hirdetés
napnyarpxhere-1000x667.jpg

Keleten kitart a kánikula, nyugaton akár több mint 10 fokkal hűvösebb is lehet

Enyhe hidegfront hoz felfrissülést az ország nyugati felében, csütörtöktől viszont ismét igazi strandidő várható mindenhol.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.


hirdetés

Egy kisebb hidegfront miatt szerdán néhány fokkal ugyan csökken a hőmérséklet - kivéve délkeleten - de csütörtöktől ismét egyre melegebb lesz, hétvégén pedig már 30-35 fokos maximumot mérhetünk, tehát igazi strandidő lesz - derül ki az Időkép előrejelzéséből.

Szerdán a dunántúli tájainkat egy hidegfront éri el. Északnyugatira-északira fordul és megerősödik a szél, Sopron és a Balaton környékén nem lesznek ritkák a viharos lökések sem. Ezzel együtt

hűvösebb levegő érkezik, nyugaton, északnyugaton 23-28 fok közé mérséklődik a nagy meleg, máshol még kitart a 29-36 fokos kánikula, a legmelegebb délkeleten lesz.

Nyugaton, északnyugaton megnövekszik a felhőzet, de csak néhol fordulhat elő gyenge zápor, máshol továbbra is a napsütésé lesz a főszerep. Délután az Északi-középhegység fölött ugyanakkor több gomolyfelhő képződhet, és zápor, zivatar is kialakulhat. Késő délutántól, estétől keleten is feltámad a szél.

Csütörtökön a több-kevesebb napsütés mellett olykor erősen megnövekszik a felhőzet, zápor, egy-egy zivatar leginkább északnyugaton fordulhat elő. Az ország keleti felén még nagy területen élénk, északkeleten kezdetben erős lesz az északkeleti szél.

A csúcshőmérséklet 25 és 33 fok között alakul, továbbra is északnyugaton lesz legkevésbé meleg, míg délkeleten kitart a hőség.

Pénteken elsősorban fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, csapadéknak kicsi az esélye. Az északkeleti szelet több helyen továbbra is élénk lökések kísérhetik. A 15-20 fokos hajnalt követően napközben 28-33 fok várható.

Hétvégén sok napsütésben lesz részünk, helyenként ugyan magasabbra tornyosulhatnak a gomolyfelhők, de csak elvétve alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar.

Az időnként élénk keleti-délkeleti szélben ismét országos kánikula vár ránk, délutánonként 30-35 fokos maximumokkal.

Az Időkép szerint pedig jövő héten is folytatódhat a kánikula.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
photo-1551736494-893208075f1f.jpg

Katasztrófa közeledhet: nem csak a hőség okozza a grönlandi gleccserek olvadását

A hőség nagy pusztítást végezett az elmúlt hetekben, rengeteg jeget vesztett Grönland. A gleccserek olvadása veszélyesen megemelheti a tengerszintet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Az év egyik legmelegebb napján a Kulusuk, Grönland egyik kis falujának lakosai robbanáshoz hasonló zajokat tapasztaltak. Egy nagyjából öt mérföldre lévő gleccserből egy focipálya méretű darab szakadt le.

Csak ezen a napon, augusztus 2-án 12,5 milliárd tonna jég olvadt el Grönlandon. Ezt a NASA tudósai is tapasztalták, akik egyik klímaváltozást kutató programjuk, az OMG (Óceánok olvadása Grönlandon) keretein belül kutatták a hőmérsékleti rekordok okozta tömeges olvadást.

A NASA csapata nem csak azt vizsgálta, hogy léghőmérséklet emelkedése miképp olvasztja el a gleccsereket, hanem azt is, hogy az óceánok melegedése milyen mértékben katalizálja az olvadási folyamatot.

A tudósok a Helheim gleccser legelső szakaszán jégmentes „tavat” találtak. Ez egy nem túl gyakori jelenség, nem véletlen figyeltek fel rá.

"

„Nagyon ritka a bolygón, ahol az óceánban 200 méteres mélységben nincs hőmérséklet-ingadozás. Általában hidegebb vizet találunk az első 100 méteren, de közvetlen a gleccser alatt meleg víz van. Ezek a vizek most már sokszor közvetlen érintkeznek a jég egész felületével, ami gyorsítja az olvadást.”

– mondta Fenty, a NASA egyik klímakutatója.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
tuzijatek-1.jpg

Videó: Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték Budapesten

Élőben mutattuk a látványosságot, ha lemaradtál, most megnézheted.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Országszerte tűzijátékkal ünnepelték az államalapítás ünnepét. Este 9 órakor kezdődött meg Budapesten az augusztus 20-i látványos tűzijáték és mintegy fél óra hosszú volt. Kollégánk a helyszínről jelentkezett.

VIDEÓ: A tűzijátékról

Az ünnepi rendezvénysorozat eddigi programjai a terveknek megfelelően lezajlottak, semmilyen rendkívüli esemény nem történt . közölték a tűzijáték megkezdése előtt.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
drón.jpg

Drónhadsereg kíséri majd az amerikai katonákat, akár 250 drón és robot egyszerre

Videó jelent meg az első tesztek egyikéről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Olyan önjáró drónokkal és szárazföldi robotokkal kísérletezik az amerikai Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA), amelyeket tömegesen lehet katonai akciók támogatására lehet bevetni.

A New York Times bemutatta a DARPÁNAK azt a videóját, a drónhadsereg körülvesz és felderít két városi háztömböt. A tesztet júniusban, Georgia államban végezék, szárazföldi robotok és drónok egyaránt részt vettek benne.

VIDEÓ: akcióban a drónhadsereg

Mindez a DARPA „támadó rajtaktika” programjának része, aminek célja, hogy kisebb gyalogsági egységeket szükség esetén akár 250 drón és szárazföldi robot is kísérhessem a sűrűn lakott városi környezetben végrehajtott akciók során. Ez volt a második ilyen teszt, a DARPA összesen hatot tervez, és ezek mind összetettebbeké válnak.

A DARPA illetékesei szerint egy egész drónrajt egyrészt nehéz megsemmisíteni, másrészt pedig segíthetnek felderíteni egy olyan várost, ahol nehéz nagyobb távolságokat belátni.

Az ügynökségnek van egy másik hasonló projektje is, a Squad X program, amely lehetővé teszi a katonáknak, hogy a terepen nagy mennyiségű információt gyűjtsenek össze a körülöttük lévő dolgokról mesterséges intelligenciák, drónok és robotok segítségével.

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
tarnok.jpg

Tárnok lakói döntöttek: nem lesz tűzijáték, helyette fontosabb célokra használják fel a megspórolt pénzt

Inkább játszóteret, közösségi programot, járdát fizetnek a pénzből.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Idén nem lesz tűzijáték Tárnokon, így döntöttek a helyiek - írta meg a Levegő Munkacsoport a Facebookon.

A Pest megyei település lakói tavaly Tárnok közösségi oldalán egy szavazós játékban arra is voksolhattak, hogy szeretnének-e tűzijátékot, vagy helyette inkább okosabb dolgokra tartsák meg a pénzt, és az önkormányzat az így megtakarított pénzt pl. járdára, sportra, közösségi programokra, játszótérre költse.

A milliók "eldurrogtatatását" leszavazták, de az ünnephez illő programok és a vidám szórakozás megmaradt.

"A környezetszennyező, zajos, egészségkárosító tűzijáték helyett ünnepeljék településeink valódi érték létrehozásával augusztus 20-át" - írta a Levegő Munkacsoport.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x