hirdetés
somogy8-Copy-1.jpg

Képgaléria: Ilyen durva pusztítást végzett a hétvégi özönvíz Somogyban

A Rinya-patak több mint nyolcvan centiméterrel lett magasabb az eddigi mért csúcstól.
MTI, fotók: Varga György - szmo.hu
2020. július 27.


hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, hatalmas esőzés okozott villám árvizet Somogyban. A Rinya-patak úgy megduzzadt, hogy az út több helyen súlyos károkat szenvedett. A híd két helyen is beszakadt, és egy rajta lévő autót is elnyelt a víz.

A hétvégi heves esőzésekben helyenként 130-160 milliméternyi csapadék hullott le Somogy és Zala megye egyes területein

- közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Károk leginkább Somogy megyében, Nagyatád térségében keletkeztek. Somogy megyében ugyanis sok kis vízfolyás van, amelyek településeken vezetnek keresztül, ilyen mennyiségű csapadékot azonban képtelenek elvezetni. Így volt ez

a Rinya-pataknál is, ahol a korábbi legmagasabb vízállás 258 centiméter volt 2010-ben a nagyatádi vízmércén. Vasárnap délelőtt azonban 344 centiméteren tetőzött Nagyatádnál a Rinya, ami több mint nyolcvan centiméteres rekorddöntést jelent

hirdetés

- mondta a szóvivő.

Vasárnap délelőtt a vízügyi igazgatóságnak geodétákat is ki kellett küldeniük Nagyatádra, ugyanis a vízmércén 300 centiméter felett nem voltak rubrikák, így tovább kellett szintezni azt, hogy követhessék a vízállást. Kitért arra: a jövőben is kell számolni az ilyen helyzetekkel, a villámárvizek a vízügyi ágazat kiemelt kérdései közé tartoznak.

Lapozz a többi fotóért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
koronavirus-horvatorszag-strandolok-mti-epa.jpg

Koronavírus: Horvátországban második napja rekordmértékű az új fertőzöttek száma

A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, ezért a válságstáb ismét szigorításokat vezetett be.
MTI, fotó: MTI/EPA/Antonio Bat - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

Horvátországban második napja rekordmértékű az új fertőzöttek száma, és a fiatalok a koronavírus legfőbb terjesztői - közölte a válságstáb pénteken.

A testület jelentése szerint

csütörtökön 208-cal nőtt, és elérte a 6258-at a megfertőzöttek száma. Két új haláleset történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 163-ra emelkedett. A betegek közül 106-an vannak kórházban, közülük tízen lélegeztetőgépen.

A legtöbb új esetet a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták.

A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, ezért a válságstáb ismét szigorításokat vezetett be. Péntektől tíz napig az éjszakai szórakozóhelyek, bárok és kávézók csak éjfélig lehetnek nyitva, továbbá zárt térben nem rendezhetnek bulikat.

hirdetés

Ugyanakkor a szabadtéri rendezvényeken is be kell tartani a társasági távolságtartás szabályait és a higiéniai előírásokat, amelyeket most sokkal szigorúbban fognak ellenőrizni a hatóságok.

Alemka Markotic járványügyi szakember, a válságstáb tagja arra kérte a fiatalokat, hogy legyenek sokkal körültekintőbbek. Az új fertőzöttek kétharmada ugyanis a fiatal korosztályból került ki, és bár tüneteik enyhék, meg kell érteniük, hogy mások iránt is felelősséggel tartoznak - mondta.

Több ország is jelezte, hogy szigorításokat vezet be Horvátországgal szemben, Olaszország és Ausztria már megtette, Szlovénia pedig nem zárja ki annak lehetőségét, hogy "vörös listára" helyezi szomszédját, és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője elmondta: érthető, hogy ezek az államok aggódnak állampolgáraik miatt, és azt szeretnék, hogy a járványhelyzet ne romoljon tovább náluk az őszi időszakban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
feherorosz-valasztas-aljakszandar-lukasenka-mti-epa.jpg

Nagyobb aránnyal győzött a fehérorosz elnök, mint eddig állították - legalábbis a 'hivatalos', állami eredmények szerint

A végeredmény szerint Lukasenka valamivel többet kapott, mint a részeredmények alapján.
Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

Pénteken, öt nappal a fehéroroszországi választások után "hivatalos" eredményeket közölt az állami hírügynökség, a BelTA: e szerint

Aljakszandar Lukasenka hivatalban lévő elnök az előzetes számításoknál magasabb, 80,1 százalékos aránnyal nyerte a voksolást.

Legnagyobb ellenfele, Szvjatlana Cihanouszkaja a szavazatok 10,12 százalékát kapta. A szavazáson egyébként a választásra jogosultak 84,28 százaléka vett részt.

Azonban mind Cihanouszkaja, mind hívei azt feltételezik, hogy a számokkal való csalás nélkül valójában a szavazók akár 60-70 százaléka voksolt rá. A jelenleg Litvániában tartózkodó Cihanouszkaja pénteken kijelentette, hogy az emberek többsége nem hisz Lukasenka győzelmében.

A választások óta folyamatosan zajlanak a tüntetések, sztrájkok, erőszakos megmozdulások a kelet-európai országban. A rendőrség brutális fellépése és az ellenzék megfélemlítése miatt több ország és az Európai Unió is aggodalmát fejezte ki "Európa utolsó diktatúrája" felé.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés

Tíz év alatt a városi buszok felét lecserélhetik elektromosra a miniszter szerint a Zöld Busz Programban

A kormány határozata alapján 2022-től a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban már csak emissziómentes autóbuszokat lehet üzembe helyezni, ezek beszerzését a kormány anyagilag is támogatja.
MTI, fotók: MT/Varga György - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

A következő tíz év alatt a városi buszállomány fele cserélhető le kormányzati és európai uniós források felhasználásával minimális karbonkibocsátású elektromos autóbuszokra - közölte pénteken Zalaegerszegen az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László a nagyvárosok számára meghirdetett Zöld Busz Program elindítása kapcsán hangsúlyozta: a közlekedés, mint a legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó ágazat zöldítése alapvető eleme, hogy teljesüljön a párizsi klímamegállapodásnak megfelelő vállalás, az Európai Unió és így Magyarország is klímasemlegessé váljon 2050-ig.

A magyar kormány határozata alapján 2022-től a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban már csak emissziómentes autóbuszokat lehet üzembe helyezni, ezek beszerzését a kormány anyagilag is támogatja.

A miniszter kifejtette:

az EU vállalta, hogy az 1990-es szinthez képest 80-95 százalékkal csökkenti a széndioxid-kibocsátást. Ebben Magyarország kifejezetten jól áll - uniós szinten a kilencedik - azzal, hogy tavaly év végéig 32 százalékkal csökkentette a kibocsátást, miközben a gazdaság jelentősen nőtt.

hirdetés

Idén fogadta el a parlament a klímavédelemről szóló törvényt, a kormány bejelentette klíma- és természetvédelmi akciótervét, ezek tartalmazzák a közlekedés zöldítését. Az alacsony vagy nulla kibocsátású elektromos buszok használata mellett a kormány támogatja a tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik vásárlását is - ismertette Palkovics László.

A kormány 10 év alatt 36 milliárd forint támogatást biztosít elektromos meghajtású autóbuszok vásárlására, az eredetileg tervezett 20 százalékos támogatásnál akár nagyobb mértékű hozzájárulással is.

A következő európai uniós költségvetési időszakban célzottan is nagyobb összeget kap a közlekedés zöldítése, ami a hazai kormányzati támogatással együtt lehetővé teszi, hogy 10 év alatt a magyar buszállomány felét le lehet cserélni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
levego-minoseg-piqsels.jpg

18 magyar településen kifogásolt a levegő a magas ózonkoncentráció miatt

Emiatt a krónikus légúti betegségben szenvedők légúti irritációt, légzési nehézséget, köhögést tapasztalhatnak.
MTI, illusztráció: Piqsels/CC0 - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

Továbbra is sok településen magas az ózonkoncentráció - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteki adataiból.

Emiatt - térképük szerint -

18 településen kifogásolt a levegő. Ezek: Szentgotthárd, Szombathely, Sopron, Sarród, Mosonmagyaróvár, Ajka, Tatabánya, Dorog, Dunaújváros, Kecskemét, Szolnok, Eger, Miskolc, Oszlár, Putnok, Kazincbarcika, Sajószentpéter és Nyíregyháza.

Az elmúlt időszakban az NNK többször is felhívta a figyelmet a magas ózonkoncentrációra.

A tisztifőorvosi Facebook-oldalon korábban azt írták: nyáron a déli, kora délutáni órákban a koncentráció jellemzően magas, emiatt a krónikus légúti betegségben szenvedők légúti irritációt, légzési nehézséget, köhögést tapasztalhatnak.

hirdetés

Ezért

az asztmában vagy más légzőszervi betegségben szenvedőknek nem javasolják, hogy az érintett településeken ebben a napszakban intenzív fizikai tevékenységet végezzenek a szabadban.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!