hirdetés
igor.jpg

Két év után Zeuszként került vissza gazdájához Igor, az ellopott kutya

A kutyát eredeti gazdája egy apróhirdetésben szúrta ki az interneten.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 20.


hirdetés

A Szarvasi Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat egy 28 éves szolnoki férfi ellen, aki még 2016 decemberében lopott el egy nagyértékű kutyát Gyomaendrődről.

A férfi 2016 decemberében rokonlátogatóban járt a településen, amikor megpillantott az utcán egy fekete színű, vágott fülű, törzskönyvezett, mikrochippel ellátott cane corso fajtájú kan kutyát, Igort.

A 7 hónapos kutya nem sokkal korábban szökött ki az utcára, és piaci értéke 300 ezer forint volt.

A férfi beültette a szelíd kutyát a kocsijába, majd Szolnokra vitte, ahol az albérletében hónapokig házőrzőként tartotta.

Ez idő alatt nem vitte állatorvoshoz, arról sem győződött meg, hogy van-e benne chip, és nem is állt szándékában a kutya gazdájának felkutatása.

hirdetés

Időközben azonban ki kellett költöznie az albérletből, ezért az állatot az interneten meghirdette, és 2017 tavaszán el is adta, oltási könyv és egyéb dokumentumok nélkül.

Az új gazda egy nemespátrói nő lett, aki 100 ezer forintér vásárolta meg a házi kedvencet.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
zente.jpg

Hatalmasat fejlődött Zente, legújabb fotóját máris több ezren lájkolták

Az édesanya megosztotta egy két évvel korábbi felvételét is, egészen döbbenetes a változás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 13.


hirdetés

Zente közösségi oldalára új nyitókép került. A kisfiú boldogan mosolyogva áll szülei kezét fogva. Aki ezt a képet látja, el sem hiszi, hogy min ment keresztül a kisfiú.

Hogy a változás jobban érzékelhető legyen, az édesanya feltette egy két évvel ezelőtt készült videóját. Valóban megdöbbentő a változás.

A kép, amelyet pár perc alatt máris ezrek lájkoltak:

Zente SMA 1 Tiny Hero - Stronger than SMA

Le sem tudom írni mennyi felé kérést kaptam, hogy mindenféle szavazá... sokat osszak itt meg. :) Több olyat is ahol pl. családi vagy gyermekfotóra kell szavazni. Ennek sajnos eddig és ezután sem tudok eleget tenni, egyrészt, mert nem igazán vág "profilba", sőt amikor egy Zentés fotót indítottam ilyen versenyen, még azt sem osztottam meg itt mivel az konkrétan csalás lenne, más indulókkal szemben.

hirdetés

És a videó, amelyhez ezt írta az anyuka:

"Valaki kért tőlem videókat, hogy milyen volt régen Zente, mert ugye majdnem hihetetlen, hogy honnan indultunk és hol tartunk jelenleg.

Ezért most hirtelen az jutott eszembe Veletek is megosztom, ezt a közel 2 évvel korábbi bejegyzést újra (2018. November), hiszen akkor még alig voltunk itt az oldalon néhányan.

Nos hátborzongató, amit látni fogtok.

Ez volt az összes tudása!

Ezen a videón mindent megmutatott, amire csak képes volt akkoriban 8 hónaposan és én ennek iszonyatosan örültem, mivel ez előtt nem sokkal fele ennyi mozgásra is képtelen volt...

Mint azt a történetben láttátok, ma ismét a szokásos Zolgensma utánkövetésen voltunk.

Minden a legnagyobb rendben, ráadásul +5pontot is sikerült bezsebelni a mozgásteszten!"

Security Check Required

null

Egy másik összeállításban is látni, hogy 10 hónappal a génterápia után a fejlődés szemmel láthatóan óriási.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
ruha.jpg

Zente egyik kedvenc szettjét ajánlotta fel édesanyja licitálásra, hogy segítsen egy beteg ikerpárnak

Zsejke és Barni anyukája így írt a kicsikről: 'A diagnózis teljesen megsemmisített minket, nagyon nehéz volt felállni, s megtalálni az utunkat, de azóta minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a kicsiknek mindent megadjunk, és versenyt fussunk az idővel, lassítsuk a romlás folyamatát...'
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 14.


hirdetés

Egy ország ismerte és szerette meg az SMA-s Zentét. A kisfiúnak közösségi adakozásból jött össze a világ legdrágább gyógyszeréhez szükséges pénz. Az édesanyja azóta is beszámol a kicsi látványos fejlődéséről.

Most pedig ő is segíteni szeretne egy másik családnak, ahol egy súlyosan beteg ikerpár hétköznapi életének biztosításához lenne szükség anyagi támogatásra.

Mint írja:

"Sokan tudjátok, hogy Szilviék, Zsejke és Barni a szívem csücskei. Korábban az alábbi gondolatokat írtam róluk, továbbra is felnézek rájuk ezért szeretnék én is felajánlani valamit a javukra.

Ez a kis 80-as méretű szett rengeteg dicséretet bezsebelt amikor az egyik posztban szerepelt, és mi is imádtuk. Makulátlan állapotban várja új tulajdonosát.

hirdetés

"Közel 2,5 éve bekerültem egy másik világba. A beteg gyermeket nevelő szülők világába. Mondhatnám, hogy ez a sötét oldal, amiről mindenki tud, de bele nem lát. Ez volt az utolsó utáni, hely ahova tartozni akartam, és senkinek nem is kívánnám megtapasztalni."

Pontosan ekkor találkoztam Szilvivel és az ikrekkel. Azt hiszem, hogy borzasztó mély nyomot hagytak bennem.

Szörnyű ezt kimondani, de már akkor is két dolog fogalmazódott meg bennem. Az első, hogy én ezt nem bírnám ki! A második pedig az, hogy micsoda szerencse, hogy Zente csak SMA-s. Jó mi? Elég morbid.

Viszont Szilvi bírja! Láttam videót arról ahogy a 2 éves ikrek táncolnak, bohóckodnak és teljesen egészségesek. Brutális a kontraszt a jelenlegi állapotukhoz képest. Ebbe minden anya kicsit belehal...De Szilvi nem! Ezért választották őt ezek a kis lelkek.

Kezdő licit: 3000 Ft

Licit vége: szeptember 16. 20 óra

A postát állom!"

- írta posztjában, ahol képeket is mutat a ruhákról.

Krisztina Tóth

Sokan tudjátok, hogy Szilviék, Zsejke és Barni a szívem csücskei. ❤️? Korábban az alábbi gondolatokat írtam róluk, továbbra is felnézek rájuk ezért szeretnék én is felajánlani valamit a javukra. Ez...

Az ikrek édesanyja egy hosszú posztban írt arról, hogy ikrei 2016 augusztusában születtek. Akkor még úgy gondolták, hogy egészségesen. Majd jöttek a gondok, egymás után. Számos kivizsgálás és rengeteg aggódás után tudták meg végül az eredményt.

"Nagy levegőt vettünk s bementünk, ahol a doktornő elkezdte magyarázni hogy mit találtak, milyen genetikai betegségben szenvednek a kicsik. Mondta, mondta, de csak az érdekelt, hogy hogyan fogjuk meggyógyítani őket, mikor jött a hidegzuhany, hogy gyógyíthatatlan!!! Akkor ezt fel sem tudtuk fogni, ez biztos valami tévedés!!! DE NEM!!! NEURONÁLIS CEROID LIPOFUSCINOSIS - NCL1 A diagnózis teljesen megsemmisített minket, nagyon nehéz volt felállni, s megtalálni az utunkat, de azóta minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a kicsiknek mindent megadjunk, és versenyt fussunk az idővel, lassítsuk a romlás folyamatát...

Családunk és barátaink, az NCL1 twins – Zsejke és Barni oldal követői mellett az a hihetetlen, és még most is felfoghatatlan öröm ért minket, hogy Ti is mellénk álltatok CsodaCsoport!

Nektek köszönhetően ikreink számára elérhető távolságba került, hogy számukra beszerezhessünk két speciális autós ülést, mely nélkül nem tudnánk őket biztonságosan hordani kontrollokra, s kimozdulni sem tudnánk velük.

Azt érzem, hogy itt valami újat, valami nem sablonosat kellene mondanom, de erre még mindig nincs jobb szó: KÖSZÖNJÜK!!! Köszönjük a lehetőséget, a támogatást!!!"

Szilvia Pálfi-Kelemen

Kedves CsodaCsoport Tagok! Engedjétek meg kérlek, hogy pár szóban bemutassam nektek Zsejkét és Barnabást, a mi két kis meglepi ikreinket. 2016. Augusztus 22-én születtek meg egészségesen (ekkor még...


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
tk3s_swns_school_cancer_03-1000x667.jpg

Megkezdte az iskolát a brit kisfiú, aki kétszer gyógyult már ki a leukémiából

Az orvosok nem jósoltak túl sok esélyt a kisfiúnak, ám idén boldogan és egészségesen masírozott be az iskolába.
Fotó: Northfoto/SWNS James Linsell-Clark - szmo.hu
2020. szeptember 17.


hirdetés

Szülei egyik legnagyobb álma vált valóra, amikor végignézhették, hogy hatéves kisfiuk, Josh iskolai uniformisát felöltve, táskáját lóbálva indult a családdal együtt első napjára iskolásként - írja a The Sun.

A kisfiú ugyanis fiatal kora ellenére már kétszer küzdötte vissza magát a halál torkából úgy, hogy még orvosai sem jósoltak túl nagy esélyt a túlélésre.

A Londontól északra található Orton Malborne városában élő ötgyermekes családnál megtörtént minden szülő rémálma: Joshnál nyolc hónapos korában diagnosztizálták akut limfoid leukémiát, hamarosan meg is kapta az első kemoterápiát. Ettől azonban vérmérgezést kapott, és az intenzív osztályra került. Szüleinek akkor azt mondták az orvosok: nem biztos, hogy Josh megéri a reggelt.

A kisfiú azonban hősiesen tűrte a kilenc hónapnyi kemoterápiát, ám két évesen újabb csapás következett: állapota ismét romlott, és csontvelő-transzplantációra szorult. Szerencséjére Spanyolországban találtak megfelelő donort, ezzel ismét megmentették az életét.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
200914212249-04-ct-teen-saves-family-from-burning-car-exlarge-169.jpg

Egy anyát és három gyermekét mentette ki az égő autóból a hős tinédzser

A 18 éves fiú elmondása szerint ekkor jött rá, milyen rövid az élet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 16.


hirdetés

A 18 éves Justin Gavin lett a Connecticut állambeli Waterbury hőse, miután egy égő gépkocsiból mentett ki egy asszonyt és három kisgyermeket.

Az esetről a helyi rendőrség is beszámolt Facebook-oldalán. A fiatalember éppen egy helyi boltba tért volna be, amikor meglátta, hogy egy nő egy lángoló autót vezet. Az utcán haladó autósok dudálással próbálták figyelmeztetni az asszonyt, többen ki is ugrottak a kocsijukból, és hívták a rendőrséget, de Justin volt az első, aki cselekedett. Miután látta, hogy az asszony nem tud megállni, üldözőbe vette az égő járművet, hogy segítsen a családnak kimenekülni.

„Úgy éreztem, mintha én lettem volna abban a helyzetben, mintha nekem lett volna szükségem a segítségre. Valószínűleg az ösztöneim diktáltak”

– idézte Gavint a CNN.

Amikor a fiúnak sikerült elérnie a kocsit, az megállt. Ekkor kinyitotta az ajtót, és először az anyát segítette ki a sofőrülésből. Aztán, miközben a tűz egyre terjedt, Justin kihúzta a 8, 4 és egyéves kisgyerekeket a hátsó ülésről. Néhány pillanattal később a kocsi teljesen lángba borult.

hirdetés

„Egy kicsit féltem, mert nem tudtam, hogy képes leszek-e mindenkit időben kiszedni. Szerencsére sikerült” – mondta Gavin, akinek nemcsak az asszony hálálkodott családja megmentéséért, hanem a helyi rendőrfőnök is hősként üdvözölte, és bátor tettéért „kihívás éremmel” tüntette ki.

„Remélem, ez az érme emlékeztet téged majd erre a napra, és elgondolkozol mindazokon a jó dolgokon, amelyeket e nap hozott neked és a családnak, amelyet megmentettél” – mondta Fernando Spagnolo rendőrfőnök. Gavin elmondta, hogy ez az élmény egyrészt megváltoztatta véleményét a rendőrségről, másfelől pedig ráébresztette, hogy rövid az élet.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!