KÉK HÍREK
A Rovatból

Videón, ahogy egy gyilkossággal vádolt férfi megszökik a tárgyalóteremből

Az amerikai férfi nem habozott: amint lekerült róla a kéz- és a lábbilincs, azonnal futni kezdett.

Link másolása

A 28 éves Edi Villalobost többek között a 33 éves Artemio Guzman-Olvera meggyilkolásával vádolják az amerikai Oregon állambeli Washington megyében.

A letartóztatásban lévő férfit február 27-én átvitték a megyei bíróság egyik tárgyalótermébe, ahol kiválasztották az esküdtszék tagjait - írja az UNILAD.

A törvényeknek megfelelően levették róla a kéz- és lábbilincset, miután bekísérték a terembe. A vádlottat ugyanis nem láthatják bilincsben az esküdtek, hogy ne befolyásolja őket a látvány.

Villalobos ezután úgy csinált, mint aki le akar ülni, azonban a székéhez érve hirtelen futni kezdett, és kirohant a tárgyalóteremből, majd az épületből is.

A szökést a biztonsági kamerák is rögzítették:

Bár ez február 27-én történt, csak március 10-én hozták nyilvánosságra a felvételt.

Villalobos után azonnal hajtóvadászat indult, a hillsborói seriffhivatal mellett két rendőrőrs emberei is keresték nyomkereső kutyákkal és drónokkal.

Két órával később sikerült elfogni, miután betört egy üres lakásba.

Azóta újra börtönben van, és bár eredetileg márciusban akarták tárgyalni az ügyét, jelen állás szerint április 10-én fog bíróság elé állni.

A gyilkosság elkövetése mellett Villalobost többek között betöréssel, illetéktelen fegyverhasználattal és gondatlan vezetéssel vádolják, illetve egy másik férfi megkéselésével is összefüggésebe hozták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Olaszországi tragédia: gyerekeik is végignézték, ahogy tengerbe fulladnak a magyar turisták
Lapinformációk szerint a két férfi családja szemtanúja volt annak is, ahogyan a családapák élettelen testét kiemelték a vízből.

Link másolása

A Virgilio című olasz lap szerint családjuk végignézte, ahogyan a 46 és a 48 éves magyar férfi tengerbe fullad a Livorno melletti Rosignano strandján szombaton.

Ahogyan beszámoltunk róla, egy 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál a tengerbe ugrott a kedvezőtlen, viharos időjárás ellenére. A vízből már nem tudtak kijönni, és ugyan azonnal riasztották a mentőegységeket, de végül mindketten megfulladtak. Valószínűleg elkaphatta őket egy erős áramlat, amely mindkettejüket elsodorta a part közeléből.

A Virgilio című olasz lap szerint

a két magyar férfi felesége és gyerekeik is szemtanúi voltak annak, ahogyan a családapák küzdenek az életükért, majd azt is látták, amikor kimentik élettelen testüket a vízből.

Egyiküket csak egy tűzoltósági helikopterrel tudták kiemelni a tengerből. A másikukat sikerült partra húzni, de már nem tudták újraéleszteni.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Megszólalt az égő gödörbe esett 4 éves kisfiú édesanyja: Lajoska már túl van az életveszélyen
A nagykállói gyerek apja rakott tüzet az udvarukon, állítólag a szemetet akarta elégetni. A kisfiú valahogy a lángok közé esett.

Link másolása

Túl van egy műtéten, és már nincs életveszélyben a 4 éves fiú, aki lángoló gödörbe esett Nagykállóban, ezt az édesanyjától tudta meg az RTL híradója. A gyerek apja rakott tüzet az udvarukon, állítólag a szemetet akarta elégetni. A kisfiú valahogy a lángok közé esett. A rendőrség eljárást indított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Órákig lógott holtan egy ház oldalfalán az öngyilkosságot elkövető nő a XVII. kerületben
A nő egy ház tetejéről vetette le magát, az ugrás azonban olyan szerencsétlenül sikerült, hogy fennakadt az oldalfalon.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2023. szeptember 25.


Link másolása

Vasárnap este fél nyolc körül rendőrök, tűzoltók és mentők özönlötték el a XVII. kerületi Összefogás utcát. A környék lakóitól kapott információk szerint egy nő öngyilkossági szándékkal felmászott egy ház tetejére, ahonnan levetette magát - írja a Magyar Hang.

Az ugrás azonban olyan szerencsétlenül sikerült, hogy fennakadt a ház oldalfalán, ahol órákig lógott, mire estefelé valaki észrevette és értesítette a hatóságokat.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2023. szeptember 24-én, 18 óra 40 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy XVII. kerületi családi háznál egy női holttestet találtak. A BRFK rendőrei a helyszínen megjelentek, majd helyszíni és halottszemlét tartottak, amely során bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit" - válaszolta a lap megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Erős fájdalmakkal küzd, és magát hibáztatja a történtekért a még májusban megégett 8 éves tápiószecsői kislány
Lénát a házuk kertjében történt baleset után hetekig altatásban tartották. Már otthon gyógyul. A településen gyűjtés indult a családnak.

Link másolása

Még most is erős fájdalmakkal küzd, és magát hibáztatja a történtekért az a 8 éves tápiószecsői kislány, aki még májusban égett meg életveszélyesen a házuk kertjében - hangzott el az RTL híradójában.

Vihargyújtóval próbált tüzet gyújtani, amikor a lángok belekaptak a ruhájába. Rá és testvérére vigyázó ismerősük épp a házban volt – a kislány sikítására rohant ki.

Ellene eljárás indult. Lénát hetekig altatásban tartották. Már otthon gyógyul. A településen gyűjtés indult a családnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk