hirdetés
kezfertotlenito-keszlethiany.jpg

Készlethiány: elfogyott a kézfertőtlenítő a boltok és a patikák nagy részében

Több üzlet is készlethiánnyal küzd, mert a vásárlók szinte azonnal elkapkodják az új árukat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az egyre közelgő koronavírus-járvány miatt idehaza is aggódnak az emberek: szerdán Budapesten és agglomerációjában a nagy szupermarketekben és élelmiszerboltokban számos tartós fogyasztási cikk elfogyott, hiába töltik fel a polcokat áruval. Főleg a liszt, a rizs, a konzervek, az olaj, az ecet, a cukor, az ásványvíz és a hasonló hosszan tárolható élelmiszerek fogytak a legjobban.

Egy eladó szerint "háborús" helyzet van, ahogy töltik ezeket az árukat, úgy tűnik el egy pillanat alatt.

Az RTL Híradó riportjából pedig az derül ki, hogy már a kézfertőtlenítőkből és a hipóból is egyre nagyobb hiány van a boltokban és a patikákban. Több megszólaló is elmondta, hogy igényelnék ezeket a termékeket, de nem mindenhol tudnak venni.

Egy diósdi patikában azt mondták,

hirdetés

lázcsillapítóból és C-vitaminból is egyre több fogy,

fertőtlenítőből pedig annyit adtak el hétfő óta, mint addig 5 év alatt. A forgalmuk is másfélszeresére nőtt a hét eleje óta.

Az országos tisztifőorvos is ajánlja a kézfertőtlenítőt, de hangsúlyozta, hogy ha meleg vízzel és szappannal mosunk kezet, az is megfelel.

Az RTL Híradó riportja:



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vírus2.jpg

Meghalt újabb 11 beteg, 895 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma

Hatósági házi karanténban 15 481 ember van.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. április 08.


hirdetés

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), így 78-cal 895 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu.

Elhunyt újabb 11 beteg, többségében idős emberek, de az egyikük csak 49 éves, neki anyagcsere-betegsége és magas vérnyomása volt. Ezzel 58 főre emelkedett az elhunytak száma. 94 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból.

Hatósági házi karanténban 15 481 ember van, és összesen 25 748 mintavétel történt akkreditált laboratóriumban.

A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért nyomatékosan kérik az időseket, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzat segítségét – írják.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szijjarto.jpg

Maszkokat és védőruhákat adományozott Magyarország több országnak

Szijjártó Péter szerint fontos, hogy déli szomszédainknak legyen ereje védekezni egy esetleges migrációs hullám esetén.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

100 ezer maszkot és 5 ezer védőruhát adományozott Magyarország Észak-Macedóniának. Szijjártó Péter külügyminiszter elmondta, hogy Szlovénia, Horvátország és Szerbia is hasonlóképpen kapott a Magyarországra érkezett védőfelszerelésekből.

Orbán Viktor egy hete arról beszélt, hogy azért nem tudják idehaza kötelezővé tenni a maszkok viselését, mert nem tudják biztosítani az ellátást.

Az LMP kedden arról kérdezte a külügyminisztert, hogy miért adományozzák el a maszkokat, ha itthon nem jut mindenkinek.

Szijjártó szerint fontos, hogy déli szomszédainknak legyen ereje védekezni egy esetleges migrációs hullám esetén.

Azt is közölte, hogy eddig csaknem 31 millió maszkot, 133 ezer tesztet és 152 lélegeztető gépet hoztak repülőkkel és egy maszkokat gyártó gépsort is vettek Kínától.

hirdetés

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
donald-trump-koronavirus-1.jpg

Nekiment a WHO-nak Trump – felfüggesztené az USA anyagi hozzájárulását a szervezetnek

Az amerikai elnök egy Twitter-bejegyzésében élesen bírálta az ENSZ szakosított szervezetét, Kína iránti elfogultsággal vádolva azt.
MTI - szmo.hu
2020. április 08.


hirdetés

Washington "tanulmányozza" az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) nyújtott hozzájárulása felfüggesztési lehetőségét - közölte az amerikai elnök a Fehér Házban kedden este, a koronavírus elleni intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtótájékoztatóján.

Donald Trump először azt jelentette ki, hogy kormányzata felfüggeszti anyagi hozzájárulását a szervezet működéséhez, majd néhány perccel később úgy fogalmazott: egyelőre "tanulmányozzák" ennek lehetőségét.

"Azt nem mondom, hogy nem fogom ezt meglépni, tanulmányozni fogjuk a lehetőséget" - hangoztatta.

Trump kedden délután egy Twitter-bejegyzésében már élesen bírálta az ENSZ e szakosított szervezetét, Kína iránti elfogultsággal vádolva a WHO-t. A mikroblogon úgy fogalmazott:

az intézményt "nagyrészt" az Egyesült Államok finanszírozza, az mégis erősen "Kína-központú". Felemlegette azt is, hogy a járvány kitörésekor a szervezet azt tanácsolta: az Egyesült Államok maradjon nyitott Kína felé.

hirdetés

"Vajon miért adott nekünk a WHO ilyen elhibázott ajánlást?" - kérdezte a bejegyzésben Trump.

A sajtókonferencián az elnök kitért a járványhelyzetre és annak gazdasági következményeire.

"Félelmetes kihívásnak" nevezve a Covid-19-et, azt mondta, hogy az új típusú koronavírus okozta betegség aránytalan mértékben sújtja az Egyesült Államok afroamerikai közösségeit.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
olasz2-Copy.jpg

17 ezer fölött a halottak száma Olaszországban, a járványgörbe lefele ível

Az IHME felmérése szerint Olaszországban országosan tetőzött a járvány, a lenullázódás pedig május 19-én várható, ha továbbra is tiszteletben tartják a közösségi távolságtartást.
MTI - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

606-tal nőtt az elmúlt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely elérte a 17.127-et - közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.

Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 880-nal emelkedett, amely a legalacsonyabb adat március 10. óta.

A halottak száma csökkent a hétfői 636-hoz képest, de magasabb a vasárnap mért 525-nél. Az azonosított fertőzöttek száma egy nap alatt a felére csökkent a 24 órával korábbi 1941-hez képest. A gyógyultak száma 24 ezer fölé emelkedett. A gyógyultakat és halottakat is számolva az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 135.586-ot. Egy nap alatt 880-nal emelkedett az újonnan diagnosztizáltak száma, utoljára ilyen kevés új beteget egy nap alatt március 10-én azonosítottak. Egy nappal később - március 11-én - a római kormány az egész országban bevezette a korábban csak az észak-olasz tartományokra érvényes kijárási korlátozást.

A tájékoztatón elhangzott, hogy

a járványgörbe elkezdett lefele ívelni.

hirdetés

A Közegészségügyi Hivatal (Iss) mégis óvatosságra intett, hangsúlyozva, hogy ennek megerősítéséhez a következő napok adatai is szükségesek. Az egészségügyi hatóságok felszólították az olaszokat, továbbra is tartsák tiszteletben az óvintézkedéseket, máskülönben az eddigi erőfeszítések meghiúsulnak.

Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője annyira körültekintő volt, hogy most először a gyógyultakat és elhunytakat is számolva közölte az azonosított diagnosztizáltak egy napi emelkedését: a tájékoztató elején több mint háromezret mondott, és utána pontosította, hogy gyógyultak és elhunytak nélkül 880 személyről van szó. A polgári védelem minden eszközzel el akarja kerülni, hogy a csökkenő számokon felbátorodva az olaszok felhagyjanak az óvintézkedések tiszteletben tartásával.

Húsvétra tovább szigorítják a kijárási korlátozás ellenőrzését.

Giovanni Rezza az Iss járványügyi felelőse kijelentette, "attól, hogy sikerült lenyomni a járványgörbét, a vírus még nem tűnt el". Kiemelte az Olaszország különböző térségei közötti különbségeket hangsúlyozva, hogy a kevesebb diagnosztizált beteget számláló déli tartományok "nem menekültek" meg a járványtól.

Korábban Domenico Arcuri járványügyi kormánybiztos alaptalannak nevezte a korai optimizmust a fertőzés alakulásával kapcsolatban. Úgy vélte, hogy a következő hetekben hosszú átmeneti időszak vár Olaszországra, amely alatt a hatóságok nem tervezik a kijárási korlátozások enyhítését. Domenico Arcuri többször megismételte, hogy a február 20. óta Olaszországban elhunyt több mint 17 ezer beteg "intő jelnek" számít. "Rájuk gondoljatok, amikor túl korán ki akartok ismét menni az utcára" - mondta.

A washingtoni egyetemen működő Egészségmérési és -fejlesztési Intézet (IHME) felmérése szerint Olaszországban országosan tetőzött a járvány, a lenullázódás pedig május 19-én várható, ha továbbra is tiszteletben tartják a közösségi távolságtartást. Az IHME számításai szerint augusztusig több mint 20 ezer lesz a halottak száma Olaszországban.


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!