KÉK HÍREK
A Rovatból

Zaklatott egy abortuszra váró nőt egy beteghordó a székesfehérvári kórházban

A nőnek az elveszített gyerek miatti trauma mellett a kórházi munkatárs kéretlen közeledésével is meg kellett küzdenie.
Fotó: Gerd Altmann / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. január 31.


Link másolása

Elképesztő dolgokat kellett kiállnia egy abortuszra érkező nőnek a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórházban – számol be a 24.hu.

Fruzsina és párja egygyermekes szülők, évek óta tervezték második baba érkezését. Épp ezért különösen nagy tragédia volt, amikor kiderült: a magzat az ötödik héttől kezdve nem fejlődött tovább. Hamarosan a vetélés is megindult, később pedig az is nyilvánvaló lett, hogy a magzatot csak műtéti úton lehet eltávolítani az anyaméhből.

Fruzsinát január 13-án hajnalban vették fel a kórházba, saját elmondása szerint mindenki nagyon empatikusan viselkedett vele a nehéz helyzetben. Addig semmilyen atrocitás nem érte, „amíg egy férfi be nem jött reggel, talán 8-9 óra között az osztályra” – meséli.

A férfi a kórteremben meglehetősen oda nem illő módon viselkedett, viccelődni kezdett, de Fruzsina először arra gondolt, hogy csak oldani szeretné a helyzetet. Ráadásul sokáig abban a tudatban élt, hogy a kék ruhás dolgozó orvos, esetleg a műtétet is ő fogja végezni.

Amikor a hajhálót adta rá, a férfi beletúrt a hajába és azt suttogta neki, imádom a vörös-szőke hajakat.

A nőt sokkolta a jelenet, de nem tudott cselekedni, a sírás felülkerekedett rajta. A férfi közben nyugtatni próbálta, és azt mondta, csak rá és a hangjára figyeljen. Amikor Fruzsina végül meg tudott szólalni, és jelezte, hogy ez nagyon nem jó neki, a férfi azt mondta, „most tudom, hogy nem lehet”.

A nőt nagyon felzaklatták a történtek, ahogy az is, hogy akarata ellenére kézen fogva kísérte be a műtőterembe, ott is végig körülötte legyeskedett, még a kezeit is a hasára tette.

Mint meséli, a kórterembe már egy másik férfi kísérte, aki kifogástalanul viselkedett. Ugyanakkor ahogy belépett az ajtón, a kék ruhás dolgozó egyből Fruzsinát kereste a tekintetével, oda is kacsintott, a nő ugyanakkor igyekezett teljesen ignorálni őt. Egy másik pácienst vittek a műtőbe, ennek ellenére a férfi Fruzsina ágyát vette célba. Leült mellé, nekidőlt a lábának, amit a nő rendkívül kellemetlenül élt meg – írja a portál Fruzsina beszámolója alapján. A nő azt mondja, ekkor rájött a férfi szokatlan és felzaklató viselkedésének okára:

állítása szerint a férfi átható alkoholszagot árasztott.

A férfi további zaklatásának egy doktornő is tanúja volt, aki felé Fruzsina megpróbálta jelezni, mennyire kellemetlen neki a szituáció, ő azonban csak annyit mondott, hogy ne aggódjon, be fogják takarni, senki nem fogja látni a meztelen testét.

A nő végül egy barátnőjének is beszámolt az esetről messengeren, a kijelentkezéskor pedig már a párja is jelen volt, akit szintén nagyon felháborítottak a hallottak. Egy orvos ekkor mondta el nekik, hogy a problémás illető nem doktor, hanem egy beteghordó volt.

Sűrűn elnézést kért tőlük a történtekért, de hozzátette, emberhiány van, nincsenek abban a helyzetben, hogy megválogassák, kiket vesznek fel.

Fruzsina jelenleg a körülményekhez képest jól van, otthon igyekszik túltenni magát az eseményeken. Néhány nappal később hivatalosan is panaszt tett, amit a kórház ki is vizsgált. Mint kiderült, a vizsgálat időtartamára a férfit felfüggesztették. Ha kiderül, hogy ittas volt, valószínűleg el fogják tiltani a munkájától. A zaklatást átélt nő teljesen biztos benne, hogy a beteghordó fogyasztott alkoholt: szerinte ezt bizonyítja az is, hogy elesett a műtőbe lépve.

„A célom, hogy ezt a férfit eltiltsák a munkájától, és máshova se tudjon elmenni!”

– fogalmazott Fruzsina beszámolója végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„Húzd fel, húzd fel, húzd fel!” – A pilóta dermesztő utolsó szavai, mielőtt a repülőgép a tengerbe zuhant, megölve 228 embert
Az Air France járata még 2009-ben zuhant le, több mint 200 emberrel a fedélzetén. A feketedoboz rögzítette a személyzet utolsó szavait.

Link másolása

2009. június 1-jén az Air France 447-es járata elindult Rio de Janeiróból Párizsba. Az Airbus A330 azonban soha nem érte el végső célját, mivel az Atlanti-óceánba zuhant.

A fedélzeten tartózkodó mind a 228 személy, a személyzet 12 tagja és 216 utas tragikus halált halt.

Napokkal később az Air France repülőgépének maradványait megtalálták a hullámokon lebegve, ami után kétéves mélytengeri keresés vette kezdetét. A keresőszemélyzet megtalálta a fedélzeti adatrögzítőket, más néven a fekete dobozokat, amelyek kulcsfontosságú információkat tartalmaztak arról, hogy mi történt a levegőben a repülőgép lezuhanása előtt.

Az adatok azt mutatták, hogy a repülőgép sebességérzékelői jegesedés miatt eltömődtek, amikor a gép megpróbált átjutni a viharon.

Ez azt eredményezte, hogy hibás adatokat szolgáltattak a repüléshez. Mivel a hibás adatok a robotpilótát használhatatlanná tették, azt kikapcsolták, miközben a pilóták megpróbálták értelmezni a sebességükre és magasságukra vonatkozó zavaros adatokat. Az 58 éves Marc Dubois kapitányt és két másodpilótája, a 37 éves David Robertet és a 32 éves Pierre-Cédric Bonint helytelen navigációs adatok birtokában próbálták elhagyni a vihar térségét.

A gép már annyit vesztett a sebességéből, hogy átesett, de a trió ezt nem érzékelve tévesen felfelé húzta a gép orrát, nem pedig lefelé.

Ennek következményeként a 447-es járat zuhanni kezdett, miközben a pilóták pánikba esett beszélgetést folytattak.

„Elvesztettük a sebességünket!” – kezdte az egyik pilóta.

„Nem tudom, mi történik” – hallatszott egy másik hang.

Bonin később már így kiabál: „Gyerünk! Húzd fel, húzd fel, húzd fel!”

”B***, le fogunk zuhanni! Ez nem igaz! De mi történik?” - kiáltott fel Robert.

Amikor már szembesültek az elkerülhetetlen sorsukkal, egy ismeretlen személy azt kiáltotta: „Kib***, halottak vagyunk.”

A rögzített beszélgetésekből kiderül, hogy az Air France járatának két pilótája aludt, amikor a gép bajba került.

A tények ismeretében felmerül a kérdés, hogy a végzetes események másképp is lejátszódhattak volna?

A Daily Mail szerint Alain Bouillard vezető nyomozó azt mondta: „Ha a kapitány a helyén maradt volna a viharzónában, és nem megy el aludni, a tapasztalatai miatt talán a történet másképp végződött volna. De nem hiszem, hogy fáradtság miatt távozott az ülésből. Ez inkább a szokásos viselkedés volt, az Air France pilótakultúrájának része. Így a távolléte nem volt szabályellenes. Mégis meglepő, mert ha te vagy a felelős vezető a gépen, nem akkor mész pihenni, amikor ilyen vihar közeleg."

2023-ban egy párizsi bíróság úgy döntött, hogy az Air France és az Airbus nem bűnös a fedélzeten tartózkodók haláláért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Pitiáner ügyön bukhatott el a győri rendőrkapitány, a sztárzsaruként elhíresült helyettesét is magával rántotta
Tavaly szeptemberben került rács mögé az ezredes, azóta már tucatnyi embert hallgattak ki. Egy apróbb „szívesség” miatt kerülhetett bajba a főzsaru.

