KÉK HÍREK
A Rovatból

Gyógyíthatatlan beteg kisfiával lépett a vonat elé egy nő Győrnél

A tragédia pénteken történt Győr-Ménfőcsanak mellett. A helyiek szerint a kisfiú beteg volt, a rendőrség emberölés miatt indított eljárást.


Péntek este tragédia rázta meg a Győr melletti települést. Egy 41 éves nő kisfiával együtt lépett a vonat elé a Győr-Ménfőcsanakhoz közeli modellreptér mellett. A nő jól ismerhette a helyet, ahol a vonatok nagy sebességgel haladnak, így esélyük sem volt a túlélésre.

A helyiek szerint az anya azért döntött így, mert nem tudta feldolgozni gyermeke gyógyíthatatlan betegségét. A szemtanúk és az áldozatok ismerősei is értetlenül állnak az eset előtt.

„Az egész környéket megrázta a hír... Egy gyermek halála önmagában is rémes, de így meg felfoghatatlan” – mondta a Blikknek az egyik ismerősük.

A mozdonyvezető próbált fékezni, de nem tudta megállítani a szerelvényt. A hároméves kisfiú még élt, amikor a mentők kiérkeztek, de az életét már nem lehetett megmenteni. Az anya nyolcéves lánya a közelben parkoló autóban ült, így végig kellett néznie a tragédiát.

A helyszínen mécsesek és gyertyák égnek az áldozatok emlékére. Egy helybéli nő könnyek között mondta:

„Gyógyíthatatlan beteg volt a kisfiú, azt hallottam... Ám ez nem lehet magyarázat, az a kislány, aki ezt végignézte, szintén áldozat.”

A rendőrség emberölés miatt indított nyomozást. Horváth László büntetőjogász elmondta, hogy ez az eljárásrendi protokoll. „Az anyuka emberölést követett el, annak is a minősített esetét, kiskorú sérelmére, előre kitervelten, s még a különös kegyetlenségnek is megfelel a rideg tényállás” – nyilatkozta. Az eljárás lezárása után a nyomozást az elkövető halála miatt megszüntetik.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai részletek: az agyonvert boltosnő látta, ahogy a fahusángos férfi egy másik nőre támad, de hiába zárkózott be, az ámokfutó rátörte az ajtót és megölte
Brutális támadás rázta meg a somogyi Fonót: egy férfi előbb két embert vert meg az utcán, majd betört a boltba, és halálra verte az eladónőt. A támadó autót lopott, majd egy rendőrségi hajsza végén fogták el.


Gyász és döbbenet uralkodik a Somogy megyei Fonón és a szomszédos Kisgyalánban, miután egy férfi brutális ámokfutásba kezdett. A támadó először az utcán esett neki két embernek, majd betört egy kisboltba, ahol halálra verte az eladónőt, derül ki az RTL Híradó riportjából.

A 31 éves férfi először egy 63 éves nőt támadott meg az utcán, aki éppen a kultúrházba tartott egy nőnapi rendezvény előkészületeire. Egy súlyos fahusánggal többször fejen ütötte. A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, fia szerint jelenleg lélegeztetőgépek tartják életben.

„Intenzív osztályon fekszik. Lélegeztetőgépeken van. Azt mondták, jelenleg, hogy agyhalott” – mondta a nő fia.

A támadó ezután egy idős férfit is megsebesített, aki karjával próbálta védeni magát.

„Csak a fejemet célozta, de ezzel ki tudtam védeni, hanyatt estem. Lábamat ütötte-verte” – mesélte az áldozat.

A boltos is végignézte a támadást, majd rémülten bezárkózott az üzletbe. A férfi azonban betörte az ajtót és halálra verte az eladónőt, Katalint.

„A boltos látta ezt az egészet és akkor bezárta magát, de akkor is bement, berúgta az ajtót. Állítólag telefonált még, mikor betörte az ajtót, de nem tudom, kinek”

– mondta az utcán megvert nő fia.

A támadó ezután ellopta az eladónő autóját és elmenekült. Egy szemtanú videóra vette, ahogy a fekete autóval száguldott, miközben rendőrök üldözték. A több mint 70 kilométeren át tartó üldözés végül Siófokon ért véget, amikor a férfi egy parkoló autónak ütközött.

Katalint gyertyákkal és virágokkal gyászolják Fonóban. A 47 éves nő Kisgyalánból járt át a boltba dolgozni, korábban a polgármesteri hivatal alkalmazottja volt.

„Katalin volt alkalmazottja az önkormányzatunknak is. Egy nagyon kedves, pedáns, megbízható hölgynek ismertem. És hát nagyon sajnáljuk, hogy így alakult!” – mondta Horváth Zoltán, Kisgyalán polgármestere.

A helyiek szerint a támadó nemrég tért haza Hollandiából, és drogokat is fogyaszthatott. Egyelőre nem tett vallomást, letartóztatásáról a bíróság dönt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Meccs közben vitték el a rendőrök a balatonfüredi röplabdaedzőt
Tomás Vargát az U20-as csapat mérkőzése alatt kísérték ki a rendőrök az MTK Szamos utcai csarnokában. A klub egyelőre nem közölte, miért történt az intézkedés, és hogy az edző ott lesz-e a következő meccsen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 16.



Tomás Vargát, a balatonfüredi Szent Benedek RA női röplabdacsapat vezetőedzőjét rendőrök vitték el egy mérkőzés közben, írja a 24.hu.

A szlovákiai szakember vasárnap az U20-as csapat edzőjeként irányította a csapatot az MTK Szamos utcai csarnokában, ahol a Nyíregyháza ellen játszottak.

A Magyar Röplabda Szövetség hivatalos jegyzőkönyve szerint

„a második szett 15-22-es állásánál két rendőr elkísérte, ezután már az edző nem tért vissza a mérkőzésre”.

A klub egyelőre nem közölt részleteket arról, hogy a rendőrök miért intézkedtek, és az sem tisztázott, hogy Varga ott lesz-e a csapat következő, pénteki mérkőzésén az UTE ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a balatonfüredi röplapdacsapat, miután meccs közben vitték el a rendőrök a vezetőedzőjüket
Szerintük az intézkedést egyértelmű provokáció előzte meg. Megköszönték a szülőknek a támogatást, és azt írták, hogy a jövőre szeretnének koncentrálni.


Megszólalt a balatonfüredi Szent Benedek RA női röplabdacsapat, miután a vezetőedzőt rendőrök vitték el egy mérkőzés közben. Szerintük az intézkedést egyértelmű provokáció előzte meg.

Tomás Vargát az U20-as csapat mérkőzése alatt kísérték ki a rendőrök az MTK Szamos utcai csarnokából, ahol a Nyíregyháza ellen játszottak.

A Magyar Röplabda Szövetség hivatalos jegyzőkönyve szerint

„a második szett 15-22-es állásánál két rendőr elkísérte, ezután már az edző nem tért vissza a mérkőzésre”.

Később a csapat egy hivatalos közleményben reagált az ügyre, amelyet a Facebook-oldalukon tettek közzé. Ebben többek között azt írják, hogy januárban és februárban hirtelen egyszerre három munkatársuk pótlását kellett megoldaniuk.

Épp ezért volt bosszantóan fájó, mikor újra és újra azzal szembesültünk, hogy azok, akiket mi elengedtünk, nem engedtek el minket. Hol a sportolóinktól, hol szülőktől, hol kollégáktól értesültünk az újabb és újabb fejleményekről, melyeket igyekeztünk zárt körben kezelni. Ma azonban egy olyan súlyos dolog történt, ami mellett már nem lehet elmenni szó nélkül.

„Varga Tomás vezetőedzőnk a budapesti U20-as tornán, a két mérkőzés között a sportlétesítményen kívül összetűzésbe keveredett a helyszínen őt megkereső, táppénz miatt tőlünk hónapok óta távol lévő másodedzőnkkel, Majer Zsolt Ferenccel, melynek következtében rendőrségi intézkedés történt”

- olvasható a csapat közleményében.

A szülők egybehangzó állítása alapján a klub azt írja, hogy mindezt egyértelmű provokáció előzte meg a volt technikai vezetők részéről. A közlemény szerint Majer Zsolt a két mérkőzés közti rövid szünetben többször vitát provokált a vezetőedzővel, amit Varga Tomás elutasított.

„Sem minősíteni, sem vádaskodni nem szeretnénk. A rendőrséggel együttműködünk, a vizsgálat lezárulta után annak eredménye alapján a megfelelő lépéseket megtesszük. Természetesen a verbális erőszak és a tettlegesség minden formáját elítéljük, bárki is kezdeményezte az inzultust!” - írták.

A csapat megköszönte a játékosokat elkísérő szülők segítségét és támogatását. Azt is hangsúlyozták, hogy a jövőre szeretnének koncentrálni, és érzelmileg biztonságos, segítő légkört, és támogató szakmai irányítást biztosítani sportolóiknak. Az a közleményből nem derült ki, hogy Tomás Varga jelen lesz-e a csapat következő mérkőzésén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, miért pusztult el Gene Hackmanék kutyája
A 12 éves ausztrál kelpie keveréket, Zinnát egy ládában találták meg Betsy Arakawa holtteste közelében. A hatóságok most tették közzé a boncolás eredményét.


Ahogy már beszámoltunk róla, a mentők Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa új-mexikói otthonában találták meg a házaspár holttestét még februárban. A színész és felesége mellett három kutyájuk is a házban volt, közülük egy elpusztult.

A 12 éves ausztrál kelpie keveréket, Zinnát egy ládában találták meg Arakawa holtteste közelében.

A boncolás szerint a kutya gyomra teljesen üres volt, csak egy kis mennyiségű szőr és epe volt benne.

A szakértők nem találtak mérgezésre, fertőzésre vagy külsérelmi nyomokra utaló jelet, így valószínűleg éhezés és kiszáradás okozta a halálát.

A két túlélő kutya, Bear és Nikita a mentőcsapat munkáját is segítette.

A helyi tűzoltóparancsnok, Brian Moya elmondása szerint a keresőcsapat a kutyákat követve jutott el Hackman és Arakawa holttestéhez. „Rájöttek, hogy a kutyák azt próbálják mondani: Hé, gyertek ide! Gyertek ide!” – mondta Moya.

Bear és Nikita jelenleg Joey Padilla, a Santa Fe Tails nevű kisállat-gondozó vállalkozás tulajdonosának felügyelete alatt áll. Padilla szerint Zinna különösen kötődött Arakawához, és mindig a közelében maradt. Gene Hackman és Betsy Arakawa 34 évig voltak házasok, és közismerten szerették az állatokat - írta a ladbible.com.


Link másolása
KÖVESS MINKET: