KÉK HÍREK
A Rovatból

Videó: Az utolsó pillanatban ugrott a szalagkorlát mögé a sofőr, amikor a lerobbant kocsijába csapódott egy másik autó

A sofőr az autója körül sétálgatva vélhetően telefonon kér segítséget, miután kisebb balesetet szenvedett az M0-s autópályán, ekkor csapódott bele a másik jármű.


A Magyar Közút egyik forgalomfigyelő kamerája rögzítette, ahogy december 8-án reggel egy autós kisebb balesetet szenvedett, és az M0-s autóút 11-es főúti csomópontjában az autója körül sétálgatva vélhetően telefonon kér segítséget. Ekkor azonban nagy erővel az autójába csapódott egy másik jármű, az autója körül várakozó sofőr pedig csak az utolsó pillanatban tudott beugrani a szalagkorlát mögé.

A becsapódó jármű vélhetően a kihelyezett elakadásjelző háromszöget próbálta meg határozott mozdulattal kikerülni, így viszont a szalagkorlátnak ment és onnan sodródott a csomópont előtt álló járműbe.

A közzétett videó egy másik tanulságos esetet is bemutat: december 5-én délelőtt az M0-ás autóúton egy másik sofőr is úgy látta jónak, ha az autója mögött állva várakozik, miközben centikkel mellette száguldanak el a járművek. Ráadásul valamiért nem a leállósávon, hanem a külső sávon állt meg.

A Magyar Közút azt tanácsolja az autósoknak, hogy amennyiben hasonló szituációba kerülnek, igyekezzenek minél hamarabb a leállósávra húzódni. Használják az elakadásjelző háromszöget, kapcsolják be a vészvillogót, vegyenek fel láthatósági mellényt és minden esetben inkább a szalagkorlát mögött várakozzanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Holtan találták a paranormális jelenségeket kutató férfit, aki az igazi Annabelle babával turnézott épp
A férfira a szállodai szobájában találtak rá, próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát.


Holtan találták szállodai szobájában Dan Riverát, a New England Society for Psychic Research „vezető kutatóját”, aki épp egy olyan turnét vezetett épp, amely során az igazi Annabelle babát is megtekinthették az érdeklődők - írja az Evening Sun.

A beszámolók szerint a mentők egy helyi hotelhez vonultak ki, ahol újra kellett éleszteni egy férfit. Dan Rivera halálhírét másnap, július 14-én a társaság a Facebook-oldalán is megerősítették.

A túrát a Ghostly Images of Gettysburg nevű csoport szervezte a Soldiers National Orphanage nevű helyszínen.

A társaság weboldala szerint Rivera több mint tíz éve kutatta a paranormális jelenségeket. Bridgeportban született és nőtt fel, és szolgált az amerikai hadseregben is. Már fiatal korában különös jelenségeket tapasztalt otthonában, később pedig a Santeria rituálék szakértőjévé vált. Halálának pontos okát nem hozták nyilvánosságra. A People megkereste a társaságot, valamint az Adams megyei seriff hivatalt és a halottkém irodáját is.

Az Annabelle-baba története egészen 1968-ig nyúlik vissza, amikor egy ápolónő ajándékba kapta, és furcsa dolgokat kezdett tapasztalni a lakótársával. Egy médium szerint a baba egy Annabelle nevű kislány szellemének otthona volt. A lányok próbálták elfogadni a szellemet, de a baba rosszindulatú és erőszakos viselkedést mutatott.

A baba története ihlette A démonok között (The Conjuring) című horrorfilmsorozatot is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Titokban fotókat készítettek egy meztelenül szoláriumozó nőről Százhalombattán
A nő észrevette, hogy valaki a kabin fölött fotózza, és számon kérte a férfit. A kukkoló erre sietve elhagyta a szoláriumot.


Egy százhalombattai szoláriumban készítettek titokban felvételeket egy nőről. A történtekről a Pest Vármegyei Főügyészség számolt be honlapján.

A férfi 2025 márciusában ment be az egyik helyi szoláriumba. Beszélgetni kezdett a pultossal, közben pedig többször is elsétált az egyik kabin előtt.

A fülkében egy nő szoláriumozott, ruhák nélkül. A vádlott ezt meglátta, majd

a helyiség ajtaja feletti nyitott résen keresztül a telefonjával többször is lefotózta a nőt.

A nő, miután befejezte a szoláriumozást és öltözködni kezdett, észrevette, hogy a férfi fényképeket készített róla. Számon kérte, de a férfi ekkor gyorsan elhagyta a helyszínt.

A férfit később sikerült beazonosítani. Az Érdi Járási Ügyészség személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elképesztő videó: A rendőrök elől menekült, majd telibe kapott egy taxist egy vezetéstől eltiltott sofőr Budapesten
A balesetet okozó sofőr és utasai megpróbáltak elmenekülni, de a rendőrök elfogták őket. A kocsiban kábítószergyanús anyagot találtak.


Meghökkentő esetről számolt be Facebook-oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Egy járművezetéstől eltiltott sofőr kezdett ámokfutásba, miután a közlekedési rendőrök július 11-én éjszaka a Nyugati térnél ellenőrizni akarták.

A gépkocsi vezetője először úgy tett, mint aki együttműködne az intézkedőkkel, azonban amikor a járőrök elindultak az autóhoz, a sofőr gázt adott és nagy sebességgel tovább hajtott.

A rendőrök egészen a Rákóczi útig követték a menekülő járművet, ahol az egy taxival ütközött.

A menekülő autóban összesen három férfi volt, akik az ütközést követően mindannyian menekülőre fogták.

De nem úszták meg: a sofőrt, a 28 éves R. Györgyöt a Blaha Lujza téri villamosmegállóban, míg két utasát, a 36 éves B. Artúrt és a 36 éves T. Józsefet a Rákóczi úton közösen fogták el a BRFK és a Készenléti Rendőrség rendőrei.

A BRFK közlése szerint

a sofőrt már korábban is elfogták ittas és bódult vezetés miatt, most az autójában nála és társainál kábítószergyanús anyagot találtak.

A rendőrök mindhárom férfit előállították, és mivel velük szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is, ezért a rendőrök az előállítás során mintavételre is intézkedtek.

A sofőrt, R. Györgyöt közúti veszélyeztetés bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt, míg két utasát kábítószer birtoklása vétség, valamint segítségnyújtás elmulasztása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.

Mindhárom férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.

Az ámokfutást több kamera is rögzítette, a felvételt a rendőrök közzé is tették:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Óriási lánggal ég a Tomorrowland nagyszínpada - két nap múlva nyitna a fesztivál
A belga elektronikus fesztivál helyszínén nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók, ezer munkatárs van a területen. A hatóságok óvatosságra kérik a környéken élőket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Tűz ütött ki a Tomorrowland helyszínén Belgiumban, a fesztivál nagyszínpada lángokban áll, írja a DJ Mag. A közösségi oldalakon sorra jelennek meg a videók, amelyeken jól látszik, hogy ég a világ egyik legnagyobb elektronikus zenei eseményének fő színpada. Mindez kevesebb mint két nappal a kapunyitás előtt történt, miközben több mint 70 ezer ember készülődik a fesztiválra.

A helyi GVA arról számolt be, hogy a helyszínen nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók. Közben a hatóságok arra kérik a környéken élőket, hogy tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat.

A Mirror információi szerint

nagyjából ezer dolgozó van a helyszínen. Szerencsére eddig nem jelentettek sérülteket.

A GVA egy másik cikke, valamint a közösségi oldalakra feltöltött videók is mutatják, mekkora a tűz:

Egy másik videó a hatalmas tűzről:

A DJ Mag megkereste a Tomorrowland szervezőit, hogy többet tudjanak meg a történtekről, de egyelőre nem kaptak választ kérdéseikre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: