizetésnek felelt meg. Ám a huszadik század fordulójára a lakások már inkább feketebáránynak, mintsem csodás és olcsó lehetőségnek számítottak.

Nem alkalmasak emberi életre: túlzsúfoltak voltak és közművek híján járványok alakultak ki

1910 környékén röppentek fel az első hangok, hogy

ezek a barlanglakások nem alkalmasak emberi életre és nemcsak az ott élőket, de a környezetüket is veszélyeztetik és lakhatatlanná teszik.

Nem meglepő módon kiderült, hogy éppen a legelőnyösebbnek tűnő tulajdonságok tették őket a leginkább veszélyessé. Először is olcsóságuk folytán éppen a leginkább rászoruló családok jutottak ide, akik sok gyereket neveltek, igen kevés bevétel mellett.

Ennek következtében nem volt ritka, hogy még a legkisebb, 5-6 négyzetméteres lakásokban is akár 8-10 ember zsúfolódott össze. Emellett a barlang felépítése folytán egyetlen falon lehetett csak nyílást vágni, így, ha ritkán vágtak is apró ablakokat, huzatot nem lehetett létrehozni, vagyis a levegőcsere igen minimális volt.

1900. Budapest XI.,Gellérthegy barlanglakás a későbbi Sziklatemplom helyén. A felvétel 1874 körül készült. Fortepan /Budapest Főváros Levéltára

Szintén szóba sem jöhetett a csatornázás, lévén, hogy a lakások jóval az utcaszint alatt voltak, így legtöbbször csak egy gödröt véstek a sziklába, ami WC és emésztőgödör szerepkört is betöltött. Az így terjengő rettenetes bűz még igazából csak zavarólag hatott – a környéken lakók számára –, ám a fentiek tükrében

nem nehéz elképzelni, hogy micsoda melegágyai voltak ezek a telepek a legkülönbözőbb járványoknak.

A 1910-es években nem volt ritka, hogy a 3000 körüli lakosságból egy időben akár hatszázan is betegek voltak, ráadásul

olyan járványok tűntek fel, mint a vérhas, a tífusz, a kolera, sőt a lepra is. Emellett a napfény szinte teljes hiánya kapcsán igen gyakori volt a test torzulásához vezető angolkór is.

A sziklalakásokban még a 60-as években is laktak

Azonban a telepek felszámolása – a helyiek és kormányzat erőfeszítései ellenére - végül lehetetlennek bizonyult. Az itt lakók nem csak, hogy ragaszkodtak a lakásukhoz és az életformájukhoz, de anyagi lehetőségeik miatt, ha akartak sem tudtak volna elköltözni a barlanglakásokból.

1975. Fortepan/Balázs Lajos

A budafoki barlangi telepet így több, mint 100 évig lakták a legszegényebb rétegek és csak a szükséglakások, illetve lakótelepek nagyobb arányú megjelenésekor, az 1960-as években kezdett elnéptelenedni. Volt azonban, aki még ekkor is ragaszkodott a barlanglakásához.

Az egyik utolsó lakó 1971-ben hagyta hátra a barlangját,

mely most kiállításként az eredeti állapotában látogatható.

Ha szereted a romantikát, a múltat és Budapestet, neked írják a Budapest romantikája blogot.

KÖVESS MINKET:




hirdetés
kabosgyula2.jpg

A legünnepeltebb sztár volt Kabos Gyula, mégis a legszomorúbban alakult az élete

Százezrek imádták a nagy nevettető vicceit, fura beszédét és mozgását, mégis többnyire szegényen és szomorúan élte életét.
Forrás: Budapest romantikája blog - szmo.hu
2019. szeptember 20.



Budapest egy csodás város, tele szívvel és rejtett titkokkal. Vajon milyen lehetett ez a gyönyörű város a XIX. és a XX. században? Elsősorban romantikus...

Az aranykor után letargiába süllyedő Budapest nagy nevettetője, Kabos Gyula soha nem tartotta magát vidám embernek. Bár hadaró beszédén, szerencsétlen megjelenésén dőltek a nevetéstől a színházak és mozik nézői, ő maga súlyos anyagi gondokkal és sikertelen vállalkozásokkal küzdött élete végéig. Pedig abban mindenki egyetértett a 30-as években, hogy nála kiválóbb színészt nem is találhattunk volna a fővárosban és nevével reklámozott filmek sorra nézettségi rekordokat döntögettek.

Az első szerep...

Kabos Gyula egyébként Kann néven látta meg a napvilágot egy zsidó kereskedő hatodik gyermekeként. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az apa nem támogatta a kis Kabos színészi ambícióit, sőt el is verte párszor, amikor éppen színészkedésen vagy színiiskolába járáson kapta. De az atyai pofonok sem tántoríthatták el az ifjú színészpalántát attól, hogy a világot jelentő deszkákra lépjen.

Első bemutatkozása persze balszerencsésre és röhejesre sikerült:

Kabos egyszerű statisztaként szerepelt Fedák Sári egyik szuperprodukciójában a Népszínházban, igen ám, de a legelső színpadra lépésekor rögtön a zenekari árokba esett, így a nagyívű karrier helyett a kórházban kötött ki.

Ez az incidens nem törte kedvét, hanem szorgalmasan járta a különböző színiiskolákat, Rákosi Szidinél, majd Solymosi Eleknél is megfordult, hogy végül Kunszentmártonban horgonyozzon le alkalmazott színészként, ezután több évre Szabadkára, majd Nagyváradra került, ez utóbbi helyen még egy színtársulat vezetésével is megpróbálkozott. Igazgatóként viszont megbukott, így adósságokkal a nyakában kénytelen volt visszaköltözni a fővárosba a háború végén. Már Budapesten született egyetlen fia is szeretett feleségétől, Puhalag Máriától.

Szerepálmok

A nagy nevettető rögtön népszerű lett a fővárosi közönség körében, hiszen egyszerűen nem tudták megunni a félszeg pesti kispolgár személyét, amit annyiszor alakított a színpadon és a filmekben egyaránt. De miközben sorra kapta a komikus szerepeket, ő végig valamilyen tragikus, komoly feladatra vágyott. S bármennyire is

nehéz elképzelni, de hihetetlenül nagyot alakított a Bűn és Bűnhődésben a részeg Marmeladovként, a Magyar Színházban.

Kabos Gyula emléktáblája, Budapest, VI., Király utca 76. Wikipédia

Még a kritikusok is kénytelenek voltak elismerni, hogy Kabos vérbeli színész, aki mindenféle szerepben különlegeset nyújt a közönségnek. Kabos után kapkodtak a színházi igazgatók és rendezők, játszott a Dunaparti Színház, az Andrássy úti Színház, a Magyar Színház, a Belvárosi Színház és Vígszínház színpadain, de fellépett a Revü és a Pesti Kabaré, a Budai Színkör, a Városi Színház produkcióiban is, valamint a Fővárosi Operettszínházban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kikepzotabor_ck.jpg

A csopaki terroristatábor története

Hogy terroristák pihentek az országban a nyolcvanas években azt senki nem cáfolta, de vajon itt is képezték őket?
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: Csopak, BM kiképzőtábor. 1966. Fortepan/Magyar Rendőr - szmo.hu
2019. szeptember 11.



A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Tábor a térképen

A hetvenes évek derekán, egészen pontosan 1974-ben egy amerikai újságírónő, Dora Winters egy terjedelmes cikket közölt arról, hogy miként támogatja a keleti blokk a terrorizmust. Az egyik amerikai lapban megjelent anyaghoz egy – állítólag az amerikai titkosszolgálat légifelvételei alapján készült – térképet is mellékeltek. Ezen az akkori, európai kommunista blokk olyan bázisait jelölték, ahol nem csak rejtegettek nemzetközi terroristákat, de a kiképzésük is ezeken a helyeken folyt. Az NDK, Románia és Bulgária mellett hazánkban is szerepelt

egy jelölés Lake Balaton, Csopak

felirattal. Annak ellenére, hogy itthon már az 1972-es, müncheni olimpián történt terrortámadás után felreppent a hír, hogy a végrehajtásért felelős Fekete Szeptember tagjai nálunk leltek menedéket, a kiképzőtábor létét mindenki hevesen tagadta.

Az ügy hullámai akkor el is haltak és az igazi bulvár – és politikai – bomba csak 1990-ben robbant, amikor Horváth Balázs, az akkori belügyminiszter – állítólag – érdekes bizonyítékok birtokába jutott. Ezek tartalma szerint az egyik legismertebb nemzetközi terrorista, Ilich Ramirez Sanchez, vagy ismertebb nevén Carlos, a Sakál több éven keresztül Magyarországon tartózkodott.

A szóban forgó bizonyítékok valójában levelek voltak, melyeket a terrorista Kádár Jánosnak írt, és megköszönte bennük a szíves – több éves – vendéglátást, és a Carlos-csoport nevű szervezet működésének támogatását.

A leveleket állítólag egy olyan rendőrtiszt juttatta el a rendszerváltás utáni rendőri vezetőkhöz, akiben hirtelen felébredt a lelkiismeret. Meglepő módon Carlos magyarországi tartózkodását senki sem próbálta meg 1990-ben cáfolni. A korábbi rendőri vezetés akkor arra hivatkozott, hogy hazánkban csak 1982-ben állt fel az Interpol Magyar Nemzeti Irodája, ráadásul a nemzetközi körözéseket ekkor sem kapták meg visszamenőlegesen. A magyar hatóságok így nem tudhattak arról, hogy a nálunk tartózkodó férfi a világ egyik legrettegettebb terroristája.

Carlos egyik arca a számtalan közül

A tábor

A Carlos-csoport 1978 körül jött létre egy líbiai vagy szíriai központtal, azzal a céllal, hogy a nyugati országokban végrehajtott merényletekkel azok arabellenes politikáját büntessék. Ez pedig a kommunista rendszernek kapóra jött, így a csoportot – több más szélső balos szervezethez hasonlóan – nagy örömmel támogatták.

Az azóta napvilágra került információk szerint Magyarország úgy viszonyult Carloshoz, hogy menedéket és ellátmányt kap, de lehetőleg nálunk semmilyen balhét se csináljon.

Hogy mit jelenthetett az ellátmány, arra jól rávilágít, hogy 1986-ban, amikor Carlos jelenléte már kezdett kellemetlenné válni az országnak, az általa bérelt IBUSZ lakásban olyan fegyverarzenált (többek között robbanóanyagot, sőt rakétákat) foglaltak le, ami egy kisebb hadsereg számára is elegendő lett volna.

Azt tehát, hogy a nyolcvanas évek elején terroristák székeltek az országban, igazán senki sem tagadta, de itteni kiképzésük tényét minden létező fórumon cáfolni próbálták. 1990-ben, a botrány kirobbanásakor szinte nem volt olyan sajtóorgánum, ahol a csopaki, állítólagos kiképzőtábor vezetője ne nyilatkozott volna.

Bertalan László akkoriban mindenkinek elmondta, hogy a csopaki létesítmény egy rendőr-tiszthelyettesi kiképzőtábor, ahol igazából még az adottságok sem megfelelőek arra, hogy terroristákat képezzenek ki. Ráadásul a kiképzőtábor még csak nem is minősült titkos létesítménynek, csupán zárt státusza volt. A telepen megfordult külföldiek – vietnámiak, mozambikiak – csak nyári gyakorlatra érkeztek a táborba. Azt azonban nem cáfolta, hogy Csopakon huzamosabb ideig tartózkodott egy arab férfi, de ő a strandon dolgozott, mint gofriárus.

Csopak, BM kiképzőtábor. 1966. Fortepan/Magyar Rendőr

Ennek ellenére a tábor volt dolgozói és csopaki szemtanúk is határozottan állították, hogy bizony a városban és a tábor környékén is gyakran tűntek fel olyan bronzos bőrű fiatalemberek, akik egyáltalán nem tűntek érdeklődő német turistáknak. Ráadásul Giulio Andreotti, akkori olasz miniszterelnök 1990-es magyarországi látogatása idején hivatalos állásfoglalást kért a kormánytól arról, hogy képeztek-e ki terroristákat a Balatonnál a nyolcvanas években. Valójában az is lehetséges, hogy a tábort egyszerűen rossz helyen keresték. Ugyanis a már említett táborvezető felhívta rá a figyelmet, hogy a környéken van egy másik bázis is, melyet a honvédség üzemeltet és az bizony titkos státuszban szerepel.

Az ügy mindenesetre soha nem jutott tovább a találgatások stádiumánál, és más szaftos botrányok folytán már 1990 végére a feledés homályába merült.

Az akkoriban meglehetősen viharos politikai környezet bőven termelt beszédtémát hétről-hétre. A sajtóban is lekerült a napirendről a terroristaképzések témája, bár 1991-ben még érdeklődtek az illetékeseknél a vizsgálat további fejleményeiről. Ekkor nem cáfolták, hogy folyik az eljárás, ám államtitokra hivatkozva többet nem árultak el.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnéd megtudni, hogy nyaraltak a szüleid, akkor is.

KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x