hirdetés
woman-3083379_640.jpg

Keményen leoltották a neten a 31 éves férfit, aki egy bárban 19 éves lányokat próbált felszedni

'Elég volt a nyomulós, öreg pasikból, meg hogy udvariaskodni kell velük.' Egy komment a sok közül. A 31 szerinted is öreg?
Independent. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. június 04.


hirdetés

A Reddit nevű közösségi oldalon osztotta meg történetét egy 31 éves férfi, aki mélyen megsértődött, mert néhány 19 éves lány, akinek egy bárban udvarolni kezdett, "ragadozónak" nevezte őt. Ezt írta:

"Nemrég ért véget egy hosszú kapcsolatom, romokban heverek. Egy barátom szólt, menjünk, igyunk meg egy italt. A bárban épp szülinapozott egy 19 éves lány (a tortán lévő gyertyákból láttam), és a barátnői. Nagyon csinosak voltak, mondtam a barátomnak, menjünk oda hozzájuk. A barátom azt mondta, szerinte ezek még 'kisbabák', hagyjam őket, de azért odamentünk. Boldog születésnapot kívántunk, szerintem tök jól haladt a beszélgetés.

Aztán az ünnepelt lány egyszer csak váratlanul leoltott, hogy észrevehetnénk már magunkat, eddig udvariasak voltak, de most már hagyjuk őket békén. Teljesen lefagytam, nem is értettem. Aztán egy másik lány szabályosan rám kiabált: 'Nem látod, milyen kínosan érezzük magunkat, te ragadozó?

Ettől kiakadtam. Könyörgöm, felnőtt emberek vagyunk mindannyian. Miért ne flörtölhetnénk egy bárban? 12 év korkülönbség miatt még nem leszek ragadozó..."

A bejegyzés felkerült a Twitterre, és óriási vitát váltott ki. Elképesztő mennyiségű fiatal lány "ugrott rá" a férfira, a kommentekből az derült ki, hogy a probléma igenis létezik, egy 19 éves lánynak egy 31 éves férfi sokszor már kínosan "öreg", és nem veszik jó néven a nyomulását. Íme néhány hozzászólás pro és kontra:

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
ufo_iss_nasa.jpg

NASA: videón, ahogy egy ufó 20 percig követi a Nemzetközi Űrállomást

Ráadásul a felvételt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kamerái készítették.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) kamerái rögzítettek egy kúp alakú tárgyat, ami 20 percig követte a űrállomást a Föld körüli pályán, írja a Metro. A felvételt rögtön kiszúrták olyan portálok, melyek kifejezetten az űrbéli anomáliákra vagy földön kívülinek vélt technológiákra szakosodtak.

Ahhoz, hogy a buszméretű tárgy tudja tartani a lépést az ISS-szel, nagyjából 78 kilométer/másodperc sebességgel kellett haladnia. A videó egyik legérdekesebb pontja az, amikor a kamera ráközelít az ISS tempóját tartó kúp alakú valamire. Ezzel tulajdonképpen akaratlanul is jelezte a NASA, hogy tisztában van a szokatlan repülő tárgy jelenlétével.

A felvételről hosszabb elemző videót készített az ET Data Base nevű YouTube-csatorna is. Ebben Scott C. Waring elmondja, hogy az ufó kúp alakúnak tűnik, és semmilyen általa ismert tárgyhoz nem hasonlít. Hozzáteszi:

"Ha ez egy katonai tárgy, akkor valószínűleg az amerikai légierő szigorúan titkos technológiája lehet."

Lapozz a videóért:

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
texas-kutya2.jpg

Megdöbbentek a rendőrök: „bejelentette” gazdája eltűnését a kutya

Nem elírás a cím: Texasban történt a különös eset.
Fotó: Facebook / Support Our Permian Basin Police Officers - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Nagyon ijesztő élmény, és kellemetlen, várakozással teli procedúrával járhat, ha házi kedvencünk eltűnik, és ezt jelentjük a hatóságoknak. Nem így van azonban, ha fordítva történik az eset: azaz ha a háziállat "jelenti be" gazdája eltűnését.

Márpedig ilyen esetről számol be az Egyesült Államok-beli Texas állam Odessa városából a Bored Panda. Február 12-én Chico, a nagytestű, de rendkívül aranyos és barátságos kutya megjelent a rendőrkapitányságon, és türelmesen kivárta a sorát. Majd mancsát az ügyintéző pultjára helyezve mutatta, hogy valamit szeretne.

A rendőrség munkatársai hamar felismerték, hogy Chico elvesztette gazdáját, és valamiért pontosan tudta, hova kell fordulnia a problémával.

Rusty Martin, az ügyeletben lévő őrmester elmondta, a kutya egyáltalán nem volt rosszkedvű vagy zavart, leginkább olyannak tűnt, mint aki csak felfedező útra indult a környéken. Az őrs munkatársai közül sokan leálltak játszani, szórakozni az állattal, aki láthatóan nagyon élvezte a törődést.

Természetesen a háttérben komoly munka folyt, hogy felderítsék az ügyet, így Chico hamarosan hazakerülhetett gazdájához.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
barbie3.jpg

Több ezer dollárért változtatta élő Barbie-vá magát egy norvég anyuka

Az egyedülálló anya ma már felismerhetetlen a régi fotóihoz képest.
Címkép: Northfoto/Barcroft Media/mediadrumworld.com/@sindystarlet - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Egy oslói egyedülálló édesanya, Sindy Starlet 21 évet töltött azzal, hogy igazi Barbie hasonmást faragjon magából – szó szerint. A nő eddig körülbelül 10.000 dollárt, azaz több, mint 3 millió forintot költött kozmetikai beavatkozásra, de még mindig nincs megelégedve a külsejével.

A csupa rózsaszín megjelenésével és platinaszőke hajával Sindy Norvégia Barbie babájának tekinti magát. A 36 éves anya a jelenlegi 700 köbcenti méretű implantátumát a közeljövőben 3000 köbcentisre cserélné, amivel reméli, hogy elnyerheti az ország legnagyobb mellű emberének címét.

A nő ma már teljességgel felismerhetetlen a régi fotóihoz képest, amik még a beavatkozások előtt készültek róla.

A nő mintegy 200 ezres követőtáborral rendelkezik Instagramon, ahova mindig szexi és beállított képeket posztol, hétköznapokon pedig egy szalont vezet Oslóban, és egyedül neveli 14 éves fiát, Leót.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
futo-usa.jpg

8 órán át kúszott egy sérült futó fagypont alatti hőmérsékleten az Egyesült Államokban

Joseph Oldenburg nem merte fekve várni a mentőket, mert attól tartott, hogy ha mozdulatlan marad, meghal kihűlésben.
MTI - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Nyolc órán át csak térden kúszva tudott előrehaladni fagypont alatti hőmérsékleten egy lengén öltözött sérült futó az amerikai Washington államban, az Olympic Nemzeti Parkban.

A Jefferson megyei kereső- és mentőszolgálat Facebookra feltett közleménye szerint a futó, Joseph Oldenburg feltöltött telefonjának és "hihetetlen akaraterejének" köszönheti, hogy nem esett nagyobb baja.

A férfi már 16 kilométerre volt a túraösvény kiindulópontjától, amikor megsérült a sípcsontján.

Térerő hiányában nem tudott segítséget kérni telefonon, ezért a kezén és a térdén kúszva próbált meg továbbhaladni. A cipőjébe térdelve igyekezett elejét venni annak, hogy térde kisebesedjen a durva terepen.

Órák teltek el így, mire egy SMS érkezése jelezte neki, hogy már van térerő. Hívta is a segélyvonalat, de még további órák teltek el, míg rátaláltak 8-9 kilométerre attól a helytől, ahol megsérült. Pontos helyzetét a hívás alapján határozták meg.

hirdetés

Az esetről beszámoló CNN hírtévé szerint Oldenburg nem merte fekve várni a mentőket, mert attól tartott, hogy ha mozdulatlan marad, meghal kihűlésben. A családjával kapcsolatos gondolatok tartották benne a lelket, és mint mondta, nem akarta, hogy a szerettei úgy gondoljanak majd rá, mint aki a vadonban halt meg.

A túraösvényről kimentett sérült férfit helikopterrel szállították egy seattle-i kórházba.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!