hirdetés
nepal-erdo.png

Két és félmillió fát vágnak ki, hogy felépülhessen az új nepáli reptér

A természetvédők szerint ebből ökológiai katasztrófa lesz. Az erdők vadon élő állatoknak adnak életteret, például elefántoknak és tigriseknek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 19.


hirdetés

Természetvédők tüntettek hétfőn Nepálban egy új, nemzetközi repülőtér megépítése ellen, ami több millió fa kivágásával járna.

Nepál második nemzetközi repülőterét az ország délkeleti részén fekvő Nijgadhban, a fővárostól, Katmandutól 80 kilométerre tervezik felépíteni.

Becslések szerint 2 és fél millió fát kell kivágni a 3,5 milliárd dolláros beruházáshoz.

A természetvédők szerint

a tervezett repülőtér ökológiai katasztrófát jelent, mert vadon élő állatoknak életteret adó erdőket irtanak ki miatta. Ezen a területen elefántok és tigrisek is élnek még vadon.

Az aktivisták elismerik, hogy szükség van egy nemzetközi repülőtérre a térségben, de más helyszínt szeretnének neki.

A repülőtér építése miatt kitelepítenek 500 falusi családot is.

A tüntetők tiltakozásuk jeléül eltorlaszolták a nepáli légügyi hatóság és az erdészeti minisztérium bejáratát, írja az MTI.

Nepálnak jelenleg egyetlen nemzetközi reptere van, a fővárosban, Katmanduban. Akkor üzemel, amikor - télen és az esős évszakban - az időjárási feltételek megengedik.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
karacsony_gergely.jpg

Kiderült, hogy ki lesz Karácsony Gergely kabinetfőnöke

Balogh Samu várostervező szakember az új főpolgármester kampányában is aktív szerepet vállalt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 18.



Balogh Samu lesz Karácsony Gergely kabinetfőnöke – tudta meg a Népszava.

A Magyar Narancs cikke szerint a várostervező szakember, Karácsony Gergely programjának megírásáért felelt.

A programot egy 20-25 fős tanácsadói csapat készítette, ugyanakkor több fejezetét maga Karácsony Gergely írta.

Tavaly decemberben kezdték összeállítani és az előválasztás első fordulójára fejezték be.

"Talán szakmai ártalomról van szó, de Budapest esetében számomra mindig az a legizgalmasabb kérdés, hogy mit lehetne másképpen, jobban csinálni"

- írta korábbi munkahelye, egy városi sétákat szervező cég honlapján magáról az új kabinetfőnök.

Szerinte Budapest a maga kategóriájában Európa top 3 legszebb városa lehetne, szúrta ki az Index.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
borkai-zsolt-mti-foto-krizsan-csaba-1000x694-1.jpg

Nyilvánosságra került Borkai Zsolt vagyonnyilatkozata

Kiderült többek között az is, hogy 1 millió forint feletti fizetése mellett több milliós adóssága is van.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 18.



2017-ben a Kisalföld egy fotóriportban mutatta be Borkai Zsolt győri otthonát.

A "Nincs kolbászból a polgármester kerítése" cím arra utal, hogy Borkai házát nem veszi körül kerítés ugyanis "nem szereti a bezártságot".

A cikkből az is kiderül, hogy a győri polgármester szeret lovagolni, és a csillagok alatt aludni.

A Hvg megpróbálta megszerezni Borkai vagyonnyilatkozatait öt évre visszamenőleg, de azokat állítólag már visszaadták a polgármesternek, így csak az idén leadottat kapták meg. Ezzel sajnos nincsen összehasonlítási alap, hiszen a polgármester nem osztja meg előszeretettel vagyonnyilatkozatait.

Borkai korábban az Átlátszó kérését is megtagadta, amikor a portál kikérte az összes megyei jogú város polgármesterének vagyonvevallását. 2017-es vagyonnyilatkozata miatt perelnek, ezt Borkai első fokon elveszítette. A nyilatkozatot a bíróság zárolta.

A 2019 januárjában leadott vagyonnyilatkozatból érdekes dolgok derülnek ki. E szerint Borkainak sem házastársa, de még gyerekei sincsenek.

Rendelkezik viszont hét ingatlannal: négy Győrben, három Sokorópátkán található.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
karacsony-1.jpg

Karácsony Gergely: Már készül a Tiborcz-adó jogszabálya

Az új főpolgármester korábban azt ígérte, hogy az adót minden félmilliárd forintot meghaladó értékű fővárosi ingatlanra kivetné.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 18.



Karácsony Gergely csütörtök esti Klubrádiós interjújában elmondta, hogy ígéretéhez híven már készül a Tiborcz-adó jogszabálya - írta meg a 444.hu.

Budapest új főpolgármestere szerint a főváros csak a kerületekkel együttműködve tudja kivetni az adót, és mivel a kerületek többségében az ellenzék győzött, már készítik a jogszabály részleteit.

Karácsony Gergely eredeti tervei szerint az adót minden félmilliárd forintot meghaladó értékű fővárosi ingatlanra kivetné, a befolyó összeget pedig bérlakásépítésbe és felújításba forgatná vissza.

A hatályos szabályozás szerint a friss adót települési adó néven lehetne bevezetni, de csak a magányszemélyeket sújthatja.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
5g-vodafone-magyarorszag-1000x667.jpg

Magyarországon is elindult az első 5G mobilnet-hálózat

A szolgáltatás egyelőre csak Budapest belső kerületeiben és a Duna mentén elérhető a Vodafone-nál.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 17.



Csütörtökön elindította 5G hálózatát a Vodafone, ezzel már Magyarországon is elérhetővé vált a létező leggyorsabb mobilinternet.

Egyelőre csak megfelelő mobileszközzel és tarifával lehet használni, elsőként csak Budapest belső kerületeiben és a Duna mentén.

A Vodafone készülékei közül jelenleg az LG V50 és a Huawei Mate 20 X telefonok képesek az 5G-t használni.

Lakossági tarifa szinten a Red Live, Red Live+ és Red Infinity Pro előfizetésekkel érhető el a szolgáltatás, míg a vállalati tarifák esetében ezek a Business Red 5GB, Business Red 20GB, Business Red Superior, Business Red World csomagok. Ezekkel az előfizetésekkel további költségek nélkül használható az 5G hálózat.

Az első magyarországi 5G hálózat elméleti maximális letöltési sebessége meghaladhatja az 1,4 gigabit per szekundumot, a késleltetés pedig 10 milliszekundum alá is csökkenhet.

Amanda Nelson, a Vodafone hazai vezérigazgatója elmondta, mivel a cég több mint 600 millió embert, vállalatot és szervezetet kapcsol össze világszerte, felelős azért, hogy a technológiát a társadalom és az emberek hasznára fordítsák.

Forrás: 24.hu, fotó: MTI/Máthé Zoltán


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!