hirdetés
barbie-kerekesszek-mulab-cimkep-1000x667.jpg

Kerekesszéket és lábprotézist kaptak az új Barbie babák

A különböző testalkatú és hivatású Barbie-k után most kerekesszékes és műlábas babákkal is gyarapítja portfólióját a Mattel.
Németh Csilla - szmo.hu
2019. szeptember 19.


hirdetés

Idén ünnepli 60. születésnapját Barbie, ennek apropójából pedig a Mattel több kollekcióval is igyekszik szélesíteni elérhető Barbie babáinak kínálatát. A cég az elmúlt években különösen nagy hangsúlyt fektetett az elérhető Barbie babák sokszínűségére, hogy a gyerekek megtanulják természetesnek kezelni a különböző testi adottságokat.

A Fashionistas kollekción belül változatos testalkatú és bőrszínű babák kerültek a boltok polcaira, ezután pedig különböző szakmák egyenruháiba öltöztették Barbie-t, ezzel is azt az üzenetet közvetítve a kislányoknak, hogy nem a nemük határozza meg, sikeresek lehetnek-e választott hivatásukban. Ezt a vonalat igyekszik tovább vinni a kerekesszékes, illetve a műlábas Barbie megjelenése is.

A csütörtök reggeli sajtóbemutatón Kovács Patrícia moderálásával Fenyvesi Zoltán színész, Illés Fanni világbajnok úszó és Drávucz Rita olimpiai bajnok vízilabdázó beszélgetett, aki kerekesszékes kislányával, Flórával érkezett. A beszélgetésen szó esett a kerekesszékkel élők helyzetéről és nehézségeiről Magyarországon, illetve azokról a szociális problémákról, amiket az emberek tájékozatlansága okoz ebben a témában.

Sokan bizonytalanok, hogyan közeledjenek a fogyatékkal élő emberekhez, mert nem tudják, mire van szükségük, hogyan segíthetnének, esetleg mivel bántják meg őket akaratlanul is.

A babák segíthetnek a gyerekeknek elfogadni a testi adottságok különbözőségét, és nem utolsó sorban saját helyzetüket is természetesebbnek tekintik ezáltal.

hirdetés

Az eseménynek a Nem Adom Fel kávézó adott otthont, ahol kifejezetten fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
89-eves-pizzafutar.jpg

89 évesen is pizzafutárkodik egy amerikai férfi, akinek több mint 12 ezer dollárt gyűjtöttek

Az eddig anyagi gondokkal küzdő bácsinak valószínűleg végre nem kell többet dolgoznia. Sokak szerint azonban a történet inkább szomorú, mint lélekmelengető.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 26.


hirdetés

A Roy városában (Utah, USA) élő 89 éves Derlin Newey nehéz anyagi helyzetbe került, miután egészségügyi számláinak összege magasabb lett, mint amit társadalombiztosítása fedezni tudott.

Idős kora ellenére heti 30 órában ételkihordást vállalt egy helyi pizzériában

- írja az NBC Philadelphia.

Egy rendszeres vásárlója, Carlos Valdez egy idő után TikTok-videókat kezdett készíteni róla, így a futár története egy csapásra híressé vált - elsősorban kedves „Helló, te kértél egy kis pizzát?” mondatáról, amit a kiszállásokkor mondott el rendszeresen.

Valdeznek 53 ezer követője van a közösségi platformon, akik hamar gyűjtésbe kezdtek a férfinak.

hirdetés

„Ezt azt embert mindenki szereti. Ennyi idősen senkinek nem szabadna már dolgoznia!”

- mondta Valdez, aki hozzátette, nagyon sok követője felháborodott azon, hogy egy 89 éves ember még ilyen munkára kényszerül. Sokan az ország szociális ellátását bírálták, míg mások egészen a kapitalizmus kritikájáig is eljutottak.

„Együtt, egy kis TikTok-közösségként összefogva 12 000 dollárt (több mint 3,7 millió forint) tudtunk összegyűjteni ennek a csodálatos embernek"

- tette hozzá Valdez.

Természetesen videó készült arról is, ahogy a meglepett Newey átveszi a váratlan "borravalót" - egészen pontosan 12 069 dollárt. Az idős férfi először alig tudott megszólalni. Később, könnyeivel küszködve annyit mondott:

„Hogyan tudnék valaha is köszönetet mondani? Nem tudom, mit mondjak. Túl azon, hogy nagyon köszönöm!”


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
15meteres_level_reddit.jpg

15 méteres levelet írt egy anyuka a szomszédnak, mert állítólag ellopták a kislánya játékait

A megdöbbent szomszéd az egész lakáson átívelő levélről videót is készített.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 25.


hirdetés

Gyerekjátékokon pattant ki a vita szomszédok között, melynek végeredményeképp a sértett kislány anyukája 16 méteres levelet írt a másik gyerek szüleinek, írja a Mirror. A több száz soros szöveget változó méretű betűkkel és különböző színű filcekkel írta a bepöccent nő, aki azzal vádolja a címzetteket, hogy nem adták vissza 7 éves gyereke játékait.

A megdöbbentő méretű levél kiterítve végigér a teljes házon, sőt, az egyik szoba falára is felfuttatták, hogy videót tudjanak készíteni a változatos sértéseket tartalmazó jókora irományról. A felvételt a Redditre töltötte fel a címzett, aki szerint a sértett anyuka a gyereke nevében írta a végtelen levelet, mert a kislány szerint a hátsó kertjükben felejtett játékait nem kapta vissza.

Neighbor says her 7yo daughter told her to write a mean “note” telling us to give her toys back that the girl had left in our yard. from r/insaneparents

A levél címzettje azt állítja, a gyerekek gyakran játszanak együtt, ezért előfordulhat, hogy véletlenül eltették a kertben maradt játékokat, de semmit nem akartak ellopni szándékosan. A megoldás szerinte az lenne, ha a nő és a gyerek átmennének hozzájuk és kiválogatnák a hiányzó játékokat ahelyett, hogy a levélhez hasonló gyalázkodó ostobaságokra pazarolják az időt.

A reddites poszt alatt már több mint 600 komment született. A többség azon tanakodik, hogy vajon mennyire lehetett dühös az anyuka, ha képes volt elmenni a boltba, vásárolni egy ilyen hosszú tekercset, majd órákon keresztül írta a szöveget.

hirdetés

Akad olyan kommentelő, aki szerint ez valójában nem is levél, hanem "egy rohadt alkotmány".


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés

Elképesztő rekord: négy óra alatt egymillió követője lett David Attenborough Instagramjának

A 94 éves brit természettudós Jennifer Anistont taszította le a trónról. A színésznő ugyanis 5 óra 16 perc alatt gyűjtötte össze az egymillió követőt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 25.


hirdetés

Még soha senki nem gyűjtött össze olyan gyorsan egymillió feliratkozót az Instagramon, mint Sir David Attenborough, írja a Metro.

A 94 éves brit természettudósnak a Guinness-rekordok Twitter bejegyzése szerint alig 4 órára volt szüksége, hogy ennyien csatlakozzanak frissen regisztrált fiókjához. A korábbi csúcsot Jennifer Aniston tartotta, aki 5 óra 16 perc alatt gyűjtötte össze az egymillió követőt.

Cikkünk írásának pillanatában már 2,6 millió kedvelője volt az Instagram-oldalnak, ahol eddig csak egyetlen poszt jelent meg.

Sir David Attenborough az első videójában arról beszél, hogy a világ hatalmas bajban van, és azért regisztrált az Instagramra, hogy erre felhívja a figyelmet. Az idős tudós a következő hetekben több videót is posztol majd, amikben elmagyarázza, hogy pontosan mik a problémák, és arra is választ ad, hogyan lehet ezeket orvosolni.

hirdetés


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
zente-szuleivel.jpg

„Ma egy éve sikerült elérni a vágyott célt!” – Zente anyukája megható posztban mond köszönetet

„A Ti pozitív energiáitok, a sok kedvesség amit tőletek kap, mind-mind rakétaként repítik a teljes gyógyulás felé!” – írja az édesanya.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 25.


hirdetés

Pontosan egy évvel ezelőtt kis túlzással az egész ország – de mindenképp az egész média – annak a lázában égett, hogy óriási közösségi összefogással sikerült előteremteni a pénzt a világ legdrágább (700 millió forintba kerülő) gyógyszerére az SMA-s kisfiú, Zente számára.

Édesanyja azóta is rendszeresen beszámol az állapotáról, ami szerencsére folyamatosan javul. Most pedig az évforduló apropóján egy hosszabb posztban köszönte meg mindenkinek a figyelmet és a támogatást.

"Ma egy éve sikerült elérni a vágyott célt!

Egy szűk hónap alatt olyan hatalmas mozgalom jött létre először Zentéért, aztán más betegekért, aminek az ereje túl mutatott kis hazánkon, és nem csak túlmutatott, hanem példát is mutatott!

hirdetés

Nektek köszönhetően Zente már egyedül áll, sőt éppen járni tanul. Az a kisfiú, aki SMA 1-es, az a kisfiú, aki önerőből sosem jutott el arra a szintre, hogy képes legyen fekvő helyzetben forogni!

Az a kisfiú, aki tavaly ilyenkor még "csak" ülni tudott (nem felülni, hanem ha ülő helyzetbe tettem, akkor megtartotta azt). Az a kisfiú akinek egy 20-30 grammos játék felemelése gondot okozott.

Volt és van sok károgó. Szerencsére nem ezen az oldalon, de a jelenleg gyűjtő gyermekek cikkei alatt néha elcsípek egy-egy érdekes kommentet.

Nos, ezért üzenem mindenkinek, hogy nem védett senki! Bárkivel megtörténhet minden előjel nélkül, hogy baj lesz a babával!

Nem csak SMA létezik, hanem sajnos számtalan genetika betegség és, ha ezzel minden rendben akkor akár elég "egy kis" oxigénhiány születéskor, ami megváltoztatja a család életét.

Küzdeni kezdesz! Ösztönösen, a végsőkig!

És lám! Szerencsére nem csak a mi példánk igazolja, hogy segítséggel, kitartással, szeretettel milyen sokat lehet kihozni egy mások által rég leírt gyermekből! Szeretettel! Ez a legfontosabb, mind közül!

Zente a mi kis "szerelempáfrányunk", aki már nem csak a mi szerető gondoskodásunk alatt cseperedik. A Ti pozitív energiáitok, a sok kedvesség amit tőletek kap, mind-mind rakétaként repítik a teljes gyógyulás felé!

Örök köszönet és hála mindezért!"

Zente SMA 1 Tiny Hero - Stronger than SMA

Ma egy éve sikerült elérni a vágyott célt! Egy szűk hónap alatt olya... n hatalmas mozgalom jött létre először Zentéért, aztán más betegekért, aminek az ereje túl mutatott kis hazánkon, és nem csak túlmutatott, hanem példát is mutatott! Nektek köszönhetően Zente már egyedül áll, sőt éppen járni tanul.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!