Link másolása

Tavaly szeptember 1-jén tartóztatták le hivatali bűncselekmény miatt a győri rendőr ezredest, de azóta sem derült ki, vajon miért kerülhetett börtönbe - írja a Blikk. Ugyanakkor a Telex információi szerint már több tucatnyi embert hallgatott ki a rendőrség, akik közül az egyiküket le is tartóztatták még az év elején.

A hírek szerint a letartóztatott férfi az egykori megyei főkapitány-helyettes, aki évekkel ezelőtt nyugdíjba vonult, de korábban sztárzsarunak számított, hiszen több kiemelt és nagy nyilvánosságot kapott bűnügy vagy gyilkosság felderítéséről is beszámolt a sajtónak.

A győri rendőrkapitány letartóztatása óta folyamatosak a találgatások, vajon miért is csukták le. A Blikk információi szerint

több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják. Minden bizonnyal ennek köszönhető az ügyben szereplő gyanúsítottak viszonylag nagy száma is.

De egy városi legenda szerint a kapitány bukását az okozta, amikor egy Győr-szerte ismert "nagykutya" lakásán illegális lőszereket találtak, ő pedig megpróbálta ezt az ügyet eltussolni.

A híresztelés azóta sem több szóbeszédnél, ugyanakkor valóban egy kisebb súlyú "szívesség" elkövetésével irányította magára a nyomozók figyelmét, aminek a következménye a főrendőr szeptemberi letartóztatása lett.

A Központi Nyomozó Főügyészség legfrissebb tájékoztatása szerint 18 gyanúsítottat már kihallgattak, akik közül ketten jelenleg is letartóztatásban vannak.

Az intézkedés tükrében tehát olyan elemei is lehetnek a gyanúsítást képező bűncselekményeknek, amelyek államtitkot képeznek – mondta korábban a Blikknek Baracz Vilmos ügyvéd, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet jogásza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Hároméves kisgyerek zuhant ki egy csepeli panelház ötödik emeletéről
A zuhanás erejét tompíthatta, hogy az ablak alatti bokrokra esett. A gyereket súlyos állapotban vitte kórházba a mentőautó.

Link másolása

Kizuhant egy hároméves kisgyerek pénteken egy emeletes ház ablakából Csepelen, írja az MTI. A gyereket mentő vitte kórházba a Kossuth Lajos utcai panelháztól.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a hírügynökségnek elmondta: a rendőrség szemlét tartott a helyszínen, és kiskorú veszélyeztetésének gyanújával büntetőeljárást indított.

A Blikk azt írja, hogy a gyerek az ötödik emeletről zuhanhatott ki.

A ház alatti bokrokon landolt, ami felfogta a zuhanást, de még így is súlyos állapotban szállíthatták kórházba.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A szívem szakadt meg a kislányért” – kizuhant egy gyerek az ötödik emeletről Csepelen, megszólalt egy szemtanú a tragédiáról
A kislány szerencsére nem a földre, hanem a ház előtti bokrokra esett, így túlélte a zuhanást. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást az ügyben.

Link másolása

Tegnap megírtuk, hogy Csepelen egy ház ötödik emeletéről kizuhant egy hároméves kislány, aki szerencsére nem a földre, hanem a ház előtti bokorcsoportra esett, így életben maradt. Most a Ripost részletesebb beszámolóval szolgált az esetről.

A lap szerint a bokrokon fekvő gyermekre egy arra járó gyalogos bukkant rá, ő riasztotta a mentősöket és a rendőröket is.

Az elsőként kiérkező járőrök közül az egyik rendőrnő fogta a kislány fejét és kezét, és beszélt a gyermekhez, amíg a mentők meg nem érkeztek.

A szülők ekkor vették észre, hogy nagy a baj. Addig csak a lakásban keresték a gyermeket, de az utcai hangokra felfigyelve kinéztek az ablakon, és szembesültek a szörnyű tragédiával. Egy szemtanú így beszélt erről:

Egy nő sírt lent nagyon, amikor a mentők dolgoztak, valószínűleg ő volt a kislány anyja. Nagyon sajnálom, ami történt, tudom, hogy egy ilyen korú gyerek mellett elég egy fél percre másfelé nézni. A szívem szakadt meg a kislányért, meg azért az asszonykáért, ott zokogott szegény.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: