hirdetés
Két hajó ütközött a Parlamentnél, az egyik elsüllyedt, legalább 7-en meghaltak
35-en voltak a fedélzeten, sok embert még keresnek. A rendkívül rossz időjárási körülmények között óriási erőkkel folyik a mentés.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 29.


hirdetés

A városnéző hajó este negyed tíz körül, a Parlament közelében borult fel. A fedélzetén egy dél-koreai turistacsoport volt, 33 utas és kétfős legénység.

Legalább heten meghaltak, sok embert még mindig keresnek.

Az M1 szerint a rendőrség már az M0-ás híd magasságában is talált holttestet, így a Duna teljes hosszában folyik a kutatás a túlélők után. Ebben a Honvédség műszaki alakulatai is részt vesznek, a vízi rendészet, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat hajóival együtt.

Frissítés: az Időkép jelezte, hogy az egyik webkamerájuk is rögzítette a történteket. Az írták, a Hableány jeladója alapján megtalálták a felvételen az eseményt. A videón látszik a hajóbaleset.

A legfiatalabb utas 6 éves lehetett - róla nem tudni információkat, de a rendőrség megerősítette, hogy egy gyerek is utazott a hajón.

Győrfi Pál éjjel fél egyes sajtótájékoztatóján elmondta, hogy összesen 17 mentőautót küldtek a helyszínre. 7 embert vittek kórházba, főleg azért, mert lehűlt a testük. Korábban az M1-es az hangzott el, hogy 14 embert épen, egészségesen sikerült kimenteni.

VIDEÓ: folyamatosan érkeznek a mentőautók a helyszínre

Szatmári Zsolt szakbúvároktató az M1-nek azt mondta:

minden akadályozta a mentést, az időjárás, a víz hőmérséklete és a Duna gyors folyása is.

A Duna éjjel mindössze 15 fokos volt. Ráadásul az eső is folyamatosan zuhogott. A rendőrök lámpákkal kutatták át a rakpartokat olyanok után, akiket esetleg partra sodort a víz. A baleset idején a Szabadság hídon épp filmet forgattak, a filmesek lámpaparkját is felhasználták, hogy nagyobb fényt csináljanak a vízen.

Folyamatosan húzták ki az embereket a folyóból, volt, akit a parton élesztettek újra.

A hajó roncsait még nem találták meg.

A baleset okáról egyelőre csak annyit tudni, hogy a szakadó esőben a kis városnéző hajó valamiért egy nagy szállodahajónak ütközött, és ezután süllyedt el.

Tóth Mihály, a hajót üzemeltető Panorama Deck Kft. szóvivője az állami tévében azt mondta, rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset.

A Hableányt folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.

A vállalat azt ígérte, baleset okainak feltárásában mindenben együttműködik a hatóságokkal.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Webkamera rögzítette a szerdai halálos hajóbalesetet Budapesten
A Hableány jeladója utoljára 21 óra 5 perckor sugárzott pozíciót a felvételen látható helyszínről.
Forrás: Időkép - szmo.hu
2019. május 30.



Felborult és elsüllyedt egy sétahajó a Dunán Budapesten, május 29-én, szerdán.

Mint arról mi is beszámoltunk, szerda este 21 óra 10 perc körül süllyedt el a Hableány nevű sétahajó a Margit-híd alatt a Dunában.

A hajón dél-koreai turisták voltak és két fős magyar legénység.

Eddig 7 halottról, több sérültről lehet tudni, és még mindig van, akit nem találnak.

Egyelőre nem ismert, hogy mi okozta a balesetet. A hajó roncsát már megtalálták, de azt nem tudni, mikor emelik ki a Dunából.

Az Időkép jelezte, hogy az egyik webkamerájuk is rögzítette a történteket.

Az írták, a Hableány jeladója alapján megtalálták a felvételen az eseményt.

A két videó a következő oldalon látható:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Megtalálták a szerda esti dunai hajóbalesetben elsüllyedt hajó roncsát
Városnézés közben történt a baleset. Heten meghaltak, több embert kórházban ápolnak, de van, akit még nem találnak.
MTI - szmo.hu
2019. május 30.



Megtalálták a május 29-én, szerdán történt esti dunai hajóbalesetben elsüllyedt hajó roncsát.

A hírről az M1 aktuális csatorna számolt be.

Mint azt korábban mi is megírtuk, hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este.

A turistahajó egy nagyméretű luxushajóval ütközhetett össze.

A nagyméretű hajó elsodorta, maga alá gyűrte a "Hableány" turistahajót, ami gyorsan elsüllyedt.

Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője szerda éjszaka azt mondta: rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset. Közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.

A mentést nehezítette a szakadó eső, a Duna áradása, és folyó gyors sodrása.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
75 éve nem volt ilyen súlyos hajókatasztrófa Magyarországon
'Emberi hiba állhat a baleset hátterében' - mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára. Egy tapasztalt fedélzetmester szerint csak idő kérdése volt, hogy mikor történik tragédia.
MTI, Index - szmo.hu
2019. május 30.



A legutóbb 75 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében - mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel az MTI-nek.

A szakember elmondta, 75 évvel ezelőtt a Balatonon borult fel egy hajó, s akkor is többen meghaltak. Ugyanakkor a mostanihoz hasonló, de csak sérüléssel járó baleset már történt pontosan ugyanott, mint szerdán: egy sétahajó és egy szállodahajó ütközött össze másfél évvel ezelőtt.

Az okokról azt közölte,

egyértelműen emberi hiba állhatott a szerda esti baleset hátterében, hiszen ezek a hajók fel vannak szerelve műholdas helymeghatározóval, így négy méteres pontossággal meg tudják határozni a saját és a többi hajó helyzetét, illetve mozgását.

Mivel szerda este nem voltak annyira rossz látási viszonyok, akár szemmel is követni lehetett volna a másik hajó mozgását - tette hozzá.

A baleset körülményeiről Horváth Imre azt közölte, komoly sérülést szenvedhetett a kishajó, mivel nagyon gyorsan süllyedt el, feltehetően nagy sebességgel ment neki a szállodahajó.

Egy akkora vízi jármű, mint a szállodahajó 12-15 kilométer per órával tud menni, és mintegy 1000 tonnát nyom - tette hozzá.

A baleset körülményeit minden részletre kiterjedően tisztázni tudják majd - mondta Horváth Imre -, hiszen a hajók mozgását egy "külső fekete doboz" rögzíti. Ez azt jelenti, hogy a közlekedési adatokat folyamatosan rávetítik egy térképre, de rögzítik a rádióforgalmat is, s így követnek minden hajót.

A főtitkár hangsúlyozta,

a magyarországi előírások szigorúan szabályozzák a hajóforgalmat, de a fővárosi szakasz még éjszaka is nagyon telített, átlagosan mintegy 70 hajó közlekedik ilyenkor is.

Ugyanakkor a hajózás biztonságosnak mondható, hiszen csak ritkán vannak balesetek, s olyan súlyosak, mint a szerda esti, még ritkábban.

Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a Budapesten, a Dunán a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott.

A fedélzetmester véleményéért lapozz:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Rendkívüli sajtótájékoztató a hajóbalesetről - videón mutatták meg, hogyan történt a tragédia
A Hableány 7 másodperc alatt elsüllyedt. A rendőrség azt is megerősítette, hogy egy gyerek is utazott a szerdán este elsüllyedt hajón.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 30.



A rendőrség és a katasztrófavédelem a Teve utcai székházban tart rendkívüli sajtótájékoztatót a május 29-én este történt halálos hajóbalesetről.

A tragédia nagyon gyorsan történt: miután a Viking a Hableánynak ütközött, a Hableány az oldalára dőlt és 7 másodperc alatt elsüllyedt.

Mint azt elmondták, azonnal a helyszínre érkeztek a tűzoltók, 96-an vettek részt a mentésben, több hajóval keresték az eltűnteket és az elhunytakat.

A lágymányosi híd alatti szakaszon határozták meg a kutatást a víz erős sodrása miatt. A mentésben civilek is részt vettek.

A koreai nagykövetséggel folyamatosan tartják a kapcsolatot a rendőrök, és ők segítik a munkát.

A rendőrség azt kéri, ha bárki a helyszínen járt szerdán éjjel, és bármit látott, az információit ossza meg velük.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x